Népszava, 2021. december (148. évfolyam, 278-303. szám)

2021-12-11 / 287. szám

SZOMBATI RANDEVÚ NÉPSZAVA I C 2021. december 11., szombat I J Benzinnel oltják a tüzet INTERJÚ A piac nem hiszi el, hogy az MNB tényleg fellép az inflációval szemben, mert a jegybank maga is a pénzromlás forrása - véli Surányi György az MNB korábbi elnöke. A közgazdász szerint szúnyogcsípésnek is kevés most 15-30 bázispontokkal emelni a kamatot. A magyar gazdaság kilábalt a koro­­navírus-válságból, ám ennek komoly ára van. Novemberben az infláció 14 éves csúcsra jutott, a kormány pedig 1000 milliárdos hiányt hozott össze. Jó irányba tartunk? Nyilván nem. Öt évvel ezelőtt indult meg az infláció emelkedé­se, vagyis elsődlegesen nem a pan­démia okozza. Azóta évről évre gyorsul az áremelkedés. A világból importált árcsökkentő hatások 2019- ig részben ellensúlyozták a hazai inflációs folyamatokat. De az idén már ezek is tovább fűtik és nem hűtik a hazai inflációt. A magyar gazdaság túlfűtött: a költségvetési, a jövedelem- és a monetáris politika egyaránt olyan túlkeresletet gene­rál, ami az infláció gyorsulásához, a külső számlák, a folyó fizetési mér­leg évek óta tartó - noha még nem végzetes - romlásához vezetett. Mi lehet ennek a vége? Rövid távon mindenki a saját zsebén érzi az infláció gyorsulását. Egyre inkább kétségeim vannak az­zal kapcsolatban, hogy a hivatalos statisztika pontosan méri-e az inflá­ciót. Minél később áll neki a gazda­ságpolitika az egyensúlytalanságok - a felelőtlen költségvetési és jöve­delempolitika és az elhibázott ka­mat- és árfolyam-politika­­ kiigazí­tásának, annál nagyobb árat fogunk fizetni. A szó szoros és átvitt értel­mében egyaránt. Az infláció letöré­sének költsége, az egyensúly hely­reállításának gazdasági, társadalmi ára a késlekedéssel emelkedik. Miért kétkedik a hivatalos inflációs számokban? Hirtelen változás következett be 2020- 21-ben a gazdaság teljesítmé­nyében, és ez önmagában olyan tor­zulásokat okoz, amelyeket valóban nehéz követni. De ezt elismerve is a benzinár drágulásának számítá­sában például módszertani trük­kökkel, a súlyok célirányos megvál­toztatásával mind 2020-ban, mind 2021- ben lefele kerítették az infláci­ót. Miközben a KSH 3-4 százalékos használtgépkocsi-áremelkedést je­lez, a gépjármű-forgalmazók 10-12 százalékos áremelkedésről tájékoz­tatnak. De bárki, aki vásárol, láthat­ja, hogy a szolgáltatások árindexe sem felel meg a tapasztalatoknak, legyen szó fodrászról, éttermi vagy tisztítószámláról. A statisztikai hi­vatal az ismert nehézségek mellett - szemben az amerikai vagy nyu­gat-európai gyakorlattal - kísérletet sem tesz arra, hogy a lakásszektort, a felújítás, bérlés, építés, vásárlás költségeit reálisan tükröztesse a számokban. Most kezd igazán nagy költekezé­sekbe a kormány: érkezik a 13. havi nyugdíj, az szja-visszatérítés, a mini­málbér-emelés. Lát lehetőséget a gaz­daságpolitika normalizálódására? E döntések már visszafordítha­tatlanul haladnak a maguk útján. Egyértelmű, hogy ez az út az infláció további elmélyüléséhez, az inflá­ciós várakozások emelkedéséhez vezet. Nem egyszerűen arról van szó, hogy 20 százalékos minimál­bér-emelés jön, hiszen a jövő évi gazdasági program 12,7 százalékos átlagos béremelkedéssel számol. Nyilvánvaló, hogy abban a gazda­ságban, amelyben 5 százalékos gazdasági növekedés és ennél jóval kisebb termelékenység-növekedés várható, ekkora béremelkedés mel­lett az infláció aligha tud tartósan és érdemben csökkenni. A minap a parlamentben a kormány arról tájé­koztatott: az inflációt úgy próbálják ellensúlyozni, hogy a béreket gyor­sabban emelik. Ez olyan, mintha a tűzoltók a tüzet benzinnel próbál­nák oltani. Már majdnem vetekszik Erdogan török elnök terápiájával, aki kamatcsökkentéssel akarja az inflációt kezelni. Ők már 20 száza­lék felett járnak. Milyen veszélyeket rejt a magas ál­lamháztartási hiány? A novemberi egyhavi, ezermil­liárdos rekord a valaha volt legma­gasabb államháztartási hiány. Hat hónap alatt a parlament által a költ­ségvetési törvényben elfogadottak felett még további 5000 milliárdot öntenek a magyar gazdaságba. Ez valószínűleg példa nélküli költeke­zés a magyar gazdaság történeté­ben. Nemcsak az a probléma vele, hogy mennyiségileg teljesen elru­gaszkodik a realitásoktól, hanem rettenetes a szerkezete is. Rettenetes? Ezek az összegek egyetlen társa­dalmi vagy strukturális feszültséget sem mérsékelnek tartósan. A rend­védelmi dolgozóknak 2023 január­jától ugyanúgy alacsony lesz a bére a 1 Közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. Diplomá­ját a Marx Károly Közgazdaság­­tudományi Egyetemen szerezte 1977- ben, doktorált, majd habilitált. 1995-ben jegy­bankelnökként kulcsszerepet játszott a ma­gyar gazdaság megbomlott egyensúlyának helyreállításá­ban. Második jegybankelnöki periódusa után az Intesa San­­paolo bankcso­port közép-euró­pai vezetője volt, hathavi prémium kifizetése után is. A pedagógusok arcátlanul alacsony bérét nem érintik az intézkedések, mint ahogy a nem orvos egészség­­ügyi dolgozókét sem. Az osztogatás nem szól a szociális szférában vagy az önkormányzatoknál dolgozók bérének rendezéséről. Nem hoz elő­relépést a környezetvédelemben, a digitalizációban, az oktatásban, az egészségügyben, az innováció­ban. E problémákat nyilvánvalóan egyszerre nem lehet megoldani, de három-négy év alatt, előrelátó programmal­­ az egyensúlyt is szem előtt tartva - és megállapodásokkal jelentősen lehetne rajtuk javítani. A pénzkiöntés ráadásul kétszere­sen fedezetlen. Nincs mögötte ér­demi belföldi megtakarítás, illetve adóbevétel, ezért törvényszerűen inflációt okoz. Jó részét az uniós tá­mogatások megelőlegezéséből költi a kormány, így ez olyan pénz, amely még be sem jött, nem is tudjuk, mi­kor fog megérkezni. Az így kialakuló túlkereslet és nyomában az inflá­ció, valamint a tovább romló külső egyensúlyhiány devizaoldalról is fedezetlen, azaz a külső adósságot is növelheti. Már annyit emelkedett az állampapírok hozama is, hogy évi 300 milliárd forintos többletkiadás­sal jár. A forint gyengülése a válság eredmé­nye vagy az infláció egyik oka? A jegybank - a kormány támo­gatásával - az elmúlt években tu­datosan gyengítette a forintot. Nem egyszerűen nominálisan, hanem reálértelemben is leértékelődött a forint: egy euró 2010-ben 267 forint volt, most 367. A felzárkózás folya­matában épp a reálárfolyam felérté­kelődése a versenyképesség, illetve a termelékenységi lemaradás fel­számolódásának egyik indikátora. Ha tehát a cél a felzárkózás, akkor a forintnak jóval kevésbé kellene leértékelődnie, mint amekkora az inflációs különbség Magyarország és a környezete között. Nálunk pont a fordítottj­a történik. Ennek 2019-ig kevésbé volt látható a negatív hatá­sa, mert a világból deflációt impor­táltunk. A külső hatások ezért akkor még ellensúlyozták a belső inflációt okozó költségvetési, jövedelmi és monetáris politika árfelhajtó ha­tásait. Most fordult a kocka, a vi­lágban is felerősödött az infláció. A mai 7,4 százalékos inflációból 2-2,5 százalék a nemzetközi hatások kö­vetkezménye. Abban, hogy a nem­zetközi hatások még jobban emelik az árakat, kitüntetett szerepe van a forint teljesen indokolatlan leérté­kelődésének. Ez tükrözi a Magyar Nemzeti Bank elhibázott monetáris politikáját is. A jegybank a felszínen látszólag szigorít, emeli az irányadó nominális kamatot. De a negatív re­álkamat szintje (infláció mínusz no­minális kamat , reálkamat) az egy évvel ezelőtti mínusz 2 százalékról mínusz 3-5 százalékra süllyedt, miközben az MNB is tovább önti a pénzt a gazdaságba, vagyis tovább lazít. Ennek következtében a forint sem tud megerősödni, folyamatos inflációs impulzust kap a magyar gazdaság. Ha a forint reális szinten mozogna, azaz 330-340 forint len­ne az euró, akkor az összes import olcsóbb lenne. A benzin például 50 forinttal lehetne olcsóbb, ami szá­mos más termék és szolgáltatás árá­ra kihat. Mit kellene tennie a jegybanknak? Az MNB éveket késett a valódi szigorítással. Ez azzal járt, hogy döntéseivel maga is az inflációt fűti a mai napig. Amikor június­ban felébredtek, már késő volt. De nem csak későn érzékelték a bajt, rendkívül gyámoltalanul is reagáltak rá. Még szúnyogcsípés­nek is kevés egy ilyen inflációs hullámban 15-30 bázispontok­kal emelni a kamatot. Tétovázva, remegő lábakkal nem lehet gólt rúgni. A jegybanknak már nyáron vissza kellett volna vonnia előre bejelentett pályán az állampa­pír-vásárlásait. Azonnal ki kellett volna vonulnia a növekedésiköt­­vény-programból, nem szaba­dott volna így bevezetnie a zöld lakáshitel programot. Ezek érde­mi monetáris szigorítások lettek volna. Bár nagyon helyes a zöld lakáshitel célja, ehhez nem kellett volna pluszlikviditást adnia, mert az egész bankrendszer úszik a pénzben. Ezt kamattámogatással is lehetne serkenteni. Miközben önti a bankrendszerbe a pénzt az MNB, a helyzethez képest rop­pant lassan emelte a nominális kamatokat. Az irányadó kamat 3,3 százalékos szintje messze el­marad a szükségestől. Az elvesz­tett antiinflációs hitelesség vis­­­szaállítása határozott, bátor, egy lépésben végrehajtott 150-200 bázispontos emelést igényelne. Ezt követően kellene megnézni, erre reagál-e végre a piac. A piac ugyanis most nem hiszi el, hogy az MNB tényleg fellép az inflációval szemben, mert az MNB maga is az infláció forrása. A választások után ki­kerülhetetlenül irány­váltásra kerül sor, mert nincs kormány, amely az egyensúlytalanságoknak ezt a szintjét hosszú időn keresztül büntetlenül fenntarthatja. Mikor jöhet a fordulat? A belső inflációs motorjaink csak akkor fognak lehűlni, ha a gazda­ságpolitika megváltozik. Az állam­­háztartás hiányát fokozatosan le kell vinni a jelenlegi 7-9 százalékról 3 százalék körülire. Csökkenteni kellene a nominális bérkiáramlást. Hiába nőnek 12-13 százalékkal a bé­rek, ha ennek felét-kétharmadát az infláció megeszi. Ehhez kellene egy valódi működő érdekegyeztetés, ahol a munkáltatók, munkavállalók és a kormány is tisztában van azzal, hogy nem lehetséges az egyensúlyi követelményeket kihasítva bére­ket emelni, mert azzal az inflációt fűtjük. A pénzromlás pedig úgy­is visszaveszi a látszólag mutatós nominális béremelés kedvezőnek vélt hatását. Ez minden bizonnyal már csak a választások után követ­kezhet be, akár változik a kormány, akár nem. A választások után kike­rülhetetlenül irányváltásra kerül sor, mert nincs kormány, amely az egyensúlytalanságoknak ezt a szint­jét hosszú időn keresztül büntetle­nül fenntarthatja. A volt jegy­bankelnök legalább 150-200 bázispontos kamatemelést tart szüksé­gesnek Szöveg: PAPP ZSOLT SURÁNYI GYÖRGY

Next