Népszava, 2022. április (149. évfolyam, 76-99. szám)
2022-04-28 / 97. szám
io I népszava Z. , 2022. április 28., csütörtök LAPSZEL Már nem hat viccesnek címként a Z Megváltoztatta a 75. cannes-i fesztivál nyitófilmjének címét az ukrajnai háború miatt a francia alkotás rendezője, Michel Hazanavicius (képünkön): az eddig Z mint Z címet viselő zombikomédiát Coupez! (Ennyi!) címmel fogják bemutatni - közölték a seregszemle szervezői. „Tekintettel (az orosz tankokon látható) Z betű szimbolikájára az ukrajnai háború kezdete óta, valamint az ukrán filmesek kérésére, úgy döntöttem, hogy megváltoztatom a filmem címét” - idézte a közlemény a 2012-ben négy, köztük a legjobb rendezésért és a legjobb filmért Oscar-díjat nyert A némafilmes című film rendezőjét. „Ez a cím talán viccesnek hatott, amikor néhány hónappal ezelőtt befejeztük a forgatást, de ma már egyáltalán nem az, és nem is tudom vállalni. A film azért készült, hogy örömet szerezzen, és semmi esetre sem szeretném, ha bárki is a háborúval hozná összefüggésbe” - hangsúlyozta Michel Hazanavicius. „Ezért szívesen változtatom meg a címét, és ezzel is kifejezem teljes szolidaritásomat az ukrán néppel” - tette hozzá. A zombikomédia egy kis költségvetésű horrorfilm forgatásának története, amelyet valódi zombik érkezése zavar meg. A filmet május 17-én, versenyen kívül mutatják be Cannes-ban. MTI Béke ultimátum a Magdolna-toronyban Ma este hatkor nyílik meg a Kortárs Karikaturista és Szatirikus Műhely (KOKSZ) kiállítása a Budatower Galériában (Mária Magdolna-torony, I., Kapisztrán tér 6.) Béke ultimátum címmel. Kiállító alkotók: Árvay László, Bojcsuk Iván, Dömötör Sámson László, Halász Géza, Kós Mihály, Makina, Marabu, Surányi J. András, Szerényi Gábor, valamint lapunk munkatársa, Pápai Gábor. Beszédet mond Szerényi Gábor, a KOKSZ művészeti titkára. A kiállítás május 9-ig, péntektől hétfőig 11-16 óra között látogatható. NÉPSZAVA HIRDETÉS -----------------------------------APRÓ ELTARTÁS FIATAL hölgy gondoskodna idősebb személyről eltartási szerződés keretében. 06-70/757-2023. JÁRMŰ AUTÓJÁT megvenném 06-1/420-2703, 06-30/362-0674. •• Nincs happy end” KÖNYV Závada Pál új verses regénye, az Apfelbaum voltaképp Az ember tragédiájának parafrázisa. BALOGH ERNŐ ÍRÁSA A NÉPSZAVÁNAK „A verses regény, hogy úgy mondjuk, nem spontán, nem primér, hanem mesterséges műforma. Létrejötte fejlett irodalmi tudatosságot, nagy műveltség- és mesterségbeli tájékozottságot tételez föl (...) Egyszóval erős irodalmi önszemléletet, intellektuális irodalmiságot” - írja Németh G. Béla Arany László: A délibábok hőse című művéről. Imre László, a műfaj legavatottabb tudósa szerint is „egyik fő témája az irodalom”. Az itt kiemelt lényeges poétikai jegy, az irodalmiság Závada új művének is alapsajátossága, mert az Apfelbaum voltaképp Az ember tragédiájának parafrázisa: a hősök, a cselekmény struktúrái, a Madách alkotásából vett szó szerinti és lazább, tartalmi idézetek egyaránt erre a rokonságra épülnek. Jelöletlen idézetek formájában a mű a magyar és az európai irodalmi hagyomány megannyi képviselőjére utal. A belletrisztikai jelleget ebben a közegben magától értetődő természetességgel erősítik azok az időről időre felbukkanó strófák, melyek az írói pálya, az irodalmi élet emlékeit elevenítik föl: ezek között különös nyomatékot szerez a Holmi szerkesztőségében eltöltött évek élményköre, kiváltképp pedig a főszerkesztő, Réz Pál színes alakja. A legendás irodalmár remek sztorijai szervesen kapcsolódnak az ábrázolt események fősodrához. Nagyvárad, Berlin - az alcím a cselekmény két fő helyszínére utal. Apfelbaum Ádám (a vezetéknév az édenkerti almafát juttatja eszünkbe), az ambiciózus zsidó fiatalember 1937-ben a partiumi városból indul el a német fővárosba, ahol Leni Riefenstahl náci propagandafilmes stábjának lesz a tagja. Majd egy 1941-es rövid látogatás után 1944-ben tér vissza Váradra, ekkor a gettó illegális kommunista sejtjének tagjaként találkozunk vele. Az ötvenes éveket is részben Romániában tölti, tudományos karrierjét építgeti, közben az ottani belügy ágense lesz, feladatul kapja például, hogy provokálja az 1956- ban Nagy Imréékkel együtt Snagovba deportált Lukács Györgyöt. Az 1989-es rendszerváltások idején ismét Berlinben bukkan fel, igen kétes kapcsolatai segítségével a szocializmusellenes megmozdulások egyik vezetőjévé válik. E váltások, a madáchi mű szerkezetének logikáját követve, legalább négy újabb színt képeznek. Az eddigiekből is kitűnhet, hogy Závada Ádámja korántsem az erény bajnoka, (ál)naivitásával csak karriervágya vetekedhet. Önzése pedig lehetetlenné tesz számára bármiféle szolidaritást a bajbajutottakkal. Természetesen Lucifer mindvégig ott van körülötte, de a sátán - a gonoszság - szolgálatába ez az Ádám a maga akaratából lépett, később pedig afféle mefisztói szerződést is köt vele. A verses regény alapüzenete szerint a gyávaság, a közöny és a bármihez alkalmazkodó karriervágy alkotja a táptalajt a történelem sötét erői számára, melyek - noha változó intenzitással - folyamatosan jelen vannak. Závada megkettőzi a műben eleve kulcsszerepű női princípiumot: Évával egyenrangúvá emelkedik a mitológiából ismert Lilit. A roppant aktív Luciferrel szemben az Úr leépülőben lévő öregemberként jelenik meg, már nem mindenható és mindentudó. A három angyal - Orsi, Lenke és Charlie - közvetít az istenség és a földi világ között, kommentálják az eseményeket, jelentenek az Úrnak, olykor igyekeznek menteni a menthetőt. Pletykásak és időnként elég naivak. „Nincs remény, mert / a világ iszonyú, de hassuk át / az ész derűjével” - mondja a verses regény egyik strófájában megidézett Eörsi István Brecht filozófiájáról. Ami az idézet első felét illeti, ma is folyamatos élményünk lehet a szörnyűségek szaporodása: a „küzdj és bízva bízzál” így már csak irónia lehet. „Rossz látni, hogy a soraim aktuálisabbak, mint gondoltam” - nyilatkozta néhány hete Závada a Rácz Attilának (Telex) adott interjújában. A műben megidézett Gonosz ugyanis ismét aktivizálódott, gaztettei a mindennapjaink részei lettek: lemészárolt emberek rémképei kísértenek bennünket. Újra tömegek állnak - lelkesen - a szörnyetegek mellé. Igen, a világ tényleg iszonyú. Az ész pedig végképp elveszíti a maradék derűjét is. A mű alapüzenete szerint a gyávaság, a közöny és a bármihez alkalmazkodó karriervágy alkotja a táptalajt a történelem sötét erői számára, melyek folyamatosan jelen vannak. A Závada művében megidézett Gonosz ismét aktivizálódott, gaztettei a mindennapjaink részei lettek Závada Pál: Apfelbaum, Nagyvárad, Berlin, Magvető, 2022 RÉGISÉG PAPÍRPÉNZT, fémpénzt, bélyeget, képeslapot, papírrégiséget, régiségeket vásárolunk és árverésre átveszünk. VI., Andrássy út 16. Nyitva: HSZ: 10-17, CS: 10-19. Tel: +36-1/266-4154. APRÓHIRDETÉS-FELVÉTEL: Tel.: 06-1/475-0802,3skarakter@gmail.com. EGYÉB HIRDETÉS ESETÉN kérjük, hívja a 06-1/9999-528-as telefonszámot, vagy írjon a hirdetes@nepszava.hu e-mail címre. B ! FIZESSEN ELŐ! Váradi Páter: Vacskamati virágja, a magyar egészségügy „Átvillantak a sztálinizmus szépségei” - Hetényi Zsuzsával beszélget Várkonyi Benedek * Gegesy Ferenc: A pokolba vezető út - és akik kikövezték Berend T. Iván: „Oroszország sztálinizálása” I l magyar KULTÚRA MŰSORAJÁNLÓ Duna TV2 2022. április 28., csütörtök 06.00 Híradó: Sporthíradó 06.45 Kenő (ism.) (12) 06.45 Slovenski Utrinki 07.15 Öt kontinens (ism.) 07.40 Ridikül (ism.) (12) 08.35 Rex Rómában. Olasz bűnügyi sorozat (12) 09.30 Az érzelmek tengerén. Török sorozat (ism.) (12) 10.25 Család-Barát 12.00 Híradó; Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal. Weissensee (12) 13.25 Loire menti kastélyok. A Villandry kastély (6) 14.25 Almárium 15.25 Önök kérték! (6) 15.50 Don Matteo: Olasz sorozat (12) 17.00 Ridikül. Hiszti vagy nem hiszti? (12) 18.00 Híradó; Sporthíradó 18.45 Álmok álmodói 18.55 Az érzelmek tengerén. Török sorozat (12) 19.50 Rex Rómában. Olasz bűnügyi sorozat (12) 20.45 Bagi-Nacsa Orfeuma (12) 21.45 Agapé (12) 22.35 Kenő (12) 22.45 Kicsi fiú. Amerikai-mexikói háborús film (2015) (12) 06.15 Mokka. Reggeli magazin (12) 08.45 Mokkacino. Reggeli magazin (12) 10.45 Csapdába csalva (12) 11.15 Tények Plusz (12) 12.00 Tények délben 12.30 Walker, a texasi kopó. Amerikai krimisorozat (12) 14.35 Alicia új élete. Mexikói sorozat (12) 15.40 Fazilet asszony és lányai. Török sorozat (12) 16.45 Remények földje. Török sorozat (12) 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz (12) 19.50 Szerencsekerék (12) 21.15 Doktor Balaton. Magyar sorozat (12) 22.20 A csodadoktor. Török sorozat (12) 23.35 Propaganda. Magyar kulturális magazin (12) RTL Klub 06.00 Reggeli. Élő magazinműsor (12) 09.05 Teleshop 12.00 Fókusz (ism.) (12) 13.05 Keresztanyu. Magyar sorozat (ism.) (12) 14.25 Hotel Margaret. Magyar krimivígjáték-sorozat (ism.) (12) 15.40 A sors könyvei. Brazil sorozat (12) 16.55 Szerelem és más bajok. Török sorozat (12) 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz (12) 20.00 Keresztanyu. Magyar sorozat (12) 21.05 A mi kis falunk. Magyar vígjátéksorozat (12) 22.15 RTL Híradó - Késő esti kiadás 22.45 Hotel Margaret. Magyar krimivígjáték-sorozat (12) 23.55 Brandmánia (12) 00.40 Dex nyomozó. Amerikai krimisorozat (16) 02.20 CSI: Miami helyszínelők. Krimisorozat (16) ATV 06.00 ATV Híradó 06.25 ATV Start. Reggeli politikai és közéleti magazin. Benne: 07.00 Híradó 08.00 Start plusz 08.30 Fórum 08.55 ATV Híradó 09.15 Fórum 10.35 Mediashop 13.20 A nap híre 14.15 Hazahúzó 15.20 Szépség Akció 16.30 Fórum 17.25 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.35 500. Tudásalapú kvízműsorsorozat 21.35 ATV Híradó 21.55 A nap híre: 22.45 Hazahúzó 23.45 Egyenes beszéd M4 Sport 06.30 Sporthíradó 07.30 UEFA Bajnokok Ligája. Elődöntő mérkőzés (ism.) 09.25 CHI (ism.) 10.00 Sporthíradó 10.30 UEFA Bajnokok Ligája. Elődöntő mérkőzés (ism.) 12.25 UEFA Bajnokok ligája-összefoglaló (ism.) 13.00 Sporthíradó 13.30 Út a Puskásba (ism.) 14.00 UEFA Európa Liga- és Európa Konferencia Liga-magazin (ism.) 14.55 Lendület 15.25 Pecatúra 15.55 Vallé! 16.25 A víz összeköt. 4. rész 17.15 Férfi jégkorong válogatott felkészülési mérkőzés. Magyarország-Dél-Korea (élő) 19.30 Aranyoroszlánok (ism.) 20.05 Felvezető műsor 21.00 UEFA Európa Liga. RB Leipzig- Rangers FC elődöntő (élő) 22.50 Értékelő műsor. Labdarúgás 23.20 UEFA Európa Liga- és Konferencia Liga-összefoglaló 23.50 Labdarúgó-mérkőzés (ism.) klubradio.hu 06.00 Reggeli gyors/Reggeli személy 10.00 Ötös 12.00 A lényeg - a Klubrádió hírműsora 12.15 Ez itt a fórum 13.00 Zsebenciklopédia 14.00 Ép össze 115.00 Útszélen 16.00 Megbeszéljük 18.00 Esti gyors 19.00 Másrészről 20.00 Folyt. köv. Volt egyszer egy Népszabadság 21.00 Szavakon túl (ism.) 22.00 Ötös (ism.) 23.30 Szerepvállalás (ism.) 24.00 Megbeszéljük (ism.) A TV-CSATORNÁK A MŰSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!