Népszava, 2022. június (149. évfolyam, 126-150. szám)
2022-06-27 / 147. szám
VELEMENY I Velünk élnek igen az igazi szuverén: miközben reggeltől estig a magyar segítséggel ellátott ukrán menekültek százezreinek megrendítő képével próbálja eladni a világban a leginkább Oroszországnak üzent békepártiságát, közben a valóságban lila gőze sincs, hogy tulajdonképpen hány Ukrajnából érkezett ember él immáron Magyarországon. A menekülők ugyanis érezhetően kerülik a magyar államot. A tranzitváróként szolgáló BÖK csarnok az idő jó részében üresen áll, a hazájukat elhagyó ukránok érezhetően nem akarnak a látványosan oroszbarát és korábban menekültellenes gyűlöletkeltésből élő, kiszámíthatatlan kormányzat szeme előtt lenni. A kormány pedig sejthetően úgy van az egésszel, hogy az idemenekülők úgyis a fővárosban telepednek le, szóval bajlódjon csak az ellenzéki önkormányzat a megsegítésükkel. A kormányzat a maga részéről letudta a menekültkérdést annyival, hogy az újabb és újabb tízezreket hozó vonatokat átirányította az isten háta mögötti kis állomásra, Kőbánya felsőre, megnyitotta a részben a korábban megbélyegzett civilek által működtetett, ám jelenleg jobbára pangó BÖK csarnokot, és jó szokásához híven lenyúlta az EU által menekültsegítésre küldött 110 milliárd forintnyi összeget. A kormánypárt beszélő fejei pedig már alighanem fenik a kést, hogy ha bármi probléma akadna az ideérkezettekkel, akkor máris a fővárost lehessen kórusban megrágalmazni azzal: „még rendet sem tud tartani” Budapesten. Ugyanakkor az az érdekes, hogy a jelek szerint még így is ukránok tízezrei dönthettek úgy: Budapesten, illetve Magyarországon maradnak. A magyarázat pedig alighanem egy régi-régi magyar attitűdre vet fényt. Magyarországon ugyanis az csak a valóság egyik fele, hogy éppen mit mond, milyen zászlót lobogtat a nagypolitika, ha úgy tetszik, ez a nép szemében afféle úri huncutság. De a magyarság évszázados reflexe, hogy - amikor éppen nem zúdul rá a központilag gerjesztett idegenellenes hisztéria nagyon is befogadó és toleráns. A korábban minden csövön sulykolt idegenellenes gyűlöletkampány után mindössze pár évvel a magyar társadalom egy nyekk nélkül tudomásul vette, hogy sok százezer ukrán menekült átvonult itt, és a jelek szerint több tízezer ukrán letelepedőben is van nálunk. A kormányzati gyűlölet úgyszólván nincs jelen a hétköznapokban. Az ukrán menekültek jó része magától is talált szállást, sőt egy részük ideérkezése után szinte azonnal munkát is kap. (A magyar építkezési cégeknél már jóval a háború előtt is gyakran több volt az ukrán munkás, mint a magyar. Voltaképpen a magyar munkaadóknak kapóra is jöhetett, hogy a kormányzati menekültellenes dili lecsengésével végre kezdhetik feltölteni bevándorlókkal az üres állásaikat.) Azaz annyi már bizton kijelenthető, hogy a történelem nem állt meg, Magyarország, pontosabban a Kárpát-medence most is az, ami a századok során mindig is volt: szemben a jobboldal által sulykolt „genetikai” magyarságképpel országunk mindenkor a népek olvasztótégelye volt, a magyarság pedig egy eszme: a sokféle ideérkezett nép nyelvi, kulturális és sorsközössége. BATKA ZOLTÁN JEGYZET Morális deficit Az elmúlt napokban ismét több megerősítést kaphattak azon honfitársaink, akik ugyan ki nem állhatják a NER-t, de áprilisban mégsem voltak hajlandók a hatpárti összefogásra szavazni. S bár való igaz, hogy a mai ellenzék kormányon messze nem építette le annyira a demokráciát, mint a Fidesz, politikai mentalitásuk azonban nem különbözik eléggé a tizenkét éve hatalomban lévőkétől. A ferencvárosi médiacég körül kialakult botrány mellett az újpesti polgármester melegeken való viccelődése is intő jel. Félreértés ne essék: nem gondolom, hogy Déri Tibor homofób lenne, amiért egy rossz viccet megosztott a privát Facebook-oldalán. Azonban egy választott tisztségviselő felé nemcsak az az alapelvárás, hogy tartsa be a törvényeket - ne is adjon ilyen jellegű támadási felületeket. A közéletben különösen fontos ugyanis a „nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani” tétel. Ezért nem poénkodunk olyasmivel, ami méltatlan az adott tisztséghez, és ezért nem küldözgetünk magunkról önkielégítés közben készült fotókat. Ha pedig ez mégis megtörténik, akkor lehet az adott illető bármennyire tisztességes, bizony ezzel fogják azonosítani. Nem ártana, ha a közhivatalt viselők a magánéletben is fokozott odafigyeléssel és körültekintéssel viselkednének, és szem előtt tartanák: lehet ugyan törvényes, amit alkalomadtán csinálnak, de léteznek a világon erkölcsi szempontok is. És az efféle példák azt mutatják, nemcsak kormányzóképességi, de morális deficit is mutatkozik az ellenzéki oldalon. A választók pedig nem hülyék. Látják a lefojtott belső ellentéteket és azt is, ha valaki mást mond és aztán mást csinál. Az április harmadikai eredmények kőkemény konzekvenciáit az ellenzék egyelőre nem vonja le - inkább úgy tesz, mintha nem is léteznének. Tipikus Bourbonok: semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. Árpási Bence BAL-JOBB, BAL-JOBB NÉPSZAVA 2022. június 27, hétfő Orbán nem reagál Sikorski legsúlyosabb mondanivalójára: a demokrácia legegyszerűbb meghatározása az, hogy olyan rendszer, amelyben megbukhat a kormány. // Őszintén Ritka pillanat, amikor bepillanthatunk a politikusok gondolkodásába. Nyilvános megszólalásaik erre nem nagyon alkalmasak. Ha lenne is igényük az őszinte, a bennük lakó kisördög gyorsan lebeszéli őket, és többnyire hallgatnak is rá, mert az a kisebbik kockázat. Őszinteséggel ritkán lehet jó pontokat szerezni, a választók biztonságot, problémamentes életet szeretnének, ennek híján pedig legalább az ígéretét. Nem véletlenül szól a bevezető politikusokról és nem államférfiakról. Utóbbi ugyanis más kategória. Ritka, mint a fehér holló, nekünk, magyaroknak pedig még annál is kevésbé van hozzá szerencsénk. Elégedjünk meg azzal, hogy Orbán Viktor Radoslaw Sikorskihoz írt levelében, amelyet lapunk a válasszal együtt pénteken közölt, tetten érhető a miniszterelnök észjárása. Egyrészt bántja, hogy egykori konzervatív-liberális szövetségese a Népszavának adott interjújában kritizálja őt, másrészt ezt azonnal kivetíti „a magyarokra”, úgy kéri ki magának, mintha nem is az ő politikájáról, hanem az egész országról lenne szó. Magánemberként is füllent, amikor a „800 ezer” ukrajnai menekültnek nyújtott segítségről ír, mintha bizony nem húszezernél is kevesebb maradt volna Magyarországon. Viszont nem reagál Sikorski legsúlyosabb mondanivalójára: a demokrácia legegyszerűbb meghatározása az, hogy olyan rendszer, amelyben megbukhat a kormány, s az övé, amit egyesek Varsóban is reprodukálni akarnak, nem az; pedig a lengyelek és a magyarok egymást követő nemzedékei ezért harcoltak. A levélváltást csak a volt lengyel miniszter használta személyes üzenetre. Orbán beérte a hivatalos tónussal, Sikorski ezzel szemben fiatalkori önmagukra és közös oxfordi tanulmányaikra emlékeztetve a keresztnevén szólította, ami az angolban a tegezésnek felel meg. A két szövegből világos, hogy a lengyel továbbra is egykori céljukat, a demokratikus jogállamot tekinti megvalósítandónak, amiről magyar partnerének egyetlen szava sincs. A háború mindennek különös fénytörést ad: Orbánnak már kínos, hogy egykor szovjetellenes volt. HORVÁTH GÁBOR A murányi Vénusz KÖNYVKARANTÉN z 1664-es esztendő nem csak Zrínyi Miklós - Bethlen Miklós Élete leírása magától című önéletrajzában szemtanúként rögzített - halálos vadkanvadászata miatt híresült el a magyar történelemben. Ugyanebben az évben jelent meg Kassán a kor egyik legnépszerűbb - ha nem a legnépszerűbb - irodalmi műve, Gyöngyösi István (1629-1704) ma már szinte senki által nem olvasott elbeszélő költeménye: a „Márssal társalkodó murányi Vénus”. A mű barokkos alcíme pontosan rögzíti tárgyát: „Avagy annak emlékezete, miképpen az méltóságos gróf hadadi WESSELÉNI Ferenc, Magyarország palatínusa, akkor füleki főkapitány, az tekéntetes és nagyságos gróf rimaszécsi SZÉCSI Mária asszonnyal, jövendőbeli házasságokról való titkos végezése által, csudálatosképpen megvette az híres MURÁNY várát.” Az önmagát „őnagyságokkol Leginkább a Murányi Vénust keresték az olvasók. Tíz kiadását számolták össze később, de valószínű, hogy a 18. században ennél többször nyomtatták ki. moraikja”-ként megnevező Gyöngyösi 977 strófát tartalmazó művét ponyváról árulták és egyszerűen agyonolvasták. Mint R. Várkonyi Ágnes történész (1928- 2014) A rejtőzködő Murányi Vénus (Helikon Kiadó, 1987) című könyvéből kiderül, „1702-ben adták ki újra, és vásárokon árulták. (...) Alig csendesedett meg később Magyarország, leginkább megint csak a Murányi Vénust keresték az olvasók. Tíz kiadását számolták össze később, de valószínű, hogy a 18. században ennél többször nyomtatták ki. (...) írók, tudósok, s a nyelvújítás harcosai vizsgálták, hogy miben rejlik a mű népszerűségének titka.” Arany János külön tanulmányt szentelt neki, de a téma megihlette Petőfit, Kisfaludyt, Jósika Miklóst, Kemény Zsigmondot, Jókait, sőt, Mikszáthot és Móriczot is. Gyöngyösi ráadásul nem is az első volt, aki az 1644-ben valóban megtörtént várfoglalást megírta: egy korabeli francia szerző, Jean de Laboureur, azt állítva, hogy Wesselényi maga mesélte el neki a „század szerelmének” nevezett eseményt, már 1648-ban kiadta Historre des Amours du Comte et de la Contesse Wesselényi címmel. A történet röviden: a Habsburg szolgálatban álló Wesselényi Ferenc (1605-1667) - a későbbi nádor, a róla elnevezett összeesküvés központi alakja az özvegy főúrnő, Széchy Mária (1610- 1679) segítségével, akinek házasságot ígér, csellel, az őrséget leitatva elfoglalja az I. Rákóczi György erdélyi fejedelem fennhatósága alatt álló Murány várát, majd összeházasodnak. Gyöngyösi teljes antik mitológiai apparátust felvonultató elbeszélő költeményét, amelyben a várfoglalásról az olümposzi istenek döntenek, elsősorban a szerelmi história miatt forgatták oly sokan. Ám R. Várkonyi Ágnes rendkívül szellemes elemzése szerint a műnek több olvasata lehetséges, s „amint Wesselényi nem Mars, úgy Széchy Mária nem Vénus”. Mars sokkal inkább a politikus-hadvezér Zrínyi, akivel a „rejtőzködő” murányi Vénusz, azaz Wesselényi nádor a lehetséges török- és Habsburg-ellenes lépésekről, a három részre szakadt ország egyesítéséről tárgyal. Ahogy Gyöngyösi írja: „Veszni tért kis hazánk, forgasz mely sok kockán, / Hányfelé vetett már az szerencse sarkán! / Hol egy ellenségnek, hol másnak vagy markán, / Régi szép épséged mely miatt áll csonkán.” SIMON ZOLTÁNA