Népszava, 2022. június (149. évfolyam, 126-150. szám)

2022-06-27 / 147. szám

VELEMENY I Velünk élnek igen az igazi szuverén: miközben reggeltől estig a magyar segítség­gel ellátott ukrán menekültek százezreinek megrendítő képé­vel próbálja eladni a világban a leginkább Oroszországnak üzent békepártiságát, közben a valóság­ban lila gőze sincs, hogy tulajdon­képpen hány Ukrajnából érkezett ember él immáron Magyarorszá­gon. A menekülők ugyanis érezhe­tően kerülik a magyar államot. A tranzitváróként szolgáló BÖK csar­nok az idő jó részében üresen áll, a hazájukat elhagyó ukránok érez­hetően nem akarnak a látványosan oroszbarát és korábban menekült­ellenes gyűlöletkeltésből élő, ki­számíthatatlan kormányzat szeme előtt lenni. A kormány pedig sejthetően úgy van az egésszel, hogy az idemene­­külők úgyis a fővárosban teleped­nek le, szóval bajlódjon csak az ellenzéki önkormányzat a megse­gítésükkel. A kormányzat a maga részéről letudta a menekültkérdést annyival, hogy az újabb és újabb tíz­ezreket hozó vonatokat átirányítot­ta az isten háta mögötti kis állomás­ra, Kőbánya felsőre, megnyitotta a részben a korábban megbélyegzett civilek által működtetett, ám jelen­leg jobbára pangó BÖK csarnokot, és jó szokásához híven lenyúlta az EU által menekültsegítésre küldött 110 milliárd forintnyi összeget. A kormánypárt beszélő fejei pedig már alighanem fenik a kést, hogy ha bármi probléma akadna az ideér­­kezettekkel, akkor máris a fővárost lehessen kórusban megrágalmazni azzal: „még rendet sem tud tartani” Budapesten. Ugyanakkor az az érdekes, hogy a jelek szerint még így is ukránok tíz­ezrei dönthettek úgy: Budapesten, illetve Magyarországon maradnak. A magyarázat pedig alighanem egy régi-régi magyar attitűdre vet fényt. Magyarországon ugyanis az csak a valóság egyik fele, hogy éppen mit mond, milyen zászlót lobogtat a nagypolitika, ha úgy tetszik, ez a nép szemében afféle úri huncutság. De a magyarság évszázados reflexe, hogy - amikor éppen nem zúdul rá a köz­pontilag gerjesztett idegenellenes hisztéria­­ nagyon is befogadó és toleráns. A korábban minden csö­vön sulykolt idegenellenes gyűlölet­kampány után mindössze pár évvel a magyar társadalom egy nyekk nél­kül tudomásul vette, hogy sok száz­ezer ukrán menekült átvonult itt, és a jelek szerint több tízezer ukrán letelepedőben is van nálunk. A kormányzati gyűlölet úgyszól­ván nincs jelen a hétköznapokban. Az ukrán menekültek jó része ma­gától is talált szállást, sőt egy részük ideérkezése után szinte azonnal munkát is kap. (A magyar építkezé­si cégeknél már jóval a háború előtt is gyakran több volt az ukrán mun­kás, mint a magyar. Voltaképpen a magyar munkaadóknak kapóra is jöhetett, hogy a kormányzati mene­kültellenes dili lecsengésével végre kezdhetik feltölteni bevándorlók­kal az üres állásaikat.) Azaz annyi már bizton kijelent­hető, hogy a történelem nem állt meg, Magyarország, pontosabban a Kárpát-medence most is az, ami a századok során mindig is volt: szemben a jobboldal által suly­kolt „genetikai” magyarságképpel országunk mindenkor a népek olvasztótégelye volt, a magyarság pedig egy eszme: a sokféle ideérke­zett nép nyelvi, kulturális és sors­közössége. BATKA ZOLTÁN JEGYZET Morális deficit A­z elmúlt napokban is­mét több megerősítést kaphattak azon honfi­társaink, akik ugyan ki nem állhatják a NER-t, de áprilisban mégsem voltak haj­landók a hatpárti összefogásra sza­vazni. S bár való igaz, hogy a mai ellenzék kormányon messze nem építette le annyira a demokráciát, mint a Fidesz, politikai mentalitá­suk azonban nem különbözik elég­gé a tizenkét éve hatalomban lévő­kétől. A ferencvárosi médiacég körül kialakult botrány mellett az újpesti polgármester melegeken való vic­celődése is intő jel. Félreértés ne essék: nem gondolom, hogy Déri Tibor homofób lenne, amiért egy rossz viccet megosztott a privát Facebook-oldalán. Azonban egy választott tisztségviselő felé nem­csak az az alapelvárás, hogy tartsa be a törvényeket - ne is adjon ilyen jellegű támadási felületeket. A köz­életben különösen fontos ugyanis a „nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani” tétel. Ezért nem poénkodunk olyasmivel, ami méltatlan az adott tisztséghez, és ezért nem küldözgetünk magunk­ról önkielégítés közben készült fotókat. Ha pedig ez mégis meg­történik, akkor lehet az adott illető bármennyire tisztességes, bizony ezzel fogják azonosítani. Nem ártana, ha a közhivatalt vi­selők a magánéletben is fokozott odafigyeléssel és körültekintéssel viselkednének, és szem előtt tar­tanák: lehet ugyan törvényes, amit alkalomadtán csinálnak, de létez­nek a világon erkölcsi szempontok is. És az efféle példák azt mutatják, nemcsak kormányzóképességi, de morális deficit is mutatkozik az el­lenzéki oldalon. A választók pedig nem hülyék. Látják a lefojtott bel­ső ellentéteket és azt is, ha valaki mást mond és aztán mást csinál. Az április harmadikai eredmények kőkemény konzekvenciáit az ellen­zék egyelőre nem vonja le - inkább úgy tesz, mintha nem is léteznének. Tipikus Bourbonok: semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. Árpási Bence BAL-JOBB, BAL-JOBB NÉPSZAVA 2022. június 27, hétfő Orbán nem reagál Sikors­­ki legsúlyo­sabb monda­nivalójára: a demokrácia legegysze­rűbb megha­tározása az, hogy olyan rendszer, amelyben megbukhat a kormány. // Őszintén R­itka pillanat, amikor be­pillanthatunk a politiku­sok gondolkodásába. Nyil­vános megszólalásaik erre nem nagyon alkalmasak. Ha lenne is igényük az őszin­te, a bennük lakó kisördög gyorsan lebeszéli őket, és többnyire hall­gatnak is rá, mert az a kisebbik kockázat. Őszinteséggel ritkán le­het jó pontokat szerezni, a válasz­tók biztonságot, problémamentes életet szeretnének, ennek híján pedig legalább az ígéretét. Nem véletlenül szól a bevezető politikusokról és nem államférfiak­ról. Utóbbi ugyanis más kategória. Ritka, mint a fehér holló, nekünk, magyaroknak pedig még annál is kevésbé van hozzá szerencsénk. Elégedjünk meg azzal, hogy Orbán Viktor Radoslaw Sikorskihoz írt levelében, amelyet lapunk a válas­­­szal együtt pénteken közölt, tetten érhető a miniszterelnök észjárá­sa. Egyrészt bántja, hogy egykori konzervatív-liberális szövetségese a Népszavának adott interjújában kritizálja őt, másrészt ezt azonnal kivetíti „a magyarokra”, úgy kéri ki magának, mintha nem is az ő poli­tikájáról, hanem az egész országról lenne szó. Magánemberként is fül­lent, amikor a „800 ezer” ukrajnai menekültnek nyújtott segítségről ír, mintha bizony nem húszezer­nél is kevesebb maradt volna Ma­gyarországon. Viszont nem reagál Sikorski legsúlyosabb mondani­valójára: a demokrácia legegysze­rűbb meghatározása az, hogy olyan rendszer, amelyben megbukhat a kormány, s az övé, amit egyesek Varsóban is reprodukálni akarnak, nem az; pedig a lengyelek és a ma­gyarok egymást követő nemzedékei ezért harcoltak. A levélváltást csak a volt lengyel miniszter használta személyes üzenetre. Orbán beérte a hivatalos tónussal, Sikorski ezzel szemben fiatalkori önmagukra és közös ox­fordi tanulmányaikra emlékez­tetve a keresztnevén szólította, ami az angolban a tegezésnek felel meg. A két szövegből világos, hogy a lengyel továbbra is egykori cél­jukat, a demokratikus jogállamot tekinti megvalósítandónak, ami­ről magyar partnerének egyetlen szava sincs. A háború mindennek különös fénytörést ad: Orbánnak már kínos, hogy egykor szovjetel­lenes volt. HORVÁTH GÁBOR A murányi Vénusz KÖNYVKARANTÉN z 1664-es esztendő nem csak Zrínyi Mik­lós - Bethlen Miklós Élete leírása magától című önéletrajzában szemtanúként rögzített - halálos vadkanvadászata miatt híresült el a magyar történelemben. Ugyan­ebben az évben jelent meg Kassán a kor egyik legnépszerűbb - ha nem a legnépszerűbb - irodalmi műve, Gyöngyösi István (1629-1704) ma már szinte senki által nem olvasott elbeszélő költeménye: a „Márs­­sal társalkodó murányi Vénus”. A mű barokkos alcíme pontosan rögzíti tárgyát: „Avagy annak em­lékezete, miképpen az méltóságos gróf hadadi WESSELÉNI Ferenc, Magyarország palatínusa, akkor füleki főkapitány, az tekéntetes és nagyságos gróf rimaszécsi SZÉCSI Mária asszonnyal, jövendőbeli há­zasságokról való titkos végezése által, csudálatosképpen megvette az híres MURÁNY várát.” Az önmagát „őnagyságok­kol Leginkább a Murá­nyi Vénust keresték az olvasók. Tíz kiadását szá­molták össze később, de valószínű, hogy a 18. században ennél több­ször nyom­tatták ki. moraikja”-ként megnevező Gyöngyösi 977 strófát tartalmazó művét ponyváról árulták és egy­szerűen agyonolvasták. Mint R. Várkonyi Ágnes történész (1928- 2014) A rejtőzködő Murányi Vé­nus (Helikon Kiadó, 1987) című könyvéből kiderül, „1702-ben ad­ták ki újra, és vásárokon árulták. (...) Alig csendesedett meg később Magyarország, leginkább megint csak a Murányi Vénust keresték az olvasók. Tíz kiadását számolták össze később, de valószínű, hogy a 18. században ennél többször nyomtatták ki. (...) írók, tudósok, s a nyelvújítás harcosai vizsgálták, hogy miben rejlik a mű népszerű­ségének titka.” Arany János külön tanulmányt szentelt neki, de a téma megihlette Petőfit, Kisfalu­­dyt, Jósika Miklóst, Kemény Zsig­­mondot, Jókait, sőt, Mikszáthot és Móriczot is. Gyöngyösi ráadásul nem is az első volt, aki az 1644-ben valóban megtörtént várfoglalást megírta: egy korabeli francia szerző, Jean de Laboureur, azt állítva, hogy Wesse­lényi maga mesélte el neki a „század szerelmének” nevezett eseményt, már 1648-ban kiadta Historre des Amours du Comte et de la Contesse Wesselényi címmel. A történet rövi­den: a Habsburg szolgálatban álló Wesselényi Ferenc (1605-1667) - a későbbi nádor, a róla elnevezett összeesküvés központi alakja­­ az özvegy főúrnő, Széchy Mária (1610- 1679) segítségével, akinek házassá­got ígér, csellel, az őrséget leitatva elfoglalja az I. Rákóczi György er­délyi fejedelem fennhatósága alatt álló Murány várát, majd összehá­zasodnak. Gyöngyösi teljes antik mitológiai apparátust felvonultató elbeszélő költeményét, amelyben a várfoglalásról az olümposzi istenek döntenek, elsősorban a szerelmi história miatt forgatták oly sokan. Ám R. Várkonyi Ágnes rendkí­vül szellemes elemzése szerint a műnek több olvasata lehetséges, s „amint Wesselényi nem Mars, úgy Széchy Mária nem Vénus”. Mars sokkal inkább a politikus-hadve­zér Zrínyi, akivel a „rejtőzködő” murányi Vénusz, azaz Wesselényi nádor a lehetséges török- és Habs­­burg-ellenes lépésekről, a három részre szakadt ország egyesítésé­ről tárgyal. Ahogy Gyöngyösi írja: „Veszni tért kis hazánk, forgasz mely sok kockán, / Hányfelé vetett már az szerencse sarkán! / Hol egy ellenségnek, hol másnak vagy mar­kán, / Régi szép épséged mely mi­att áll csonkán.” SIMON ZOLTÁNA

Next