Népszava, 2022. június (149. évfolyam, 126-150. szám)

2022-06-29 / 149. szám

VELEMENY N­em mennék bele abba a vitába, hogy törvény­­telen-e a kormány vagy sem. Önmagában rossz­nak tartom ezt a kom­munikációs panelt, de ez a mon­dandóm szempontjából mindegy is. Ami viszont ennél talán fonto­sabb és meghaladja a puszta cím­kézést, az Kövér László viselke­dése. Illetve nem is a viselkedése, hiszen ő már csak olyan, amilyen; neki láthatóan csak az a fontos, hogy rettegjenek tőle. Én már egyébként abban sem hi­szek, hogy elkötelezett fideszes len­ne, nem véletlen, hogy beleragadt a házelnöki szerepbe. Az az ő hatal­ma, ott ő a megkérdőjelezhetetlen úr. Természetesen nem kicsinylem le a házelnöki tisztet, komoly rang, az egyik legmagasabb közjogi méltó­ság, de a hatalma, lássuk be, egészen korlátozott. Kilépve az Országgyűlés épületéből lényegében meg is szűnik, protokolláris jellegűvé degradálódik. Feltehetően ezzel ő együtt tud élni, másként: pontosan felméri, hogy ebben a székben lehet a leg­több, ha már nem lehet Orbán Vik­tor. Ezért nem akart köztársasági az önkényúr elnök sem lenni; az orbáni rezsim­ben annak még kisebb a befolyása a dolgok menetére. Itt, a Házban legalább ő az úr, megkérdőjelez­hetetlenül az. Persze ismerni kell a határait, és ezeket Kövér jól lát­hatóan ismeri is: többnyire csak az ülésterem egyik felét látja. Abban az irányban viszont foko­zatosan feszegeti a határait, lépés­ről lépésre, parlamenti ciklusról parlamenti ciklusra növeli az ural­mát, súlyos személyiségével bebo­rítja az ellenzéket. Kezdetben csak durva, sértő szavakkal, szómegvo­nással illette az általa hangsúlyo­zottan nem kedvelt oldalt, aztán rákapott a büntetésekre, egyre na­gyobb összegekkel sújtotta az általa elutált politikusokat. Mostanra pe­dig eljutott a törvénytelenségig. Igen, azt állítom: Kövér László törvénytelenül működik, illetve törvénytelen lépéseket enged meg magának. Az a helyzet manapság Magyarországon, hogy a rezsim bármeddig elmehet, nincs intéz­mény, nincs szerv, amely megaka­dályozná az ilyesfajta törvénytelen­ségeket. Konkrétan arra gondolok, hogy Kövér egész egyszerűen nem engedi, hogy Hadházy Ákos letegye a képviselői esküjét, utána pedig elvégezhesse a feladatát és hozzá­juthasson illetményéhez. Kövér­nek ehhez, bizton állítom, nincs joga. Hadházyt ugyanis Zuglóban a választók akaratából képviselő­vé emelték, és ezt nem írhatja felül semmilyen házelnöki önkény. Márpedig amit Kövér tesz, az nem több és nem kevesebb, mint ön­kényeskedés, és ez akkor is így lesz, ha történetesen a házszabály erre neki lehetőséget ad. Nem kell jogi végzettség ahhoz, hogy kijelenthes­sük: a demokratikus országokban azért rendeznek választásokat, hogy a nép, az emberek dönthessék el, kit akarnak képviselőjükként viszont­látni a parlamentben. Hogy Had­házy az ellenzéki tanácstalankodás után végül egyedüliként, tüntetőleg nem ment be az Országgyűlés alaku­ló ülésére, és nem vett részt az eskü­tételben, az lehet egy rossz döntés a részéről - szerintem az volt -, de nem több ennél. Amit viszont Kövér tesz, az a demokrácia megcsúfolása, és - ismétlem - törvénytelen. De mi ezt is lenyeljük. Ugye, ked­ves zuglóiak? NÉMETH PÉTER JEGYZET Vadnyugat L­átványosan elszaporodtak a főváros ódon házaiban a tetőtér-beépítések. Főleg az­után, hogy néhány éve csokot is igénybe lehet erre venni. A kedvezményt nagyjából ugyan­akkor terjesztették ki, amikor az építéshatósági feladatok az önkor­mányzatoktól átkerültek a minden­hez is értő kormányhivatalokhoz. Ettől persze még lehetne megbíz­ható és szakmai a hatósági munka, ám a Jókai utcában történtek két­séget ébresztenek. A kormányhiva­talnak kellett volna engedélyeznie, ellenőriznie, a törvényeket betar­tatnia a ház hatodik szintjén zajló építkezésen - elvileg tehát az om­lásig vezető események láncolatára ennek a szervnek teljes rálátása van. Ámde ugyanezen a tetőn egy hónap­pal korábban komoly tűz ütött ki. A katasztrófavédelem vizsgálata még mindig tart, ezért máig nem tudható, mi történt, miért történt, ki hibázott, fenyegetett-e további omlással a keletkezett tűz vagy az oltáshoz használt víz. Még az sem tudható, pontosan kinek kéne vá­laszt adnia az utóbbi kérdésekre. Azonban az építő, mintha mi sem történt volna, folytatta a luxusla­kások kialakítását. Ami pőre kapi­talista szemmel nézve akár érthető is lehet, hiszen az elszabadult épí­tőanyagárak, a szakemberek hiá­nya és a dráguló hitelek között kell lavíroznia. No de pont az ilyen hely­zetek megakadályozására vannak fenntartva az adófizetők pénzéből a hatóságok. Az ott dolgozók felelősek azért, hogy a gazdasági érdekek ne írhassák felül a társadalmi érdeket, aztán ne hullhasson tonnányi tégla az emberek fejére és gerincére. Persze meglehet, hogy tényleg nincs szükség semmiféle engedély­re a folytatáshoz, vagy szabályok különböző kombinációjából ös­­­szelegózható egy olyan jogi állapot, amely lehetővé teszi, hogy egy tűz­eset vizsgálata közben dolgozzanak tovább. De ez valószínűleg nem fog­ja enyhíteni annak a négy embernek a tragédiáját, akik majdnem az éle­tükkel fizettek azért, hogy tizenöt luxuslakás időben elkészülhessen. Fekete Norbert NÉPSZAVA 2022. június 29., szerda9 A kisrend­­őrök lehet­tek volna határozot­­tabbak, de ők csak a sor végén áll­nak. Az igazi felelősök hol vannak? Felelősség R­övid az emlékezet, kevesen kapcsolnak azonnal, ha azt mondom, szigetszentmik­­lósi gyermekbántalmazás. Pedig a múlt évtized köze­pén egy ország állt döbbenten, miként kínozhatták és használhat­ták szexuális játékszernek a saját gyerekeiket a szülők anélkül, hogy a gyermekvédelmi szakemberek, a pe­dagógusok, a védőnő vagy egyáltalán valaki észrevette volna, mit művel­nek. Később a város képviselő-tes­­tülete külön is rögzítette, hogy nincs szakmai felelőse a történteknek. Aztán 2019-ben Győrben két gyermekét megfojtotta az apa, aki korábban olyan jól viselkedett a börtönben, hogy nem kellett le­töltenie a teljes büntetését, hiszen „csak” kalapáccsal akarta agyon­verni a feleségét. Szabadulása után azonnal el kellett hozzá menni a gyerekeinek, hisz - ahogy akkor ol­vashattuk - „nem merült fel olyan szempont, ami a láthatás tilalmát indokolta volna”. Később ugyan a közvélemény kicsit firtatta a bírói felelősséget, de én legalábbis nem hallottam róla, hogy valakit elma­rasztaltak volna. Ezekhez az ügyekhez képest halvány előrelépés, hogy azt az öt rendőrt, akiknek az volt a dolguk, hogy a kétségbeesett anya jelzésére ellenőrizzék a két, láthatásra Aszó­don élő apjukhoz engedett kamasz lány épségét, fegyelmivel sújtották, mert csak egy héttel a meggyilko­lásuk után találták meg a baltával agyonvert gyerekeket. A kisrend­­őrök lehettek volna határozottab­­bak, de ők csak a sor végén állnak. Az igazi felelősök hol vannak? Nálunk nem szokás megtalálni őket. Nincs felelőse a családon belüli erőszak burjánzásának, nincs felelő­se az iskolai zaklatásoknak, bántal­mazásoknak, a munkahelyi pszichés gyötréseknek, de az összeomlott épületeknek sem, ahogy az orvosi műhibák nagy része is következmé­nyek nélkül marad. Legyünk őszin­ték: a felelősség kérdése törvénysze­rűen csak kóbor gondolatfoszlány ott, ahol bukott pártvezérek ül­hetnek be a parlamenti székekbe díszletként asszisztálni egy olyan kormány működéséhez, amely an­­­nyira kiváló, hogy még csak fel sem merülhet vele kapcsolatban a hiba lehetősége, netán az elszámoltatás. Itt felelőtlenség felelőst keresni. Vadak és gentlemanek ORWELL VILÁGA óbb későn, mint soha: Fü­­löp belga király Kongóban bocsánatot kért az egykori gyarmatosítók rémtetteiért. Az európai hódítók felfogha­tatlan kegyetlenségeket követtek el Afrikában a civilizáció terjesz­tésének álságos jelszavával, aki kíváncsi a részletekre, és bírja is a horrort, annak ott van Mark Twain megrendítő pamfletje (Lipót király zsolozsmája, 1905). Én szívesebben mesélek egy jólelkű gyarmati hiva­talnokról, aki kilóg a sorból - nem pusztán azzal, hogy magyarnak született. Torday Emil (1875-1931) - angol társának szavaival - „hosszú időn át tanulmányozta a négerek életét, szerette őket, és mélyen bepillan­tott jellemükbe. A négerek bizal­mukba fogadták, népszerű volt. Biztonságban járt olyan helyeken, ahol a kevésbé tapasztalt utazó éle­tével lakott volna.” A budapesti fia­talember félbehagyta tanulmányait a müncheni egyetemen, húsz éve­ őszinte tisztelettel, sőt néhol csodálattal mesél az őslakosok­ról, törzsfő­nökökről és rabszolgák­ról egyaránt, sem egy brüsszeli bankba szegődött el dolgozni, onnan került a gyar­matra a századfordulón mint belga kormánytisztviselő. Első úti beszámolói akkora ér­deklődést keltettek, hogy hamaro­san neves etnográfusként folytatta a munkát a British Museum megbí­zásából. Nyolc bennszülött nyelvet tanult meg, egy évtizedet töltött a Kongó déli mellékfolyói mentén élő népek leírásával. Egyedülálló kutatása lázba hozta a tudományos világot. 461 általa gyűjtött műkincs máig a Néprajzi Múzeumot gaz­dagítja, ám hatalmas, nagyrészt franciául írt életművét a magyar nagyközönség alig ismeri. Rendkí­vüli élményeiből a Nyugatban köz­zétett naplójegyzetei adnak ízelítőt (1922). „Nem a nyugat-afrikai partok úgynevezett civilizált négereiről akarok beszélni, a valamicskét tanult s az iskolába belekóstolt, európai ruhában járó feketékről. Ezek nem érdekelnek. Akikről szó­lan kívánok, azok a négerek, akik természettől gentlemanek, akik minden cselekvésükben tekintet­tel vannak embertársaik érzelmei­re, akik nemes gondolkodásúak, nyájasak, akik lelkükben és nem viseletükben gentlemanek. Ezek a nemes érzésű emberek, akikről itten emlékezem, sem írni, sem ol­vasni nem tudnak, sokan közülük bizony úgy lehet hiányosan öltöz­nek, »kannibálok« is akadnak kö­zöttük - mégis gentlemanek a szó nemes értelmében.” Őszinte tisztelettel, sőt néhol csodálattal mesél az őslakosokról, törzsfőnökökről és rabszolgákról egyaránt. Archaikus vendégszere­tetük és önzetlenségük lenyűgözte az utazót. Egy alkalommal például már indulni akart, de a helyi ural­kodó nagyvonalúan marasztalta, így nem kapott teherhordókat. Erre ravaszul körbemutatta az as­­­szonyoknak egy kislány fotóját, és bizonygatta, azért sietne, mert rég nem látta kedvenc gyermekét, fáj a szíve utána. Másnap hajnalban a falubeli nők maguk vették vállukra a súlyos málhát - segítettek, hogy a mes­­­sziről jött idegen mielőbb viszont­láthassa lányát. A karaván végre útnak indulhatott. Torday Emil elérte célját, de arcpirító szégyent érzett a hazugság miatt. Emlékezé­sét ezzel zárja: „Mennyire furdalt a lelkiismeret! Bizony, bizony, nem cselekedtem gentleman módjára, ha mindjárt fehér is a bőröm. A »va­dak« különbek voltak nálam.” BÁRTFAI GERGELY

Next