Népszava, 2022. július (149. évfolyam, 151-176. szám)
2022-07-09 / 158. szám
VELEMENY Háború az árak ellen A magyarországi felnőtt lakosság jó harmada még soha nem találkozott olyan mértékű inflációval, mint a mostani, hiszen a 2022. júniusi pénzromlás 11,7 százalékos - évesített - mértékére utoljára 1998-ban volt példa. Nem könnyíti meg a tisztánlátást, hogy a kormány az egyébként az egész világra jellemző rohamos áremelkedés legfőbb okát abban a hadműveletben lelte meg, amelyet Oroszország indított Ukrajna ellen. Orbán Viktor kormányfő a jelenlegi helyzet leírására - erősen szimplifikáltan - a „háborús infláció” kifejezést használja, megoldási módként a békét ajánlva. Mindezzel azt próbálja elfedni, hogy az elszabadult áremelkedési hullám megfékezésére mindeddig csak látszatintézkedéseket sikerült felsorakoztatni. A forint rekordmélységű gyengülése azonban olyan hatalmas pofon lehetett, amely talán kijózanítólag hat - még ha a megteendő lépések (alapkamat-emelési sorozat, próbálkozások a Brüsszellel való kapcsolatok rendezésére) erősen elkéstek is. A mostani, a mindennapi tapasztalatokat nem mellesleg alaposan alulíró inflációs adatok láttán a családok ismét azzal kénytelenek szembesülni, hogy 2022 az előzetes kormányzati várakozások és ígéretek ellenére a reáljövedelmek csökkenésének éve lesz. Ennek korántsem mond ellent, hogy az adatok szerint egy év alatt a kiskereskedelem volumenében 16 százalék körüli növekedést tudott felmutatni. Még ha a statisztikai számítások időszakában még létező, Magyarországra irányuló benzinturizmust levonjuk is ebből, akkor is azt tapasztaljuk, hogy az üzletláncok legalábbis minden várakozást felülmúló forgalmat tudnak felmutatni. Az okok nyilvánvalók. A lakosság az egy év alatt átlagosan 20 százalékot meghaladó élelmiszerár-emelkedés dacára nem csökkenti a fogyasztását. Vagyis - egyelőre - nem a gyomrán spórol! Viszont, habár erről nem szólnak a kiskereskedelmi adatok, folyamatosan növekszik a nélkülözők száma is. De feltehetően már csökkentik - illetve átstrukturálják - a napi fogyasztásukat a bérküzdelmet folytató pedagógusok, szociális munkások és rendvédelmi dolgozók közül azok is, akiknek a havi jövedelme alig haladja meg a minimálbér összegét. A kormányzat leghibásabb intézkedései közül kimagaslik a hamis elnevezésű extraprofitadó. Most már nem az a kérdés, hogy áthárítják-e a kipécézett gazdasági szereplők, mert ehhez nem férhet kétség. A helyzet ennél is rosszabb: többet hárítanak át, mint amekkora a várható adófizetési kötelezettségük többletterhe, sőt már az esetleges bírságokat is bekalkulálják. Ráadásul olyan „gazdaságvédelmi” intézkedés is született, amely az infláció növekedésének a melegágya. Ilyen a népegészségügyi termékadó mértékének felemelése, illetve kiterjesztése olyan árucikkekre, amelyeknek fogyasztása az egészség megőrzését szolgálja. A kapzsi állam már nem törődik eredeti céljával - az egészséges életmódra neveléssel -, csak a növekvő költségvetési bevételeket tartja szem előtt, mit sem törődve az inflációgerjesztő hatással. A rohanó pénzromlás kivédésére azonban láthatóan nincs recept! BONTA MIKLÓS Fordulat Most az a helyzet van, amikor az utcában már mindenkit felszólítottunk rá, hogy éljen házaséletet a fűnyírójával, viszont mégiscsak sürgősen le kellene nyírni a füvet. Egyszóval nagyon kellene egy masina, de már csak azokhoz fordulhatunk, akiknél korábban kihúztuk a gyufát. Bármilyen allegóriába csomagoljuk is, az elmúlt egy hétben részben a forintárfolyamból, részben a kormány brüsszeli mozgásából - az ilyesfajta lényegtelen információktól megkímélt pártmédia-fogyasztókat leszámítva - minden gondolkodó ember számára nyilvánvalóvá vált, hogy nagy a baj. Az úgynevezett unortodox gazdaságpolitika az első pillanatban, amikor elfogyott az ingyenpénz, és a világgazdasági klíma zordabbá vált, úgy állt bele a földbe, mint a gerely. (Ugyanígy történt egyébként 2012-ben is, vissza is kellett hívni az IMF-et, csak erre ma már nem illik emlékezni az „elmúlt száz év legjobb tíz éve” után). Az EU donor államai tényleg megelégelték a „Fidesz politikájának lényegét” (ez a korrupció Lánczi-féle tudományos megfogalmazása), és egyre több tagországban konkrét belpolitikai kockázattá vált a magyar illiberalizmus finanszírozása. Egyszerűbben szólva: Amszterdamban vagy Stockholmban senki nem hajlandó voksokat veszíteni azért, hogy Hatvanpuszta felépülhessen, és versenyképes legyen mondjuk Putyin titkos dácsájával. Egyszóval más világ kezdődik, nagyon más, és ha fogcsikorgatva is, de alkalmazkodni kell hozzá. Ha odáig talán nem is jutunk, hogy Orbán Viktor fizetésemelésével is megvárjuk, amíg az Unió majd pénzt ad rá, vagy hogy az iskolák helyett netán a Felcsút, a Mezőkövesd meg a Kisvárda csapatát vonjuk össze, hogy kisebb legyen a munkaerőigény, de azért így is meghökkentően komoly változások jönnek. Nehéz is lesz eladni, de azért megpróbálják - a megemelt kormánykommunikációs büdzsé már megvan hozzá. JEGYZET Hargitai Miklós NÉPSZAVA 2022. július 9., szombat 9 Boris Johnson a brit elitképzőkön sorozatgyártott új arisztokrácia tagja, aki politikusként a nép egyszerű gyermekének álcázza magát. Korsó a kúton Búcsúzik a britek megszégyenült miniszterelnöke, pedig egy ideig úgy látszott, hogy bármilyen botrányt és botlást képes túlélni. Boris Johnson tipikus szélhámos, elitképzőkön sorozatgyártott újarisztokrácia tagja, akibe szorult annyi furfang, hogy politikusként egy jobbára ártalmatlan, kócos balféknek, a nép egyszerű gyermekének álcázza magát. De minden ravaszsága ellenére kevesebb mint három évig bírta kormányfőként, és csak a szerencsének köszönheti, hogy eddig húzta. Miniszterelnökségét kínosabbnál kínosabb afférok kísérték. Hivatali ideje elején félrevezette a királynőt, hogy elérje a Brexit terveit gáncsoló parlament berekesztését, de a legfelsőbb bíróság beavatkozott, és az ármánykodás kudarcot vallott. Johnson mégis megerősödve jött ki az egészből: a Brexit körüli bénultságba beleunt britek fölényes választási győzelemmel jutalmazták meg. Későn eszmélt rá a koronavírus-járvány súlyosságára, a pandémia alatt döntéseit következetlenség és hirtelen hátraarcok jellemezték, ám a viszonylag gyors tempóban levezényelt oltóprogram, majd a lezárások feloldása elfeledtette hibáit. Johnsonnak kapóra jött a járvány, hiszen némileg elkendőzte az időközben kiteljesedett Brexittel járó nehézségeket. A brit közvélemény jelentős része emiatt máig nem szembesült azzal, hogy Johnson mennyire átverte őket, amikor elhitette, hogy az Európai Unión kívül fényesebb jövő vár a szigetországra. A távozó brit miniszterelnöknek átmenetileg az ukrajnai háború is mentőövet dobott: a karantén idején tartott illegális kormányzati mulatozások miatt már szorult körülötte a hurok, az orosz invázió viszont háttérbe szorította a „partygate” affért. Johnson felismerte a lehetőséget, nemzetközi szinten Ukrajna egyik leglelkesebb szószólójává avanzsált: egyszerre szolgált egy jó ügyet, és próbálta stabilizálni saját politikai helyzetét. Végül az okozta vesztét, hogy kiderült, szemet hunyt pártbéli szövetségese, Chris Pincher molesztálási ügyei felett. Ez azonban csak az utolsó csepp volt a pohárban, Johnson jó ideje rászolgált a bukásra. ROSTOVÁNYI ANDRÁS A bukás jelei PILLANTÁS A KILENCEDIKRŐL a kíváncsi az olvasó, hogy miként készülnek a Fidesz rendszerében a nyilatkozatok, akkor elárulom: pontosan úgy, ahogy a pártállam idejében. Az egységesített, kommunista-szocialista kézben lévő sajtóbirodalomnak a párt agitprop osztálya határozta meg, hogy miket írhat le, mondhat el, milyen szavakat használhat, illetve mely szavak tilalmasak. Szóval a modell adott volt a Fidesz számára, amelyet még akkor is követni akart, ha nem tudott százszázalékos eredményt elérni. Lehetséges, hogy nem is akart, a nyílt diktatúra nem illik egy európai uniós országhoz, a demokrácia díszleteit fenn kell tartani. Más kérdés, hogy mi lesz, ha egyszer az európai pénzek nem lépik át a magyar határt, kell-e még a továbbiakban is bármiféle látszatra törekedni... Most viszont még ez van, és mert ez van, muszáj úgy tenni, mintha plurális világban élnénk. Lehetetlen immár minden mondat mellé egy rendőrt állítani, akarva-akaratlanul kibugyognak a nem kívánt szavak. De baj van: tíz-tizenkét év gazdagság és pénzbőség után hirtelen elhagyta a szerencséje az Orbán-kormányt - nekünk csak a keserűség jutott ebből a szerencséből -, és szembetalálta magát a válság jeleivel, a számára megoldhatatlan járvány problémáival, a romló külső gazdasági feltételekkel, a Néppárt és sok-sok uniós képviselő makacsságával, majd pedig a háború okozta ütésekkel, az oroszbarátság fenntarthatatlanságával. A ránk szakadó válságjelek egyre tarthatatlanabbá tették a kommunikáció egységesítését, és bár a rezsim továbbra is próbálja az említett pártállami irányítást fenntartani, az előírt kommunikációs panelek használatát kötelezővé tenni, a helyzet sokkal bonyolultabbá vált annál, hogy a rendszer életképesen működjön. Ráadásul Orbán kénytelen volt néhány olyan embert is beemelni a kabinetjébe, akik ugyan feltétlenül lojálisak hozzá, de olykor a saját arcukat is védik, már ha kiállnak a nyilvánosság elé. Láthatjuk: Navracsics vagy Nagy Márton próbálja fenntartani a róla eddig kialakult képet, a szakmaiságot, a hitelességet összeegyeztetni a feltétlen hűséggel, ez azonban időről időre megbicsaklik. Navracsis például, az „emberarcú fideszes” rutinos nyilatkozóként is bakizott: elismerte, hogy a „gyermekvédelmi törvénynek” semmi köze az EU-pénzek visszatartásához. Nagy Márton pedig önmagát is cáfolva kapott őszinteségi rohamot, és beszélt a magyar gazdaság állapotáról. Varga Judit meg, aki a legkitartóbb orbánisták egyike, kimondta azt a szót, amely a Fidesz szótárából töröltetett megszorításokról szónokolt. A sokszor megcsodált Fidesz-kommunikáció egyre többször fut zátonyra, pontosan úgy, ahogy az elmúlt tizenkét évben. Amikor baj volt, napokba tellett, mire megtalálták a kábítás megfelelő mondatait, és visszaterelték a nyilatkozókat a központi akarat irányába. Most minden recseg-ropog, naponta kell kiigazításokat, értelmezéseket, nota bene: helyreigazítási igényeket kibocsátania a hatalomnak. Lehetetlen immár minden mondat mellé egy rendőrt állítani, akarva-akaratlanul kibugyognak a nem kívánt szavak. Mondanám szívesen: a 80-as évek vége felé tartunk, de nincs így. A rezsimnek vannak még tartalékai (Pintér!), korai tehát a rendszerváltásban hinni. NÉMETH PÉTERH