Népszava, 2022. szeptember (149. évfolyam, 203-228. szám)

2022-09-01 / 203. szám

Káosz becsengetésre ! TANÉV Tanárhiány, energiakrízis, sztrájk és a digitális oktatás veszélye feszíti a közoktatást, a kormányzat erővel próbálja a rend látszatát mutatni. JUHÁSZ DÁNIEL Mától több mint egymillió általá­nos és középiskolás ül vissza az is­kolapadba vagy kezdi meg iskolai tanulmányait. Nem lesz könnyű dolguk, ahogy szüleiknek, tanára­iknak sem: megannyi bizonytalan­sággal kell szembenézniük. Tovább súlyosbodott a pedagógushiány, amit jól mutat az: több intézmény­ben még a tanévkezdés előtti utol­só napokban sem fejezték be a tantárgyfelosztást, van, ahol csak szeptember 1-jére és 2-ára adtak ki órarendet, mert még nem tudják, hogyan oldják meg a helyettesíté­seket, csoportösszevonásokat. További bizonytalanságokat szül a kormány által kihirdetett energia-veszélyhelyzet is. Van, ahol gázhiány sem kell a záráshoz, akad tagintézmény, kollégium, amelyet a rezsiárak emelkedése nyomán, „a költségvetés egyen­súlyának fenntartása érdekében” inkább már nem is használnak. Az energiakrízis és a járvány miatt továbbra is kérdés, szükség lesz-e újra digitális oktatás elrendelésére az iskolákban. Ilyen körülmények között pró­bálnak helytállni a túlterhelt pe­dagógusok, így nem csoda, hogy mind többen elégelik meg az alulfi­zetettséget, s próbálnak sztrájkkal, polgári engedetlenséggel tisztes­séges béreket kiharcolni. Már a tanév első napján, szeptember elsején többen polgári engedet­lenségi akcióba kezdenek. A peda­gógus-szakszervezetek sztrájkra készülnek. Minderre a hatalom erővel felel: a tiltakozókat kirú­gással, intézmény-összevonással fenyegetik, „erkölcsi alapjaikat” kérdőjelezik meg. Nem csak az iskolásoknak lesz izgalmas a tanév ÍRÁSAINK A 2. ÉS A 3. OLDALON Gyászolja a világ Mihail Gorbacsovot TISZTELGÉS A hidegháború le­zárásában kulcsszerepet játszó ál­lamférfiként búcsúztatták a nyugati vezetők a kedd este elhunyt Mihail Gorbacsovot. Mario Draghi olasz ügyvezető miniszterelnök például az utolsó szovjet pártfőtitkár békevá­gyát és az orosz imperializmussal való szembenállását emelte ki, me­lyeknek köszönhetően kiérdemelte a Nobel-békedíjat. „Ez az üzenete még fontosabb most, az ukrajnai invázió tragédiája közepette” - fo­galmazott Draghi. Magyarországról Gyurcsány Ferenc DK-elnök és az MSZP tisztelgett Gorbacsov emléke előtt, az Orbán-kormány nem fejez­te ki részvétét, pedig hazánk és régi­ónk is sokat köszönhet neki. Oroszországban a többség más­ként ítéli meg Gorbacsov öröksé­gét, sokan őt okolják a Szovjetunió összeomlásáért, az azt követő gaz­dasági nehézségekért. Vlagyimir Putyin orosz államfő a halálhír után 15 órával emlékezett meg róla. Az utolsó szovjet vezetőt szomba­ton temetik el, sajtóhírek szerint nem kap állami temetést. NEKROLÓG A 7. OLDALON Gorbacsov 1986-ban Budapesten találkozott Kádár Jánossal // • • Őrizetben az ORÖ-elnök ELJÁRÁS Hivatali vesztegetés el­fogadása miatt indult eljárás Agócs János, az Országos Roma Önkor­mányzat vezetője ellen, a korrupci­ós bűncselekmény gyanúja miatt az ügyészség őrizetbe vette. Lakatos Oszkár elnökhelyettes úgy tudja, az eljárás összefüggésbe hozható az ORÖ fenntartásában működő ti­­szapüspöki iskola felújításával. La­punk májusban helyszíni riportot közölt arról, hogy romokban hever a tornaterem, amelynek már el kellett volna készülnie. A pénz elfogyott, a kivitelező cég levonult a területről. CIKKÜNK A 3. OLDALON Korrupciós bűncselekmény elköve­tésével gyanúsítják Agócs Jánost AJÁNLÓ Megszavazott fővárosi rezsitámogatás Október elsejével új rezsitámoga­tási rendszert vezet be a fővárosi önkormányzat. Évi 48 ezer (havi 4000) forint támogatást kaphat­nak a rászoruló gyermekesek, az ápolási díjon lévők és a 100 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat kapó nyugdíjasok. A 170 ezer forintnál alacsonyabb juttatásban részesü­lők évi 24 ezer (havi 2000) forint támogatásra jogosultak. Befagyott a lakáshitelezés 4. oldal Sokkal kevesebb lakáshitelt vett fel júliusban a lakosság, mint egy évvel ezelőtt. Ennek egyik oka, hogy a lakáscélú forinthitelek át­lagos hiteld­íj m­uta­tój­a tavaly óta csaknem megduplázódott - 4,5 százalékról 8 százalékra nőtt. 6. oldal Nő az ipari árnyomás A belföldi ipari termelői árak júli­­usban már 52,7 százalékkal voltak magasabban, mint tavaly. Az ipa­ri árak előbb-utóbb megjelennek a fogyasztói árakban. 6. oldal Bőr alá ültetett chipek Magyarországon is elérhető az a bőr alá ültethető chip, amellyel fi­zetni vagy ajtót nyitni is lehet. A chip beültetése helyi érzéstelení­téssel történik, a beavatkozás tíz percig tart. 16. oldal „Rendelt időben” érkezik a kötcsei piknik VÍZIÓ „Mindennek rendelt ideje van. A kötcsei találkozónak is” - ezt válaszolta kitérően lapunk kérdésé­re a Polgári Magyarországért Alapít­vány elnöke, Kavecsánszki Ádám, akit azért kerestünk meg, mert la­punk információja szerint szeptem­ber 10-én, jövő szombaton rendezi meg az alapítvány a hagyományos, immáron 21. polgári pikniket a So­mogy megyei Kötcsén. Az elnök a válaszban a Prédikátorok könyvéből (Salamon könyve) idézett. FOLYTATÁS A 3. OLDALON Megérkeztek Zaporizzsjába az ellenőrök N­ÁBORLT Várhatóan ma megkez­dődik a harcoknak kitett zaporizzs­­jai atomerőmű átvizsgálása. A Nem­zetközi Atomenergia-ügynökség szakemberei többek közt azt ellen­őrzik, megfelelően működnek-e a létesítmény biztonsági rendszerei. Közben Herszonban folytató­dott az ukrán ellentámadás, Prá­gában pedig az EU külügyminisz­terei megállapodtak a Moszkvával megkötött vízumkönnyítési egyez­mény felmondásáról, de a balti ál­lamok és a lengyelek által javasolt vízumtilalmat nem hagyták jóvá. RÉSZLETEK A 8. OLDALON Konvojban utazott a dele­gáció Kijevből a dél-ukrajnai Zaporizzsjába

Next