Népszava, 2023. március (150. évfolyam, 51-76. szám)

2023-03-17 / 64. szám

10 I ?o­Tm17,pen,et__________________________________________________________VÉLEMÉNY Titkokat sért a kormány A bosszúálló orvoskamarai jogszabállyal a belügy­miniszter - aki híján van a törvények és bioetikai fogalmak ismeretének az orvosi hivatásrend etikai ügyeit a köztestülettől az Egészségügyi Tu­dományos Tanácshoz delegálta. Most tehát össze kell szednünk magunkat, hogy mi magunk védjük meg a bete­gek adatait. A betegek és a betegszer­vezetek segítsék ki a Magyar Orvosi Kamarát, hogy az képes legyen betar­tani a magyar törvényeket. Jelesül, hogy a személyes és a különösen ér­zékeny adatok védelméhez minden­kinek joga van, a kiszolgáltatott bete­geknek különösen. A BM-ben a jelek szerint nem tud­ják, hogy a személyes adat használa­tára, annak továbbítására a tulajdo­nosától minden esetben engedélyt kell kérni. Nem tudják, hogy az intéz­mények csak az érintett személyek hozzájárulásával tarthatnak nyilván személyes adatokat. A különleges adatokat - mint az egészségi állapot - csak az érintett személy írásbeli hoz­zájárulásával szabad nyilvántartani és kezelni. A személyes és különleges adatok pedig csak az adatkezelésre illetékes személyek vagy rendszerek számára kapcsolhatók össze. A nagy kapkodásban azonban nemcsak az orvosok kaptak pofono­kat, hanem a betegek és betegjogok is. A törvénymódosítás súlyosan sérti a betegek személyes és különösen ér­zékeny adatainak kezelését, amikor azt írja elő, hogy „a folyamatban lévő etikai eljárásokat az Egészségügyi Tudományos Tanács folytatja le. Az A nagy kap­kodásban nemcsak az orvosok kap­tak pofono­kat, hanem a betegek és betegjogok is. A tör­vénymódo­sítás súlyo­san sérti a betegek személyes és különösen érzékeny adatainak kezelését. érintett taggal szemben folyamatban lévő etikai eljárások iratait és az etikai eljárással kapcsolatos adatokat - az etikai eljárás lefolytatása érdekében - a Magyar Orvosi Kamara a Medtv. hatálybalépését követő 15 napon be­lül átadja az Egészségügyi Tudomá­nyos Tanács részére.” Kifejezetten úgy érzem magam eb­ben a káoszban, mint amikor értesül­tem a jelenlegi kormánypárt egykori EP-képviselőjének produkciójáról, amikor is egy brüsszeli illegális buli­ból az ablakon keresztül menekülve, egy ereszcsatornán jutott ki. Most a bosszúálló törvény alkotói a nagy buli után egy morális és törvényes csator­nán kezdtek el lecsúszni. Mert mi más magyarázata lehet annak, hogy a törvény szembemegy a Magyar Alkotmánnyal, miszerint a magánéletet tiszteletben kell tartani? Ellentétes az adatvédelmi törvények­kel is, amelyek védik a betegek sze­mélyes és különösen érzékeny vagy szenzitív adatai közül „az egészségi állapotra” vonatkozó információkat (2011. évi CXII. tv. I.), illetve az érin­tettel kapcsolatba hozható személyes adatokat, különösen a nevét, azonosí­tó jelét. Mostanra a következő képlet ala­kult ki: azok a betegek, akiknek ügye folyamatban van a MOK etikai bi­zottságainál, panaszuk befogadása­kor nem kaptak tájékoztatást, és nem rendelkeztek arról, hogy személyes és különösen érzékeny adataikat át­adják az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak. Ezért a MOK nem adhat­ja át az ügyeiket, hacsak nem akarja megszegni az adatvédelmi törvénye­ket, és nem köpi szembe a saját maga által elfogadott adatkezelési és adat­védelmi szabályokat. Ezekben le van fektetve ugyanis: „adattovábbítás, amennyiben az adatok alapján a sze­mély azonosítható, az érintett hozzá­járulásával történhet”. Eközben sérelmet szenved a ka­mara etikai bizottsága is: az eddig vizsgált ügyekben a bizottságok véle­ménye szellemi termékének minősül. Ez megint csak képezheti szolgálati titoktartás alapját, illetve szellemi termékként védelmet élvez, így a dok­toroknak kellene engedélyezni, hogy véleményüket az EU­ használhassa. A bioetikai érvelés szerint a jó er­kölcs megkívánja az autonómia tisz­teletét. Azaz meg kell adni a jogot az embernek, hogy eldöntse, mit tekint titoknak. A rendőrminiszter látható­an nem tiszteli a jó erkölcsöt, ha ezt nem tartja fontosnak. Annak ellené­re, hogy a MOK szabályzata is azt ígé­ri, a befogadó etikai bizottság és a be­teg között a panaszokban megjelenő titkok nem kerülnek illetéktelenek kezébe. Ahogy két kiváló bioetikus (T. L. Beauchamp és J. F. Childress) meg­fogalmazta: „... olyan személy vagy intézmény, akinek vagy amelynek a beteg információt szolgáltat bizalma­san, felelősségre vonható a bizalom megsértése miatt.” De az ETT-ben is baj van az ügyek befogadásával az adatvédelem szem­pontjából. A törvény kihirdetésekor az új bizottság még sehol sem volt, az elnök személye sem volt ismert. Nem létezett a működési szabályzat, az adatvédelmi szabályzat, titoktar­tási nyilatkozat nem készült el, és a szakmai-etikai szabályozás is késik. Nagy bátorság a professzorokat ott, az ETT-ben erre a színjátékra rákény­szeríteni. Ajánlanám a Magyar Orvosi Ka­mara vezetésének, Beauchamp és Childress nyomán üzenje meg a kor­mánynak, hogy úgy tartja: „X bizal­mával élnek vissza, ha az a személy, akinek X felfedte bizalmasan a titkait, a kapott információkat nem védelme­zi. Hanem szándékosan kiszolgáltatja másoknak,­­ belegyezése nélkül.” A doktoroknak most a betegeik mel­lett a helyük. Az eddig beadott etikai ügyeknek meg a MOK etikai bizottsá­gainál, hogy a törvénynek és az etikai szabályoknak is meg tudjon felelni a köztestület. ROZSOS ERZSÉBET ápolásetikus asz <öo SZERINTEM­ ­ / Élni és alkotni A magyar történelemben nagyon ritkán volt olyan időszak, amely­ben igazi demokráciában éltünk. A demokrácia természetesen ked­vező dolog, de élni és alkotni ak­kor is lehet (és kell), ha a rendszer nem, vagy nem igazán demokrati­kus. Gondoljunk csak a két háború közötti időszak irodalmi és zenei életére. Előtte, a reformkorban, a Bach-korszakban és a kiegyezés után is termékeny időszakot lát­hattunk. Kodály Zoltán és Illyés Gyula alkottak a személyi kultusz sötét éveiben is. Az enyhülés idején nagyon sokan éltek a szabadabb légkör lehetőségeivel, noha nem volt klasszikus demokrácia. Ma is sokan örülnének egy demokrati­kusabb világnak, de ez nem jelenti azt, hogy ne iparkodjunk szellemi­leg többet teljesíteni. Az orvosok, az egészségügyi dolgozók, a taná­rok (és sokan mások) nincsenek megfizetve, de amellett, hogy joga­ikért harcolnak, végzik a dolgukat, hiszen ez az ország, a „nép” érde­ke. A hatalom arroganciája persze őket sem kíméli, sokan állásukat is elveszthetik, de a hivatásukban helytállnak. Igaz, a jobb élet remé­nyében közülük sokan a „hanyat­ló nyugatra” távoztak, a többség azonban itthon maradt. Az igazi demokrácia egyre távolodó álom, a munka, az alkotás lehetősége azonban itt van, élni kell vele. Például, ha egy szobrot esztétikai szempontból vizsgálunk, szóba sem kerül, hogy alkotója diktatú­rában vagy demokráciában élt-e. De egy műtét sikere sem a fennálló rendszertől függ, hanem az orvos szakértelmétől és elhivatottságá­tól. Az alkotóerőt sok esetben a hatalom a maga érdemének tudja be. Ez kiemelten így van a verseny­­sport esetében. De sportolóink jó része tudja, hogy nem a rendszer­nek, hanem a népnek szerez dicső­séget. A két legeredményesebb lab­darúgó világbajnoki helyezésünk a nem túl rózsás harmincas és öt­venes években volt, s akkorra esett a két legeredményesebb olimpiai szereplésünk is. NEMES GYÖRGY Olvasóink leveleit a következő címre várjuk: olvasoilevelnepszava.hu Kinek jó a gázvezeték felrobbantása? ellángolt a vita az Északi Áramlat gázvezeték tavaly őszi felrobbantása körül. A napokban meg nem nevezett amerikai forrás szerint „uk­ránbarát csoport” követte el, de kor­mányzati közreműködésre nem ta­láltak bizonyítékot. Talán közelebb juthatunk a meglehetősen homályos ügy felfejtéséhez, ha az érdek men­tén haladunk. Cui prodest?, azaz ki­nek áll érdekében, kinek hasznos? Az Északi Áramlat 1 és 2 két cső­párján tavaly szeptember vége felé hajtottak végre robbantásokat. En­nek következtében teljesen meg­szűnt a gázszállítás az addig működő 1- es vezetékein, az átadás előtt álló 2- est pedig a németek „ejtették”. Annak megítélését robbantási és tengerészeti szakemberekre ér­demes bízni, hogy milyen műsza­ki, logisztikai és szervezeti háttér szükséges egy ilyen merénylethez. A robbantások hetven méter mélyen, a Balti-tenger fenekén történtek, az első svéd számítások szerint leg­alább száz kiló dinamit erejűek vol­tak a detonációk, amelyek az 1220 milliméter átmérőjű és 38 mm fal­vastagságú, méteres vasbetonnal borított csöveket érték. A három-öt méter (!) mély kráterek távolsága nagyjából 250 méter, s legalább ek­kora sugarú körben találták meg a megsemmisült csövek darabjait az 1-es vezetéknél. Ez laikus szemmel sem tűnik „házi kivitelezésű” merényletnek. A németek most azt közölték, hogy német tulajdonú volt a Lengyelor­szágban, ukránok birtokában lévő lengyel cég által kibérelt, a gyanú szerint az akcióhoz használt hajó, amelyen nem ismertetett állampol­gárságú személyek, köztük búvárok mentek a tengerre. Nem zárják ki ennek úgynevezett „hamis zászlós” művelet voltát, finoman másra terel­ve a gyanút a titkos akcióban. E kitérő után nézzük a motiváci­ót. Korábban az új szovjet birodalom azonnal amerikaiakat és briteket látott a háttérben. Utóbbiak érde­keltsége oly gyenge lábakon áll, hogy nem is érdemes különösebben szót fecsérelni rá. A tengeren túli kapcso­lat logikus lenne­­ első ránézésre: „ütni a ruszkikat”, minél nagyobb kárt okozni nekik. Csakhogy az Csak emlé­keztetőül: a gázcsapot Putyin kezd­te el le-fel­csavargatni tavaly nyá­ron (egekbe lőve a tőzs­dei árat), hogy aztán végleg elzár­ja pár héttel a merénylet előtt. amerikai külpolitika hagyományo­san nem a mának, hanem a holnap­­utánnak dolgozik. Washington első pillanattól fogva támadta az Északi Áramlatot, különösen a második szakaszt. Ugyanazzal az érvvel - és mennyire igazuk volt! -, hogy túl nagy a politikai Európa függése az orosz gáztól. (EU-átlag 40 százalék, a németeké 55, a miénk 85 százalék volt a korábbi időszakban.) Trump nagykövete, a derék ékszerkereske­dő, David Cornstein is ezzel rúgta be az ajtót Budapestre érkezésekor, és az amerikai külpolitika előtte és utána is konzekvensen ezt az állás­pontot képviselte. Csak emlékeztetőül: a gázcsapot Putyin kezdte el le-felcsavargatni tavaly nyáron (egekbe lőve a tőzsdei árat), hogy aztán végleg elzárja pár héttel a merénylet előtt. Ezzel pe­dig maguk végezték el azt a munkát, amit az USA szeretett volna; ezzel nem maradt érdek a megsemmisí­tésre. Sőt, a jövőbeni, normalizálódó, háború utáni helyzet éppenséggel azt kívánja, hogy maradjon lehető­ség a gázszállítás újraindulásához (fogadásához). Ukrajna logikusan jön a képbe, de nem hihető, hogy az egyik leg­fontosabb szövetségesévé előlépő Németországot megsértse egy ilyen akcióval, belezavarjon a nélkülözhe­tetlen nyugati kapcsolatokba. (Arról nem beszélve, hogy éppen akkor állt indulás előtt a nagy offenzíva, kisebb gondjuk is nagyobb volt, mint hogy a Balti-tengeren, német-svéd-dán ér­dekeket sértve kavarjanak.) Ha ránézünk például a gázár ala­kulására, érdekes módon azt talál­juk, hogy a cső augusztus végi elzárá­sa után a görbe éppenséggel zuhanni kezdett, s minden jel arra mutatott, hogy az EU példás gyorsasággal szer­vezi meg az orosz nélküli gázzal az el­látást - így is történt. Sőt, pont akkor adták át a Baltic Pipe nevű gázveze­téket, amely Norvégiából Dánián át küld gázt Lengyelországba. Ha tehát rögzítjük azt a tényt, hogy cár elvtárs a gázfegyverrel is teljesen elkalku­lálta magát (pár hét múlva pedig a fronton is újból), akkor nem bátor feltételezés az, hogy kétségbeesésé­ben nem talált más megoldást, mint hogy egy ennyire teátrális akcióval megpróbálja visszafordítani az ár lejtmenetét, és éppen a tél elején pánikba taszítsa a nyugati közvéle­ményt - hátha ez visszavonulásra bírja a kormányokat. BAK MIHÁLY újságíró Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére rövidítésére.

Next