Népszava, 2023. március (150. évfolyam, 51-76. szám)

2023-03-29 / 74. szám

16 OLDALAS MŰSORMAGAZIN A MAI SZÁMBAN AJÁNLÓ Már a képviselő sem henceg az ötletével Bár hivatalosan még nem ismer­ték el, lényegében bedőlt az 1,8 milliárdos iskolafelújítási projekt Babócsán. A helyiek szerint bon­tani kellene az épületet. 3. oldal Ünneprontás a színházi világnapon Függetlenül egymással címmel rendeztek beszélgetéseket a szín­házi világnapon a Jurányi Inkubá­­torházban a független színházak nehézségeiről. 11. oldal Fürjes olimpiai esélyei A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 206 ország testületeit tömöríti, de csupán 99 tagja van. A politi­kából a sport világába tartó Fürjes Balázsnak így várnia kell a meg­tiszteltetésre. 15. oldal &NÉPSZf&ai Szociáldemokrata napilap^^ 2023^március 29^zerda______150^vftalyam, 74. szám_______Ára: 480 forint Felfalta a bért az infláció 7,6 SZÁZALÉK Másfél évtizede, a 2008-as gazdasági világválság óta nem látott sebességgel veszítenek értékükből a magyarországi fizetések. VARGA DÓRA Januárban immár 7,6 százalékkal ért kevesebbet a KSH által kiszá­molt átlagbér, mint egy éve. Pedig a keresetstatisztika még szépít is egy kicsit a valós bérviszonyokon, annak ellenére, hogy ez évtől a KSH finomított valamelyest sokat kritizált számítási metódusán. Az új módszertan már nem hagyja ki a kis cégek dolgozóit az átlagolásból. A tavaly december­ben közöltnél így 54 ezer forinttal alacsonyabb összeg, bruttó 528 ezer forintos átlagbér jött ki. A ki­sebb cégek rosszabbul fizetett dol­gozói ugyanis lehúzták az átlagot, miközben az év végi adat - az elté­rő számítás mellett - az ilyenkor szokásos prémiumok és bónuszok miatt volt olyan magas. Januárban ráadásul az alkalmazottak fele va­lójában csupán 281 ezer forintot vagy annál is kisebb összeget vitt haza. Pedig a vállalatok főként az ala­csonyabb keresetű dolgozóik bérét igyekeztek a száguldó inflációhoz igazítani. A két számjegyű emelé­sek sem voltak azonban elegendők ahhoz, hogy a rohamtempójú drá­gulással felvegyék a versenyt, így immár ötödik hónapja veszítenek értékükből a keresetek. A vásárlóerő a következő hó­napokban is tovább zsugorodik majd, mivel az elemzők 16 százalé­kos bérnövekedés mellé 19 száza­lékos inflációt várnak erre az évre. Utóbbit a jegybank sem tartja ki­zártnak, amely a jövő évi előrejel­zését feljebb is emelte, az infláció elleni „kemény meccsre” számítva pedig fenntartja a magas, 18 száza­lékos irányadó kamatát. TOVÁBBI RÉSZLETEK A 6. OLDALON Szakértők további 3 szá­zalékos reál­bércsökkenést jósolnak Reformrock a hatalomtól GRÉMIUM A magyar popkultú­rát akarja jobbá tenni a nemrég létrejött Petőfi Zenei Tanács, mely a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) kez­deményezésére alakult meg. A testületet azonban számos kritika éri, többek közt azért, hogy kell-e egyáltalán segítenie az államnak egy a piacon boldoguló művésze­ti ágat, szükség van-e a tervezett könnyűzenei egyetemre, valamint miért nincsenek nők a tanácsban, hanem csak férfiak, akiknek az átlagéletkora hatvan év feletti. A téma kapcsán zenei előadókat kér­deztünk, úgymint Jónás Vera éne­kesnőt, Kardos-Horváth Jánost, a Kaukázus zenekar frontemberét, Balla Gergelyt, a Platon Karataev gitáros-énekesét és Kun Bálintot, a Carson Coma együttes billentyű­sét. És még Demeter Szilárdot is kérdeztük írásban, aki elmondta, hogy a tagok ránézésre valóban férfiaknak tűnnek, és annál jobb, minél több könnyűzenei felsőfokú képzés van az országban. BŐVEBBEN REFLEKTOR A 2. OLDALON Demeter Szilárd a világ egyik legtréfá­­sabb basszus­­gitárosa oQzo CO Idén 162 milliárd sem lesz elég a BKV-nak FORRÁS Soha nem látott össze­get, 162 milliárdot kér az idén a fővárosi közösségi közlekedés mű­ködtetésére a BKV, ez azonban a működési költségek fedezetét sem biztosítja teljeskörűen, azaz még így is vastagon veszteséges lesz a társaság. Ez derül ki a BKV friss, la­punk által megismert üzleti tervé­ből, amelyről a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén döntenek. A hatóságilag előírt beruházási feladatokból álló igénylista az idén már meghaladta a 66 milliárdot, ehhez képest az üzleti tervben egy fillér sincs erre. Az M3-as metró utólagos klimatizálásának a finan­szírozására felvenni kívánt hitelek szintén kimaradtak a tervből. RÉSZLETEK A 4. OLDALON Tárgyalás államfői közvetítéssel IZRAEL Kedden már csak néhány ezer tüntető vonult utcára. Az igaz­ságügyi reform ellen tiltakozók felfüggesztették az országot meg­bénító általános sztrájkot, és egye­lőre a hadsereg tartalékosai is szü­neteltetik a szolgálatmegtagadást. Az aggodalom és a bizonytalanság azonban nem szűnt meg: ellenzők attól tartanak, hogy Netanjahu csak taktikázik. A fenntartások ellenére kedd este Jichák Herzog államfő közvetítésével az elnöki rezidencián sor került a főbb ellenzéki pártok és a kormányzó Likud képviselőinek első találkozójára. A koalíció szél­sőjobb és ultraortodox pártjai nem voltak jelen. Benjamin Netanjahu minisz­terelnök hétfőn jelentette be, hogy április végéig befagyasztják az igaz­ságügyi törvényekkel kapcsolatos jogalkotási folyamatot, miután sa­ját pártja neves képviselői is a re­form ellen fordultak. ÍRÁSUNK A 8. OLDALON A korábbi­nál sokkal kevesebben, de tegnap is tüntettek Je­ruzsálemben FASCIST GOVERNMENT .in <;m <o 5 Z'<Q< Öo Virágos rosszkedv VÁLSÁG Az egyik legszebb szakma a virágkötőké, mégis sokan sötéten látják a jövőjüket. Nemcsak az el­­szálló energiaárakkal kell megküz­deniük, hanem a vásárlói szokások megváltozásával is. Ma már minden üzletlánc árul virágot - vágottat és cserepest egyaránt -, jóval alacso­nyabb áron, mint a virágüzletek. Az árakkal képtelenség versenyezni, hiszen a nagybani piacon a virágo­sok jóval drágábban szerzik be az árut. A másik óriási probléma, hogy a nagybanira gyakorlatilag bárkit beengednek, így kiiktatva az ellá­tási lánc egyik szemét, a virágüzle­teket. Egyre többen dobják be a tö­rülközőt. „Az elmúlt években négy virágüzletet zártam be, amelyből kettő volt saját, kettő bérelt. Azóta egyik üzlethelyiség sem virágüzlet­ként működik. Alkalmazottat már rég nem tudunk fizetni. Drasztiku­san csökkent a forgalom, s az ener­giaköltségek is megkérdőjelezik a működést” - panaszolja az egyik pesti virágüzlet tulajdonosa. RÉSZLETEK A 13. OLDALON Megvágott kereslet. A vevők mos­tanság inkább a cserepest keresik Ma már minden üz­letlánc árul virágot, jóval alacsonyabb áron, mint a virágüzletek. '<z O zíS­ oś öo

Next