Népszava, 2023. április (150. évfolyam, 77-99. szám)
2023-04-28 / 98. szám
4 Nyitott mondat Nagy Gerzson Találkozó a Puskin mozinál Zé átvágott a háromszög alakú téren, és hirtelen arra gondolt, semmi sürgős dolga nincs. Akkor miért rohan? Lassított, félreugrott egy tülkölő Peugeot elől, ez is mekkora klisé, Párizsban Peugeot, körbenézett, nem is klisé, az autók fele francia. A házak homlokzatát vizsgálta a tér sarkán, legtöbbjén lepattogzott a vakolat, olajosan sötét, az egyiket nemrég felújíthatták, vakítóan veri vissza a reggeli napfényt. Kilencre kellene beérnie, de csak azért, hogy átvegye a felmondólevelet. Ezért nincs értelme rohanni. Találomra belépett egy szűk utca bejáratán, ballonja szárát felkapta a szél, kezét zsebre dugta, vigyázott, el ne csússzon a macskaköveken. Balra fordult, cipője talpa bőr, a nedvességtől megpuhul, hajnalonként felöntik a kerület utcáit a vizeskocsik. Nem mondták meg neki, hogy kirúgják, de megérezte. Az ilyet megérzi mindig. Enyhe ívben kanyarodott az utca, de nem járt még itt, a házak öt- vagy hatemeletesek, az Eiffel-torony sem látszik, gyorsított, nem mert az órájára nézni. Az utca végét sütötte a nap, reménykedett, hogy az már az Odeon, és onnan közel az irodája. Valaki azt mondta egyszer, minden városban Budapestet látja. Minden folyó Duna, a hegyek mind Gellért-hegyek, ha sziget, a Margit-sziget. Zé hasonlóan érzett, pedig nem is Budapesten született. Az Odéon micsoda? Kilencvenötben szerelmes lett egy lányba, a Puskin mozinál beszéltek meg találkozót, azt könnyen megtalálta, felírta a noteszébe, hogy Astoria metrómegálló, jobbra-előre fel, igaz, kétszer rossz helyen jött a felszínre, előbb a villamosnál, a táblán Kelenföld vasútállomás, visszagyalogolt a metróhoz, a jegykezelő gépig, megfordult, mintha tiszta lappal indulhatna, másodszor a perui pánsíposok zavarták meg, a Puskin mozi a szemközti oldalra került. Csodálkozott, hogy az épületek változtatják a helyüket. Aztán megtanulta. A Károlyi-kertben ültek a padon, a lány fogta le kezét, ő a lány mellét akarta fogni, de a lány nem engedte. Csókolóztak, ha nem jött arra senki. Kapucnis kabátban két kisgyerek ásta a homokot, piros és sárga lapáttal, a csókok között cseréltek. A lány felpattant, kirántotta Zé kezét a pulóvere alól. Lesétáltak a Duna-partra, a Szabadság hídnál váltak el, a lány onnan villamosozott Budára. Jövő kedden, kiáltotta be a lány után. Ugyanazon az útvonalon sétált vissza a Puskin mozihoz, az Astoriától elmetrózott az Örs vezér teréig. Onnan meg buszokkal valahova, a kollégiumhoz, ahol éppen lakott. A következő héten korábban érkezett, félóra volt még a találkozóig, elhatározta, hogy kipróbálja a villamost, nem végig, csak a Szabadság hídig, ahol a lánytól elvált, és onnan gyalogol a Puskin mozihoz. Nagy volt a tömeg, nyomták a kocsi belseje felé, akkor látta meg a táblán, hogy Deák Ferenc tér, ez az ellenkező irány. Mi olyan sürgős, fiatalember, mondta egy középkorú nő prémbundában, nem kell tülekedni, leszállok én is. Zének erősen dobogott a szíve, félt, hogy lekési a találkozót, visszatalál-e egyből a Puskin mozihoz? Magasra emelte a karját, de a kapaszkodót nem érte el, a kanyarban a prémbundás nőre dőlt, felszisszent, mintha neki fájna. A nő nem szólt, óvatosan kicsusszant Zé karja alól. A nőnek kellemes, édeskés parfümillata volt, izgalmasabb, mint a lányé, Zé azt kissé fanyarnak érezte. Döccenve megállt a villamos, Zé a peronra ugrott, az aluljáróba szaladt. A feliratokból vette észre, hogy ez a Kálvin. Nem cserélték a táblát a villamoson? Elindult a prémbundás nő után a lépcsőn. A nő fekete harisnyát, magas sarkú cipőt viselt, a lépéseknél a bunda felcsúszott a combja közepéig, vádlija megfeszült. A korához képest csinos, gondolta Zé. Kiértek a fényre, a nő hátranézett, mosolygott, átsétált az átjáró alatt, Korona Szálló, olvasta Zé, a távolban egy gesztenyefa fehéren virágzott, mögöttük csörömpölt a forgalom. Egy szűk utcán jobbra fordultak, és váratlanul a Károlyi-kert tűnt fel, sötétzöld, tömött bokrok, a nő egy padra ült, helyet kínálva maga mellett, és engedte, hogy Zé fogja a mellét, a combját is szétnyitotta. Zé akkor már biztos volt benne, hogy a lány szakítani fog vele. Ez járt a fejében szünet nélkül, a lány fanyar illata, szorítása a csuklóján, ahogy keze a melléhez közelít. Kiszabadította magát a nő öleléséből, elindult az északkeleti kijárat felé, mert tudta, hogy ez van legközelebb a Puskin mozihoz. Kilépett a parkból, látta a lány arcát maga előtt, a helytelenítő arckifejezést a késés miatt, a tiltott kalandja miatt, a tévedései miatt. Hirtelen megtorpant. Minek siessen, ha szakítanak vele? Várjon csak a lány néhány percet, ennyit igazán megérdemel. Ennyi büntetést. Zé legszívesebben fütyörészett volna, de az apja nem tanította meg fütyülni. Kikanyarodott a mellékutcából, balra nézett, látja-e a lányt a Puskin mozi előtt ácsorogni, de abban az irányban nem a Puskin mozi volt. Az épületek megint helyet cseréltek? Eldübörgött a negyvenkilences. Zé úgy érezte, elveszett. Ösztönösen futni kezdett, versenyt futott a villamossal, általánosban tagja volt az iskola nyolcszáz váltó csapatának, az első keresztutcán jobbra fordult, lassított, lihegett, feje felett világított a gesztenyefa barkája, és hirtelen ott állt a Károlyi-kert előtt. Benézett a rácsokon, a pad üres, gyerekek lökdösődtek a homokban. A zöldre mázolt vécé bódéja mellett félmeztelen férfi ült, kezében kétliteres átlátszó műanyag flakon. Ivott, megborzongott, tarkóját a bódé oldalához koccantotta. Tőle talán megkérdezhetné, gondolta Ze, látta-e a prémbundás nőt, merre ment. Megérintették a vállát. Fiatalember, mondta valaki, Zé hátrafordult, de a tömeg odébb sodorta. Kilencvenöt telén elveszítette a noteszt, amiben fel volt jegyezve minden. A lány telefonszámát kívülről tudta, és azóta sem felejtette el. Arra gondolt, az irodából felhívja, titokban felmegy a hetedikre, a hátsó lépcsőn, hogy a főnöke és a kollégái ne vegyék észre. Felhívja, mielőtt átadják a felmondólevelet. Az utolsó fordulónál megállt. Mit mondjon a lánynak? A homokfújt üveget egy ötcentes nagyságú részen lekaparta, innen látszik az Eiffel-torony. PO Ig *<c ■gM l 1on 5S 'M-lM-l Irfe0 £ oo on“M-l M-l Mezei Gábor a tömeg eredő ellenállása céltalan napok, szájukban kő, fejük felett évszakok úsznak, a kapu előtt régóta bent álló utasszállító rögtön kifakul a fényben, körmük sötétlila, a hüvelykes mutatóujj közötti, hamar feszülő, száraz bőrhártyában elfoszló szálka, térdükön növekvő, sötét folt, áll a sor a véglegesen kihúzott szalagok között, a folyosó korlátos távlatai okozta, ragacsos fásultságban, kézipoggyászukban kedvenc törülközők, belső zsebükben rossz szögből lőtt, előnytelen portré, még személyes, már nem felismerhető, vonásaik között, a szemük sarkában találkozó ráncok metszetében közös seb, arcuk torzulásának véletlen origója, idegpályák hirtelen csomópontja, azonnali, spontán sajgás, a terminál előtt, a felhajtó tetejéről, a motorolaj folytonos szivárgásától egyre könnyebb orral, a fékbetétek kifáradása, a fogyatkozó súrlódási erő miatt, és az alaposan lecsökkent keréknyomás ellenére a várakozó taxi aszfalthoz tapadt bal hátsó abroncsa most mégis hátramoccan, lassan visszagördül, majd növekvő tempóban gurul a bekötőúton felgyűlt, a rozsda következetes munkájától instabil, egymás mögé szorult autókig, aztán megtorpan a meglepően intenzív csattanás súlya alatt, a sorban állók fokozódó szédülése, az üvegen megúszó hang nyomása, az üzemen kívüli szellőztetők okozta oxigénhiány és a múlni nem akaró idő eredménye az egyensúlyvesztés, amitől egyszerre, de mindannyiuk részéről észrevétlenül, kicsit talán ügyetlenségükben megbillennek, halkan összefejelve térdre esnek és a helyzetet zokszó nélkül fogadva, minden további mozgás tökéletes feleslegességének tudatában, akaratuktól teljesen függetlenül, az ijedség megkésett maradékaként, a követ, bár így végképp nagynak tűnik, egyszercsak lenyelik. Persze nem akarom idealizálni a fürdőéletet. Az első három hónapban állandóan összetörtem magamat. Elbotlottam, elestem, rendre elvágódtam a kövön. Nincs olyan korlát, amit ne fejeltem volna le, sem olyan lépcső, amin még ne csúsztam volna el. A lábam térdtől lefele úgy nézett ki, mintha valamiféle bőrbetegségem vagy keringési problémám lett volna, ezért hosszúnadrágban jártam. Egy fürdőbe kikapcsolódni járnak az emberek, senki nem kíváncsi a meggyötört lábaimra. Ebben a három hónapban többet voltam az elsősegélynyújtó helyen, mint a medencéknél. Azóta kicsit rá is kaptam a fájdalomcsillapítókra. De ebből semmilyen problémám nem származott, sőt a főnökség a Rudas felújításakor kifejezetten nagy hasznomat vette, amikor biztonságügyi szempontból át kellett gondolni a különböző változtatásokat. Amióta úgymond leteszteltem a fürdő problémásabb részeit is, azóta egy homlok sem hasadt fel, egy láb sem tört el, komolyabb balesetek pedig szóba sem jöhettek. A pénztárak mellett ki is függesztettünk egy táblát. Balesetmentes napok száma. Ünnep volt esténként növelni az előző napi számot, így ment ez, öt éven keresztül, egészen addig, amíg én magam meg nem törtem ezt a tendenciát. Szilágyi Zsófia Emma Én is látom Budapest háztetőit A kupolacsarnokban takarítottam. Fürdőmesterként ez nem az én feladatom volt, de nekem nem derogál egy kis takarítás a szeretett fürdőmben. Hajlongani viszont nem bírok, hamar megfájdul a fejem és szédülni kezdek, ezért nem is haladtam túl szaporán a felmosással. Sokszor megálltam, leültem pihenni, kissé szédültem is. Aztán ahogy ott fáradoztam, fura érzés lett úrrá rajtam, mintha figyelnének. Felkiáltottam, de nem érkezett válasz. Vártam egy pillanatot, majd visszafordultam, de amint kicsavartam a mopot, mintha valaki elosont volna mellettem. Kiejtettem a kezemből a felmosót, a nyele nagyot koppant a földön. Újra felkiáltottam, ezúttal erélyesebben, de továbbra sem érkezett válasz. Azt viszont ismét csak meg kellett állapítanom, hogy páratlan akusztikája van a csarnoknak. Mindig is mondtam, hogy a fürdő nemcsak a társasági élet színtere lehet, hanem a művészeteké is! Ha az aggteleki cseppkőbarlangban is lehetnek koncertek, miért ne tarthatnának a Rudasban is opera-előadásokat? Fel fog itt még csendülni a „Nessun donna”! Ettől a gondolattól viszont olyan izgalomba jöttem, hogy túl lendületesen hajolhattam le a felmosóért, és egyensúlyomat vesztve lefejeltem az egyik kőpadot. Szerencsére nem ájultam el, a fejem viszont rettenetesen bevertem. Homlokra tapasztott kézzel, mozdulatlanul feküdtem a földön, hogy visszanyerjem az erőmet. Kezdődhet elölről a számlálás... Micsoda csalódás vagyok! Ráadásul egy felmosóban... Aztán ahogy tápászkodtam fel, világossá vált, hogy korábban a saját árnyékom hozta rám a frászt. És mekkora marha.. Keserűségemben csapot-papot otthagytam, és felsétáltam a panorámás medencéhez, hogy jobb kedvre derüljek. Korábban zártunk, még világos volt. Egyedül voltam. Lehúztam a nadrágomat, és alsónadrágban kiültem a medence szélére, a lábamat pedig belelógattam a vízbe. Ott ücsörögtem a medence szélén, a szemem sarkát csikolta a száradó vér, de nem foglalkoztam vele. Innen, ebből a medencéből a legszebb a kilátás Budapestre. Nekem biztosan. És nekem ez a szépség korlátlanul rendelkezésemre áll. Láttam végig a hidakat. A Duna pántjait, végig. A Lánchidat, a Margit hidat, a Szabadság hidat, az Erzsébet hidat is. Összevissza a számtalan háztetőt. És még annyi, annyi mindent.. A Bajcsy-Zsilinszky utat ferdén keresztező utcákat. Dessewffy, Zichy, Ó, Lázár, Révai utca. Nem is utcák ezek, járatok, valamiféle vágatok, hogy a házak azért mégse lapuljanak annyira egymáshoz. Azt a csúf óriáskereket is a Deák téren. Láttam az Operaházat, a lépcsőjén egy hölgy igazította a szandálja pántját. Az Andrássy úton, a Stein-palota homlokzatát sajnos nem, mert jó ideje hatalmas reklámok takarják, épp, ahogy a Ferenciek terén a Királyi Bérpalota egyik oldalát. Egy turkálóból lép ki három lány. Rákóczi út egyik ablakából gomolygó fekete füst. Egy fiatal közmunkás a kukán könyökölve cigarettázott. A Mikszáth téren, a Kisfecskében kacsahúsleves, meggyleves, káposztás sztrapacska, paradicsomos húsgombóc és csirkepörkölt volt a napi ajánlat. A turisták birtokba vettek egy sétahajót a Dunán. Egy hajléktalan elaludt a 4-es, 6-os villamoson. A Mátyás-templom tarka cserepeit, a tornyát díszítő vízköpőket. Graffitis falakat a Déli pályaudvarnál. Takarították a Bem mozi teraszát, eltört egy söröspohár. A Gozsduban mozdulni sem lehet a tömegtől. Egy rollerező lány szoknyáját felhajtotta a szél. A Margit-szigeten, a Hajós Alfréd Sportuszoda előtt szerelmespár csókolózott, a fiú haja még vizes volt. A Parlament el-elmosódó képét a Duna víztükrében. Egy kisfiú elesett a biciklijével, beverte a fejét. Úgy járt, mint én. Az édesanyja kétségbeesetten kiabált. A Rottenbiller és a Damjanich utca sarkán álló épület erkélyén egy németjuhász ugatta a piros lámpánál várakozó autókat. És betont, téglát, piszkos falakat, tetők cikcakkját, kéményeket, tűzfalak szartos, széltépett, esővert rengeteget. Igen. Én is láttam Budapest háztetőit. És akkor nézhetem meg újra és újra, amikor csak akarom. Reggel, délben, este. A hidakat, a hajókat, mindent. Ezért megéri. Én is látom Budapest háztetőit. A Rudasból bármikor, akármikor.