Népszava, 2023. május (150. évfolyam, 100-124. szám)
2023-05-27 / 122. szám
SZÉP SZÓ 17 Tárca - Televízió „ Mindenbe szerencsétlen, de igaz lelkű ” Egy olvasó vallomásai 16. Nincs nálam az irodalmi bölcsek köve (ki plagizálta el? - kérdezhetné a posztmodern emlőkön nevelkedett olvasó) címet Csokonai Vitéz Mihály egyik korai verséből kölcsönöztem, a költemény teljes címe így hangzik: Panaszol_kodik egy mindenben szerencsétlen, de igaz lelkű ember. Nem tudni, hogy a húszas évei elején járó poéta lelkén mitől lett úrrá a bánat oly nagyon, hogy e sirámot kiverselte magából - de ha az ember Debrecen városát a kelleténél kissé jobban ismeri, bizony nemigen csodálkozik ezen a szomorúságon. Csokonai Vitéz Mihály megutálta Debrecen városát, és Debrecen városa sem ölelte keblére a költőt, pontosabban csak sok-sok évtizeddel a halála után, amikor már nem kellett tartani tőle, dicsekedni viszont lehetett vele: na, lám csak, mily európai szintű zsenik teremnek a Városok Városában... Holott Csokonai nem Debrecen által, hanem Debrecen ellenére lett az, ami: Balassi után és Petőfi előtt a magyar költészet örökké ragyogó, fényes csillaga. Nem megy ki a fejemből soha az a pillanat, amikor Debrecenben sétálgatva Borbély Szilárd költő barátomnak (aki, jaj, kilenc éve már, hogy Debrecenben egy éjjel elszakította azokat a bilincseket, amelyek a fizikai valósághoz láncolták menekülni vágyó lelkét) könnybe lábadt a szeme Csokonai nevének hallatán. Szilárd úgy tudott Csokonairól beszélni, mintha a 250 éve született költőt személyesen ismerte volna. Annyira át tudta érezni hányattatását, elveszettségét, magára hagyatottságát, mintha testközelből nézte volna végig e kivételes tehetség vergődését a napi megélhetésért, az érvényesülésért, vágyódását egy méltóbb, emberibb életre az örökös télben. Csokonai az Alföld közepén, kövér nyakú és szűkös horizontú parasztpolgárok között élve francia, latin, német és olasz nyelven habzsolta a világirodalmat, de 22 évesen már bukott ember és ellehetetlenített egzisztencia. Botrányosnak minősített viselkedése és kihágásai miatt a debreceni református kollégium az ő személyével statuál példát mindazok előtt, akik a jövőben meg kívánják szegni a regulát. Viselkedj rendesen, beszélj tisztességesen, ki ne lógj a sorból, ne szegülj ellene a hatalomnak, ne járjon külföldi hülyeségeken az eszed, magyar versben pedig azt a kifejezést, hogy kurva anyád, le ne írd. Ha mindezt betartod, a nagyságos és méltóságos Debrecen városa a keblére ölel. De halálos szorítás ez, Csokonainál ezt jobban senki sem tudta. Pedig a maga módján alighanem szerethette a szülővárosát - ezt onnan gondolom, hogy magam 14 évig laktam Debrecenben, s megtapasztaltam, hogy a született debreceniek a városuk legkisebb és legártatlanabb, sőt a legjószándékúbb bírálatára is úgy hördülnek fel, mintha a saját édesanyjukat szidnák... „Hát itt hagysz, szívemet kínozó kegyetlen, / Hát fogadásodat így tartod hitetlen? / Ugyan hogy hagyhatod itt szegény Didódat, / Ki jó szívvel fogta lyukacsos hajódat?”. Ez a részlet is egy Csokonai-versből való: Didó búcsúzik így Aeneastól, s nem nehéz ebbe a pár sorba beleképzelni azt a fájdalmat, amit Csokonai érzett, mikor Debrecenből egyszerűen kirúgták. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a már említett Borbély Szilárd élete utolsó éveiben Henry Purcell híres operáját, a Didó és Aeneast hallgatta leginkább - nekem legalábbis ezt ajánlgatta. Még szerencse, hogy nem szeretem.) „Azt kell szeretnem, aki nincs, / És mégis kell szeretnem.” Ezt a két sort Csokonai írta, s olvassák csak el még egyszer, ezt egy kortárs költő is bármikor leírhatná, nem gondolnánk, hogy nem XXI. századi a nyelv. Vagy nézzék csak ezt a kései verset, a halálos ágyon született: „Fenn lengő hold! nézd, mint kínlódom, / Mondd meg nekem, hol fekszem én? / Agy é, amelyben hánykolódom, / Vagy a koporsó az szintén? / Nem? Csónak ez, mely, jaj, a kétes / Remény és biztos félelem / S az élet és halál sötétes / Hullámjain lebeg velem”. ves Sáfrányozott ég... Ez Csokonai kedkifejezése, olyankor használja, mikor a holdsugár sárga fényét igyekszik leírni. Ezt szeretem benne, ezt a képiséget, merthogy olyan költői képei vannak, amelyektől a versei olajfestményekké változnak az ember képzeletében. Van egy verse, amelyben a sírhelyet így nevezi: az alvilág vakablaka... Hát nem hihetetlen? Vagy képzeljék csak maguk elé ezt a szépséget: „Kerek hajnal! sugároddal / Küllőzd meg a féleget”. Azt hiszem, hogy József Attila a képi ábrázolást illetően Csokonaitól sokat tanulhatott. Szeretem Csokonaiban a nyelvújítás előtti nyelvi elemeket is, amelyeket annak ellenére megértünk, hogy mára teljesen kivesztek a használatból. Nézzék csak: „Ha szíhatok borocskát, / A gondjaim csúcsainak”. Tudja a fene, hogy a csúcsai mit jelent, alighanem enyhülést, de érteni: értem. Vagy itt egy másik: „Szemünk a semmitől kapródzik”. Szerintem itt a káprázik ige visszhangzik a régi magyar nyelvből, amelynek oly mestere volt Csokonai, mint azóta is kevesen. Idén november 17-én lesz a születésének 250. évfordulója. Remélem, hogy Debrecen - egy BMW-gyár és egy kínai akkumulátorkomplexum átadása között - időt szakít az ünneplésre. Csokonai Vitéz Mihály: Idén november 17-én lesz a debreceni költő születésének 250 évfordulója KACSOR ZSOLT -ooDl El lehet így jutni a Marsra? Az új magyar szitkomsorozat, a Marsra Magyar! annyi meglepőnek tűnő, jól marketingezhető háttérelemmel hívja fel M__magara a ügyeimet, hogy nehéz nem belepillantani. A recenzens már azon is törheti fejecskéjét, kis vagy nagy „m”-mel írja a „magyart”, mert még a gyártó oldalán is belebotlik mindkét változatba. Kicsit hasra ütve a terjesztői felületen látható címhez igazodtam. Online sorozatról van ugyanis szó, amit szintén sikerült kisebb szenzációként megpengetni, bár messze nem ez az első ilyen vállalkozás idehaza sem. Az viszont egyértelmű, hogy a Magyar Telekomnak a Marsra Magyar! az első saját gyártású sorozata, amelyet a kreatív oldalt képviselő KMH Filmmel közösen követett el. A terjesztő pedig az Index. Ezen is lehet szemet meresztgetni egy sort. Mint ahogy a keletkezéstörténet sem mondható érdektelennek. A produkciót egy kommunikációs tréninghez készült miniszkeccs ihlette. Stefanovics Angéla és a két későbbi rendező, Végh Zsolt és Kálmánchelyi Zoltán fogta magát, felkereste a Telekomot (ki mást?), mondván, lehetne ebből egy sorozatot csinálni, és célba értek. De bármennyit csámcsogunk is mindezen, csipetnyi súlyt adva neki a hazai médiapiac átalakulásáról szóló töprengéssel, a végeredmény jó esetben az, hogy elkezdünk nézni egy új szitkomsorozatot. Amely egyelőre nem okoz csalódást. Derűs, jópofa, szabadon lehet kedvelni és utálni. Ahogy a pillanatnyi hangulat hozza. Talán jobb huszonöt percnyi időtöltés, mint elszívni két cigit, vagy végezni egy sütivel meg egy kávéval. Talán nem. Vagy mondjuk úgy: hol igen, hol nem. Hova is csöppenünk hát, ha a lejátszás ikonra kattintunk? Bakra, a Hajnal-Vasad Kft.-be. Ez egy hengerelő és lemezelő üzem, amelyet apjától örökölt igazgatója, ifj. Hajnal Károly (Csőre Gábor). Csak hát nehéz örökség ez, nem biztos, hogy neki való, a cégnél több a válságstáb, mint az üzleti siker. A főnökhöz hasonlóan egyetlen munkatárs sincs feladata magaslatán. Pedig van operatív vezető (Gyöngyösi Zoltán), marketingvezető (Edvi Henrietta), főmérnök (Badár Sándor), hegesztőmunkás (Stefanovics Angéla, Keresztes Tamás), még gyakornokok is jelentkeznek (Német Klára, Földi Csenge). Ám egy napon levélben mégis megkeresi őket a NASA, amely Mars-kolonizációs terveihez keres megbízható fémmegmunkáló céget. Mindebből talán ki lehet találni, hogy afféle bénázós sorozatról van szó, nevezhetjük vállalkozásszatírának is, amely nem ritka példány manapság. Az időben visszanyúlva eljuthatunk olyan mintákig, mint a Munkaügyek, vagy Szőke András filmjei, vagy akár Jancsó Miklós Kapa és Pepe szériája (Pepe séfként tért nemrég vissza egy TV2-sorozatban). Az alapképlet annyi, hogy embereknek végezniük kell valamit, amire nem alkalmasak, vagy nincsenek rá felkészülve. Nem csoda, hogy a rendszerváltás óta divatba jöttek az efféle helyzetekre épülő történetek, hiszen a társadalomnak, a munka világának el kellett sajátítania a mai piacgazdaság szervezeti-működési formáit, a hierarchiájából következő alá- és fölérendeltségi viszonyokat. És még ma is annyi ebben a csikorgás (főleg kezdő vállalkozásoknál), hogy lehet min nevetni. Akár kritikai éllel, rávilágítva, hogy maguk a minták is torzítják a hétköznapokat, az emberi kapcsolatokat, tele vannak hivalkodó mesterkéltséggel, hazug önfényezésre késztetnek. Mindez természetesen akkor igazán izgalmas, ha kidomborodik benne az átalakulás komikus, helyenként abszurd fájdalmassága, a régi és új normák ütközése. A Munkaügyeknél ez remekül sikerült. A Marsra Magyar! alkotói nehezebb helyzetben voltak, mert a jelenben kellett olyan felállást találniuk, amelyben felvillantható ez a folyamat. Ma egy Hajnal-Vasad szinten suta cégnek rövid idő alatt csődbe kell jutnia. De Károly apja nagyon megalapozta létét és működését. 1940-ben hozta létre az üzemet, az államosítás után munkásként dolgozott benne, majd visszaprivatizálta, és újra sikerre vitte. A fia kezében inog meg minden, akit nem éppen cégvezetőnek teremtett a sors. Ráadásul az apa idején is továbbéltek szocialista formák, embertelennek nem mondható beidegződések. Például a dolgozók képviseltetik magukat a vezetésben, tud nagy szájuk is lenni. De senkinek nincs fogalma arról, mi kell a továbbéléshez. Üresen konganak a kor követelte státuszok, feladatkörök, az üzleti tevékenység csúszik vissza a provinciális ügyeskedés szintjére. Ez egy érdekes, akár eredetinek is nevezhető alapszituáció. Ám egyelőre elég felszínesen van kihasználva. Jó ötletek kidolgozása helyett, mintha végtelen ötletelés zajlana. Ha egy patron előkerül, azonnal elsütik. Üresjáratok nincsenek, de teret kap a rutinbohóckodás, a színészek manírjaik villogtatására éreznek ösztönzést. Stefanovics Angéla, Badár Sándor vagy Thuróczy Szabolcs eszköztárát egyszer talán épp a Marsra Magyar!-ral fogják szemléltetni. Jó lenne, ha a későbbiekben kiderülne, az első részek csak laza bemelegítést jelentettek. De ha minden így marad, akkor sem lesz nagy baj. Kapunk szórakoztatást a huszonöt perceinkért. Stefanovics Angéla és Csőre Gábor az Indexen látható Marsra Magyar! című szitkom egyik jelenetében. Bénázós sorozatról van szó, nevezhetjük vállalkozásszatírának is FORGÁCS IVÁN 12 m Qz ■< cn o