Népszava, 2023. május (150. évfolyam, 100-124. szám)

2023-05-27 / 122. szám

SZÉP SZÓ 17 Tárca - Televízió „ Mindenbe szerencsétlen, de igaz lelkű ” Egy olvasó vallomásai 16. Nincs nálam az irodalmi bölcsek köve (ki plagizálta el? - kérdezhetné a poszt­modern emlőkön nevelkedett olvasó) címet Csokonai Vitéz Mihály egyik korai ver­séből kölcsönöztem, a költemény teljes címe így hangzik: Panaszol­­_­kodik egy mindenben szerencsétlen, de igaz lelkű ember. Nem tudni, hogy a húszas évei elején járó poéta lelkén mitől lett úrrá a bánat oly nagyon, hogy e sirámot kiverselte magából - de ha az ember Debrecen városát a kelleténél kissé jobban isme­ri, bizony nemigen csodálkozik ezen a szomorúságon. Csokonai Vitéz Mihály megutálta Debrecen városát, és Debre­cen városa sem ölelte keblére a költőt, pontosabban csak sok-sok évtizeddel a halála után, amikor már nem kellett tartani tőle, dicsekedni viszont lehetett vele: na, lám csak, mily európai szintű zsenik teremnek a Városok Városá­ban... Holott Csokonai nem Debrecen által, hanem Debrecen ellenére lett az, ami: Balassi után és Petőfi előtt a ma­gyar költészet örökké ragyogó, fényes csillaga. Nem megy ki a fejemből soha az a pil­lanat, amikor Debrecenben sétálgatva Borbély Szilárd költő barátomnak (aki, jaj, kilenc éve már, hogy Debrecenben egy éjjel elszakította azokat a bilincse­ket, amelyek a fizikai valósághoz lán­colták menekülni vágyó lelkét) kön­­­nybe lábadt a szeme Csokonai nevének hallatán. Szilárd úgy tudott Csokona­iról beszélni, mintha a 250 éve szüle­tett költőt személyesen ismerte volna. Annyira át tudta érezni hányattatását, elveszettségét, magára hagyatottságát, mintha testközelből nézte volna végig e kivételes tehetség vergődését a napi megélhetésért, az érvényesülésért, vá­gyódását egy méltóbb, emberibb életre az örökös télben. Csokonai az Alföld közepén, kövér nyakú és szűkös horizontú parasztpol­gárok között élve francia, latin, német és olasz nyelven habzsolta a világiro­dalmat, de 22 évesen már bukott em­ber és ellehetetlenített egzisztencia. Botrányosnak minősített viselkedése és kihágásai miatt a debreceni refor­mátus kollégium az ő személyével statuál példát mindazok előtt, akik a jövőben meg kívánják szegni a regulát. Viselkedj rendesen, beszélj tisztes­ségesen, ki ne lógj a sorból, ne szegülj ellene a hatalomnak, ne járjon külföldi hülyeségeken az eszed, magyar vers­ben pedig azt a kifejezést, hogy kurva anyád, le ne írd. Ha mindezt betartod, a nagyságos és méltóságos Debrecen városa a keblére ölel. De halálos szorítás ez, Csokonai­nál ezt jobban senki sem tudta. Pedig a maga módján alighanem szerethette a szülővárosát - ezt onnan gondolom, hogy magam 14 évig laktam Debrecen­ben, s megtapasztaltam, hogy a szüle­tett debreceniek a városuk legkisebb és legártatlanabb, sőt a legjószándékúbb bírálatára is úgy hördülnek fel, mintha a saját édesanyjukat szidnák... „Hát itt hagysz, szívemet kínozó ke­gyetlen, / Hát fogadásodat így tartod hitetlen? / Ugyan hogy hagyhatod itt szegény Didódat, / Ki jó szívvel fogta lyukacsos hajódat?”. Ez a részlet is egy Csokonai-versből való: Didó búcsúzik így Aeneastól, s nem nehéz ebbe a pár sorba beleképzelni azt a fájdalmat, amit Csokonai érzett, mikor Debrecenből egyszerűen kirúgták. (Csak melléke­sen jegyzem meg, hogy a már említett Borbély Szilárd élete utolsó éveiben Henry Purcell híres operáját, a Didó és Aeneast hallgatta leginkább - nekem legalábbis ezt ajánlgatta. Még szeren­cse, hogy nem szeretem.) „Azt kell szeretnem, aki nincs, / És mégis kell szeretnem.” Ezt a két sort Csokonai írta, s olvassák csak el még egyszer, ezt egy kortárs költő is bármi­kor leírhatná, nem gondolnánk, hogy nem XXI. századi a nyelv. Vagy nézzék csak ezt a kései verset, a halálos ágyon született: „Fenn lengő hold! nézd, mint kínló­dom, / Mondd meg nekem, hol fekszem én? / Agy­ é, amelyben hánykolódom, / Vagy a koporsó az szintén? / Nem? Csó­nak ez, mely, jaj, a kétes / Remény és biztos félelem / S az élet és halál sötétes / Hullámjain lebeg velem”. ves Sáfrányozott ég... Ez Csokonai ked­kifejezése, olyankor használja, mikor a holdsugár sárga fényét igyek­szik leírni. Ezt szeretem benne, ezt a képiséget, merthogy olyan költői képei vannak, amelyektől a versei olajfest­ményekké változnak az ember képze­letében. Van egy verse, amelyben a sír­helyet így nevezi: az alvilág vakablaka... Hát nem hihetetlen? Vagy képzeljék csak maguk elé ezt a szépséget: „Kerek hajnal! sugároddal / Küllőzd meg a fél­eget”. Azt hiszem, hogy József Attila a képi ábrázolást illetően Csokonaitól so­kat tanulhatott. Szeretem Csokonaiban a nyelvújítás előtti nyelvi elemeket is, amelyeket an­nak ellenére megértünk, hogy mára tel­jesen kivesztek a használatból. Nézzék csak: „Ha szíhatok borocskát, / A gond­jaim csúcsainak”. Tudja a fene, hogy a csúcsai mit jelent, alighanem enyhü­lést, de érteni: értem. Vagy itt egy má­sik: „Szemünk a semmitől kapródzik”. Szerintem itt a káprázik ige visszhang­zik a régi magyar nyelvből, amelynek oly mestere volt Csokonai, mint azóta is kevesen. Idén november 17-én lesz a születé­sének 250. évfordulója. Remélem, hogy Debrecen - egy BMW-gyár és egy kínai akkumulátorkomplexum átadása kö­zött - időt szakít az ünneplésre. Csokonai Vitéz Mihály: Idén november 17-én lesz a debreceni költő szüle­tésének 250 évfordulója KACSOR ZSOLT -o­oDl El lehet így jutni a Marsra? A­z új magyar szitkomso­­rozat, a Marsra Magyar! annyi meglepőnek tűnő, jól marketingezhető háttérelemmel hívja fel M__magara a ügyeimet, hogy nehéz nem belepillantani. A recenzens már azon is törheti fejecskéjét, kis vagy nagy „m”-mel írja a „magyart”, mert még a gyártó oldalán is belebotlik mind­két változatba. Kicsit hasra ütve a ter­jesztői felületen látható címhez igazod­tam. Online sorozatról van ugyanis szó, amit szintén sikerült kisebb szenzáció­ként megpengetni, bár messze nem ez az első ilyen vállalkozás idehaza sem. Az viszont egyértelmű, hogy a Magyar Te­­lekomnak a Marsra Magyar! az első sa­ját gyártású sorozata, amelyet a kreatív oldalt képviselő KMH Filmmel közösen követett el. A terjesztő pedig az Index. Ezen is lehet szemet meresztgetni egy sort. Mint ahogy a keletkezéstörténet sem mondható érdektelennek. A pro­dukciót egy kommunikációs tréninghez készült miniszkeccs ihlette. Stefanovics Angéla és a két későbbi rendező, Végh Zsolt és Kálmánchelyi Zoltán fogta ma­gát, felkereste a Telekomot (ki mást?), mondván, lehetne ebből egy sorozatot csinálni, és célba értek. De bármennyit csámcsogunk is mindezen, csipetnyi súlyt adva neki a hazai médiapiac átalakulásáról szóló töprengéssel, a végeredmény jó esetben az, hogy elkezdünk nézni egy új szitkom­­sorozatot. Amely egyelőre nem okoz csalódást. Derűs, jópofa, szabadon lehet kedvelni és utálni. Ahogy a pillanatnyi hangulat hozza. Talán jobb huszonöt percnyi időtöltés, mint elszívni két cigit, vagy végezni egy sütivel meg egy kávé­val. Talán nem. Vagy mondjuk úgy: hol igen, hol nem. Hova is csöppenünk hát, ha a leját­szás ikonra kattintunk? Bakra, a Haj­nal-Vasad Kft.-be. Ez egy hengerelő és lemezelő üzem, amelyet apjától örökölt igazgatója, ifj. Hajnal Károly (Csőre Gá­bor). Csak hát nehéz örökség ez, nem biztos, hogy neki való, a cégnél több a válságstáb, mint az üzleti siker. A főnök­höz hasonlóan egyetlen munkatárs sincs feladata magaslatán. Pedig van operatív vezető (Gyöngyösi Zoltán), marketing­­vezető (Edvi Henrietta), főmérnök (Ba­­dár Sándor), hegesztőmunkás (Stefa­novics Angéla, Keresztes Tamás), még gyakornokok is jelentkeznek (Német Klára, Földi Csenge). Ám egy napon le­vélben mégis megkeresi őket a NASA, amely Mars-kolonizációs terveihez ke­res megbízható fémmegmunkáló céget. Mindebből talán ki lehet találni, hogy afféle bénázós sorozatról van szó, nevez­hetjük vállalkozásszatírának is, amely nem ritka példány manapság. Az időben visszanyúlva eljuthatunk olyan min­tákig, mint a Munkaügyek, vagy Szőke András filmjei, vagy akár Jancsó Miklós Kapa és Pepe szériája (Pepe séfként tért nemrég vissza egy TV2-sorozatban). Az alapképlet annyi, hogy embereknek vé­gezniük kell valamit, amire nem alkal­masak, vagy nincsenek rá felkészülve. Nem csoda, hogy a rendszerváltás óta divatba jöttek az efféle helyzetekre épü­lő történetek, hiszen a társadalomnak, a munka világának el kellett sajátítania a mai piacgazdaság szervezeti-működé­si formáit, a hierarchiájából következő alá- és fölérendeltségi viszonyokat. És még ma is annyi ebben a csikorgás (főleg kezdő vállalkozásoknál), hogy lehet min nevetni. Akár kritikai éllel, rávilágítva, hogy maguk a minták is torzítják a hét­köznapokat, az emberi kapcsolatokat, tele vannak hivalkodó mesterkéltséggel, hazug önfényezésre késztetnek. Mindez természetesen akkor igazán izgalmas, ha kidomborodik benne az át­alakulás komikus, helyenként abszurd fájdalmassága, a régi és új normák ütkö­zése. A Munkaügyeknél ez remekül si­került. A Marsra Magyar! alkotói nehe­zebb helyzetben voltak, mert a jelenben kellett olyan felállást találniuk, amely­ben felvillantható ez a folyamat. Ma egy Hajnal-Vasad szinten suta cégnek rövid idő alatt csődbe kell jutnia. De Károly apja nagyon megalapozta létét és műkö­dését. 1940-ben hozta létre az üzemet, az államosítás után munkásként dolgo­zott benne, majd visszaprivatizálta, és újra sikerre vitte. A fia kezében inog meg minden, akit nem éppen cégvezetőnek teremtett a sors. Ráadásul az apa idején is továbbéltek szocialista formák, em­bertelennek nem mondható beidegző­dések. Például a dolgozók képviseltetik magukat a vezetésben, tud nagy szájuk is lenni. De senkinek nincs fogalma arról, mi kell a továbbéléshez. Üresen konga­nak a kor követelte státuszok, feladatkö­rök, az üzleti tevékenység csúszik vissza a provinciális ügyeskedés szintjére. Ez egy érdekes, akár eredetinek is nevezhető alapszituáció. Ám egyelőre elég felszínesen van kihasználva. Jó öt­letek kidolgozása helyett, mintha vég­telen ötletelés zajlana. Ha egy patron előkerül, azonnal elsütik. Üresjáratok nincsenek, de teret kap a rutinbohócko­dás, a színészek manírjaik villogtatására éreznek ösztönzést. Stefanovics Angéla, Badár Sándor vagy Thuróczy Szabolcs eszköztárát egyszer talán épp a Marsra Magyar!-ral fogják szemléltetni. Jó len­ne, ha a későbbiekben kiderülne, az első részek csak laza bemelegítést jelentet­tek. De ha minden így marad, akkor sem lesz nagy baj. Kapunk szórakoztatást a huszonöt perceinkért. Stefanovics Angéla és Csőre Gábor az Indexen látható Marsra Magyar! című szitkom egyik jeleneté­ben. Bénázós sorozatról van szó, nevezhetjük vállalkozás­szatírának is FORGÁCS IVÁN 12 m Qz ■< cn o

Next