Népszava, 2023. november (150. évfolyam, 255-279. szám)

2023-11-14 / 265. szám

101 2023. november 14., kedd __________________________________________________________________________________________VÉLEMÉNY Egy illúzió vége? A­ggódva figyeljük napról napra a Közel-Keletről érkező híreket. A har­coknak egyre több az­­ áldozata, növekszik az eltűntek és a sebesültek száma is. Illúzió lenne a béke ebben a térség­ben? Érdemes tudni, hogyan gondol­kodtak erről száz évvel ezelőtt Felix Saltent az egész világ a Bam­bi-könyvek írójaként tartja számon. Pedig sokoldalú szerző volt, írt újság­cikkeket, kritikákat, novellákat, ala­pított egy rövid életű irodalmi kaba­rét is. Jó tollú író volt, Thomas Mann is dicsérte kiváló stílusát. Írótársai kedvelték, így lehetett 1925 és 1934 között ő az osztrák PEN Klub elnöke. Az író Salzmann Zsigmondként született 1869. szeptember 6-án Pest-Budán. Háromhetes volt, mikor szülei kivándoroltak Ausztriába. Ek­koriban több zsidó család költözött át Bécsbe, mivel a kiegyezés lehetővé tette számukra, hogy teljes jogú oszt-Salten már ötven fölött volt, mikor megírta első Bam­bi-könyvét. Ezután hos­­szú utazást tett Palesz­tinában, ezt megörökítő könyve 1925 ben látott napvilágot * Új emberek az ősi földön címmel. rák állampolgárok legyenek. Salten már ötven fölött volt, mikor megírta első Bambi-könyvét. Ezután hosszú utazást tett Palesztinában, ezt meg­örökítő könyve 1925-ben látott nap­világot Új emberek az ősi földön cím­mel. Mózes útján, Egyiptomon, a siva­tagon keresztül közelítette meg Pa­lesztinát. „Itt fekszik a föld kiterítve, maga a föld. Mezítelen teste, melyet emberkéz munkája nem képes meg­változtatni, a selymesen finom ho­mok, mely minden árnyalatban csil­log a sárgától az okkeren keresztül a rézvörösig.” Innen jutott be a he­gyek világába: „Magasak Júdea he­gyei, ezerméteresek és még annál is magasabbak. Hatalmasan fekszenek itt, egymásba gyűrődve, mélyen fek­vő völgyek és zöldellő rétek a magas­latok között, melyek büszkén emelik fejüket a kék ég felé, kopasz kőfejek ezek vagy magas fennsíkok meredek lejtőkkel.” Látogatást tett a Holt-tenger part­jára. „A hely szomorú, mintha el lenne átkozva. Egy talapzaton álló, nyomorúságos deszkákból összesze­gezett kunyhó áll itt, fekete papírte­tővel borítva. Körülötte szerteszét rozsdás konzervdobozok. Szállítás­ra összekészített ládák. Egy gőzhajó indul innen a Holt-tenger déli végé­hez. Az emberek, akik a kunyhóban laknak, mintha száműzöttek lenné­nek. Szomorúak és emberkerülőek. A hajó pedig mint a túlvilágra induló Charon ladikja.” Városok is álltak itt, az ősi Jeru­zsálem „áttekinthetően és önmagá­ba zárva, mint egy szentségtartó vagy egy szarkofág. Ebben a régi Jeruzsá­lemben eltemetve, betemetve, elrejt­ve alszik Dávid és Salamon királyi Je­ruzsálemé, Júda Makkabi, Heródes és Pilátus Jeruzsálemé. Elpusztít­va és elsüllyesztve - de még mindig élve.” Tel-Aviv viszont a jelen városa volt: „Széles, nyílegyenes utcáin a ma élete zajlik. Nem kelnek fel a múlt ár­nyai, csak a jelen élő pulzusa dobog. Ha bekanyarodunk a strandra vezető nagy sugárútról a mellékutcák egyi­kébe, dűnéken álló házak integetnek felénk. Se járda, se rendes út, így áll­nak csak ezek a házak.” Meglátogatta Jaffát is, amely olyannak tűnt számá­ra, mint egy tengerpart melletti ho­mokdombon nyüzsgő hangyaboly. A százéves útikönyvből kiderül, hogy Saltent leginkább Herzl Tiva­dar álmának megvalósulása érdekel­te az ősi haza újraélesztéséről. Nem volt könnyű megművelni az itteni földet, a szél lehordta a sziklákról a termőtalajt. Ezt kellett pótolni, az új telepesek vesszőkosarakban vitték a földet a köves talajra. De az új lako­sok keményen dolgoztak, és bíztak a jövőben. Salten beszélgetett európai városokból Palesztinába költözött zsidókkal, meglátogatta az oroszor­szági pogromok elől ide menekített árvákat. Figyelte a vidéken létrejö­vő telepeket, csodálta a dúsan termő szőlőtőkéket és narancsfákat. Eze­ken az ültetvényeken zsidók és ara­bok békésen éltek és dolgoztak egy­más mellett. De az örök béke mégsem vert itt tanyát. Egy vidám tel-avivi purimi sokadalomban lövés dörrent, egy fi­atal férfi véresen zuhant a földre. „Arabok!” - súgtak össze az emberek. „Az együttélés kezdetének tragédiá­ja” - jegyezte meg az író. Napjainkban a terrorista bűncse­lekményekről olvasva úgy tűnhet, az egy országban békésen egymás mel­lett élő és dolgozó két nép víziója illú­zió volt. Bár megvalósult Herzl nagy terve, az izraeli állam, de a béke nem köszöntött be. Túlságosan optimis­ták lettek volna az ideköltöző zsidók és maga Salton is? Csakugyan illúzió lenne a palesztinok és az izraeliek bé­kés egymás mellett élése? Őszintén remélem, hogy nem. Azt várom, sok millió más ember­rel együtt, hogy végre újra béke köl­tözzön az Olajfák hegyére és ennek a csodálatos országnak minden vidé­kére. Salten még húsz évet élt Paleszti­nai útja után. Műveit Németország­ban betiltotta a hitleri rezsim, Bambi megálmodója az „elfajzott művészet” kategóriájába került. A kis őzről és barátairól szóló műveinek jogát ezer dollárért vette meg a Disney cég, amely sok-sok milliót keresett raj­tuk. A szerző publikációs lehetősé­gektől megfosztva, elszegényedve élt 1938-tól kezdve Zürichben, ott is halt meg 1945-ben. A zsidó állam meg­születését már nem érhette meg. HUSZÁR ÁGNES nyelvész < Találkozás Költő elvtárssal mikor először olvas­tam arról, hogy az ultraj­obboldali képvi­selőnő követelésére a miniszter villámgyor­san intézkedve eltiltotta a 18 évnél fiatalabbakat egy világhírű, remek fotókiállítás látogatásától, meg­döbbentem, de hiszen jószerével ugyanígy jártak el a hírhedt Ráko­­si-rendszer csúcsán, közel hetven évvel ezelőtt velem is. Harmadik gimnazista voltam, amikor hívatott iskolánk komor igazgatónője. „Ülj le, Szentgyör­­gyi, volna egy megbízásom neked. A jövő héten ellátogat hozzánk egy nagy költő, és előadást tart nekünk. Azt gondoltam, te nagyon jó vagy magyarból, tehát felszólalhatnál az előadás után. Vállalod-e?” Hát per­sze, hogy vállaltam, nagy megtisz­teltetés volt ez. A következő héten meg is je­lent nálunk a Nagy Költő, szép volt őrnagyi egyenruhájában, bár kis­sé mélynövésű. Persze az egész is­kola lelkesen várta a tornaterem­ben. Előadása első részében egy Babits nevű költőt szidalmazott, sőt hosszasan gyalázta. Mi akkor nagyon fon­tos, hogy az ifjakhoz csak olyan művek jussanak el, amelyeket már előze­tesen felké­szült, tudós, értő embe­rek elbírál­tak, nem tanultunk róla, kihagyták a tananyagból. Persze, hogy másnap rohantunk az antikváriumokba, hogy valamit vegyünk tőle. Izgalmasabb volt az előadás má­sodik része. Ebben a részben Ho­mérosz kiváló fordítója és később a nagyszerű Bikasirató szerzője hos­­­szan fejtegette, hogy nagy veszé­lyek fenyegetik az ifjúságot a káros irodalmi művek befolyása nyomán. Ezért nagyon fontos, hogy az újak­hoz csak olyan művek jussanak el, amelyeket már előzetesen felké­szült, tudós, értő emberek elbíráltak, és hozzájárultak az elolvasásukhoz. No, vége lett az előadásnak, és a szokásos „ki kér szót?” követke­zett. Persze én rögtön jelentkez­tem. Mondtam, Babitshoz nem tu­dok hozzászólni, nem tanultuk, de az előadás második része nagyon megfogott. Közben a költő odaha­jolt az igazgatónőnkhöz, nyilván kérdezte, ki lehet ez a bátor leány­zó, és szépen bólogatott is. Én meg folytattam: nem tudok teljesen egyetérteni Költő elvtárssal az elő­re megszűrt olvasnivalók tekinte­tében. Ha egy kisgyerek csak meg­rágott, megdarált ételeket kap, nem nőnek egészséges fogai. Ezért igen­is ránk kell bízni, okos, jó oktatás mellett, hogy mit választunk és mit kedvelünk. Nagy konsternációval fogad­ta a költő a buta kislány monda­tait. Hosszan súgott is valamit az igazgatónőnknek, majd zárszavá­ban hosszasan kioktatott, remél­ve, hogy felnőve érettebben, oko­sabban fogok gondolkodni. Aztán másnap ismét hívott Zsuzsa néni, de már nem kínált hellyel. „Szent­­györgyi, döbbent vagyok, hogy ilyen hülyeségeket mondtál, rossz fényt vetve az iskolánkra. A költő elvtárs meg is mondta nekem. Szívem sze­rint adnék neked egy igazgatói ro­­vót, de most még eltekintek ettől.” Igen, Karinthy után szabadon, találkozás ez egy fiatal lánnyal. Akit persze ma is vállalok. Ám meg­rettent, hogy hetven év múltán, a szovjet stílusú pártrendszer csú­fos eltűnése után, most lényegében ugyanezzel a felfogással, sőt intézke­déssel szembesültünk. Pártalelnök országgyűlési képviselővel, minisz­terrel, de még költő múzeumigazga­tóval és kirúgással is súlyosbítva. Babitsot ma már tanítják a gim­náziumokban. De e sötét múzeumi történet alapján joggal félhetünk, hogy jövőre akár már Ady juthat Babits akkori megítélésének sorsá­ra a mostani tantervekben. villamosmérnök: SZENTGYÖRGYI ZSUZSA Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére rövidítésére. SZERINTEM Honderű Egy fecske nem csinál nyarat - il­lik ez a mondás a csok új szabá­lyozására is. Először is: érződik az átalakításon a pénzszűke. Hi­szen tudjuk, hogy erősen deficites a költségvetés. Csák miniszter bejelentésének inkább propa­gandajellege van, mintsem igazi ösztönző hatása lehetne. A gaz­dasági környezet sem kedvez: a magasra feltornázott lakásárak, a drágán kapható építőanyagok, valamint a lakossági megtakarí­tások csökkenése nyomán a nehe­zebben összejövő önrész, mind­mind olyan tényező, ami nem növeli a potenciális csokosok számát. De vegyük a legderűlá­tóbb számot, a 20 ezer új hitel­­szerződést. Az ezek nyomán vál­lalt összes gyermek megszületése esetén 60 ezerrel leszünk többen. Ettől még az alacsony hazai szü­letési arányszám trendje nem fog megváltozni! Ha majd egyszer utolérjük Ausztriát, akkor az egész családtámogatási rend­szert újra kell gondolni. Szeged MIKULÁS FERENC Úgy tudni, minden idők legna­gyobb magyarországi beruhá­zása valósulhat meg Szegeden. A világ legnagyobb elektromos­­autó-gyártója, a kínai BYD öt­­milliárd euróért építhet szülővá­rosomban gyárat, amely állítólag sokkal kevésbé lesz szennyező, mint egy akkumulátorgyár. A ké­szülődő beruházás tényét szám­talan kisebb-nagyobb esemény látszik igazolni. Például a kínai agyagkatonák már itt vannak Szegeden! És tudjuk, mi minden történhet egy múzeumban az éj leple alatt... Jön a régóta félt sárga veszedelem?Hát nem elég nekünk a narancssárga? Persze, akár jó dolog is kisülhet mindeb­ből, és a bocsánatáért esedezve hálát rebeghetünk majd Orbán Viktornak, aki Kínában kihar­colta ezt a nagy-nagy lehetőséget a város felvirágoztatására. És ha ennek fejében azt várják, hogy hátrább az agarakkal, Szeged? Nyilván sok víz lefolyik addig a Tiszán, míg ez a nagy léptékű terv megvalósul. Talán megérem, talán nem. Mindig is igyekeztem a legváratlanabb eseményekre is felkészülni, amennyire csak lehet. Ennek okán mentem el a Somogyi könyvtárba, és kikölcsö­nöztem néhány kínai nyelvköny­vet. Tanuljon könnyen, gyorsan. Napi 15 perc alatt, meg ilyes­miket. Aki nem tud kínaiul, ne beszéljen kínaiul. De aki tud, az beszéljen bátran! Xiexie! (Köszö­nöm!) Ja, és a rizst is szeretem. MÉHES JÁNOS Választás Az EP-választáson a pártok ré­széről nem lehet az a cél, hogy támogatottságukat méregessék, hogy azzal kérkedjenek, melyikük a legnagyobb. A reális cél az, hogy minél több mandátumot szerezze­nek úgy, hogy szavazatok tízezrei ne menjenek veszendőbe. Nem egy nagy közös listára gondolok, mert az szavazók sokaságát tartaná vissza a voksolástól - mint ahogy láttuk a ’22-es parlamenti válasz­táson -, hanem arra, hogy a ki­sebb pártok álljanak össze közös listára. Az idő sürget. HORVÁTH KÁLMÁN Olvasóink leveleit a következő címre várjuk olvasoi levelnepszava.hu

Next