Népszava, 2023. december (150. évfolyam, 280-303. szám)

2023-12-09 / 287. szám

Európai Unió - Társadalom FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL A beadványozó EP-képviselők a fel­kérésben kifejezetten nem egy-egy magyarországi ellenzéki párt képvise­lői ebben az eljárásban, hanem, mint azt az Európai Parlament 2005. szep­tember 28-i határozata az EP-képvi­selők statútumáról, jogállásukról he­lyesen tartalmazza, minden magyar, sőt Magyarországon érdekelt uniós állampolgár, illetve Magyarországon székhellyel rendelkező jogi személy képviselőjeként vannak megszólítva. Az EP-képviselők idézett statútuma szerint a képviselőket jelölő pártok a továbbiakban a képviselők irányába utasítást nem adhatnak, korlátot nem állíthatnak fel, minden ilyen tartal­mú blankettamegállapodás egyébként semmis és tiltott is. Sokat jelent, hogy a felkérésben részt vállaló számos szervezet, mint egyfajta új összefogás, társadalmi szerződés, új ellenzéki kerekasztal, annak ellenére megtalálta a közös érdeket, amely a sza­bad választás, a valós társadalmi akarat és érdek megjelenésének a biztosítása, hogy a köztük mint pártok és civil szer­vezetek közötti versengés, mint ellen­tét, sajnos, ma jellemzően jelen van a mindennapj­ainkban. Reményeink szerint most a közös fel­lépés egy kiemelten fontos kérdésben, a választásoknak az Orbán-rezsim általi folyamatos torzításainak szankcioná­lásával, a Fidesz-KDNP eredményei­nek uniós elutasításával járhat. Mindez talán mintát is mutat majd arra, hogy miként lehet és kell is az összefogás hi­ányosságait kiküszöbölni, hiszen az ok­talan vetélkedés az alapvető társadalmi kérdésekben ma oly sokszor akadályoz­za a hatékony fellépést az orbáni rend­szerrel szemben. A teljesség igénye nélkül, a beadvá­­nyozók között jól megférnek egymás mellett az LMP kivételével a hazai el­lenzéki parlamenti pártok, valamint több mint fél tucat parlamenten kívüli párt és számos más civil szervezeti for­máció. Ebben az alapvető társadalmi kérdésben, a szabad akaraton alapu­ló választás kikövetelésében egyazon platformon közösen tudnak fellépni. A felkérő szervezetek között van, csak példaként, a Civil Bázis Egyesület, Iványi Gábor Magyarországi Evangé­liumi Testvérközössége, az Oltalom Alapítvány, a Mindenki Magyarország Mozgalom, az Egységes Közlekedési Szakszervezet, a Roma Érdekvédelmi Szervezet, a Magyarországi Közér­dekű és Közmunkásokat Foglalkoztató Egyesület, az állatvédők stb. Az Európai Bizottsághoz benyújtásra kerülő beadvány határozott célja, hogy az Orbán-kormánnyal szemben elin­duljon egy újabb, ám a kabinet számára talán az egyik legfájóbb kötelezettség­­szegési eljárás. Fontos következménye lehet a választást megelőző hónapok­ban remélt kiterjedt választási ellenőr­zés, amely a Fidesz-KDNP szavazói körében akár jelentős bizonytalanságot is kelthet vagy a már meglévő bizonyta­lanságukat erősítheti. Ezzel szemben az uniós eljárás, az uniós ellenőrök jelenléte az ellenzéki szavazók esetében éppen fordítva, re­ményt és bizakodást adhat arra, hogy szavazzanak, mert a voksaik mögött egy további, valós erő, az Európai Unió is megjelenik. Ezért része a beadvány fel­építésének a társadalmi összefogás le­hetséges voltának bemutatása, valamint annak igazolása, hogy a megválasztott EP-képviselők megválasztásukat köve­tően alapvetően már nem párttisztség­viselők, hanem mindannyiunk uniós jogainak képviselői. Az eljárás ötletgazdájaként és egyik kidolgozójaként mostantól már a kö­vetkező, harmadik felvonás sikerre vi­telére koncentrálok. Nagyon várom az Európai Bizottság döntését, fellépését, melyhez ezt követően a magyar tár­sadalom aktív bekapcsolódására lesz szükség. Mert bizony fel kell végre állni arról a bizonyos sámliról, padról, szék­ről, fotelből, kinek mi jutott, és közösen tennünk kell Magyarország szabadságá­ért, nemzetünk felszabadításáért annak belső fogságából! SZÉP SZÓ 13 ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Majd a háború után egy ideig fontos (kommunista) pozíciókat tölt be, csaló­dik a rendszerben, 1956-ban publikálja A bólogatás démona (Démon súhlasu), ma is kötelező olvasmányként ajánlha­tó, magyarul is hozzáférhető korrajzát, 1968-ben a szovjet tankok elé áll Po­zsonyban: ide lőjetek, elvtársak! Halá­láig nem fogadja el, hogy hazáját idegen hatalom tartja szolgaságban, aminek következtében a honi szupremácia a társadalom peremére szorítja (még a mai értelemben vett közmunkától is eltiltják), elhagyhatná (az ország urai örülnének is neki) az országot, de nem teszi. A hazai számkivetettség szigetén, szinte a szó szoros értelmében kenyé­ren, alkoholon és cigarettán él: „Moja vlasi sa ma nezbaví, ani ja jej(Hogyan is lehetne ezt lefordítani? Az én hazám nem ereszt, de én sem őt. Vagy: Az én hazám nem tud megszabadulni tőlem, de én sem tőle...) Fél évvel a rendszer­­váltás előtt hal meg, előtte visszatér a katolikus egyházhoz, a gyászbeszédet tartó pap szavait elnyomja a szomszéd építkezés (nyilván nem véletlenül ge­nerált) fülsiketítő zaja... Mindezekről jut eszembe Esterházy Péter szép története A Bermuda-há­­romszögből, amely (nem is annyira áttételesen) a halhatatlanságra vágyó királyfi (és a rokonlelkek) meséjére rí­mel: „Néhány évvel ezelőtt, amikor egy ideig Berlinben laktunk, didaktikai csa­ládi kirándulást tettünk a két kisebbik gyerekkel Buchenwaldba, nem láttak még tábort, lássanak. Egy ilyen kirán­dulás szükségszerűen generál olyan mondatokat, melyek brutális közvet­lenséggel mutatják az állandóan jelen lévő botrányt. Először menjünk fagyiz­ni Weimarba plusz Goethe, és aztán a koncentrációs táborba vagy fordítva? Ez nem cinizmus, nincs mit csinálni.­­ A gyerekek nehezen bírták, többek közt azért is, mert ebben a táborban volt annak idején Kertész Imre, akit ők jól ismernek és szeretnek, mindent te­hát evvel a konkrét rémülettel néztek. Amikor azután láttak egy hullaszállító taliga- vagy bordélyszerűséget s annak aljzatán, szélén egy afféle vércsator­nát, mert az európai racionalitás rájött, hogy a halottak eresztette lé problémát fog okozni, és a gyakorlatiasság, a ha­gyomány, a technika, a civilizáció eb­ben a kis elvezető csatornában, ebben a kicsi, de szellemes ötletben koncent­rálódott, akkor ez és nem a rettentő statisztikák, a sok millió halott, nem a megdöbbentő képek, hanem ez a kis horpadás indította el fantáziájukat - és a kisfiú, aki fegyelmezetlenebb és vadabb, idegesen csapkodni kezdett a karjával, mint egy nehéz madár, aki re­pülni szeretne, és fejét ingatva, lefojtott hangon, mintha gyűlölne valakit, ismé­telgette: Menjünk innét! Menjünk in­nét! Amire a nővére lesütötte a szemét, és kimondta a szerintem legfontosabb mondatot a holokausztról: Hová?” Egy (a!) szigetre, ami nem elég ma­gas? XXX Hogy hol élünk? Csak néhány apró­ság az idei ősz történéseiből. Szinte csak találomra. Az új szlovák kormány első döntése volt, hogy azonnal hatál­­­lyal leváltotta a magyar és a romaügyi kormánybiztost úgy, hogy helyettük senkit nem nevezett ki. Majd egy nap­pal később a belügyminiszter szintén azonnali hatállyal visszahívta a ma­gyar nemzetiségű országos rendőrpa­rancsnokot (noha nem a nemzetisége lehetett az ok), akkor, amikor annak október 31-i hatállyal beadott fel­mondása már ott volt felettese aszta­lán. Arra a maradék két-három napra átvezényelte Poprádra. A budapesti Corvinus Egyetem szintén azonnali hatállyal menesztette egyik tanárát csak azért, mert az be akarta tartani és tartatni az intézmény által hozott belső előírásokat. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját egy (látszó­lag) homofób őrület folyományaként minisztere egy rendezvény közben váltotta le posztjáról. Pontosabban a köszöntőjét még elmondhatta, de már a pódiumbeszélgetésre nem ülhetett oda, s annak végére már meg is jelent a sajtóhír: azonnali hatállyal menesz­tették. Annyira persze azért nem kell őt sajnálni, hiszen azt a törvényt, ami miatt most útilaput kötöttek a talpá­ra, parlamenti képviselőként ő maga is megszavazta, de kárörvendeni sem szabad. Nagyon csúnya világ követke­zett be. Ennél már csak az lett volna durvább, ha a megnyitóbeszéd közben két ballonkabátos, napszemüveges kigyúrt fickó közrefogja, és karon ra­gadva elvezeti. Ötvenes évek? Amiről Tatarka írt A bólogatás démonában 1956-ban? Vagy amit Bacsó Péter A tanúja idéz meg jó egy évtizeddel ké­sőbb? Vagy amit Orwell látnoki szeme tárt elénk jóval korábban? Vagy Kaf­ka? Vagy Örkény... Igen. Ám hasonlóra volt példa 1998-ban is, amikor az egyik miniszteri biztost dolgozószobájából saját biztonsági őrei kísérték ki az ut­cára. Mert az új hatalomnak nem kel­lett. Hátborzongató. A poharak lassan telnek meg. Valakié talán éppen most, másoké hamarább... De a választók po­hara mikor csordul túl? Pásztón kormánytisztviselők mé­ricskélnek, hogy a Líra könyvesbolt vajon nem 200 méteren belül van-e a templomhoz... Szinte egy időben a szlo­vák (persze, hogy szlovák, ilyen magyar intézmény nincs is) Kulturális Minisz­térium (nyilván futóbolond) államtit­kára egy beszédében a többi közt fel­szólította a szlovák püspököket, hogy „iktassák be Jézus Krisztust Szlovákia királyának”. Az ellenzéki politikusok mellett a Szlovák Püspöki Konferencia is megszólalt (sziget a kaotikus hang­zavarban), kifejtve, hogy „nem szeren­csés, ha a hitet politikai célokra hasz­nálják fel”. Az emlegetett államtitkár egyébként ominózus beszédében azt is kijelentette, „a kulturális minisztérium nevében megígérem, hogy véget vetünk a Szlovákiát nyomasztó genderideoló­­giának”. A szlovák miniszterelnök, miután nemrégiben látogatást tett a kulturá­lis tárcánál, kijelölte az orbáni irányt, miszerint az új kulturális miniszter­nek a szlovák alkotmány „Mi, a szlo­vák nemzet” kezdetű preambulumá­­hoz kell tartania magát, valamint hogy „Szent Cirill és Szent Metód nem a genderideológiát hozta el hozzánk”. A kulturális miniszter (asszony) aztán még rádobott egy lapáttal, hogy meg­feleljen főnöke elvárásainak: „A szlo­vák nép kultúrájának szlováknak kell lennie. Szlováknak és nem másnak”, majd hozzátette, tiszteletben tarta­nak ugyan más, önálló államisággal (!) rendelkező nemzeti kultúrákat is, de a szlovák kultúra „keveredését” eluta­sítják. Helyben vagyunk. A határon inneni és túli kakaskodó nacionaliz­musok (ha nem is kizárólagos, de) fő kárvallottjai (értsünk ezalatt bármit) a kisebbségek tesznek. Például a romák, akik nem rendelkeznek, ugye, „önálló államisággal”. Fogalmam sincs, illetve el tudom képzelni, hogy a (szlovákiai) magyarok milyen elbírálás alá esnek. Az ominózus kijelentéseket követően, egy nappal (!) később a magyar külügy­miniszter Pozsonyban azt fejtegette, hogy „egy patrióta, nemzeti értékeket előtérbe helyező szlovák kormány ala­kult, amellyel várhatóan a magyar ka­binet könnyebben fog együttműködni”. A szlovák miniszterelnök és kulturális miniszter előző napi ki- és bejelentése fényében biztató jövő. Világ nacionalis­tái, egyesüljetek! Báthori Csaba megdöbbentő képével zárva: valóban meg kell várnunk, amíg a nacionalizmus ismét hullákra bomlik? A sziget nem elég magas... Töredékek a szigetről ** X LISZKA JÓZSEF A régi-új szlovák miniszterelnök, Robert Fico nemrégiben látogatást tett a kulturális tárcá­nál, és kijelölte az orbáni irányt >o<27 oz> O<Ö

Next