Népszava, 2023. december (150. évfolyam, 280-303. szám)
2023-12-01 / 280. szám
4 Nyitott mondat OLVASÓBARÁT létidejű kérdések Sándor Iván: tiltott terület „A korszak emberi helyzeteivel való szembenézés” újabb etapjához érkezett Sándor Iván új regényében, mindaz, amivel „a megoldhatatlanságok korában” egy író hozzá tud járulni a világunk megértéséhez akkor, amikor „a szellem szavának az ideje lejárt. Nemcsak Magyarországon, az egész világon ” Az idézett részek a tavalyi, Szakadékjátszma című regénye kapcsán a Kossuth-díjas íróval készült interjúnkból („Megoldhatatlanságok kora”, Nyitott mondat, 2022. április 14.) származnak, de szellemiségét, céljait és írásmódját tekintve az idén ősszel megjelent Tiltott területre is igazak. A magyar kisváros, Tófalva Napfény Panziójának 2-es, 3-as és 4-es szobájában dolgozik egy helytörténész, egy művészettörténész és egy haditudósító. Az első az ideiglenes lakhelyét, az éppen száz éve épült egykori Rózsa Villa történetét választotta szakdolgozata témájául. A professzor az emberi természetről tervez írni, de mivel a nyelv megfertőződött, a szavak kifejezőereje erodálódott, a szellemhez hasonlóan, a képek felé fordul a figyelme, és festmények „szavaival” próbálja a (történelmi-mindenkori) valóságot megragadni. Az ukrán-orosz tűzvonalból hazaérkezett tudósító a front beszámolóját készül papírra vetni. Mindannyian rémálmokkal küszködnek, amelyekben a múlt árnyai éppúgy szerepet kapnak, mint jelenü(n)k eseményei és a kutatott-vizsgált-átélt történeteik. Egymást kiegészítő, együvé tekeredő szemléletek, nézőpontok, tapasztalatok és sorsesemények. Alkalmanként kiegészülve történészi és filozófiai meglátásokkal kölcsönözve a fikción belül készülő, Miben élünk, mire képes az ember? című, gyűjteményes kötet szerzőitől. A villa és lakóinak története egészen Galíciáig eredeztethető vissza, a magyarországi zsidósors mementójaként, a kommunizmusbeli hányattatásokkal kiegészülve, egészen napjaink politikai-közigazgatási kafkai világáig; a festmények az emberi történelem hataloméhes uralkodóinak visszás és véges történeteiről mesélnek; a nyitott szemű halott kisfiú eleven emlékképe egy hiábavaló háború megannyi hiábavaló áldozatának maradandó urána. Nemcsak a fent említett szereplők társalognak egymással a panzió kertjének kőpadján. Az általuk felfestett és ábrázolt létdrámaszálak is párbeszédre lépnek. Méghozzá egy a regényben is megjelenített Samuel Beckett-darabnak variációs előadására is rímelve (mise en abyme, avagy „szöveg a szövegben”, „színház a színházban” öntükröző alakzata), mely során a szereplők fejére bohócsipka kerül - ahogy ez a szellem emberei által játszott abszurd kérdés-játék (kérdésre csak kérdés a „felelet”) során is felmerül majd lehetőségként. És mint tudjuk: a clownok egyben sírásók is (lásd Hamlet). Halotti gyászszertartás lenne a Tiltott terület, ahol végkiíró fejletként „mindent ellep a por” .•■< / az emberi történelem ezen pont , 0 ján? (S amihez a regény sajátos fúgaszerű mondat zeneisége biz fntosítja a rekviemet?) Vagy ez már a gyászmunka? Esetleg még csak figyelmeztető felhívás? A regény mottójául választott T. S. Eliot-idézet (Négy kvartett) alapján mindez talán teljességgel mindegy. Hiszen az idő természete még az emberénél is felfoghatatlanabb számunkra - de az állandósága, egyben vélt ciklikussága csak az egyidejűséget és/ vagy az ismétlődést mutatja. A történelmi változás az azt megélőknek többnyire mindig tragikus. Főleg, ha tudatában vannak, hogy valójában semmi nem változott - csak újra megtörtént. Ahogy ezt a regényben ábrázolt közemberek vállvonogató magatartása is alátámasztja. Ha pedig hatalmi szóval, esetenként a fogyasztási-piaci logika érdekétől hajtva elzárnak bennünket egy adott (kutatási, műveleti, művészeti, építési) területtől, így egyenesen a múlt idő megismerésétől, nem marad más, mint a jövőnek szánt archiválás, dokumentálás. Ahogy ezt ez a regény is teszi. (Magvető 2023.152 o.) HORNER Brúnó a kisebbik fiam neve, az almás pite anyai nagymamám „mindenre gyógyír” családi süteménye volt, az 59-es villamos mindennapi életem része ennyit a személyes érintettségről, bár ennél több közös pontot is könnyű találni Finy Petra új kötetének, az Almás pitének szereplőivel. A számos saját sztorit is rejtő könyv a Virág Galád mindennapjairól szól, a bájos és tanulságos rövid fejezetekhez könnyű kapcsolódni. Ennyi szeretni való, vidám és szívmelengető történet - aprólékosan kidolgozott rajzokkal színesítve - ritkán fér el egy könyvben. KRAUSZ VIKTÓRIA Mit tapasztal: a tűzhely melegének őrzése még ma is női princípium? Szerintem kicsit visszafelé megyünk az időben, sajnos a feminizmus ilyen irányú vívmányai leomlani látszanak. A nők felé olyan elvárás a boldog családi élet megteremtése, ami sokszor túl nagy terhet tesz rájuk - pláne azokra, akiknek nincs megfelelő hátországuk. Anyává válni majdnem nehezebb ma, mint tíz éve volt, lelki, szellemi, szociális és szinte minden szempontból. Persze sok szuper apuka és nagyszülő is létezik, akik alaposan besegítenek a család mindennapi működésébe, akikkel együtt lehet kialakítani a tűzhely melegét, de ez a ritkább. Az általános inkább az, hogy amikor az évekig főállású anyuka visszamegy dolgozni, akkor gyakran kap még az egyébként modern gondolkodású férjétől is olyan beszólásokat, hogy miért nincs otthon nagyobb rend, tisztaság stb. Ezek a mondatok reflexszerűen elhangzanak sok mai fiatal családban is. A nagyszülőknek hatalmas a szerepük a mintaadással, de a friss anyukáknak, feleségeknek is van „tennivalójuk”: meg kell húzni a határaikat, és igenis jelezni, hogy milyen segítségre, támogatásra van szükségük, merni kell kérni. Szerencsés vagyok, mert a szüleimnél megvolt az összhang: apukám mindig is eljárt a piacra bevásárolni, természetes volt számára, hogy főzött, takarított, a mai napig is megteszi mindezt. A nagycsalád és a baráti energiák összetevődnek, és sokat adnak mindenkinek, erről is szól a könyv. - Kissé idealizáltnak tűnik a kötetben szereplő Virág család: boldogan él együtt anya, apa, három gyerek, van kutya, a két nagyszülő pár is vidáman összejár - Nem minden világok legjobbikát mutatom be, inkább egy átlagos, kis pénzből élő, kitalált család történeteit. Könyvtáros és biológus nagyszülők, akik kuporgatják a pénzt, a nagymama idősebb korában látja életében először a tengert, az Operába csak segítséggel tudnak eljutni a jegyárak miatt. Illetve a budapesti lét mellett a vidéki élet szeleteit is próbáltam felvillantani, például egy esős balatoni nap és egy különleges szüret képében. Az első visszajelzések alapján nosztalgikus érzéseket kelt az olvasókban: jólesik ráébredni a kevesebb ingerű, nyugodtabb élet előnyeire, hogy mennyire más volt a mai szülők gyerekkora, illetve hogy miket lehetne ezekből most hasznosítani. A mai, médiazajos világban is el lehet menni például piknikezni, illetve kitalálni olyan offline programokat, amikkel kicsalogathatók a gyerekeket az online térből. Az árnyoldalakról szólva: a mozaikcsaládok életét - amely rengeteg konfliktussal is járhat - is megemlítem. És egy haláleset, illetve a gyászfeldolgozás is megjelenik. Az emlékezés fontos része az életnek, mégis sokszor tabu, nincsen „szépen elfújva” ezért tartottam fontosnak beleírni. Saját életének megtörtént eseményei is szerepelnek a könyvben? - Hangos és aktív család a miénk, heten vagyunk testvérek, úgyhogy van honnan ihletet merítenem. Máshogy rezegnek a mondatok, plusz érzelmi töltetet ad, mélyebbről jön, ha az életem elemeit is belefűzöm. Más az érzelmi súlya, mert átéltem, de persze nem minden könyvemben, történetben van saját sztori. Például A csibehajú lányt a kisebbik lányom szerette volna, hogy megírjam. Kamasz gyerekeim az első olvasóim és kritikusaim. A nagycsaládi programokat nevelőmamám koordinálja. Szilveszterkor hagyomány, hogy összegyűlik a család apukáméknál, és a legnehezebb puzzle-t próbáljuk kirakni. Az egyik hagomékkal mindig sütünk mézeskalácsot, egy másik testvéremékkel minden nyáron balatonozunk pár napot, de járunk együtt szüretelni is, idén karácsonykor pedig korcsolyázni megyünk - az összes Finy, nagyjából negyvenen. És az egyik kedvencem valóban az almás pite. - Milyen érzés, hogy Marék Veronika a könyv egyik ajánlója? - Ő egy legenda számomra. Különleges mesélő, olyan bölcsesség, nagy tudás halmozódik benne az emberi lélekről, ami naFiny Petra író, költő, több mint 30 kötet szerzője, ezek többsége gyerekkönyv. Az ovis gondoktól az orvoshoz járáson és az elfogadáson át a szemüvegességig sokféle témakört dolgozott már fel. A 21. Század Kiadó munkatársa. Két kamasz lány anyukája. Legutóbbi, Almás pite című könyve az év nagyobb ünnepeit alapul véve a családi együttlétek vidám, megható pillanatait örökíti meg kicsik és nagyok legnagyobb örömére. gyon ritka, közben nem felejtette el, milyen gyereknek lenni, a történeteiben ott a gyermeki derű és őszinteség. Nagyon szeretem Janikovszky Évát és Lázár Ervint is, utóbbi az első verseskötetem ajánlója volt. Mesekönyveimben próbálom én is lefejteni a héjakat, hogy többszöri olvasáskor is találjon benne újat, mélyebbet gyerek és felnőtt egyaránt. Embernek maradni bármilyen körülmények között, ez lehetne az egyik mottóm - akár felnőtt-, akár gyerekkönyvet írok. Regényíráskor hónapokra „összeköltözöm” a szereplőkkel, egy mozi pereg bennem, erős képekkel, szimbólumokkal dolgozom, amiket előre kitalálok. A helyszíneket és a szereplőket is látom magam előtt. A most készülő regényemben a konkrét házakat is megtaláltam, meg is néztem. A példaképeknél maradva: Fahidi Éva és Egri-Erbstein Ernő világhírű fociedző lánya, Zsuzsa is szerepel az Almás pitében. A Covid idején, a lezáráskor a Fahidi Éváról szóló dokumentumfilm (A létezés eufóriája - K. V.) tartotta bennem a lelket, nagyon sokszor megnéztem. Bár nem ismertem személyesen, de megrázott a halála, a könyvben az őt felelevenítő fejezetet még életében írtam. Egri Susannát barátok történetein keresztül ismerem, az az életerő, ami 90 éves kora után is sugárzik belőle, taníthatatlan. Egész generációjára jellemző ez a fantasztikus vitalitás, optimizmus, annak ellenére (vagy éppen azért?), amiken keresztülmentek. Ha ebből az életszeretetből csak egy falatnyi bekerül az olvasók mindennapjaiba, már sikeres lesz az Almás pite. A mi családunk s .g •ö;= Részlet Finy Petra: Almás pite című könyvéből Családunk kedvenc étele az almás pite, Aminek hozzávalói a következők: Hét darab kacagástól guruló alma, Tizenöt dekagramm szeretettől olvadozó vaj, Kettő tojás, aminek sárgája a napnál is tündöklőbb, Egy zacskó sütőpor az emelkedett hangulatért, Egy csipet só, hogy a vidámság ne csak csipetnyi legyen, Hat evőkanál cukor, ami az élet megédesítéséhez is kell, Négy evőkanál tejföl, ami olyan lágy, mint egy anya érintése, Néhány csipetnyi fahéj, aminek illatára mosolyra húzódik a száj, Pár csepp citromlé egy citromból, amit a boldogság nyara érlelt, Egy nagy adag porcukor a tetejére, ami úgy hull, Mint a hóesés, ami után jót lehet hógolyózni, És kell még bele egy kis szeretet, Egy ölelésből, amiből soha nem fogy ki a szeretet, Az ölelésből, ami csak a mi családunkban található, Bár lehet, hogy más családban vannak ilyen kifogyhatatlan ölelések. Akkor viszont jó lenne mindenhol Beletenni a süteményekbe, hogy legyen belőle útravaló Akár egy egész életre is. o