Népszava, 2023. december (150. évfolyam, 280-303. szám)

2023-12-01 / 280. szám

4 Nyitott mondat OLVASÓBARÁT létidejű kérdések Sándor Iván: tiltott terület „A korszak emberi helyzeteivel való szembe­nézés” újabb etapjához érkezett Sándor Iván új regényében, mindaz, amivel „a megoldha­tatlanságok korában” egy író hozzá tud já­rulni a világunk megértéséhez akkor, amikor „a szellem szavának az ideje lejárt. Nemcsak Magyarországon, az egész világon ” Az idézett részek a tavalyi, Szakadékjátszma című re­génye kapcsán a Kossuth-díjas íróval készült interjúnkból („Megoldhatatlanságok kora”, Nyitott mondat, 2022. április 14.) származ­nak, de szellemiségét, céljait és írásmódját tekintve az idén ősszel megjelent Tiltott terü­letre is igazak. A magyar kisváros, Tófalva Napfény Panzi­ójának 2-es, 3-as és 4-es szobájában dolgozik egy helytörténész, egy művészettörténész és egy haditudósító. Az első az ideiglenes lak­helyét, az éppen száz éve épült egykori Rózsa Villa történetét választotta szakdolgozata té­májául. A professzor az emberi természetről tervez írni, de mivel a nyelv megfertőződött, a szavak kifejezőereje erodálódott, a szellem­hez hasonlóan, a képek felé fordul a figyelme, és festmények „szavaival” próbálja a (törté­nelmi-mindenkori) valóságot megragadni. Az ukrán-orosz tűzvonalból hazaérkezett tudósító a front beszámolóját készül papírra vetni. Mindannyian rémálmokkal küszköd­nek, amelyekben a múlt árnyai éppúgy sze­repet kapnak, mint jelenü(n)k eseményei és a kutatott-vizsgált-átélt történeteik. Egymást kiegészítő, együvé tekeredő szemléletek, né­zőpontok, tapasztalatok és sorsesemények. Alkalmanként kiegészülve történészi és fi­lozófiai meglátásokkal­­ kölcsönözve a fikci­ón belül készülő, Miben élünk, mire képes az ember? című, gyűjteményes kötet szerzőitől. A villa és lakóinak története egészen Galíciáig eredeztethető vissza, a magyarországi zsidó­sors mementójaként, a kommunizmusbeli hányattatásokkal kiegészülve, egészen nap­jaink politikai-közigazgatási kafkai világáig; a festmények az emberi történelem hatalom­éhes uralkodóinak visszás és véges történe­teiről mesélnek; a nyitott szemű halott kisfiú eleven emlékképe egy hiábavaló háború megannyi hiábavaló áldozatának maradandó urán­­a. Nemcsak a fent említett szereplők társa­lognak egymással a panzió kertjének kőpad­ján. Az általuk felfestett és ábrázolt létdrá­­maszálak is párbeszédre lépnek. Méghozzá egy a regényben is megjelenített Samuel Bec­­kett-darabnak variációs előadására is rímelve (mise en abyme, avagy „szöveg a szövegben”, „színház a színházban” öntükröző alakzata), mely során a szereplők fejére bohócsipka ke­rül - ahogy ez a szellem emberei által játszott abszurd kérdés-játék (kérdésre csak kérdés a „felelet”) során is felmerül majd lehetőség­ként. És mint tudjuk: a clownok egyben sírásók is (lásd Hamlet).­­ Halotti gyászszertartás len­­ne a Tiltott terület, ahol végki­­ír­ó­ fejletként „mindent ellep a por” .­•■< / az emberi történelem ezen pont­ , 0 ján? (S amihez a regény sajátos fúgaszerű mondat­ zeneisége biz­ fn­tosítja a rekviemet?) Vagy ez már a gyászmunka? Esetleg még csak figyelmeztető felhívás? A regény mottójául választott T. S. Eliot-idézet (Négy kvartett) alapján mindez talán teljességgel mindegy. Hiszen az idő ter­mészete még az emberénél is felfoghatatla­­nabb számunkra - de az állandósága, egyben vélt ciklikussága csak az egyidejűséget és/ vagy az ismétlődést mutatja. A történelmi változás az azt megélőknek többnyire mindig tragikus. Főleg, ha tudatában vannak, hogy valójában semmi nem változott - csak újra megtörtént. Ahogy ezt a regényben ábrázolt közemberek vállvonogató magatartása is alátámasztja. Ha pedig hatalmi szóval, ese­tenként a fogyasztási-piaci logika érdekétől hajtva elzárnak bennünket egy adott (kutatá­si, műveleti, művészeti, építési) területtől, így egyenesen a múlt idő megismerésétől, nem marad más, mint a jövőnek szánt archiválás, dokumentálás. Ahogy ezt ez a regény is teszi. (Magvető­ 2023.152 o.) HORNER Brúnó a kisebbik fiam neve, az almás pite anyai nagymamám „mindenre gyógyír” családi süteménye volt, az 59-es villamos mindennapi életem része ennyit a személyes érintettségről, bár ennél több közös pontot is könnyű találni Finy Petra új kötetének, az Almás pitének szereplőivel. A számos saját sztorit is rejtő könyv a Virág Galád mindennapjairól szól, a bájos és tanulságos rövid fejezetekhez könnyű kapcsolódni. Ennyi szeretni való, vidám és szívmelengető történet - aprólékosan kidolgozott rajzokkal színesítve - ritkán fér el egy könyvben. KRAUSZ VIKTÓRIA Mit tapasztal: a tűzhely melegének őrzése még ma is női princípium? Szerintem kicsit visszafelé megyünk az időben, sajnos a feminizmus ilyen irá­nyú vívmányai leomlani látszanak. A nők felé olyan elvárás a boldog családi élet megteremtése, ami sokszor túl nagy terhet tesz rájuk - pláne azokra, akiknek nincs megfelelő hátországuk. Anyává válni majd­nem nehezebb ma, mint tíz éve volt, lelki, szellemi, szociális és szinte minden szem­pontból. Persze sok szuper apuka és nagy­szülő is létezik, akik alaposan besegítenek a család mindennapi működésébe, akikkel együtt lehet kialakítani a tűzhely melegét, de ez a ritkább. Az általános inkább az, hogy amikor az évekig főállású anyuka vissza­megy dolgozni, akkor gyakran kap még az egyébként modern gondolkodású férjétől is olyan beszólásokat, hogy miért nincs otthon nagyobb rend, tisztaság stb. Ezek a mondatok reflexszerűen elhangzanak sok mai fiatal családban is. A nagyszülők­nek hatalmas a szerepük a mintaadással, de a friss anyukáknak, feleségeknek is van „tennivalójuk”: meg kell húzni a határai­kat, és igenis jelezni, hogy milyen segítség­re, támogatásra van szükségük, merni kell kérni. Szerencsés vagyok, mert a szüleim­nél megvolt az összhang: apukám mindig is eljárt a piacra bevásárolni, természetes volt számára, hogy főzött, takarított, a mai napig is megteszi mindezt. A nagycsalád és a baráti energiák összetevődnek, és sokat adnak mindenkinek, erről is szól a könyv. - Kissé idealizáltnak tűnik a kötet­ben szereplő Virág család: boldogan él együtt anya, apa, három gyerek, van kutya, a két nagyszülő pár is vidáman összejár - Nem minden világok legjobbikát mu­tatom be, inkább egy átlagos, kis pénzből élő, kitalált család történeteit. Könyvtáros és biológus nagyszülők, akik kuporgatják a pénzt, a nagymama idősebb korában látja életében először a tengert, az Operába csak segítséggel tudnak eljutni a jegyárak miatt. Illetve a budapesti lét mellett a vidéki élet szeleteit is próbáltam felvillantani, például egy esős balatoni nap és egy különleges szü­ret képében. Az első visszajelzések alapján nosztalgikus érzéseket kelt az olvasókban: jólesik ráébredni a kevesebb ingerű, nyu­­godtabb élet előnyeire, hogy mennyire más volt a mai szülők gyerekkora, illetve hogy miket lehetne ezekből most hasznosítani. A mai, médiazajos világban is el lehet men­ni például piknikezni, illetve kitalálni olyan offline programokat, amikkel kicsalogat­­hatók a gyerekeket az online térből. Az árnyoldalakról szólva: a mozaikcsa­ládok életét - amely rengeteg konfliktussal is járhat - is megemlítem. És egy haláleset, illetve a gyászfeldolgozás is megjelenik. Az emlékezés fontos része az életnek, még­is sokszor tabu, nincsen „szépen elfújva” ezért tartottam fontosnak beleírni.­­ Saját életének megtörtént esemé­nyei is szerepelnek a könyvben? - Hangos és aktív család a miénk, heten vagyunk testvérek, úgyhogy van honnan ihletet merítenem. Máshogy rezegnek a mondatok, plusz érzelmi töltetet ad, mé­lyebbről jön, ha az életem elemeit is bele­fűzöm. Más az érzelmi súlya, mert átéltem, de persze nem minden könyvemben, tör­ténetben van saját sztori. Például A csibe­hajú lányt a kisebbik lányom szerette vol­na, hogy megírjam. Kamasz gyerekeim az első olvasóim és kritikusaim. A nagycsaládi programokat nevelőmamám koordinálja. Szilveszterkor hagyomány, hogy összegyű­lik a család apukáméknál, és a legnehezebb puzzle-t próbáljuk kirakni. Az egyik ha­­gomékkal mindig sütünk mézeskalácsot, egy másik testvéremékkel minden nyáron balatonozunk pár napot, de járunk együtt szüretelni is, idén karácsonykor pedig kor­csolyázni megyünk - az összes Finy, nagy­jából negyvenen. És az egyik kedvencem valóban az almás pite. - Milyen érzés, hogy Marék Veroni­ka a könyv egyik ajánlója? - Ő egy legenda számomra. Különleges mesélő, olyan bölcsesség, nagy tudás hal­mozódik benne az emberi lélekről, ami na­Finy Petra író, költő, több mint 30 kötet szerzője, ezek többsége gyerekkönyv. Az ovis gondoktól az orvoshoz járáson és az elfogadáson át a szemüvegességig sokféle témakört dolgozott már fel. A 21. Század Kiadó munkatársa. Két kamasz lány anyu­kája. Legutóbbi, Almás pite című könyve az év nagyobb ünnepeit alapul véve a csalá­di együttlétek vidám, megható pillanatait örökíti meg­­ kicsik és nagyok legnagyobb örömére. gyon ritka, közben nem felejtette el, milyen gyereknek lenni, a történeteiben ott a gyer­meki derű és őszinteség. Nagyon szeretem Janikovszky Évát és Lázár Ervint is, utóbbi az első verseskötetem ajánlója volt. Me­sekönyveimben próbálom én is lefejteni a héjakat, hogy többszöri olvasáskor is talál­jon benne újat, mélyebbet gyerek és felnőtt egyaránt. Embernek maradni bármilyen körülmények között, ez lehetne az egyik mottóm - akár felnőtt-, akár gyerekköny­vet írok. Regényíráskor hónapokra „össze­költözöm” a szereplőkkel, egy mozi pereg bennem, erős képekkel, szimbólumokkal dolgozom, amiket előre kitalálok. A hely­színeket és a szereplőket is látom magam előtt. A most készülő regényemben a konk­rét házakat is megtaláltam, meg is néztem. A példaképeknél maradva: Fahidi Éva és Egri-Erbstein Ernő világhírű fociedző lánya, Zsuzsa is szerepel az Almás pitében. A Covid idején, a lezáráskor a Fahidi Éváról szóló dokumentumfilm (A létezés eufóriája - K. V.) tartotta bennem a lel­ket, nagyon sokszor megnéztem. Bár nem ismertem személyesen, de megrázott a halála, a könyvben az őt felelevenítő feje­zetet még életében írtam. Egri Susannát barátok történetein keresztül ismerem, az az életerő, ami 90 éves kora után is su­gárzik belőle, taníthatatlan. Egész generá­ciójára jellemző ez a fantasztikus vitalitás, optimizmus, annak ellenére (vagy éppen azért?), amiken keresztülmentek. Ha eb­ből az életszeretetből csak egy falatnyi be­kerül az olvasók mindennapjaiba, már si­keres lesz az Almás pite. A mi családunk s .g •ö;= Részlet Finy Petra: Almás pite című könyvéből Családunk kedvenc étele az almás pite, Aminek hozzávalói a következők: Hét darab kacagástól guruló alma, Tizenöt dekagramm szeretettől olvadozó vaj, Kettő tojás, aminek sárgája a napnál is tündöklőbb, Egy zacskó sütőpor az emelkedett hangulatért, Egy csipet só, hogy a vidámság ne csak csipetnyi legyen, Hat evőkanál cukor, ami az élet megédesítéséhez is kell, Négy evőkanál tejföl, ami olyan lágy, mint egy anya érintése, Néhány csipetnyi fahéj, aminek illatára mosolyra húzódik a száj, Pár csepp citromlé egy citromból, amit a boldogság nyara érlelt, Egy nagy adag porcukor a tetejére, ami úgy hull, Mint a hóesés, ami után jót lehet hógolyózni, És kell még bele egy kis szeretet, Egy ölelésből, amiből soha nem fogy ki a szeretet, Az ölelésből, ami csak a mi családunkban található, Bár lehet, hogy más családban vannak ilyen kifogyhatatlan ölelések. Akkor viszont jó lenne mindenhol Beletenni a süteményekbe, hogy legyen belőle útravaló Akár egy egész életre is. o

Next