Népszava, 2023. december (150. évfolyam, 280-303. szám)

2023-12-13 / 290. szám

12 2023. december 13., szerda LAPSZÉL Lezárult a múzeumi tervpályázat A Városligeti fasorba, a tavaly megújult Walter Rózsi-villa szomszédságába tervezett Ma­gyar Építészeti Központ és Mú­zeum tervezésére 2023 júniu­sában hirdetett kétszakaszos tervpályázatot a Magyar Művé­szeti Akadémia (MMA) Titkár­sága. A pályázat első, részvételi szakaszában bármely, a referen­ciakövetelménynek megfelelő építésziroda jelentkezhetett. A követelményeknek megfelelően 28 iroda nyújtott be pályamun­kát, s belőlük alakult ki az a ran­gos nemzetközi mezőny, amely­nek a tagjai a következő szakasz első, immár titkos fordulójában két-két tablón összegezték el­képzeléseiket. A bírálóbizott­ság ebből választotta ki azt a 12 pályázót, aki a második fordu­lóban részletesen is kidolgoz­hatta a tervet. A bruttó 10 mil­lió forinttal járó első díjat a Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft., valamint a BIVAK studio Kft. közös pályázata kapta (ké­pünkön a látványterv); a brut­tó 7 millió forinttal járó máso­dik díjat a Monostudio Építész Kft. nyerte el; a bruttó 5-5 mil­lióval járó harmadik díjat meg­osztva a Deichler Jakab Épí­tész Stúdió Kft., a Fejérdy és Bartók Építészeti Kft. (közös pályázók), valamint az Archi­kon Építészeti Tervező-Szer­vező Kft. kapta. Az elismerése­ket a Pesti Vigadóban adták át, hétfőn, ünnepélyes keretek kö­zött. NÉPSZAVA Bécsi orgonaművész Pannonhalmán A bécsi Stephansdom orgonis­tája, Konstantin Reymaier atya világszerte elismert művész. Koncertkörútjai során bejár­ta Európát, Észak-Amerikát és a Közel-Keletet. Teológiai ta­nulmányai mellett végezte el a Bécsi Zene- és Előadó-művé­szeti Egyetemet, ahol kitünte­téssel diplomázott. A művész nemcsak kiváló orgonista, de saját darabokat is ír. Zeneszer­zői munkásságát a Schwäbisch Gmünd-i Európai Egyházze­nei Fesztiválon is elismerték. A Nemzetközi Zeneszerzői Ver­seny díjazottja volt. Decem­ber 26-án két hangversenyt ad a pannonhalmi Szent Már­­ton-bazilikában (13.30-as és 15.30-as kezdéssel). Saját imp­rovizációja mellett Marcel Dupré, Johann Sebastian Bach, Edward Elgar egy-egy darabját adja elő. NÉPSZAVA 2 Ctio '< Cti o ______________________________________________________________________________________________KULTÚRA Felemás újjászületés SOROZAT Mi köze van Vincent van Goghnak az időutazókhoz? A Doctor Who rajongóinak ez nem lehet kérdés. A legendás sci-fi széria különkiadással j­elentkezett. BIALKÓ LÁSZLÓ GERGŐ Minden hibájával együtt a Doctor Who (Ki vagy, doki?) remek sorozat, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a világ leghosszabb ideig mű­soron levő sci-fi szériája. Az első ré­szét a BBC 1963-ban adta le, és bár voltak kisebb-nagyobb megszakítá­sok, évtizedek óta a brit popkultúra része. Nem követi a hollywoodi kli­séket, egyszerre mozog otthonosan a horror, a sci-fi, a fantasy és a weird, azaz a spekulatív fikció műfajának világában, hőse minden korban ugyanaz marad, mégis mindig vál­tozik. A sztori szerint a Doctor egy időlord nevű idegen faj képviselője. Ez a nagy hatalmú faj nemcsak arra képes, hogy térben és időben utaz­zon, de arra is, hogy halála esetén re­generálódjon, vagyis új testet és né­mileg más személyiséget is kapjon. Remek lehetőség ez egy sorozat új­ragondolására, a főhőst megszemé­lyesítő színész cseréjére. A 2005-ben újraindított sorozat első Doctora, Christopher Eccles­­ton mindössze egy évadon át alakí­totta a legendás időlordot. Utóda, David Tennant azóta is a legnép­szerűbb Doctor, és bár az őt követő Matt Smith szorosan ott van a nyo­mában, eddig még senkinek sem si­került letaszítania őt a képzeletbeli trónról. Az első női Doctornak, Jo­die Whittakernek esélye sem volt. A Whittaker-éra olyannyira nem működött, hogy a sorozat létét ve­szélyeztette, ezért muszáj volt lép­ni valami meglepőt. Ncull Gatwa személyében beharangozták az első színes bőrű Doctort, ám Whitta­ker helyére mégsem ő, hanem ismét David Tennant érkezett. Igaz, csak három rész erejéig, de visszatért a legnépszerűbb Doctor a legnépsze­rűbb útitársával, a Catherine Tate által alakított Donnával. Az sejthető volt, hogy a három­részes különkiadás során gondo­san építkeznek majd a készítők. Az első rész ott vette fel a fonalat, ahol anno a Doctor­ Donna-szál abba­maradt, és kaptunk egy jó, de átla­gos Doctor Who-epizódot időlor­­dos hókuszpókusszal, továbbá némi genderkikacsintással, ami páraknál úgy kiverte a biztosítékot, mintha a Doctor Who sosem jelenített volna meg omniszexuális utópiát. A má­sodik rész már jobban hozta a sci-fi és weird vonal keverékét, az univer­zum peremén veszteglő elhagyatott űrhajóval és a „semmi-lényekkel”. Az igazán nagy durranást a har­madik epizódra tartogatták. Eb­ben a legelső Doctor idejében megismert isteni entitás, a Játékké­szítő (Toymaker) tért vissza és lett a háromrészes különkiadás fő an­­tagonistájává. Neil Patrick Harris brillírozik a szerepben, még a Spice Girls-betét a sok színes-szagos je­lenettel sem ciki általa. Maga a Já­tékkészítő figurája is ötletes: egy olyan isteni entitás ő, akit nem kor­látoznak az univerzum törvényei, aki magát Istent is kihívta játékra, és nyert. Ilyen ötletekkel és szerep­lőgárdával nem lehet bukni, minden adott a sikerhez. Az is fokozta az iz­galmakat, hogy Ncull Gatwát is be­mutatták az epizód végén, aki sze­­rethetően hozza a karaktert. David Tennant a legnépsze­rűbb Doctor, eddig még senkinek sem sikerült letaszítania őt a kép­zeletbeli trónról. Csakhogy: ha Gatwa jön, Ten­­nantnek, a legnépszerűbb Doctor­nak mennie kell, ami jó eséllyel a rajongók minden haragját kivívná. A sorozat készítői minden tekintet­ben j­obban j­árnának, ha valamilyen formában életben tartanák Tennant Doctorát, akkor is, ha magát a ka­raktert Gatwa viszi tovább. Ehhez a sci-fi rengeteg lehetőséget biztosít: párhuzamos dimenziók, zsebuni­verzumok, isteni entitások, időug­rások, lehetséges valóságok. Teljességgel megmagyarázhatat­lan, hogy a jól megírt és megvalósí­tott sztorit, amely egy kulturális je­lenség újjászületését volt hivatott elmesélni, miként lehetett ennyire félrevinni. Annyi más lehetőség lett volna egy modern hőseposz elme­sélésére, még úgy is, hogy egyszer­re kell kiszolgálni a rajongókat és hű maradni a tradíciókhoz, miköz­ben, fricskát lehet mutatni a kor­nak. Erre kaptunk egy precízen és fantáziadúsan felépített sztorit, ami egy ponton önmaga paródiájává vá­lik. Nagy kár ezért. Az antago­­nista és a protagonista: Neil Patrick Harris és Da­vid Tennant 7T7i Doctor Who. BBC; Disney+ oo << a;o'<ouo Lélek, textil nélkül KÖNYV Napjainkban divatosak a pszichológiai témák, melynek előnye, hogy egyre nagyobb bi­zalommal fordulnak az emberek szakértőhöz lelki problémájukkal, hátránya viszont az, hogy sokan felcsapnak önjelölt lélekbúvárnak. Szigeti Ildikó Pszichosztriptíz - Te­rápiás valóságok című, pár hónapja megjelent könyve a pszichológus ol­dala felől mutatja meg, mi történik abban a szobában, amelyben a kli­ens kitárulkozik. A könyv lelki vet­­kőzésként ír a terápia folyamatáról, azonban fontos kiemelni: a kliens nem egyedül szabadul meg rétegei­től, a pszichológus ugyanezt teszi. Négy terápiára járó személy történetét ismerjük meg. Egy kö­zös bennük: kezükbe akarják ven­ni a sorsukat, legfőbb vágyuk, hogy megszerezzék az irányítást saját életük felett. A könyv elbeszélő­je maga a szerző. A nézőpont iz­galmas, ugyanis Szigeti Ildikó nem akarja magára ölteni a profi álcáját, sokszor gyötrik kétségek, néha fül­lent, nem tudja, mit mondjon - erre utal a kötet elején álló meghökken­tő mottó is: „Egyszer egy bölcs em­ber nem mondott semmit... (isme­retlen)” A feldolgozott terápiás esetek sem végződnek minden esetben si­kerrel - már ha laikusként azt gon­doljuk, a siker egyértelműen egy káros szokás, egy a teljesség meg­élésében gátló személyiségjegy ki­gyomlálását, megszüntetését je­lenti. Minderről szó sincs, ahogy azt a szerző előszavában is meg­fogalmazza: a terápia önismereti munka, és a megismerés önmagá­ban nem feltétlenül jár gyökeres változással, azonban bátorság kell ahhoz, hogy az ember nekivág­jon. Ahogy Szigeti Ildikó fogalmaz: „A bungee jumping kismiska ah­hoz képest, amit akkor él át valaki, amikor teli talppal rommá zúzza elfojtásokból és önámításból évek kemény munkájával felépített sa­ját hitrendszerét.” Szigeti Ildikó újságíróból avan­zsált tanácsadó szakpszichológus­sá, remekül ír, ért hozzá, hogy fenn­tartsa a figyelmet. Tolmácsolásában a pszichológia nem a távolságtartó mindentudás hangján szólal meg, és az is nyilvánvalóvá válik: a terá­pia vezetője is sokat kap a klienstől, nem tud érintetlen maradni. Előbb­­utóbb megkedveli az első látásra ar­rogáns, elegánsan öltözött, jól fésült üzletembert, hiszen kiderül, ő is le­het nagy bajban, neki is keresztbe tehetnek. Ugyanez megtörténik az örökké szerető státuszban lévő fia­tal nővel, a lombikkal küzdő párral, a megcsalt férfival. Szigeti Ildikó könyvéből világossá válik, mennyi kegyetlen történetet, traumát, ku­darcot és stratégiát ismer meg egy szakember, aki mindezt el is raktá­rozza. Mindezek ellenére a tanács­adó szakpszichológus azt írja: „Soha nem mondom senkinek, hogy »tu­dom, mit érez«. Ha ilyet mondanék, hazudnék. Még ha magam is átél­tem hasonlót, akkor sem tudhatom, hogy más egy ilyen helyzetben mit élhet át. Hiába lennék az empátia koronázatlan királynője, nem érez­­hetem ugyanazt, mint ő.” A Pszichosztriptíz megnyugtató: az olvasó olyan szélsőséges esetek­kel találkozhat általa, amelyek talán megvilágítják: ő is rászorul a terá­piára, avagy hálát adhat azért, hogy nincs olyan helyzetben, mint néme­lyik páciens. ROSZNÁKY EMMA INFÓ Szigeti Ildikó: Pszichosztriptíz -Terápiás való­ságok. 21. Század Kiadó, 2023 SZIGETI ILDIKÓ PSZICHO­SZTRIPTÍZ V­A l­Ó­S­A­G­O 1 £><cOo oin Cti O

Next