Népszava, 2023. december (150. évfolyam, 280-303. szám)

2023-12-16 / 293. szám

SZOMBATI RANDEVÚ_______________________________________________________________________________ 2023. december 16., szombat I 5 / / Mint egy örök diák SZÍVVEL Az év egyik nagy meglepetése Nicolas Cage színészi visszatérése: az Almaid hőse (Dream Scenario) komikus psychóban egy professzort alakít, aki megjelenik az emberek álmaiban. A friss Golden Globe-jelölt aktor print- és videóinterjút is adott a Népszavának. Mi volt az első benyomása, amikor kapott egy forgatókönyvet Dream Sce­nario címmel? A legjobb felütés számomra rög­tön a cím volt. Tényleg! Én imádom ezeket a szavakat, a két kedvencem kombinálva - álom és forgatókönyv. Olyan jól hangzik együtt: „Álomfor­gatókönyv”. (A magyar címfordítás, az Almaid hőse eltér az eredetitől - Cs. G.) Aztán elolvastam a forgató­­könyvet, és azt kell mondanom, hogy az öt legjobb forgatókönyv egyike volt, amit valaha olvastam. Már több mint negyvenkét éve vagyok ebben a szakmában, és csupán ezek voltak jók: Arizonai ördögfióka; Las Vegas, végállomás; A vámpír csókja; Adap­táció, s most a Dream Scenario. Ergo rögtön tudtam, hogy meg kell csinál­nom a filmet. Hogyhogy? Úgy éreztem, megvan az életta­pasztalatom ahhoz, hogy eljátsszam Pault. Nem úgy nézek ki, mint Paul, nem olyan a hangom, mint Paulé, nem úgy mozgok, mint Paul, de min­denem megvan ahhoz, hogy a figu­ra külsőségei mellett a lényegét meg tudjam ragadni. Az egészről eszem­be jutott, ami velem történt 2008- ban vagy 2009-ben: egyik reggel arra ébredtem, hogy valaki a YouTube-on készített videó-összeállítást azokból a jeleneteimből, melyekben szerin­tük „nem vagyok normális”. A videó vírusszerűen terjedt, megláttam ezt a Nie Cage nevű mash-upot. A pa­sas elveszíti a „tudod mit”. A fickó, aki készítette a videót, összeválogat­ta az összes válságos pillanatot, kü­lönböző karakterekből, akiket én ját­szottam, mindenféle tekintet nélkül arra, hogy miként jutottak el arra az adott pontra. Ez lett az, amit én úgy hívok: mémfixálódott. És azt gondol­tam: „Nem tudom, mi történik ve­lem.” Nem tudtam megállítani, nem tudtam irányítani. Semmit sem te­hettem. Aztán ez az egész exponen­ciálisan kezdett növekedni és önma­gát gyarapítani, a mém­ek elkezdtek pólókon megjelenni. Azt gondoltam: „Haver, nem tudom, mit kezdjek ez­zel.” De amikor elolvastam az „álom­forgatókönyvet”, azt gondoltam: „Igen, én is alkalmazhatnám ezt a ta­pasztalatot erre a személyre, mert az emberek róla álmodnak, és ezt a fo­lyamatot ő sem tudja irányítani.” Szóval a karakter mögött - azon túl, hogy a hang, a mozgás, a megjelenés is fontos - valódi érzelmek vannak. Az utóbbi időben egyre több olyan karaktert keresek, melybe be tudom építeni a saját élettapasztalatomat, amelynél nem kell túl sokat játszani, hogy igazi érzéseket tudjak megélni. Ilyen volt a Disznó című filmem is! Amúgy meg imádom az olyan filme­ket, melyek az álmokkal foglalkoz­nak, mert innentől fogva teljesen más logika alapján lehet gondolkodni. Sok gondolatot és izgalmat gerjesztenek, főleg a japán horrorok. Mint például az Átok. Sok gondolat és izgalom volt benne. A mozinak és az álomnak a DNS-e nagyon hasonló. Akkor a Dream Scenario színtiszta te­rápia, nem? Megújult színészként és hosszú ideje újra ünnepli a szakma és a kritika. Igen. Olyan ez, mintha alkimista lennék. Fogtam az álmot, és átalakí­tottam arannyá. A viccet félretéve: ez a szerep katartikus volt a számomra. Egyetértek, terápia, méghozzá építő jellegű. Álmaid hőse. Rendező: Kristoffer Borgli. Bemutató dátu­ma: 2024. január 18. Forgalmazó: Mozinet Hisz az álmokban? A bennem rejlő fantázia azt akar­ja hinni, hogy mélyebb jelentésük van, de a bennem élő tudós nem hi­szi, hogy van mélyebb értelmük, így ez egy örök dilemma marad. Azért az számos filmjében közös pont, hogy olyan főszereplőt alakít, akiből hiányoznak a férfi hősök klisés jellem­zői, mint a macsóság és önbizalom. Ön, mint Nicolas Cage, természete­sen rendelkezik ezekkel a tulajdonsá­gokkal, épp ezért adódik a kérdés: mi vonzza az antihősökhöz? Ez ösztönös nálam. Elolvasok egy forgatókönyvet, meglátok egy karak­tert, és elkezdem hallani a zenét a párbeszédben. Elkezdek dallamokat formálni a párbeszédekre. Optimális esetben ösztönösen érzem, hogy élet­­tapasztalatból tudom eljátszani, va­lódi érzelmi tartalommal töltve meg a zenét. Ennyi az egész, nem több. Mit gondol arról, hogy ön azon kevés idősebb színészek egyike, akit a fiatal rendezők keresnek, mint most Kris­toffer Borgli? Úgy érzem, a régi gárda, a ka­puőrök már döntöttek rólam, már megkövültek a gondolataik és a ró­lam alkotott képük. Az jutott eszem­be, hogy ha tovább akarok menni, akkor valaki fiatalabbat kell összeáll­­nom, aki a filmjeimen nőtt fel, vagy felfedezte azokat időközben, és ér­deklődést mutat irántam, filmet akar forgatni Nickel. Én meg remélem, hogy adhatok neki valamit. Nem az az ember lennék a fiatalok nélkül, aki vagyok, egy negyven-ötven éves szí­nész lassan senkit sem érdekel, ha­csak nem ő Werner Herzog. Ezért van bennem annyi alázat, hogy azt mond­tam Kristoffernek: „Feleannyi idős vagy, mint én, de kétszer annyira in­telligens vagy, és többet tudsz erről a vízióról, mint én. A Dream Scenario a te gyermeked. Itt van a távirányító, itt vannak a kezelőszervek. Te nyomod meg a gombokat. Én oda megyek, ahová te mondod.” Néha az alma nem esik messze a fájá­tól. Édesapja irodalomprofesszor volt, és most ön is egy professzort alakít. Ez segített a „zeneszerzésben"? Apa nagyon szerette a diákjait. Az a fajta tanár volt, akit inspirált és iz­gatott a gondolat, hogy bátorítsa a diákokat a képzelőerő és a művé­szet ösztönzésére. De ha a verseny­ről akarunk beszélni, akkor felejtsd el a sportokat, mert az akadémiku­sok világa sokkal kegyetlenebb, min­denki próbál túljárni a másik ember eszén, akár egy egyetemen belül is. Láttam, hogy ebből az aspektusból apa frusztrációkkal küzdött. De a di­ákjaival való kapcsolata mindig meg­ható volt. Őszintén szerették őt, és ez fontos volt. Úgy akartam játsza­ni Pault, mint aki jó professzor, aki tényleg kapcsolatot akart teremteni a diákokkal. Ez amúgy távol áll tőlem, mivel régen úgy döntöttem, hogy di­ákként tekintek magamra. Sosem ne­vezném magam mesternek vagy pro­fesszornak. Inkább gondolkodom a dolgokon és szemlélődöm, mint egy diák. Ha figyelmesen megnézi a fil­­mográfiámat, vannak olyan választá­saim, melyek nem álltak közel hoz­zám. Például a kalandfilmek, de úgy gondoltam, biztos tanulok valamit, ha kipróbálom. Mindig izgatott, hogy meddig lehet elmenni a filmes szín­játszás terén. A generációmban min­denki belekapaszkodott az 1970-es évek naturalizmusába: az egész egy körforgásnak tűnt. Engem sokkal jobban izgattak Billy Wilder film­jei, mint például a Gyilkos vagyok. De Edward G. Robinson, Fred Mac­­Murray vagy Barbara Wilder nevét is mondhatnám. Szeretem a ritmust és a zenét, melyet ők sugároztak. Ezt be akartam hozni a mainstream­­be. Hovatovább a filmes színjátszást még absztraktabbá tenni, megfejelni a szürrealizmussal. De nem tudom, mit taníthatnék a való életben, mert én egy örök diák vagyok. Folyamato­san keresek valamit. De várjon! Le­het, azt kéne tanítanom, hogyan le­gyen valaki diák. Paul Matthews egy nagyszerű, ám életképtelen értelmiségi. Voltak-e va­lódi vagy kitalált karakterek, akik ins­pirálták? Ez azért kiváló és mélyreható kér­dés, mert úgy vélem, hogy a művészek és az emberek, akik tényleg gondol­kodnak a dolgokon, néha hajlamosak NICOLAS CAGE Amerikai szí­nész, filmprodu­cer. Nicolas Kim Coppola néven született, 1964. január 7-én. Pályafutását olyan filmek­ben kezdte, mint a Változó világ (1982) és a Lány a völgyből (1983), továbbá nagybátyja, Fran­cis Ford Coppola olyan alkotá­saiban, mint a Rablóhal (1983) és a Gengszterek klubja (1984). Kritikai sikert aratott a Holdkó­rosok (1987) és az Arizonai ör­dögfióka (1987) című filmekben nyújtott roman­tikus szerepeivel. A Las Vegas, végállomás (1995) című drá­mafilmben nyúj­tott alakításáért Golden Globe- és Oscar-díjat is kapott. Az Adap­táció (2002) című drame­dyben nyújtott alakítása újabb Oscar-jelölést hozott. Számos mainstream akciófilmben is feltűnt. Újabb kritikai elisme­rést szerzett a Mandy (2018), a Disznó (2021), A gigantikus tehet­ség elviselhetet­len súlya (2022) és az Álmaid hőse (2023) főszerepeivel, arra, hogy kitaszítottakká és társadal­mi kívülállókká váljanak, mert nem feltétlenül illenek bele az úgyneve­zett normálisnak tartott, szocializált viselkedési keretbe. Sok minden jár a fejükben, másképp gondolkodnak. És néha ez nagyszerűen is el tud sül­ni, az emberek élvezik a beszélgetést a másképp gondolkodókkal, vagy ösz­tönzőleg hatnak rájuk. Néha meg el­riasztják az embereket. Úgyhogy azt hiszem, ennek két oldala van... Le­hetsz társadalmi kívülálló, de ugyan­akkor elfogadott is. Azt hiszem, hogy az apám egy kicsit ilyen volt, mert szeretett beszélni és gondolkodni, s mégis sok embert elvesztett a társa­dalmi kommunikációban. Nem ak­kor, amikor tanított, hanem akkor, amikor szociális életet élt. Ez a mű­vészekkel is bármikor megtörténhet. Bár már részlegesen érintettük az in­ternet veszélyeit, szupersztárként ho­gyan „kezeli" a közösségi médiát? Az emberek azt mondják: „Haver, ez volt az, amire vállalkoztál ezzel a szakmával.” De én nem! Amikor el­döntöttem, hogy színész leszek, az 1940-es évek embereire gondoltam, mobiltelefonok, kamerák és inter­net nélkül. A nagyszerű képregény­mágus, Alan Moore írta a The Watch­­ment, és ebben van mondat, ami olyan, mint egy Nostradamus-mon­­dás: „Ez lesz az az év, amikor az in­formáció olyan gyorsan fog terjedni, hogy mindannyian gőzzé válunk.” A mesterséges intelligenciáról akkor csak óvatosan kérdezem: A mesterséges intelligencia meg­rémít. Én biztosan nem akarom el­hagyni az anyagi világot, és nem akarom, hogy az általam játszott ka­rakterekkel a számítógép azt csinál­jon, amit csak akar. Szerintem ezt va­lamilyen módon ellenőrizni kellene. Hol van a szív? Az emberek azonnal észreveszik, ha a szív hiányzik. Azt hiszem, az emberek a hangot akarják hallani, emlékezni a valódi személy­re, aki megalkotta ezeket a karakte­reket. Nem hiszem, hogy a festők azt akarnák, hogy a képeiket kisajátítsák és a mesterséges intelligencia döntse el, hogy mi legyen a következő mes­termű. Óvatosnak kell lennünk ezzel. „A bennem rejlő fantázia azt akarja hinni, hogy az álmoknak mélyebb je­lentésük van, de a bennem élő tudós nem hiszi, hogy van mélyebb értelmük.” Szöveg: CSÁKVÁRI GÉZA <öoz<­e)S<

Next