Népszava, 2023. december (150. évfolyam, 280-303. szám)

2023-12-22 / 298. szám

2 Nyitott mondat Szép Tibor E­lső szabadság­ a jgy volt, hogy karácsonyra megy haza. Az indulás napján a századparancsnok kihúzatta nevét a listáról, kilenc má­sikét is, sokallta a hazamenőket. Csalódott volt, és dühös. Szenteste kolbászt kaptak kenyérrel, a konyhások java is szabadságon volt. Karácsony után csomag jött otthonról: konzervek, hideg sültek, csoki, szaloncukor, levél. Még az olvasás előtt kibontott egy alufólia-galacsint a csomagból: diógerezd, szá­raz fokhagymadarab, fonnyadt almacikk. Szemét elfutotta a könny. Látta a karácsonyi asztalt, a három gyertyát, a csíráztatott búzát, a karácsonyi kalácsot, az almát, a diót, a fokhagymát, a kicsi tégelyekben a mézet. Az asztal közepén gőzölgő halászlét. Látta az apját, ahogy vacsora előtt diót tör, fokhagymát pucol, felvág egyetlen almát annyifelé, ahányan körbeülik az asztalt. Bunyevác szokás szerint szétosztja a diót, hogy ne szűkölködjenek, a fokhagymát, hogy egészségesek legyenek, az almát, hogy jövőre még mindenki meglegyen. így tett az apja abban évben is, így tett a nagyapja is hatvan éven át, bizonyára ő is így fog tenni, ha eljön az ideje. Most a részét elküldték neki. Még aznap váratlanul hazaengedték, másnap indulhatott, így ment ez a néphadseregben. Otthon öröm, eufória, ölelések, nem volt karácsonyfa, nem volt kinek. Megfürdött és civilbe öltözött, menni kellett, bepótolni, amit lehetett. Végigjárta a törzshelyeket, utána a többi kocsmát. Nem volt senki, aki örült volna neki, nem volt senki, akinek örülhetett. Valakivel beszélni akart, ezért elment Angihoz. A lány az osz­tálytársa volt: jó beszélgetések könyvekről, délutánok az antikvá­riumban, utána fagyizás. Nem voltak szeretők, sőt Angi a barátja barátnője volt. Elment hozzá, a troli végállomása után, negyedóra gyalog. Öt­emeletes panelház a város szélén. Nyolc volt, mire kiért, az eső havas esőre váltott. Megörültek egymásnak, mosoly, invitálás, feszengés, nem ta­lálkoztak érettségi óta. A lány szobájában ültek. A földön anatómiaatlasz és jegyzetek. - Teát kértek? - a lány apja volt. - Nem, köszönjük. -Esetleg mást? - Nem, köszönjük. - Kérhettek bármit, még ébren leszek. Angi kituszkolta az apját. Sokáig hallgattak. - Milyen? - Tűrhető. Biztos? Mindenki panaszkodni szokott. Nem. Tűrhető. Csönd. - Olvasol? Amikor lehet. - Most mit? - A hét kicsi susztert Singertől. Novellák. Egy hónapja csak azt. - Nem olvastad ki? - De igen. De elolvasom újra. Néha csak egy novella végét. Vagy nézegetem. Érdekes a borító. - Az j­ó. - A lány várta a folytatást. - Születésnapomra kaptam. A tizenkilencedik születésnapján kapuőr volt, szakadt a novemberi eső, tüdőgyulladást kapott. Tüdőröntgenre vitték a városi rendelőbe, valami zörej maradt, ki kellett vizsgálni. A rendelő folyosóján könyvárus, míg a sorára várt, nézelődött. I. B. Singer: A hét kicsi suszter. Borító, belső borító: Engel Tevan István. 33 forint. - Nem viszi el? - Nincs nálam pénz. Az árus végigmérte. Gyakorlóban volt. - Majd hozza, ha legközelebb kiengedik. Egy hét múlva kontroll, vitte a pénzt, az árus nem volt ott. Nem ismerték, alkalmi akció volt. A könyv aj­ándék maradt. A katona beköltözött abba a könyvbe. Ahogy hozzákerült, az volt az utolsó novella, a meg nem írt méltó befejezés. Egyszerű szavakkal ezeket mondta el a lánynak, utána csönd. Nagyon rossz? - kérdezte a lány. Nem rossz, csak az elején. Nem. Aztán megszokod. Dehogy­nem, rossz, nagyon rossz, szar. Szar az egész. Valami átszakadt benne. Beszélni kezdett az igazságtalanságról és megaláztatásról, az értelmetlen parancsokról, beszélt primi­tív emberek uralmáról, az alkoholista tisztekről, akik délutánra kikészülnek. Az érdemtelen kitüntetésekről és kiváltságokról, a képmutatásról és látszateredményekről. Az ostoba kiképzésről, az önhitt pöffeszkedésről. A soha nem látott szegénységből jött kato­natársakról, akik kinn denaturált szeszt, benn arcszeszt isznak, és az elesettség reménytelen esetei. Beszélt a pazarlásról, a lopások­ról, a megosztásról, az értelmiségiellenességről. Mindenről, amit eddig megtapasztalt, lassan, indulat és önsajnálat nélkül. Hossza­san magyarázott, ha a részlet jelentőséggel bírt, egészen hajnalig. Elfáradtak. Megbeszélték, hogy majd leveleznek, mindketten tudták, hogy nem fognak írni. Ahogy kilépett a házból, bokáig gázolt a latyakos hóba. A sűrű hóesésben idős hölgy ment előtte, fekete kabátban, piros esernyő­vel, mint egy látomás. Vacogott az alvatlanságtól. Reggel volt, mire hazaért, szülei már aggódtak. Ezek után már nem történt semmi lényeges. Délelőtt aludt, dél­után ebédelt, és a szüleivel beszélgetett. Másnap szilveszterezett ismeretlen házban, ismeretlenekkel, a barátja, aki elhívta, nem jött el. Maradt, mert nem tudott más­hova menni, nem volt rossz, de jó sem. Éjfélkor visszaszámlálás, himnusz, '84, '85. A fiúkra gondolt a laktanyában, majd visz nekik valamit. Másnap délig aludt, s a szülőkkel még beszéltek. Késő délután felvette a kimenőjét, indulni kellett vissza. Az apja autóval kivitte őket az állomásra, és érzelmesen búcsúzkodtak a peronon. Felszállt a vonatra, utána ment minden, ahogy szokott. Isme­retlen katonákkal találkozott, akik testvérüknek nevezték. A büfé­kocsiban vodkát ittak sörrel, sokat, végül a WC-be hányt. Majdnem elrontotta az egészet. Megmosta az arcát, és a tükörbe nézett. Minden részlet belévésődött, mintha egyszer meg kellene írnia. loria a tágas nappaliban ült a bordó ka­napén. Kék flitteres estélyi ruhája és fekete, hosszú haja a támlához simult. A dolgozószoba-ajtót nézte, ami résnyire elhúzva állt. Ahogy a főbejárat kinyílt, az éjszaka a tengerparti sós levegővel belibbent az ablakon. Az ürességtől ásító ház csendjét léptek zaja törte meg. A nő megtáncoltatta az ujjai között szorított széles öblű poharat, majd belekortyolt a cherry brandybe. Felállt, körömcipője alatt percegtek a dohányzóasztal szilánkjai. Magabiztosan ellép­delt a háton fekvő, véráztatta holttest mellett, majd megállt a nappali és a hall közötti nyitott ajtóban. A fiú világos atlétatrikóban érkezett a kris­tálycsillárokkal bevilágított előtérbe, törölköző volt átvetve a nyakán. Éppen letette a teniszütőt és a sporttáskát a fehér fal mellé, amikor Gloria üdvözölte. Brandyt vagy konyakot? Anya, te már itthon? - Visszhangzott a ne­vetése. A fényes, fehér járólapon odament hozzá. Csókot adott a homlokára. - Meccs után még ittunk a parton a fiúkkal, úgyhogy semmit nem kérek. De te hogyhogy... Máris véget ért a jóté­konysági est? Apa is itthon van? A nő elhúzta a száját. Mutatóujját fia arca elé emelve intett, és visszafordult a nappaliba. Megállt a kanapé mellett, majd rúzsos ajkához emelve a poharat újat kortyolt. A fiú követte őt. Amint ő is a fejbe lőtt, fekete ruhás férfihoz ért, szája elé kapva a kezét oldalra ugrott. Jézusom... Mi történt itt? Ez meg kicsoda? zihálta keresztet vetve. Elfehéredett arccal belekapaszkodott a mahagóniszekrénybe, és öklendezve előrehajolt. Gloria a halott férfi lába közé intett. Inkább ide, ezt úgyis fel kell takarítani. A fiú engedelmesen odafordult.­­ De mégis mi történt? Hol a személyzet? Hívtad a rendőrséget? - habogta utána a száját törölgetve, és a kanapé párnázott karfájára nehe­zedett. Gloria a hátára tette a kezét. - Alig egy órája szembesültem ezzel a prob­lémával, a rendőrséget apádra bízzuk - felelte. - A személyzet pedig ilyenkor már a vendég­házban van. A szokásosnál később jöttél, Noah, nyilván ezért nem tűnt fel. Talán lány van a do­logban? - Anya, egy hulla fekszik a nappaliban, és té­ged komolyan az foglalkoztat, lánnyal voltam-e? - Ne izgasd fel magad, drágám. Azzal nem oldasz meg semmit. - Gloria az italos pulthoz lépett, és töltött fiának a sötét brandyből. Noah átvette a poharat, de csak tartotta a kezében. Darvas Petra Örökség Máris szólni kell a rendőrségnek, ez nyilván egy betörő. El is tűnt valami?­­ Remegve a póker­arcú nőre mutatott, és felemelkedett a karfáról. Ugye nem te lőtted le? Ugyan már, nézz szét! - Gloria elegánsan az idegenre mutatott. - Dulakodott valaki­vel, ráesett az üvegasztalra, aztán fejbe lőtték. Vagy fejbe lőtték, és ezért esett rá az üvegasz­talra. Ezt majd megmondják azok, akiknek ez a dolguk. Rajtam nincs sérülés, velem nem du­lakodhatott. De ha valaki lelőtte, akkor van tettes is - mo­tyogta a fiú. - És ha az még itt van? A bejárati ajtó kinyílt, Noah kiejtette az italt a kezéből. A pohár szilánkokra tört, a sötét cherry szétfolyt a halott körül. Gloria megrázta a fejét, és a nappali küszöbé­hez lépett. Szürke öltönyös férfi közeledett felé. - Brandyt vagy konyakot? - kérdezte tőle. A férfi ősz szálakkal tarkított, sötét haja ren­dezett tincsekben simult hátra. Csókot adott a nő arcára. - Valami gond van? - kérdezte. Gloria utat mutatott neki. A férfi beljebb lépett, de rögvest megállt. - Mi van veled, fiam? - Idenézz... Baj van... - A fiú a földre mutatott. A férfi közelített, megkerülte a kanapét, majd a mellkasához kapott, amikor ő is odaért a lelőtt idegen lábához. - Josef, van sejtésed arról, ki lehet ez, és mit akart? - kérdezte Gloria gyakorlatiasan, míg új­­ratöltötte a poharát, aztán visszafordult feléjük. Nos? Brandyt vagy konyakot? - Fogalmam sincs, ki ez, de őszintén remélem, hogy nem te lőtted le - mondta a férfi. Gloria hátradobta sötét haját, majd megállt mellettük. - Szívem, hiszen nincs is fegyverem. A tiédet pedig számzáras fiókban őrzöd, amihez nekem, ugyebár, nincs hozzáférésem. Rövid ideig együtt bámulták a holttestet. Josef hümmögött, aztán mélyet lélegzett, és elkereke­dett szemmel a dolgozószoba felé intett. Jártatok bent? - kérdezte. Hová gondolsz - felelte a nő. - Én is látom, hogy szétfeszítették a zárat, de ez nem írja felül azt a szabályt, hogy engedély nélkül nincs oda bejárásunk. Josef hamar átszelte a távolságot a másik he­lyiségig. Roppanásig kihúzta a tolóajtót, felkap­csolta a villanyt, majd megtorpant, ott is feküdt egy halott férfi. A nő és a fiú is beléptek, Noah az egyik bőrfotelbe roskadt. Értesítetted már a rendőrséget, Gloria? kérdezte Josef a vaskos asztal mögötti fali széf­hez lépve. Afölött jókora feszület függött. Nem, szívem, hiszen vannak dolgok, amik­hez semmi köze a rendőrségnek - mondta a nő. - Bizonyosan szeretnél előbb elpakolni mindent, amire feleslegesen pazarolnák az időt. A férfi megvizsgálta a széf zárszerkezetét, majd széles mosollyal felesége felé indult, jókora ívben megkerülve a földön fekvő, hátba lőtt ide­gent. Megfogta felesége egyik kezét, és dallamo­san az arcába duruzsolt. - Mindennap hálás vagyok az istennek, amiért téged vezettelek oltárhoz. - Csókot adott a kézfe­jére. - Életem legjobb döntése volt. Noah öklendezve kihajolt az ablakon, de ezút­tal nem jött ki belőle semmi, csak levegőért kap­kodott. - Az érzékeny gyomrát tőled örökölte - je­gyezte meg a férfi semleges hangsúllyal. Ellépett a nőtől, és már pakolta is a dossziékat az asztal körül. Itt van valami - makogta a fiú a fehér pár­kányra bökve. Üvegszilánk és vér szennyezte, meg egy elmosódott lábnyom. - Volt itt egy har­madik is, aki az ablakon távozott. Persze, mivel nyitva áll, és apa, te ezt biztosan nem hagytad így. Az eszét is tőlem örökölte - mondta a nő, és visszaültette a fiút a fotelbe. - Ezt el kell mondanunk a rendőröknek - folytatta Noah, ujjaival összevissza mutogatva. - Főleg, hogy a tettes biztosan a móló felé szaladt, és... Szent ég, mi ott voltunk a mólón, lehet, hogy láttuk is! Lehet, hogy nem is egyedül volt. Ezt is el kell mondanunk! - Igen, szívem, mindent elmondunk - csití­totta Gloria, és lehúzta a maradék brandyt. Josef kivette a széfből az aktákat, csak éksze­reket meg pénzt hagyott benne. Hóna alá csapott még néhány dokumentumot, és az ajtó felé indult. - Mindjárt visszajövök, aztán egyeztetjük, pontosan mit láttunk, amikor hazaértünk. - Az­zal kivonult a szobából. - Mik voltak azok a papírok? - kérdezte Noah. Gloria a bőrfotel karfájára ült, megsimogatta a házat.­­ Az örökséged, drágám. A hallgatás, amiből élünk. Ekkor Josef ismét megjelent a küszöbön. Ó, igen, majdnem elfelejtettem; brandyt. Brandyt tölts. Lauer Péter muníció Ne akarj teljesen megismerni, álmomban fiam mondja ezt mert eltűnik körülöttünk a csoda. Azzal indult el minden, beágyazol, én megtapadok, 40 hétig a titkos laborban, azután fény, boldog vagy mikor felsírok veled, ne akard minden titkomat, magadhoz kötsz éveken át, láthatatlan zsinór, mély szavak, mély hallgatások, árkok, amikbe behullik, felhorgad kíváncsiságom, terelgetsz végig, jó pásztor, csak ki ne ismerj teljesen, hogy legyen muníció.

Next