Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)

2024-01-11 / 9. szám

MOZAIK_______________________________________________________________________________________________________ 2024. január 11., csütörtök |13 Norvégia a mélytengeri bányászat mellett döntött ELLENTMONDÁSOK Egyre növekszik a félelem a címbeli tevékenység környezeti hatásai miatt, miután 280 ezer négyzetkilométernyi tengeri területen indulhat meg a ritka, értékes ércek keresése és kitermelése. VARGA PÉTER A norvég parlament kedden, 80-20 arányban megszavazott döntése után az északi ország lehet az első a világon, amelyik bányát nyit a tengerfenéken, 200 méternél mé­lyebben, hogy szilárd ásványokat termeljen ki. Egyelőre csak a saját tengerein, ami 280 000 négyzetki­lométert jelent - ez nagyobb terület, mint Nagy-Britanniáé -, de a vára­kozások szerint még ebben az év­ben születhet egy olyan nemzetközi megállapodás, ami ezt nemzetközi vizeken is lehetővé teszi. A norvég határozat annak ellenére született, hogy a tudósok figyelmeztettek a környezeti veszélyekre. Éppen ezért az EU és Nagy-Britannia több más országgal együtt a bányászattal kapcsolatban időleges moratórium bevezetésére szólított fel. A felhívá­sukat eddig 24 állam írta alá, köztük dél-amerikaiak és óceáni sziget­­országok. Ugyanakkor Emmanuel Macron francia államfő a teljes til­tás mellett foglalt állást. A BMW, a Volvo, a Samsung pedig amellett kötelezte el magát: nem használnak olyan akkumulátorokat, alkatrésze­ket, melyekben mélytengeri bányá­szatból származó anyagok vannak. A helyzet ellentmondásos, mert a bányászandó ritkafémek a zöld­energiára való átálláshoz (is) szük­ségesek: a cégek lítium, szkandium, nikkel és kobalt kitermelésére kap­hatnak engedélyt. A szavazás után azonnal megin­dult a norvég kormány kritizálása, a Greenpeace az ország szégyentel­jes napjáról beszélt. „Zavarba ejtő nézni, hogy Norvégia az óceánok vezéralakjának pozicionálja magát, közben zöld utat ad azok tönkreté­teléhez a sarki vizeken. De ennek itt nincs vége, a tiltakozássorozat csak most fog kezdődni” - mondta Frode Pleym, a szervezet norvégiai vezetője. Ugyanakkor Kaja Lon­ne Fjaertoft, a WWF El a kezekkel a mélytengeri bányászattól! kez­deményezésének globális politikai vezetője úgy nyilatkozott: némi re­ményt ad az, hogy az engedélyek ki­adása parlamenti elfogadáshoz kö­tött. A mostani jóváhagyás egyelőre csak lehetőség. Azt az energiaügyi tárca bírálja el majd, mely cégek bá­nyászhatnak, s a döntést tovább­utalja a parlamentnek. Steve Trent, a Környezeti Igaz­ságügyi Alapítvány (Environmen­tal Justice Foundation - EJF) ala­pító-igazgatója szerint a körkörös gazdaság, a tiszta energia és az újra­hasznosítás kombinációja az ilyen anyagok iránti igényt 58 százalék­kal csökkentheti 2050-ig. „Elérhe­tő a növekedő gazdaság és a zéró szénkibocsátás az óceánok mélyé­nek megzavarása nélkül is” - tette hozzá. A Nemzetközi Tengermélyi Hatóság ebben az évben fog össze­gyűlni, hogy véglegesítse a mély­tengeri bányászat szabályait. A sza­vazás a jövő évben várható. A tudósok júliusban 5000 olyan eddig ismeretlen fajról adtak hírt, amely a Csendes-óceánnak azon területein él, ahol a polimetál rö­gök találhatók: a Clarion-Clipper­­ton-zónában. A bányászat zajjal, vibrációval jár, felkavarja az üle­déket, és még fényszennyezést is okoz, ráadásul a gépekből káros anyagok is szivároghatnak. Egy Ja­pánban történt próbafúrás követ­kezményeinek a vizsgálata szerint a területen csökkent a tengeri élőlé­nyek száma, és sokkal nagyobb láb­nyomot hagyott, mint előzetesen gondolták. A bányá­szat zajjal, vibrációval jár, felkavarja az üledéket . o A mélytengeri bányászat A mélytengeri, 200 méternél mélyebben, a tengerfenéken történő bányászat során olyan rögöket keresnek, amelyekben többféle fém is megtalálható (polimetál rögök). Különösen a Csendes-óceánban vannak olyan hatalmas területek, ahol ezek előfordulnak. Mangánban, réz­ben, kobaltban, nikkelben és más ásványi anyagokban gazdagok. A karbonkibocsátás csökkentése érdekében nőtt meg az igény a kobalt, a nikkel, a réz és más, az energiaátalakításhoz szükséges anyagok iránt. 2040-ben a Nem­zetközi Energiaügynökség szerint az elektromos járművek akku­mulátoraiban, a szélturbinákban, a napelemekben kétszer annyira lesz szükség belőlük, mint ma, FIX MAGYAR ÁLLAMPAPÍR ONLINE is vásárolható Kiszámítható befektetés Kamatadómentes E ||| allampapir.hu FIX 7% ÉVES KAMAT* 3 HAVONTA KAMATFIZETÉS |© Magyar Állampapír *Jelen tájékoztatás a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény vonatkozó rendelkezései alapján kereskedelmi kommunikációnak minősül, és nem tekinthető ajánlattételnek, teljes körű tájékoztatásnak, befektetési vagy adótanácsadásnak. A kibocsátó felhívja a befektetők figyelmét, hogy a Fix Magyar Állam­papírok esetében sem zárhatóak ki teljeskörűen a pénz- és tőkepiac változásából eredő kockázatok, és valamennyi további befektetési kockázatot és lehetőséget is a befektetőnek kell felmérnie. A Fix Magyar Állampapírok forgalomba hozatalának és forgalmazásának általános feltételeit az adott sorozat Ismertetője és Nyilvános Ajánlattétele tartalmazza melyek megtekinthetőek a forgalmazóhelyeken, illetve a www.allampapir.hu és a www.akk.hu honlapokon. QHF'i'Fr

Next