Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)

2024-01-13 / 11. szám

VÉLEMÉNY______________________________________________I­9 Majom a vízben M­ost ugrik a majom a vízbe! Illetve majd hétfőn, nálunk már keddre virradóra, amikor a Republi­kánus Párt iowai jelölőgyűléseivel megkezdődik az amerikai elnökvá­lasztás mindig izgalmas, fordula­tokban bővelkedő folyamata. Spé­ciel Iowában nem lesz meglepetés. Egy minapi podcastban a választási szakértők kis híján hajba kaptak azon, hogy Donald Trump ottani esélye 92 vagy inkább 95 százalék körüli. Csak azért nem mondtak százat, mert olyat magára valamit adó szakértő soha nem tenne. A 3,2 millió lakosú, az amerikai népesség kevesebb mint 1 százalékát kitevő középnyugati állam konzervatív szavazói azonban minden nagyobb meglepetés nélkül is megadják a következő hetek, hónapok alap­hangját: már itt, valamint egy héttel később, New Hampshire-ben kide­rül, lesz-e igazi verseny, egyáltalán megszoríthatja-e valaki Trumpot. Ha csak a közvélemény-kutatá­sokat nézzük, akkor aligha, hiszen a republikánus törzsszavazók csak­nem kétharmada látszólag kirob­banthatatlanul áll mögötte. Mint ahogyan azt híresen megjegyez­te: akár le is lőhetne valakit a New York-i 5. sugárúton, akkor is kitar­tanának mellette. Azóta ez annyi­val bővült, hogy most már azt hiszi, elnökként tényleg lelőheti (lelö­vetheti) politikai ellenfeleit, akkor sem vonható büntetőjogi felelős­ségre, de elborult elméjét ide már tényleg nem érdemes követni. A lé­nyeg a számokban van, azok meg azt mutatják, hogy szinte biztosan ő lesz a republikánus elnökjelölt. Szinte. Mert Iowa nem annyira a végeredményről szól, mint annak megfeleléséről a várakozásoknak. Ha Trump, aki nagyjából 50-52 szá­zalék voksaira számíthat, véletlenül 45 százalék alá esne, akkor a vára­kozáshoz képest rosszul szerepelne. Ha Ron DeSantis floridai kormány­zó vagy Nikki Haley volt ENSZ-nagy­­követ és dél-karolinai exkormány­­zó elérné a 22-25 százalékot, akkor a januári fagyok dacára hirtelen felfor­rósodna a helyzet. Az előválasztások legfontosabb szava a momentum. Akinél van, ahhoz dől a pénz, amiből hirdetéseket lehet venni, ahhoz gyűl­nek az elbizonytalanodó szavazók. A CNN számára a New Hampshire-i Egyetem által készített felmérés sze­rint a másodiknak sorra kerülő ál­lamban Trump csak 39:32-re vezet a sokkal mérsékeltebb Haley előtt. Ez a közvélemény-kutatás - igaz, van­nak kevésbé szoros eredményt mu­tatók is - még azelőtt zárult, hogy a Trumpot hevesen bíráló Chris Chris­tie volt New Jersey-i kormányzó szerdán visszalépett. Az ő táborának többsége feltehetően Haley mögé áll be, aki egy esetleges sikerrel újjászü­letve utazhatna haza, a harmadiknak következő Dél-Karolinába. Ne ragadtassuk el magunkat, ez még mindig nem a legvalószínűbb forgatókönyv. Ám Trump mögött a második helyért is érdemes verseny­ben maradni - hátha a november 5-i választások előtt a fejére esik egy tég­la, például valamelyik büntetőpe­rében elmarasztalják, vagy sokadik kísérletre mégis sikerül politikai ön­­gyilkosságot elkövetnie egy ostoba kijelentéssel. Az meg külön pikáns, hogy Biden elnök választási csapata nem feltétlenül örülne, ha a repub­likánusok végül egy „normális” jelöl­tet izzadnának ki magukból: vele még Trumpnál is nehezebb dolguk lenne. HORVÁTH GÁBOR Rossz versek z amerikai külügymi­nisztérium a Népszava­­ kérdésére csalódottsá­­­gát fejezte ki, hogy Or­­­bán Viktor megtagadja Ukrajnától a szabadságot, amiért diákkorában maga is küzdött. Az esetről Reisz Gábor 2018-as Rossz versek című filmje jutott eszembe, amiben a kiégett reklámfilmes fő­hőst gyerekkori alteregói emlékez­tetik arra, miért is akart filmrende­ző lenni valaha. Nem a pénzért, de minimum a világ megváltásáért Az Ukrajnában zajló háború­val alapjaiban változott meg Euró­pa biztonságpolitikai stratégiája. Finnország mellett Svédország két­száz éves semlegességéről mondott le a putyini birodalmi ambícióktól tartva. A magyar kormány ma egye­düli tagállamként ellenzi az Európai Unió Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatását, és csuklóztatja Svéd­országot a NATO előszobájában. Nem adjuk mi olyan könnyen azt a jó kis biztonságot, amiben nekünk már ’96 óta részünk van. De vajon mit mondana a mai Orbán Viktor­nak a 26 éves szabadságharcos, aki a legenda szerint hazaparancsolta a szovjet csapatokat Magyarország­ról? Kevesebb pörkölt és több jóga? Esetleg vigyázó szemeit inkább Wa­shingtonra, mint Moszkvára vesse? Az amerikai nagykövetség saj­tóattaséjának egy ebéden vicce­sen megemlítettem: kicsi ország lé­tünkre mégis milyen nagy hírünk van a világban. Na de milyen hírnév az ilyen? - kérdezett vissza elfinto­­rodva. Igaz, nem ezt ígérte nekünk a fiatal szabadságharcos 189-ben, Nagy Imre újratemetésén, de itt e lángoktól öleb­ben nem lehetünk válogatósak az eszközökben. Orbán Viktor szabadságot ígért minden magyarnak, de ezt végül csak saját maga felé tudta teljesíteni. Itthon neki mindent szabad, külföldön pe­dig mondjanak, amit akarnak róla és a magyarokról. Utólag Budapes­ten, Washingtonban, de Zalaszent­­gróton is elgondolkodhatnak: biz­tos, hogy a fiatal Orbán Viktornak a szabadság járt a fejében ott, 189-ben a Hősök terén? Mosolygó Miklós £ A hazai tehetségek megtalálása nemcsak a klub, hanem a magyar sport érdeke is, hiszen aki bevá­lik, később a nemzeti együttest erősítheti. Légióskérdés z élvonalbeli labdarú­gó-bajnokság február eleji folytatásáig nem a Ferencváros, hanem az ugyancsak zöld-fehér Paks áll a tabella élén. A csapatok között hatalmas a kontraszt: a cím­védő 36 fős keretében 24 külföldi található, míg a tolnaiak egyetlen légióst sem alkalmaznak. Az NB I-ben 41,2 százaléknyi kül­földi futballozik, ami nemzetközileg nem kiemelkedő, a topbajnokságok mindegyikében nagyobb az arányuk. A probléma inkább a minőségben ke­resendő. Az FTC-t leszámítva a töb­bi csapat döntő többsége nem tud vagy nem akar átigazolási díjat kifi­zetni, a szabadon igazolható játéko­sok pedig jellemzően nem a futball krémjét jelentik. Sokszor lehet halla­ni, hogy a magyar játékos magas bér­igényt támaszt, drága kivásárolni, ol­csóbb külföldit idehozni. Ők, bár sok esetben nem jobbak, mégis elveszik a helyet a magyaroktól. Pedig a ha­zai tehetségek megtalálása nemcsak a klub, hanem a magyar sport érdeke is, hiszen aki beválik, később a nem­zeti együttest erősítheti. A győriek női kézilabdacsapatá­nál eddig is nagyítóval kellett keres­ni a magyarokat, most pedig az FTC is hasonló útra tér át; Kubatov Gá­bor klubelnök szilveszterkor négy világsztár nyári érkezését jelentet­te be. A cél a BL-győzelem, ami már Elek Gábor irányítása mellett is majdnem sikerült. A prímet a külföl­diek vitték, de Szöllősi-Zácsik, Kluj­­ber, Márton vagy Kisfaludy is fontos gólokat szerzett. Utánpótlásszinten a magyarok sorra nyerik az Eb-ket, vb-ket, a felnőttek közé érve viszont megáll a tudomány, ami nem megle­pő, ha a feltörekvő fiatalok klubjaik­ban csak epizodisták. Az egyéni sportágakban sze­replők helyzete más. Az ő nemze­ti bajnokságaik keveseket érde­kelnek, amikor pedig rájuk vetül a fókusz - Eb-n, vb-n, olimpián -, már nem egy klubot, hanem egy nemzetet képviselnek. Ezért egy­ből olyan külföldieket invitálnak Magyarországra, akiket honosítani lehet. Remek példa erre a dagesz­­táni Muszukajev Iszmail, vagy ha a műkorcsolyázó-válogatottra tekin­tünk, gyakorlatilag csak orosz név­vel találkozunk. Hogy a cél minden esetben szentesíti az eszközt? Ezt mindenki döntse el maga. KOROM MILÁN Iványi PILLANTÁS A KILENCEDIKRŐL ■­anyadszor és hiába. Há­nyadszor próbálkozunk megérteni valamit ab­ból, amit Orbán Ivá­­­­nyi Gáborral művel, de képtelenek vagyunk bármit felfog­ni belőle. Mint ahogy arra is kép­telenek vagyunk, hogy bármilyen hatást gyakoroljunk a miniszterel­nökre, nem tisztességes dolog, ami a lelkésszel és iskoláival, híveivel, egyházával történik. Születhet bár­mennyi írás, szervezhetnek akár­hány demonstrációt, Iványiék hely­zete egyre rosszabbá válik. És mi meg itt állunk, tényleg tehetetlenül, fogyó reménnyel, a segítség parányi részét nyújtva, amely, mint látjuk, még a túléléshez is kevés. Sokszor megírtuk már, sok­szor próbáltuk felhívni a figyel­met ezekre a méltánytalanságokra, állapítsuk meg, lényegében nul­la eredménnyel. Ezt az országot, úgy látszik, vajmi kevéssé érdek­li a hátrányos helyzetű gyerekek sorsa. Sőt, a kormányzat még este­ süllyednek, de hova? Van-e még lejjebb? Tartok tőle, hogy nincs. A jövőjük meg van írva, rint puszta passzióból vagy ki tud­ja, milyen okkal indokolt bosszú­ból még szegényebb, lehetetlenebb sorsba sodorja őket. Sokan beszél­nek itt szociáldemokráciáról, el­lenzéki pártok sora, még maga a hatalom is, de hát mindaddig csak szlogen marad az ilyesmi, amíg ha­sonló helyzetek előfordulhatnak az országban. Előállhat olyan helyzet, amikor egy üldözési hadjáratnak a szegény gyerekek a valós áldozatai. Némileg hangzatosan, de valós in­dulatból teszem fel a kérdést: milyen ország ez? Milyen ország az, ahol a tengődök, a szegények, a hátrányos sorsúak támogatásának elmaradása egy furcsa játszma része? Ahol ezek­nek a családoknak semmi közük a fentebb említett furcsa játszmákhoz, talán nem is tudnak róluk, nem is ol­vasnak róluk, csak várják a másna­pot, amely jobb esetben ugyanolyan lesz, mint az előző nap, de inkább rosszabb. Ki tudja, hányadik cikk íródik ebben a témában, ki tudja, hányszor és hányan akartak valamit elérni, hatni a kormányra, hatni Or­bán Viktorra, hatni a hatalom képvi­selőire, hatni az ellenzékre, de alap­vetően az egész társadalomra, ám hiába. Minden hiába. Iványi Gábor most öt településen csukta be maga mögött az ajtót abban a reményben, hogy aki kinyitja, majd gondoskodik az elhagyottakról. És nem csak gon­doskodik, külön is odafigyel rájuk, hisz olyanokról beszélünk, akik nem pusztán szegény sorban élnek, min­den szempontból hátrányos helyze­tűek. Vajon milyen figyelmet fognak kapni a történtek után? Lesz-e olyan fontos bárkinek az ő életük, mint amennyire fontos volt Iványiéknak? Fogunk-e egyáltalán tudni róluk, mi lesz a sorsuk, avagy menthetetlen süllyednek tovább? Süllyednek, de hova? Van-e még lejjebb? Tartok tőle, hogy nincs. A jövőjük meg van írva, a többségük kiesik a rostán, tanulatlan vergő­dik majd a mélyszegénységben, és a minimális figyelem sem terelő­dik rájuk. Azt akartam írni, hogy a hely­zetért nem pusztán Orbán a fele­lős. Kétségtelen: az ősbűn az övé, de azért ebben a felelősségben va­lamennyiünknek osztozni kell. Azoknak is, akik elvették Iványitól a köztársaságielnök-jelölést, és ez­zel még inkább szabad prédává tet­ték - hát, ha ezeknek sem fontos... - és azoknak is, akik nem képesek ezt a társadalmat felébreszteni, s a jó irányba terelni. Szegények vagyunk mindan­­­nyian. e/MieMoui­ cr ii mai. AlcSfcKT s mm ENNél fSZcAí]fcliNtJ5cr Mw Nem tudor PÁPAI GÁBOR RAJZY [TfT]][ZTyT] NÉMETH PÉTER

Next