Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)

2024-01-23 / 19. szám

vÉLEMÉNY_______________________________________________2Q24.g§gSa I 9 Kilencven perc ötszer 45 perc. Ennyi idő állt szombaton a 72 ezer, 10, 12,14 éves diák rendelkezé­sére, hogy legjobb tudása szerint megírja a 10-10 fel­adatból álló középiskolai magyar és matematika felvételi tesztet. Utóbbi a nyolcadikosoknál különösen ne­héznek bizonyult, sok diák sírva jött ki a vizsgáról. Joggal érezhetik úgy, hogy ezen a kétszer 45 percen múlik az életük, de legalábbis a következő 4-5 évük, mert javarészt ezen a tesz­ten dől el, hol folytathatják tanulmá­nyaikat. Lesznek ugyan még szóbelik is, de ha nem sikerült elég jó formá­jukat mutatni most, elképzelhető, hogy be sem hívják őket szóbelizni a vágyott középiskolákba. A szakértők persze minden évben elmondják: nem kell ezen ennyire stresszelni, nem jön el a világvége, ha nem sikerül jól az írásbeli. A felvételizők 97 száza­lékát felveszik valahová az általános eljárásban, akiket nem, azoknak ott a tanév végi rendkívüli felvételi. Jut középiskola minden nyolcadikosnak, már csak azért is, mert 16 éves korig tankötelezettség van, valahova járni kell. Csakhogy ma egyáltalán nem mindegy, hova. A rendkívül szelektív magyar is­kolarendszerben a legjobb képes­ségű és legjobban felkészített diá­kok leválogatása a negyedik, hatodik osztályban kezdődik, a középiskolai rangsorok élén álló - az érettségin, a felsőoktatási felvételin jó eredmé­nyeket elérő - középiskolák ezt foly­tatják nyolcadikban. Ezen iskolákba sokszoros a túljelentkezés. A felvé­teli versenyben azonban a gyerekek eddig sem azonos esélyekkel indul­tak. Az otthonról hozott hátrányokat az általános iskolák sosem tudták ki­egyenlíteni, a családi háttér szerepe meghatározó az iskolai pályafutás­ban. A mostani nyolcadikosok ráadá­sul a Covid idején léptek felső tago­zatba, amikor még inkább a szülőkön múlt a tananyag kielégítő elsajátítá­sa. Nem magától értetődő már az is­kolák azonos tanárellátottsága sem a nyílt napok első szülői kérdése: „Van-e elég szaktanár?”­­, s már vá­lasztási szempont a fenntartó szemé­lye is. Az egyházi iskolák ugyanis több állami támogatást kapnak, az alapít­ványi vagy egyetemi fenntartásúak pedig nagyobb szabadságot, s peda­gógus-utánpótlást. A tankerületek el­lenben inkább kirúgják tanáraikat. A kormány eközben erőlteti a szakképzést, szűkíti a gimnáziumi férőhelyek számát, emiatt a kevés­bé erős gimnáziumokban is egyre magasabbak a ponthatárok. Persze nincs baj azzal, ha valaki szakácsnak vagy villanyszerelőnek tanul, de nem biztos, hogy ezt 14 évesen kell eldön­teni. A pályaválasztásban laufot adó gimnáziumokba való bejutás érde­kében így egyre több diák jár felvé­teli-előkészítőre, ami rengeteg pénzt és energiát emészt fel, s nem épp a hátrányos helyzetűek lehetősége. A ponthatárok tovább emelkednek, az ördögi kör pörög, a diákok egyre túl­­hajszoltabbak. Egy ilyen struktúrában még­is a (tehetősebb) szülők lennének a legjobban felháborodva, ha az egész felvételi tortúrát megszün­tetnék, s például körzetes gimná­ziumba kellene járnia a gyereknek. Pedig részben ez orvosolná a ma­gyar iskolarendszer alapproblémá­ját, a rendkívüli szelektivitást. Eh­hez azonban egyenlő feltételeket kellene teremteni minden középis­kolában, és olyan kormányra volna szükség, amely egy valóban fontos ügyért harcol az oktatásban. VARGA DÓRA JEGYZET / Újabb akkugyár? Így hoz-e a Szegeden megtelepülő kínai elekt­­romosautó-gyár, a BYD akkumulátorüzemet is Magyarországra, egye­lőre nyitott kérdés. A nemzetközi sajtóban számolnak ezzel a lehető­séggel. Bár ebben a pillanatban csak a találgatásoknál tartunk, a Német­országból érkező sajtóhír nem sö­pörhető le könnyű mozdulattal az asztalról. A miértekre viszonylag egyszerű a válasz, még akkor is, ha a történések a jövőben ettől eltérő irányt is vehetnek. A BYD most a világ első-máso­dik számú elektromosautó-gyártó­­ja. Iparági és piaci helyzetéről sokat elmond, hogy személyautók mellett elektromos erőforrással ellátott bu­szokat is gyárt Komáromban (nem csak itt), amelyeket Európában ér­tékesít. Egyelőre nem a korábban tervezett nagyságrendben növek­szik itteni termelése, de könnyen le­het, hogy ez csupán idő kérdése. A BYD előbb volt akku­, mint au­tógyártó, és ebből a sorrendiségből következik, hogy a gépkocsijaihoz és buszaihoz szükséges erőforráso­kat maga állítja elő. Szorosan ide­tartozik, hogy a két-három éven belül induló szegedi gyárban a ter­melés felfutásakor évente 200 ezer autó fog legördülni a gyártósorok­ról, amelyekhez ebben a nagyság­rendben kell biztosítani az akku­mulátorokat. Nem kizárt, hogy ezeket Fótról szállítják majd Sze­gedre, ugyanakkor ez egyáltalán nem biztos. Ez utóbbi állhat annak a német portálnak a közlése mö­gött, amely nemrégiben arról írt, hogy autógyár mellett akkugyár is épülhet egy meg nem nevezett dél-magyarországi városban. Ezt valószínűsítheti, hogy a ter­melési költségeket muszáj alacso­nyan tartani, így aligha Kínából fogják az akkukat Szegedre szál­lítani. Fót elvileg szóba jöhet, de kérdés, hogy ennek a gyárnak a kapacitásait a szegedi igényekhez igazították-e. Peres ügyek miatt még az sem biztos, hogy Fóton el­indulhat a termelés. Megannyi nyitott kérdés. Bod Péter UKITcICENC NORföRT PÁPAI GÁBOR RAJZA REPTÉR Korábban éppen a ma­gyar minisz­ter mondta ki, hogy a "vészkor­mányzás­­nak" vége. "Ha van növekedés, akkor auto­matikusan csökkennie kell a hiány­nak..." Kioktatás N­agy Márton a Davosban megrendezett Világgaz­dasági Fórumon igyeke­zett kioktatni Európát. A svájci síparadicsom­ban, manapság főként médiaese­ményként nyilvántartott találko­zón a nemzetgazdasági miniszter igencsak meglepő dolgokkal szó­rakoztatta politikusokból, közgaz­dászokból és üzletemberekből álló hallgatóságát. Korántsem azzal, hogy az Orbán-kormányok által ér­demtelenül elutált IMF számaira hivatkozott, amikor megemlítette, hogy az Egyesült Államok és Kína GDP-arányos költségvetési hiánya 7-8 százalék körül alakulhat az el­következő öt esztendőben. Hanem azzal, hogy megrótta az Uniót, hogy ugyanez az adat az európai közös­ségben - a maastrichti követelmé­nyeknek megfelelően - 2-3 száza­lékos lesz. Vagyis szerinte a magas deficittel számoló világbirodalmak jól sáfárkodnak a büdzséjük bevé­teleivel, mert a GDP 20-25 száza­lékánál több pénzt áramoltatnak a gazdaságba, „szemben az Európai Unióval, amely a kibontakozó glo­bális támogatási versenyre rossz választ adhat azzal, hogy a maast­richti kritériumokhoz való vissza­térést szorgalmazza, ami erősen rontja a fellendülő növekedést, miközben versenyhátrányt okoz az uniós tagállamoknak”. A miniszternek (kormányának) az fáj, hogy a világjárvány sokkját csillapítandó Brüsszel egykor la­zábbra vette a költségvetési fegye­lemhez való ragaszkodást, aminek most véget kíván vetni. Korábban éppen a magyar miniszter mond­ta ki, hogy a „vészkormányzásnak” vége. „Ha van növekedés, akkor au­tomatikusan csökkennie kell a hi­ánynak, a vita csak arról zajlik, hogy ez milyen gyorsan térjen vissza a 3 százalékos szintre.” Emlékeztetőül: a magyar adat tavaly ennek közel a kétszerese volt. A tárcavezető arra biztatná az Unió országait, hogy a versenyképességet az eladósodás útján növelje, ami hosszú távon fá­ból vaskarika, hiszen éppen ellen­kező hatással jár. Nagy Márton ars poeticája: „Az a célom, hogy ami a nemzetgazdasá­gi miniszter fejében van, azt min­denki értse. Ezért kommunikálok, hogy mindenki értse, merrefelé megyünk.” Ez nem sikerült! BONTA MIKLÓS A magyar úrhatnám BEUGRÓ # A cenzúra mindig a ha­talom tükre. Lehet nagyvonalú vagy kicsi­nyes, nevetséges vagy­­ szigorú, indokolt vagy teljesen önkényes. És lehet önger­jesztő vagy akár önkorlátozó is. Ráadásul a cenzúra mikéntje az át­lagember számára is érthetőbben és pontosabban rajzolja meg a hata­lom természetét, mint a történészi elemzések vagy politológiai megha­tározások és körülírások. Arról még fognak vitatkozni, hogy a jelenlegi hibrid rendszert hogyan nevez­zék el, milyen arányban keveredik benne a diktatúra és a demokrácia, Tarnóczi Jakab esete viszont a nap­nál is világosabban mutat rá a hazai viszonyokra. Még 2021-ben rendezte meg az Opera felkérésére a patinás intéz­ményben Moliére klasszikusát, Az úrhatnám polgárt. Már az is külö­nös, hogy az úrhatnámkodás or­szágában hogyan is kaphatott zöld utat egy ilyen ötlet, de tudjuk ezt be Arról még fognak vitat­kozni, hogy a jelenlegi hibrid rend­szert hogyan nevezzék el, milyen arányban keveredik benne a dik­tatúra és a demokrácia, az Opera autonómiájának és szigo­rú szakmai szempontjainak. Csak­hogy nem sokkal a bemutató előtt, a főpróbán pár dolog mégis szemet szúrt az éberen figyelőknek. Példá­ul az, hogy a francia szerző képes volt egy olyan jelenetet írni, amely­ben az úrhatnám polgár gyémánt­­gyűrűt ad a grófnőnek, épp akkor, amikor az ország első számú úrhat­­námja, Mészáros Lőrinc hasonló módon kérte meg Várkonyi Andrea kezét. A párhuzam felháborító és leleplező. Végül ki is kellett húzni. Ahogy a tarló szót is, nehogy valaki Tarlósra gondoljon. Abban teljesen igaza­ van Óko­­vács Szilveszternek, hogy az elő­adásra a próbafolyamat során rá­rakódnak olyan aktuálpolitikai részletek, amelyek nem mindig kí­vánatosak a színházban. (Bár nem az a dolga a színháznak, hogy a közállapotainkkal szembesítsen minket?) És abban is, hogy számos más klasszikus esetében is bevett szokás a húzás. Mint mondta, Tar­­nócziék változata egyetlen magyar milliárdosra készült el, ám ezzel a választási kampány eszközévé silá­­nyították volna az előadást, illetve „hülyének nézte a megrendelőt”. Ő a maga részéről a nokiás dobozt és a szemkilövetést is kihúzatta vol­na, ha úgy alakul, mint ahogy egy Bajnai nevű szereplőt sem enge­dett volna át. De vajon miért nem? Miért lenne tabu mindez? Ki sér­tődne meg, ha erről „mondana” véleményt a színház, hiszen ezek a közelmúltunk megkerülhetet­len eseményei. Nem tehetjük meg, hogy nem beszélünk róluk. Nem olyan országban élünk, amelyben a legszimplább szakmai kérdések is átpolitizáltak, s ezál­tal a választási kampányok eszkö­zei? Az a jó, ha a tiszta művészet et­től távol tartja magát? És az a rossz, ha a hatalom fenntartói a szívükhöz kapnak, ha magukat látják viszont a művészet „templomaiban”, ahová amúgy sem járnak? Abszurd, ahogy az is az, amikor arról értesülünk, hogy humoristákat (bohócokat, ahogy Hadházi László nevezi ma­gukat előszeretettel) nem engednek fellépni a NER-es települések műv­­házaiban, a közös tereinkben. Mert választások előtt valaki még ráéb­red, hogy min is nevet valójában. Vajon miért nem tartják be az első számú úrhatnám bölcs taná­csát, miszerint legyünk bátorak? Hiszen ez a siker alapköve, tudtuk meg. Talán Ókovács a tiszta művé­szet képviselőjeként megveti a za­jos sikert? PAPP SÁNDOR ZSIGMOND

Next