Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)

2024-01-24 / 20. szám

I MTP P III MN I LIxJU NÉPSZAVA I r 2024. január 24., szerda I D Valódi érzelmek a színész arcán ÉTEL ÉS ÉLET 1885-öt írunk, s egy Loire-völgyi házban alkot a gourmand séf, Dodin Bouffaut és partnere, Eugénie. A főzés érzelmességét és művészi voltát bemutató, A szenvedély íze című alkotás főszereplője, Juliette Binoche Párizsban, az UniFrance Rendez-Vous-n adott interjút a Népszavának. CSÁKVÁRI GÉZA Szeret főzni? Ó, igen, nem vagyok rest használ­ni a kezeimet, villámgyorsan vágok és hámozok. Gyors szakács vagyok. Természetesen nem vagyok olyan jó, mint egy profi séf. Mindemellett pedig csak néha-néha szeretek főz­ni, nem mindig öröm. De a gyereke­im mellett megtanultam, hogy rend­szeresen, gyorsan főzzek. Illetve meg kellett tanulnom előre főzni, mert elfoglalt vagyok a sok filmmel és uta­zással - nem tudok profi háziasszony lenni. Az öröm részéről tudna mesélni? Hogyne. Szeretek magamnak főzni, mert a jó ételek jó egészséget hoznak. Nagyon válogatós vagyok az alapanyagokkal kapcsolatban, mert szerintem ez a kulcsa minden­nek. Az ipari világ, melyben élünk, a mennyiségről és nem a minőség­ről szól. Ezért meg kell találnunk az értelmét annak, ahogyan főzünk és amit eszünk. Mert amikor látod, hogy miként bánnak az állatokkal, és rájössz, mit eszünk fast food lán­cokban vagy olyan éttermekben, amelyek tudatosság nélkül készí­tik az ételeket, akkor ráeszmélsz, hogy tulajdonképpen tönkreteszed az egészségedet. És vice versa: tönk­reteszed az állatok életét, vagy akár a zöldségek életét is, mert méltatlanul bánnak velük. A szenvedély íze is erről a művészi főzési folyamatról szól. A filmben ren­geteg szív van, és rengeteg munka is egyben. Elképesztően nehéz folyamat lehet. Igen, de A szenvedély íze mégis­csak egy film. Amit lát, hogy majd megszakadok a munkában, az csak egy szerep. Nem nekem kellett haj­nali ötre ott lennem előkészíteni a főzést, hogy nyolckor tudjunk for­gatni..., ugyanakkor fontos, hogy Pi­erre Gagnaire séf a forgatáson végig ott volt, mint a jobbkezünk - egyszó­val, hogy felügyelje a főzési folyama­tok dramaturgiáját. Persze rengeteg videót is néztünk, melyben Pierre főzési folyamatait tanulmányoztuk, hogy tudjuk, pontosan mire gondol, amikor kér valamit tőlünk. Megették a csodálatosan kinéző étele­ket, melyeket főztek? A férfiak ettek meg mindent, mert én már Coco Chanel szerepére ké­szültem, és fogynom kellett. Szóval nekem nem volt részem a dőzsölés­ben. Éppen elég volt az, amit a fel­vételek során meg kellett ennem. De tudja, mit, bevallom, irtó nehéz volt megállni. Ám volt erre szakmai okom is, amiket Pierre irányításával főztünk, azok valóban szeretettel ké­szültek. Amikor megkóstoltunk va­lamit, az nem a mesterséges ízesítő volt, mert nem használtunk ilyesmi­ket, valódi érzelmeket lát a színészek arcán. A forgatókönyv hogyan nézett ki? Csak a dialógusok voltak benne, vagy részletes „szakácskönyv" is volt egyben? Nem volt semmiféle leírása a fő­zési folyamatnak. Ezek a forgatás so­rán valósultak meg, és sokszor még a dialógusokra is hatással voltak, hi­szen az ételek megalkotásának a fo­lyamatában önkéntelenül is hozzá­tettünk ezt vagy azt. Színészként a kamera előtt azt szeretnéd, azt aka­rod, hogy az adott jelenet lefedje a lényeget. Persze első körben megta­nulod a szövegedet, érzelmileg ben­ned van, ám azt nem tudod, hogyan fog ez a jelenetben „materializálód­ni”. Szóval, ezt csak menet közben fedezheted fel. Ezért akarsz általá­ban még egy felvételt csinálni, mert meg akarod tapasztalni és látni, hogy hova juthatsz el érzelmi szinten. Ezt hívom a próbálkozás szükségességé­nek. Ez nem egy intellektuális dön­tés, nem azért kérem, hogy agyaljak rajta. Úgy érzem, egyébként ez is le­hetséges, de én azt vallom, óvatos­nak kell lenni, ha a fejed átveszi az irányítást. Az, hogy a főszerepet, a Dodin Bouffaut séfet alakító Benoit Magimel és ön korábban a való életben valóban szerelmi viszonyban éltek, most be­folyásolta ezeket az érzelmi folyama­tokat? Ezalól nem lehet kibújni, de az el­játszandó szerep sokkal drámaibb, mint az én életem: itt inkább arról van szó, hogy közös főzési helyzet­ben, tudva, hogy hamarosan meg fo­gok halni, mit érzek a férfi iránt. Te­hát lelkileg abba a helyzetbe hoztam magam, hogy extrém módon élni akartam, tudva, hogy ez lesz a vég. És az a tény, hogy korábban Benoti­­val egy párt alkottam - nem mellé­kesen ez több mint húsz évvel ez­előtt volt, és azóta nem találkoztunk a mostani helyzetet nagyon érzel­messé tette számomra. Nagyon kü­lönleges volt, nem is tudom megfo­galmazni szavakkal ezt az érzést, de abban biztos voltam, hogy ezt akar­tam a filmbe is belevinni. Ezt adtam magamból a filmnek, és csodának tartom, hogy sikerült. Különösen, hogy amikor elkezdtük a forgatást, úgy éreztem, a természet ellenem van, mert a tavasz nem igazán akart előkerülni a tél mögül. Az első hét borzalmas volt, aztán egy hét múlva kezdett igazán kinyílni a világ, elő­bújt a nap, és ez tényleg megmentet­te a filmet. Szóval sosem tudhatod, hogy mi lesz, hogyan alakul egy-egy film. Sosem könnyű filmet csinálni, pláne egy különlegeset. Tran Anh Hung rendező azt nyilatkoz­ta, izgult amiatt, hogy épp a személyes érintettség végett nem fogja vállalni a szerepet. Inkább igazi kihívásnak éreztem. Minden egyes forgatási nap maga volt a döbbenet, szinte nem hittem el, hogy egy szobában vagyunk Be­­noit-val. És mivel ezt a színészi fo­lyamatot, egyben az életszituációt együtt kellett átélnünk, minden al­kalommal nagyon meglepődtem, hogy mi minden történik velem­­velünk. Néha szinte együtt vihog­tam vele, mert olyan őrületes volt az egész, mert soha nem tudtam elkép­zelni, hogy ez valaha megtörténik. Bizonyos értelemben ez egy gyö­nyörű cinkosság volt. És én is támo­gattam őt, nagyon is. Mert azt akar­tam, hogy a lehető legjobb legyen. Oscar-, BAFTA­­César- és Európai filmdíjas francia színésznő. Pá­rizsban szüle­tett, 1964-ben. Első nagy szere­pét 24 évesen, Philip Kaufman filmjében, a Mi­lan Kundera re­gényéből készült A lét elviselhe­tetlen könnyű­ségében kapta. Az igazi ismertsé­get a lengyel ren­dező Krzysztof Kieslowski Há­rom szín filmtri­lógiája hozta meg számára, a Há­rom szín: kékben nyújtott alakítá­sáért César-díjat, Európai Filmdíjat kapott, a velen­cei filmfesztivá­lon a legjobb női főszereplőnek járó díjat nyerte el. 1996-ban Az angol beteg című filmben nyújtott alakításáért a leg­jobb női mellék­­szereplő Oscarját kapta. 2000-ben szintén Oscarra jelölték, Joanne Harris regényé­nek filmváltoza­tában, a Csoko­ládéban nyúj­tott alakításáért. 2022-ben mutat­ták be Az utolsó lépcsőfok című sorozatot, amely­ben Colin Firth partnere volt. És azt hiszem, ő is azt akarta, hogy az legyen, mintha A szenvedély íze, a közös film egy képzeletbeli gyer­mek lenne, melyet a valóságban el­mulasztottunk. Érdekes, hogy nemzetközi szinten a Csokoládé című filmjével azonosítják a legtöbben. Egy újabb film, melyben étel van, ugye? Talán mert az abban játszott karakteremen keresztül arról szólt a film, hogy mit jó és mit rossz ten­ni. A figura provokatív volt, miköz­ben csak szabad akart lenni. Minden néző azonosulni tudott vele. A szen­vedély íze esetében nehezebb kér­dés ez, mert nem tudunk semmit a nő múltjáról. Mit gondol, a mai közönség hogyan fog viszonyulni különösen a karakteré­hez és a filmben ábrázolt furcsa kap­csolathoz? Miközben A szenvedély íze kosztümös darab, egyben egy olyan film is, amely a mai közönséghez szól. Bevallom, fogalmam sincs, mi az, hogy mai közönség. Szerintem egyes emberek vannak csak, akiknek más­­más életük, értékrendjük és igénye­ik vannak. Könnyen felismerném a jelen közönségét egy kétszáz éves könyvben, ami számomra valósá­gos, és nagyon élőnek érzem. Most filmes korszakban élünk, de ez nem jelenti azt, hogy különböző, ősibb művészeti formákban, mint példá­ul a festészetben, a zenében nem le­het megtalálni az igazságot. Minden egyes műalkotás időtlen és egyben időtálló. Érdekes fordulat a karrierjében: elvál­lalta a The New Look című tévésoro­zatot, melyet az Apple TV+ gyárt. Igaz francia karaktert, Coco Chanelt ala­kítja benne. Mennyiben volt más ez a munka, mint egy mozifilm forgatása? Nagy kihívás volt egy tévésoro­zatban szerepelni, mert hét hónapos forgatásom még sosem volt. Csinál­tam már hosszú forgatásokat hos­­­szú játékfilmek kapcsán, de egy tíz­órás sorozat az más tészta, mert sok­kal többet vagy benne a karakterben - így sokkal kevesebb a titkod is. Eb­ben a számomra új helyzetben kel­lett megteremtenem a valóságot, megpróbálni megtalálni a módját, hogy megértsem és megtestesítsem őt. Rengeteg könyvet olvastam, amíg a sorozatot készítettem. Felhívtam különböző embereket, akik talál­koztak vele, akik ismerték őt. Aztán ott vannak a forgatókönyv keretei, hogy ezeken belül valóságossá, ér­dekessé tegyem, de a legfőbb feladat, hogyan tegyem őt emberré. Mert persze vannak sötét oldalai is, és ezt is meg kell értenünk, mert ha csak az a cél, hogy elítéljük őt, az nem ér­dekes. A gyerekkora traumatizál­­ta őt. Két nővére meghalt, egyikük öngyilkos lett. Az anyja pedig akkor hunyt el, amikor tizenegy éves volt, az apja elhagyta a családot. Úgy ér­zem, ez olyan, mint egy Dickens-féle történet. A nők sorsa az volt a tizen­kilencedik század végén és a husza­dik elején, hogy ha szegény vagy, az is maradsz. Meg akarod valósítani az álmaidat? Ugyan, menj vissza szol­gálni, takarítani vagy bármi mást, amire születtél. Szóval az fontos tény, hogy ő talált kiutat, és felsza­badította a nőket. Másfajta ruhákat kreált, megszabadult a fűzőtől és a nadrágok viselésétől, s egy egész vi­lágot megváltoztatott. Nem csak ön­magát. co Z< in O T­ít A szenvedély íze Bemutató: január 25. Cirko Film „Mintha a kö­zös film egy képzeletbeli gyermek lenne, melyet a való­ságban elmu­lasztottunk" JULIETTE BINOCHE in o<m Cti <öO

Next