Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)

2024-01-24 / 20. szám

VÉLEMÉNY_______________________________________________2QM.,”fS I 9 Szövetségi keringő A­z ellenzéki pártok, ha intézményesített for­mában nem is, abban az értelemben - tetszik, denképpen nem tetszik - min­szövetségesnek szá­mítanak, hogy elméletileg közös a céljuk: a kormány leváltása. A politikailag nem eléggé képzett és reménytelenül idealista választó­­polgárok azt gondolnák, hogy vitás kérdések esetén ezeknek a pártok­nak a képviselői asztalhoz ülnek, és addig tárgyalnak, amíg kölcsönös megelégedésre sikerül megegyez­niük. Aztán nyilvánosságra hozzák, hogy mire jutottak egymással. Budapesten pillanatnyilag más történik. Karácsony Gergely nyílt levélben tett ajánlatot a DK, a Mo­mentum, az MSZP és saját párt­ja, a Párbeszéd (társ)elnökeinek. A főpolgármester azt szeretné, ha a „köztársaságpárti erők” az ő vezeté­sével közösen indulnának a főváro­si listás választáson, a kerületekben pedig legkésőbb február közepéig megállapodnának a közös polgár­mesterjelöltekről. Ahol ez valami­ért nem sikerül, előválasztást kell tartani. Karácsony Gergely október 23-án jelentette be, hogy a fővárosban lét­rehozza az ellenzéki pártok szövet­ségét. Ekkor még nem tudhatta, hogy a Fidesz az utolsó pillanatban átírja Budapesten a választási szabályokat. Mindenesetre a nyílt levél puszta té­nye arra utal, hogy a főpolgármester törekvése, mondjuk így, nem valósult meg maradéktalanul. Még az is kép­lékeny, hogy egyáltalán mely pártok tartoznának ehhez a szövetséghez. A Jobbikról - amely a 2022-es parlamenti választáson még az ös­­­szefogáshoz tartozott, most viszont saját főpolgármester-jelöltet állít már szó sem esik. Az LMP eseté­ben Karácsony azt kéri, hogy a pár­tok legyenek nyitottak a csatlako­zására, az LMP pedig „döntse el, hogy részese kíván-e lenni ennek az együttműködésnek, vagy külön in­dul mindenhol”. Csakhogy az LMP mozgását nehéz követni. A párt he­lyenként látványosan szövetkezik a DK-val, Budapesten ellenben Vi­­tézy Dávidot győzködi arról, hogy LMP-s jelöltként induljon el Kará­csony Gergely kihívójaként. Ha va­laki megkérdezné, hogyan képzeljük el a megbízható és kiszámítható po­litikai partnert, kevéssé valószínű, hogy lelki szemeink előtt elsőként jelenne meg a Lehet Más a Politika. Ne hagyjuk ki, hogy a főpolgár­mester megemlítette még a kétfar­­kú kutya pártot is, az általa írtak azonban - a pártok tegyenek javas­latot az MKKP-nak a „méltányos és moderált együttműködésre” - in­kább tekinthetők gesztusnak, mint kiérlelt, a gyakorlatba átültethető koncepciónak. Nem vált tisztábbá a kép. Ha nem jön össze a közös indulás a nyílt le­vélben felsorolt pártok részvételé­vel (amelyek amúgy kinyilvánítot­ták, hogy támogatják Karácsony újrázását), akkor az minimum presztízsveszteséget jelent a főpol­gármester számára. Ha összejön, az már önmagában elkönyvelhető sikernek, de félő, hogy az energiák egy részét a kampányra való felké­szülés helyett leköti majd a listás helyekről való osztozkodás. Bárhogyan is alakul, a pártok­nak fel kell nőniük a feladathoz. A választók sokfélék, de abban példá­ul hasonlítanak: nem szeretik, ha az ellenzék belső pozícióharcokkal van elfoglalva. CZENE GÁBOR Egy vérből valók­ ggyel megint beljebb va­gyunk, szép volt, fiúk. Ezt mondhatta Orbán Viktor miniszterelnök a MÁV-Vo­lán és a szakszervezetek bér­­tárgyalása után. Talán még a Nél­küled című dalt is eldúdolta. Nem nagyon lehetett ez másképp, hiszen a kormányfő maga mondta, mennyi­re fontos, hogy egy közösség együtt cselekedjen. Meg hogy nekünk, ma­gyaroknak a virtus örök erényünk. És ebben most nincs hiba. Csak Lázár János közlekedési miniszter­nek felejtett el szólni erről. A Szolidaritás Autóbusz-közleke­dési Szakszervezet kemény vezető­jében emberére akadt a tárcavezető és a munkáltató. Az előre megírt, az egyeztetés látszatát is elkerülő aján­lat neki elfogadhatatlan. Dobi István nem ijed meg Lázár összeráncolt homlokától, és a miniszteri fenyege­tésétől sem remeg a nadrágja szára. A szakszervezeti vezetőt azzal bíz­ták meg a dolgozók, hogy nyerje meg a meccset, a döntetlen nem elég. Ő ehhez tartja magát, hiszen 6000 em­ber áll mögötte, akik egy vérből va­lók, és, mint a régi jó barátok, egyet mondanak és gondolnak. Azt például, hogy megbecsü­lést, tisztes bért akarnak. Három­éves ajánlattal pedig álljon elő az, aki a decemberi ígéretét sem tartja be. Akkor a munkáltató azt mond­ta, hogy január 20-ig meglesz a bér­megállapodás. Ma január 24-e van, és nincs meg. A megállapodás nem úgy születik, hogy a szakszervezet azt írja alá, amit a főnök akar A barátságos mérkőzésnek így most vége. Vasárnap és hétfőn jön az elődöntő, újra sztrájkolnak a Vo­lánbusz-sofőrök. Sőt, ha kell, feb­ruárban is. Várják a pihenőben a közösség erejében hívő miniszter­­elnököt is. Repülőgép most nem kell, a Volán­buszok meg ugye nem járnak, de sebaj, vezetni úgyis sze­ret. Szotyi lesz, még akár jóféle pá­linka, bor is akad majd, ha bordalt is énekelne az ország vezetője. Mert minden meccsnap ünnepnap, és, mint tudjuk, minden meccs addig tart, amíg nem nyerünk. Mindent bele, hajrá, sofőrök! Muhari Judit $Zurk?>ln»ro .fmDlNAMcftfcTNt Nc/jJ PÁPAI GÁBOR RAJZY ZÖLDHASÚ ZÖLD SASOK Eleve úgy kell kalku­lálni: jobb egy járattal korábban indulni, ha biztosan el­ eínek álmodói , szak- és délkelet-magyar­országi vonatokon szocia­lizálódtam. Amikor először szálltam fel Esztergom környékén egy panoráma­ablakos csodára, kellő tisztelettel helyezkedtem el a bársonyos-kék üléseken. Összekarcolt üveghez, tapadós műbőrhöz, 40 Celsius-fo­­kos ülőfelülethez voltam szokva. A szinte suhanó szerelvény nekem maga volt az agglomerációs álom. De jó, gondoltam, hamarosan min­denhol ilyen vonatok közlekednek majd szerte Magyarországon. Elhamarkodottan ábrándoz­tam. Cserébe örömmel tölt el, hogy rajtam kívül másoknak is vannak szép jövőképei. Egy szak­mai konferencián Lepsényi Ist­ván, a MÁV igazgatóságának el­nöke azt mondta, cél, hogy három éven belül megjelenjenek hazánk­ban a hidrogénhajtású vonatok. Lázár János építési és közlekedé­si miniszter egy tízéves távlatban 6500 milliárdos fejlesztést remél, és azt is mondta, hogy a kormány nyitott minden olyan párbeszéd­re, amely az új típusú energiafor­rások felhasználását jelenti, „nem elméleti, hanem a hétköznapi va­lóság szintjén”. Ha közösségi közlekedek, zöm­mel ma is a dél- és északkeleti vas­útvonalak szolgáltatásait élvezem. Élvezem, hisz máshogy nem lehet. Nyugodt derűvel kell beletörődni, hogy a 70 kilométeres szakaszon oda-vissza ingázó, Piroskának be­cézett csehszlovák motorvonat egy verőfényes decemberi napon bő órát késik. Hogy eleve úgy kell kalkulálni, jobb egy járattal koráb­ban indulni, ha biztosan el akar­juk érni a fővárosi csatlakozást. Élményeim tárházát a napokban tovább gazdagította a vasúttársa­ság. A szerelvény fékez, a hidrau­lika szisszen, a kilincs mozdul - az ajtó nem. A következő megállónál a másikat célzom meg. Segítőkész vagyok, jelzem az egyenruhások­nak, hogy sajnos nem ott szálltam le, ahol akartam, de más ne járjon így, tudjanak róla, nem nyílik a hát­só ajtó. Azt, hogy a miniszter elmé­letének és az utazóközönség való­ságának párhuzamos sínszálai még a végtelenben sem találkoznak, a reakció, melyre aztán nehezen ta­láltam a választ, példásan foglalja össze: „Ja, igen. Az rossz.” KRÁLIK EMESE akarjuk érni a fővárosi csatlakozást. A milliomos mosónő ORWELL VILÁGA mosónők korán halnak, a cipeléstől reszket lá­buk és fejük fáj a vasa­lástól - hiszen tudjuk. Mosónő volt Sarah is, csomókban hullt a haja szála. Tíz­éves korától háziszolga volt lenn, messze délen, Mississippi állam­ban. Mérges vegyszerekkel mosott, takarított látástól vakulásig. Igaz, a hirtelen kopaszodásnak egyéb oka is lehetett: az éhezés, a gyakori betegeskedés, a tisztálkodási lehe­tőségek hiánya. Mélységes, kilátás­talannak tűnő nyomorból küzdötte fel magát ez a fekete lány dúsgazdag üzletasszonnyá. Sarah Breedlove (1867-1919), a leendő Madam C. J. Walker szabad­nak született, családjából elsőként. Szülei és idősebb testvérei rab­szolgák voltak, amíg Lincoln elnök proklamációja föl nem szabadítot­ta őket, együtt a zendülő dél föld­­birtokosainak többi rabszolgájá­val (1863). Ültetvényen robotoltak a kolerajárványig. „Kevés, szinte A Guinness rekordok Könyvében úgy szerepel: az első nő, aki önere­jéből lett dollármillio­mos, semmi lehetőségem sem volt, ami­kor elkezdtem az életemet. Elárvul­tam, anya és apa nélkül maradtam hétéves koromban” - emlékezett. Nem akartak szűnni a megpró­báltatások. A nővérééktől el kel­lett menekülnie sógorának szexuá­lis zaklatása elől, így ment férjhez tizennégy évesen. Alig múlt húsz, amikor megözvegyült. Kislányával magára maradva St. Louisba köl­tözött. Ha a mosásból megkeresett egy dollárt, jó napja volt. Ekkori­ban kezdett el korpásodni, hullani a haja. Kétségbeesésében mindenfé­le szereket kipróbált, amíg végre az egyik használt. Hamarosan már az­zal, Annie Malone kozmetikus ke­nőcsével házalt. Hagyta a dagadt ruhát másra. Rádöbbent, milyen fontos a feke­te nőknek a hajuk, és ösztönös te­hetséggel felismerte a lehetőséget. Borbély bátyjától elleste a hajápo­lás trükkjeit. Lassan, rengeteg munkával és nehézséggel, de bein­dította az üzletet. Egyre nagyobb tételben kereskedett kencékkel, majd fodrászszalont nyitott Den­­verben. Márkanevét ekkor találta ki, harmadik férjének neve elé az előkelőbb, franciás hangzás kedvé­ért odabiggyesztette: Madam, így, a végén e betű nélkül, de büszkén. Iskolába sohasem járha­tott, írni-olvasni a fekete metodis­ta gyülekezet templomában tanult, vasárnapi bibliaórákon - de saját vegyi üzemet alapított Indianapo­­lisban. Samponokat, hajápolókat, hajnövesztőket gyártott. Fodrászo­kat képzett, ügynökhálózatot épí­tett, kutatólabort támogatott. Már magasabb célok is lebegtek a szeme előtt: a fekete nők gazdasági önál­lóságának lett szószólója és mecé­nása. Szépségszalonja a New York-i Harlemben a modern, urbánus af­roamerikai kultúra bölcsőjévé vált (1913). A Guinness-rekordok Köny­vében úgy szerepel: az első nő, aki önerejéből lett dollármilliomos. Ám az álomkarrier szépséghibáját sem hallgathatjuk el. Az üzlettárs­ból lett rivális, Mrs. Malone alig­hanem jogosan vádolta azzal, hogy tőle lopta a kénből és vazelinből álló hajbalzsam receptjét, amelynek si­kerét, vagyonát és pazar elővárosi villáját köszönhette. Sarah Walker, a milliomos mo­sónő veseelégtelenségben halt meg, ötvenegy évesen­­ a sors szeszélyé­ből ugyanabban az esztendőben, amikor a mi szegény örök mosó­nőnk: Pőcze Borbála (1875-1919), József Attila édesanyja. BÁRTFAI GERGELYA

Next