Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)

2024-01-25 / 21. szám

101 2024. január 25., csütörtök ____________________________________________________________________________________________VÉLEMÉNY Dubaj helyett legyen Budapest! M­agasról indított Lu­kács András, a Le­vegő Munkacsoport elnöke, a Budapest Kör tagja, amikor írásában (Miként épüljön meg a bu­dapesti Dubaj? Népszava, 2024. 01. 11.) azt állította, hogy ne csak mini­vagy maxi-Dubaj, de egyáltalán sem­mi se épüljön se Rákosrendezőn, se máshol az országban, ami nem lét­­fontosságú, sőt, minden építkezést, amit csak lehet, le kell állítani. Ezt az állítást elsőként az épületállomá­nyunk megállíthatatlan leromlásá­val támasztotta alá, drámai képet festve róla. Ezután az a - szakmai érvekkel alátámasztott - állítás következett, hogy az éghajlatváltozás miatt az egyre szélsőségesebbé váló időjá­rás még inkább fenyegeti a lakókat. Ezt követően példákkal illusztrálva leszögezte, hogy energiaellátásunk igen bizonytalan lábakon áll, ráadá­sul a hazai épületállomány ener­giahatékonysága rendkívül rossz. Mindezekből levonta azt a követ­keztetést, hogy „a meglévő épület­­állomány felújítása, korszerűsítése abszolút elsőbbséget kell élvezzen, minden lehetséges forrást, szakem­bert át kell csoportosítani erre a fel­adatra. Ez azt is jelenti, hogy fel kell számolni az épületfelújítások egyik legnagyobb akadályát: azt, hogy az új beruházások elszívják a felújítások­tól a pénzt és a szakembereket is." A fentiek közül jól hangzó, de nem alátámasztott az az állítás, hogy az épületeink megállíthatat­lanul romlanak: az elmúlt 25-30 év budapesti épületomlásai szinte ki­vétel nélkül szabálytalanul végzett építési munkák miatt következtek be, bár a lakástámogatási rendszer kiterjesztése például a társasházak közös szerkezeteinek felújítására nyilván így is kedvező változásokat hozhatna. Európának ugyanakkor igen gyorsan sikerült pótolnia a ki­esett orosz gázt, és - bármit is gon­doljunk a kormány energiapoliti­kájáról - e téren nálunk sincsenek olyan drámai fejlemények, amelyek alátámasztanák a „semmi, ami nem létfontosságú, ne épüljön" jellegű ál­lítást. Abban persze egyet is érthetünk, hogy jóval többet kellene tennünk a klíma védelmében és az energia­biztonságért, komolyan kellene vennünk a megtérülő energiameg­takarító beruházásokat, és foglal­koznunk kellene egyebek mellett­­ szervezetten, országos programként a villámárvizek pusztításainak megelőzésével, a vízmegtartó vagy esetenként éppen a többletvíz-elve­­zető képesség növelésével. De a város fejlődésének nem kel­lene megállnia, így továbbra is aktu­ális kérdés, hogy mi minden épüljön a funkcióját veszített Rákosrendező pályaudvar területére, ami jelenleg a főváros egyik legnagyobb, fejlesz­tésre váró helyszíne. Annál is inkább érdemes ezt a kérdést megválaszol­ni, mert a potenciális befektetőkkel megkötendő szerződés fő eleme­it tartalmazó, a napokban nyilvá­nos vitára bocsátott törvénytervezet csak a kormány által megvalósítan­dó infrastrukturális elemeket veszi sorra, a beruházók számára semmi­féle instrukciót nem tartalmaz, a fej­lesztés várható összértékén kívül. Érdemes megvizsgálni, mit mon­danak erről a hatályos tervek. A fő­város településszerkezeti terve, amelyet legutóbb 2023-ban módo­sítottak (bár a budapest.hu-n még a 2021-es változat érhető el), egyrészt a vegyes használatú, szerkezetalakí­tó fejlesztési céltérségek közé sorol­ja - hat másik funkcióját vesztett te­rülettel együtt - a Rákosrendezőt. A még Tarlós István idejé­ben indított, rendkívül alapos fővá­rosi szak­anyag városi­as beépítésű intézményi és rekreációs területeket, továbbá je­­lentős mére­tű közparkot is elhelyezne Rákosrende­ző felhagyott vasúti terüle­tén. Új lakó­területekről főként a jelentős zaj miatt csak kiegészítő funkcióként tesz említést, másrészt az egykori pályaudvar sze­repel a nagyvárosias lakásépítésre és intézményfejlesztésre szánt te­rületek között is. E tervnek sajátos­sága ugyanakkor, hogy a szöveghez csatlakozó ábrákon leginkább a Ten­gerszem utca és a Szőnyi út két ol­dalán fekvő ingatlanokat sorolja az intézményi, jellemzően szabadon álló jellegű területekhez, magának az egykori rendező pályaudvarnak a középső sávjában pedig egy meg­lehetősen széles közlekedési terüle­tet hagy meg, aminek a két oldalán gazdasági, j­ellemzően kereskedelmi, szolgáltató terület számára jelöl ki területsávot. A lakásépítési szándékoknak a jo­­gilag meghatározó jelentőségű terv­lapon nincs nyoma. Mivel a hatályos fővárosi és kerületi terveknek jog­szerűen egymással összhangban kell lenniük, ugyanezt a logikát tükrözi a zuglói helyi építési szabályzat és szabályozási terv is. A nagy léptékű, átfogó koncepciók, stratégiák pedig ennél még általánosabbak, így nem adnak érdemi fogódzót a terület jö­vőjét illetően. Készült viszont 2019-ben - még Tarlós István idejében elindítva - egy jogi kötelezettséget nem je­lentő tanulmányterv a terület fej­lesztési lehetőségeiről. A 2023 de­cemberében nyilvánosságra hozott terjedelmes anyag három változat­ban vizsgálja az összesen 240 hek­táros térséget, amelyből Rákos­rendező állomás csak mintegy 160 hektár. A rendkívül alapos és szer­teágazó vizsgálatokra támaszko­dó szakanyag városias beépítésű in­tézményi és rekreációs területeket, továbbá jelentős méretű - 20-40 hektár közötti - közparkot is elhe­lyezne a felhagyott vasúti területen, az egyes változatok területhasznála­ti arányaikban és elrendezésükben különböznek egymástól. Az anyag új lakóterületekről - főként a jelentős zaj miatt - csak kiegészítő funkció­ként tesz említést. Elérhető továbbá 2023 vége óta egy Budapest Parkváros - Rákos­rendező térségének városfejleszté­si víziója című szép kiállítású, már a kormányzati bejelentésre reagálva készült fővárosi füzet, amely többek között az előbbi tanulmánytervre is alapoz. Ebben szerepel néhány te­matikus funkcióséma is a területről. Érdekes része az anyagnak egy 2021- ben készült reprezentatív felmérés eredménye, miszerint a budapesti­ek a fejlesztésben a legfontosabbnak a környezettudatosabban működő várost (100 fokú skálán 94 pont), az emberek egészségének védelmét (93 pont), a város gazdasági erősö­dését, változatos munkahelyek és megfelelő jövedelmek biztosítását (92 pont), zöldebb, fásabb, parko­­sabb várost (91 pont), a közügyek át­láthatóságát (90 pont), valamint a turisták és a lakók összhangját (89 pont) tartották. A füzet­­ szakmailag helyesen az egyik legsúlyosabb problémának a városból való kiköltözést tartja, ami jelentősen növeli az ingázófor­galmat, az pedig fokozza a forgalmi dugókat, növeli a légszennyezést, így széles körben rontja a nagyvá­rosi létkörülményeket. Az anyag ezért vegyes funkciójú, kompakt vá­rosrész létrehozását tartja szüksé­gesnek, 8-10 ezer megfizethető la­kás megépítésével, 30-40 hektáros közparkkal, benne egy a Rákos-pa­tak vizéből táplálkozó tóval. Fontos elem továbbá a 3-as villamos és a kis­földalatti meghosszabbítása, az új közúti kapcsolatok - többek között a Szegedi úti felüljáró - megépíté­se, új kerékpáros- és gyalogosútvo­nalak létrehozása, a környezetbarát belső közlekedési hálózat, a megúju­ló energiahasználat és a hőszigetet csökkentő zöldfelületek sora. Lényeges része az anyagnak az utolsó fejezet, amelyben a főváros hitet tesz amellett, hogy az ilyen je­lentős léptékű, állami területeken megvalósuló fejlesztési akciók csak a főváros, az érintett kerületek, a magyar állam és a piaci befektetők közötti partnerségben, egyeztetett és konszenzusos alapon elfogadott tervek alapján, komplex város- és ingatlanfejlesztési programként - azaz összehangolt projektek soro­zataként­­ valósítható meg, kedvező esetben az infrastruktúra fejleszté­sére rendelkezésre álló európai uni­ós források felhasználásával. A fővárosi álláspontot képvise­lő, szakmai szempontból helyesnek mondható dokumentumban sem Dubaj, sem felhőkarcolók nem sze­repelnek, viszont egy olyan vízió körvonalai bontakoznak ki, amely alkalmas lehet Budapest nemzetkö­zi mércével is kiemelkedő színvona­lú - a füzetben jó példaként szereplő skandináv, osztrák és német város­részekhez hasonló léptékű - új ne­gyedének kialakítására. Tegyük hozzá: ez a lakásszám már egy kisebb városnyi - 15-20 ezer főnyi - lakosságot jelent, így feltétlenül gondolni kell az alapfo­kú egészségügyi, oktatási és szociális létesítmények, a kiskereskedelem, szolgáltatások megteremtésére is. Megfelelő tervezés esetén a rekreá­ciós terület részeként szóba jöhet például egy magas színvonalú városi vidámpark is, pótolva a sok éve fenn­álló hiányosságot, esetleg összehoz­ható a program a szomszédos, be­fejezetlen biodóm új funkciójának megtalálásával is. Mivel a korábbi tanulmányter­vek alapján, de azokat továbbfej­lesztve kialakított fővárosi álláspont egyelőre csak nagyvonalú kereteket, irányelveket tartalmaz, így a remélt egyeztetés során kialakuló további, egyre részletesebb, konkrétabb ter­vekben sok elemet kell érdemi tar­talommal megtölteni. Különösen, ha figyelembe vesszük a kormányza­ti retorikában szereplő mini-, majd maxi-Dubaj fordulatot a 240 méte­res toronyházzal. A végeredmény csak akkor lehet az ország és Buda­pest, valamint a szűkebb térség szá­mára egyaránt kedvező, ha az egyez­tető felek törekszenek a „mindenki nyer" filozófia megvalósítására. Ez új elemnek számítana az elmúlt idő­szak hazai politikatörténetében. Szakmai szempontból leszögez­hető továbbá, hogy magasházakra a mi kulturális és gazdasági viszonya­ink között nincs szükség, de ha a be­ruházók ilyet akarnának építeni, ak­kor a terület a fenti keretek között alkalmas lehet arra is, amennyiben nem rombolja a Budapest világörök­ségéhez sorolt látképet, azaz nem okoz lényeges és kedvezőtlen válto­zásokat a városnak a kilátópontok­ról, illetve az Andrássy útról feltáru­ló látványában. Az eddigiekből levonható az a ta­nulság is, hogy a Fővárosi Önkor­mányzatnak az elmúlt évtizedek­ben megszokottnál lényegesen több, konkrétabb tervet kellene elkészít­tetnie és karbantartania egyes fon­tos fejlesztési területekre, a város fejlődésének érdemi befolyásolása érdekében. Ezeket aztán nyilvános­ságra is kellene hozni, hogy a város lakói minél szélesebb körben láthas­sák, milyen közös jövőn dolgozik az aktuális városvezetés, és véleményt is nyilváníthassanak róla. Az ilyen tervek alkalmasak lehetnek a fej­lesztők, befektetők érdeklődésének felkeltésére, ugyanakkor ha széles körben ismertek és köztudottan el­fogadottak, akkor kisebb a veszélye, hogy a befektetői vagy tulajdono­si körök egészen más elképzelések­kel állnak elő, vállalva az ezzel járó, hosszú időn át tartó és számos koc­kázatot hordozó lakossági és politi­kai vitákat. És még két gondolat, amely már túlmutat a fővároson. Ha legalább a nagyvárosi önkormányzatok ren­delkeznének a pályázati kötelezett­ségként előállított dokumentumo­kon túlmutató, közérthető, széles körben elfogadható tervekkel, ame­lyeket nemcsak a­­ főpolgármes­ter vagy egy-két a politikához közel álló munkatársa, hanem hozzáértő szakemberek tárnának a nyilvános­ság elé, akkor ezek a kérdések nem silányulnának azonnal politikai vita tárgyává, és az egyes - egyébként sokszor nem egyszerűen eldönthe­tő - kérdésekben is jobb döntések születhetnének. Érdekes lenne to­vábbá az is, ha az önkormányzatok és persze a kormány is­­ az általuk közpénzből elkészíttetett lakossági felmérések, közvélemény-kutatások eredményét rutinszerűen közzéten­­nék, hiszen azok alkalmasak lehet­nek egyes önkormányzati döntések hátterének megvilágítására, a veze­téssel szembeni bizalom fokozásá­ra és a lakossági tudatosság növelé­sére is. ONGJERTH RICHÁRD Hild János­­díjas urbanista, a Magyar Urbanisztikai Társaság tanácsadó testülete és a Budapest Kör tagja­ ­<ZM5 Az oldalon megjelenő vélemények nem­ feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére rövidítésére. Q< oÖ

Next