Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)

2024-01-26 / 22. szám

Makó Ágnes Sorsjegy Elfelejtkeztem a kaparós sorsjegyről, most találtam meg a táskám rejtett kis rekeszében, a müzliszeletes papír és két hűségkártya között. Azt írja, lejárati dátum. Mi van ma? Tegnapig lehetett volna beváltani. Erről lecsúsztam. Minden lehetséges megnyert és nem nyert nyereményem ott marad a megfogalmazhatatlan, beláthatatlan őskáoszban. Hurcolom magammal még egy darabig, nézegetem, de a dátum múlt marad. Azért is lekaparom, kaparom, kaparom, itt van, NEM NYERT. Minden rendben, kidobom, fellélegzek. Remix ismerős ez a dal tizenhat éves koromból amikor még bármi lehetett volna most újra megszédülök a felém zúduló végtelen lehetőségfolyamtól torokszorítóan elcsépelt nosztalgia de azonnal kirobban belőle az akkori energia ha felnyomjuk a hangerőt meg nem történtté válik néhány évtized már nem számít mennyi fér bele az időbe mert körkörös az idő ki kellene pucolni a lefolyót mielőtt végképp eldugul aztán főzni valamit a maradék rizshez a melót leadni holnapig boltba menni vagy csak hanyatt fekve csukott szemmel órákig beszélgetni és máris eltelt huszonöt év jöhet a következő huszonöt mennyi leütött karakter fér az időbe életközepi válságok pörögnek remixek jönnek ugyanazt a dalt halljuk a kilencvenes évek csak ott és akkor jó naiv próbálkozásait amikre a kétezres évek minden éve kihoz egy-egy remixet meg lehet élni belőle csak jó dalt kell választani és újra és újra és újrakeverni új hangzásvilág kell nem az a lepattant régi zúzzon a 2023-as, 2024-es, 2045-ös verzió ez már nem ugyanaz a hangstúdió minden évtizedhez hozzáidomul a dal kihúz a szerelmi bánatból vizsgastresszből állásinterjús gyomorgörcsből szülői értekezletből temetésre készülődésből végtelen ciklusból visszarepít oda ahol még bármi lehetett volna életünk végéig ugyanazt hallgatjuk az utolsó hang, amit felfogunk (hé, öreg, hallja?) megszűnő hallásunkkal végtelen lehetőségeinket sugallja (tegyél be hozzá régi zenét) t Nyitott mondat 3 Zámbó Tamás Magasház el is dughatod magadnak, ezt én akkor sem tervezem meg, nem írom alá, ezt így nem szabad megcsinálni. És nem csak azért, mert ez a hat szint ellen­tétes a beépítésére vonatkozó előírá­sokkal, hanem egyenesen veszélyesnek látom statikailag, amit kérnek. A szomszéd épületek mind megsüllyedhetnek. Nincs az az építési hatóság, amelyik ezt így engedélyezné, akárki is a beruházó! Már egy órája gyűrték egymást a tárgyaló­ban. Egy ideig Kele higgadtan próbált érvelni, de Atti kezdettől ugyanazt hajtogatta, mintha egy nehéz felfogású gyerekbe sulykolná a lec­két, értse már meg, kell nekik ez a meló, külön­ben rövid időn belül padlóra kerül a cég. Igen­is félre kell tennie a magasröptű szakmai és a morális nyafogásait, ha másért nem, legalább azért, mert csak itt az irodában egy tucat em­ber megélhetéséről kell gondoskodni, és egy sor alvállalkozójuk is számít rájuk. Érzékelve, hogy Atti meg sem akarja hallani az indokait, Kelénél elszakadt a cérna, a székről felpattan­va vágta Atti elé a pályázati kiírás dossziéját. Atti hosszan hallgatott. Unokatestvérek voltak, de a barátságuk ak­kor kezdődött, amikor Attiék visszaköltöztek a nagyapa falujába, Keléék utcájába. Egyszerre kezdték a scoala primarát is. Időnként súlyos pofonokat és rúgásokat kapva kellett megvéde­nie Kelét, akit néhány srác az osztályból kipé­­cézett magának, talán a mulyaságnak elköny­velt csöndessége és jószívűsége miatt. Aztán padtársak lettek a városi líceumban, sőt együtt kezdték a Babes-Bolyait is, Atti a gazdálkodási, Kele az építőmérnöki kart. Az egyetemen az a lány is a közös barátjuk volt csak eleinte, aki­be aztán mindketten beleszerettek. Egy ideig Elena sem tudta eldönteni, hogy kettőjük kö­zül melyik lesz az igazi, végül Kele felé húzott a szíve, úgy érezte, hogy Atti túlságosan is maga­biztos, és bármi áron keresztülviszi, amit akar, még ha ezzel sebeket is ejt másokon. Atti tudo­másul vette a lány döntését, Kelére sem tudott haragudni, elvállalta az esküvői tanúságot is. Márpedig a cég sorsa az elsődleges, gyűrte le magában a fortyogó indulatait Atti. És jó, akkor touché, gondolta, mint amikor egymás ellen vívtak az egyetemi csapatban. Metsző higgadtsággal szúrta oda Kelének: Ugyanolyan naiv kis hülye vagy, mint amilyen gyermekkorunkban is voltál! Vedd már észre, milyen világban élünk! És, csak hogy tudd, a prefektúrán rég a hatóság fiók­jában vannak azok az anyagok, amelyeket az önkormányzat hamarosan meg fog szavazni, hogy minden passzoljon a módosított beépí­tési szabályokhoz. Fölényesen és magabiztosan mondta, Kele pedig tudta, hogy soha nem blöfföl. - Ne, ne, ilyen a világon nincsen, apám! - hebegte elkerekedett szemekkel. - Márpedig az van, Kelém - folytatta az ok­tatást Atti -, hogy itt nem akárki, hanem „a Va­laki” az építtető. Ez ugyan ebből nem látszik - bökött rá az eléje dobott dossziéra -, sőt még a cégregiszterből sem, de elhiheted. - Atti! - próbálta bele ismét nyugodt tónus­ban, hiszen sokat köszönhet a barátjának, és az elmúlt időben még mindig sikerült dűlőre jut­niuk a munkával kapcsolatos vitáikban.­­ Har­minc éve vagyunk barátok, vagy... de ezt hagy­juk is. Tíz éve együtt alapítottuk ezt a céget. A semmiből növesztettük fel egy elismert, köze­pes vállalkozássá. Értem, hogy az utóbbi évek­ben a járvány, meg a gazdasági helyzet, meg sok minden rombolta a lehetőségeinket, de azt ne­ked is látnod kell, hogy ez a projekt mennyire gáz. Minden építész, akinek adunk a vélemé­nyére, rajtunk fogja köszörülni a nyelvét. Most Atti is visszatért a normális hangnem­re. Mert persze tudta, hogy Kelének igaza van, és szüksége is volt rá, hiszen a szerkezeti-sta­tikai terveket csak ő tudta elkészíteni a cégnél. - Igazad van, bizony, minden tervező és építő cég fújni fog ránk, amelyik szintén sze­retné, de nem fogja elnyerni ennek a beruhá­zásnak a lehetőségét. - Mert aztán te már azt is tudod, ki lesz a nyertes! Nem szólalt meg Atti, de a hallgatása is megadta a választ,­­ így meg aztán főleg nem játszom! - jelen­tette ki eltökélten Kele. Nem is kell, ez az én dolgom, te csak ter­vezz, barátom! - reagált Atti, és békítő hang­súllyal folytatta. - Bármit is gondolsz rólam, nem vagyok annyira hozzá nem értő. Látom, mennyire nem illik ez a ház a környezetébe. Csak én azt is látom, ez a dolgom, hogy mek­kora összeg van ennek a kiírásnak az alján. Ez megalapozhatná a jövőnket, és újra megindul­hatna a szekerünk, mert az igencsak beragadt a kátyúba. Kele lázasan átpörgette a kiírást, majd az egyik oldalnál megállt, Atti felé fordította.­­ Azt lehet, hogy megalapozná! De nézd, az alapozási technológia, amit itt kérnek, pontosan azt eredményezné, amit mondtam. A környező épületek megsüllyednének és re­pedeznének. Az nem érdekli „a Valakit”, ugye? Egy egészen más és horrorisztikusan drágább alapozás lenne csak biztonságos. Jó, Kelém, figyelj! A megrendelő egy meg­lehetősen szép uniós támogatást fog elnyerni, abból nekünk is jócskán fog csorogni. Azt meg én is tudom, minden beépítésnél lehetnek olyan következmények, amiért te most aggo­dalmaskodsz. De azok nem fognak azonnal jelentkezni. Majd akkor lesznek perek, majd aztán egyszer kell valamit fizetni, de addigra az a cég már rég nem fog létezni. - De mi fogunk, baszod! - ordította most már bele. - Mikor lettél te ilyen? Megbeszél­tük az elején, hogy ez a cég a szakmai tisztes­ség szabályai szerint fog működni. Két éve építészeti díjat kaptunk a városi uszodáért... Most meg pályázni akarsz a presztízsünk le­rombolására? Atti becsukta a dossziét, a barátjára nézve szenvtelenül közölte: Most az uszodaprojektbe nem mennék bele, ezt pedig akkor megtervezi és aláírja más. - Na, az még neked sem fog menni! - hor­kant fel vele. - Taggyűlést hívok össze, Elená­­val le fogunk szavazni, még ha az elvált felesé­ged melléd is áll, nem tudsz többségi döntést hozni! Atti fölnevetett. Bár nem így és nem most akarta, de tudta, muszáj lesz bevinnie az utol­só találatot is. - Elena mellettem fog szavazni. Elege lett az élhetetlenségedből, megszokta a jómódot, mert azt könnyű. Élvezi, hogy a gyereketek­nek eddig mindent megadhatott, szereti a kis BMW-jét... és hát... azt hiszem, engem is. Az idő kiforogta, hogy rosszul döntött. El fogod így veszíteni. Kele a székébe roskadt a bizonyosság súlya alatt, bár a sejtés mostanában néha megérin­tette. Megtörten mondta: - A nevemet akkor sem adom ehhez! - A nevedet?! - legyintett Atti. - Ugyan kit fog az érdekelni, ha nem te írod alá a tervet, Kelemen? Az éppen elég lesz nekünk, ha a jó nevű Kelemen Építőmíves s.r.o. lesz a pályázó a „DÉVAI MAGASHÁZ” kiírásra­­ állt fel az asztaltól, és szó nélkül elindult kifele. Amint becsukta az ajtót, Kele a feleségét hívta. - Megvolt, Elena. Bocsáss meg, hogy nem hittem neked, minden úgy van, ahogy mond­tad... Persze, kezdjen csak bele nyertesként! A vívásban is sokszor megszorongatott... Az. Jól emlékszel: védés, visszatámadás... Nagy botrány és felzúdulás kell, hogy még az „a Va­laki” is szükségét lássa visszavenni legalább két szintet. ■ TlF 1 !*■ lí­T­t >=ec­u-I m mm XT ff [T ®" P ca P.U-cp]

Next