Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)

2024-01-27 / 23. szám

VÉLEMÉNY______________________________________________I­9 Pénzcsapra verve a a Fidesz-KDNP min­den kétséget kizáróan a Mária országának fel­kent pártalakulata a ma­­­­gyarság megmentésére a zivataros évszázadok alatti teljes elvesződéstől, és ezért még az sem nagy ár, ha illiberális államcsínnyel térítik le az államot a macerás de­mokratizmus útjáról és közben el­foglalják a közmédiát, a választási bizottságot, az ügyészséget, továb­bá megosztó pártkatonákkal töltik be a közjogi méltóságok posztjait, akik aztán a nemzeti egység fölöt­ti őrködés vagy a komolyan vehető parlamenti politizálás helyett a de facto állampárti hatalomgyakorlást védelmezik teljes testükkel, miköz­ben a konkrét ellenzékiséget a leg­nagyobb nemzetbiztonsági kocká­zatnak nevezik, míg ők a legnagyobb ellenállást akkor fejtik ki a fideszes hatalmi gépezettel szemben, amikor a kormányfő elé mennek erős szem­­beszélben - nos, akkor rendben van, hogy a Városi Civil Alap 87 százalé­kát gyakorló talpasoknak utalták ki, a létezési stílusgyakorlatokkal birkó­zó pártalelnöktől a választási hajrá­ban házaló kampánykatonákig, akik pénzzel, paripával és fegyverrel vág­hatnak neki az idei kettős választás­nak. És persze a teljes Bohár Dániel Zrt. meghívásának nagy garral hala­­dékozó „polgári” programokra: em­lékezzünk meg itt néma főhajtással e szép jelző akkurátus kinyiffantá­­sáról. Ha azonban ez mégiscsak de­mokrácia volna, mint amit állítani látszandónak róla komoly fejek te­levíziós hírműsorokban vagy kor­­mányinfókon, akkor mégiscsak vol­nának gondok azzal, hogy milliárdos közpénzeket talicskáznak haza fide­­szesek. Igen, valóban, lopnak ennél többet is, a leggazdagabb bátoroknak fizikailag nem lehetett annyi idejük, hogy munkával keressék magukat az angol királyi család vagy Mick Jag­­ger fölé négyszer, amennyiben a fölé nem volna túlzás, szívesebben mon­danánk elét, mert az nem magasság, hanem távolság, amit hátországszél­ben caplatva lehet realizálni, nem vetve el persze a Jóisten, a szeren­cse és Orbán Viktor szerepét sem. Szóval, igen, lopnak többet, de ezek a milliárdok azok a milliárdok, ami­ket egy szabad ország szabad civiljei költhetnének arra, amit egy átlátha­tó pályázati rendszerben a létező kö­zösségi célok megérdemelnek. Most akkor képzeljük el, amint Németh Szilárd leteszi a lantot, s vele minden államügyet a sparhelt mellé, egy utolsó szerelmes pillan­tást vet a nyúlj­ára/nyúlj­ára (egyszer kiszótárazzuk, mi az, ha addig élünk is), befűzi a papírt, és ír egy jókora pályázatot civil tevékenysége igazo­lására a Miniszterelnökségre. Gu­lyás Gergely is megérdemelne egy ilyen önfeledt nevetést ezután az embert próbáló másfél évtized után, mozdulhatna végre az összes elfele­dett arcizom. De nem. Egy fia érte­lem nem sok, annyi sincs az akár 37 milliót kasszírozó „civilek” nagy ré­szének támogatásában, a Válasz On­line gyűjtése szerint zömüknek még honlapjuk sincs. Nem úgy a tiszaúj­­városi Della Lavanda Kreatív Fia­talokért Alapítványnak, ahol épp a honlap nyomán sokasodnak a kér­dések: a Tállai András megnyitójá­val elővezetett falunapozásban mi a kreativitás? Mármint a pénzcsapolá­­son túl, ha már della. A Lavanda a le­vendula mellett egyéb összetételben mosást jelent (sőt, gyomormosást), amit végképp nem értünk. BALASSA TAMÁS Ügy az ügyből Előre bulvárhírnek látszik a fideszességét nyíltan fel­vállaló zenész, Curtis édes­anyjának kálváriája: előbb három órát várt egy ros­­­szulléte miatt a mentőre, majd kórházi ellátása után hazaszállí­tották, értesítés nélkül, és egy ro­zoga műanyag széken, mezítláb, köntösben hagyta ott a betegszál­lító cég munkatársa. Ha nem egy celeb anyjáról lenne szó, hír se lett volna belőle. Pedig ez az ember­telen eljárás lakmuszpapírként mutatja a mai magyar egészség­ügy működési nehézségeit. Pél­dául azt, hogy csak akkor várható valamifajta következmény, ha hí­res emberrel vagy a rokonával tör­ténik baj. Így volt akkor is, amikor Gálvölgyi János lett rosszul, s lá­nyai hiába hívták a mentőt, nekik kellett édesapjukat bevinni a kór­házba. Most is élhetünk a gyanúperrel, miszerint csak azért indult vizsgá­lat a mentőszolgálatnál és a beteg­­szállító cégnél, mert Curtis kellően ismert, és ezért a nyilvános fóru­mok felkapták az ügyet, vagyis ügy lett az ügyből. Érdemes eltűnődni, hány ehhez hasonló eset történik az országban, amikor a betegszál­lító nem megfelelően végzi a mun­káját, vagy ki sem ér időben a men­tő és senkiben fel sem merül, hogy esetleg elrontottak valamit. Túl­nyomó többségükről bizonyosan nem értesül a nyilvánosság. Szinte mindenki tud egy rém­történetet, s talán Curtisnek is ér­demes lenne elgondolkodni, hány olyan honfitársa lehet, aki szint­úgy elszenvedője egy permanen­sen rosszul működő rendszernek. A betegszállító cég azonnali ha­tállyal kirúgta alkalmazottját, ám ez tüneti kezelés. Ami pedig Cur­tis vállalt fideszességét illeti: kér­dés, eljut-e annak felismeréséig, milyen szerepe van a történtekben annak a kormányzatnak, amely már 14. éve kormányoz teljhata­lommal, de még mindig nem sike­rült megoldani, hogy mindenhová időben kiérjen a mentő és a keze­lés után hazavigyen a betegszállító. JEGYZET Árpási Bence IE/MONDOK! M.44045 (jettsk­?, EL NEM FOGADOTT LEMONDÁS PÁPAI GÁBOR RAJZA Volt és van valami közös ezekben a „mélyma­ Csak kérdezem lyan világban élek, ahol valakik fenntartják ma­guknak a jogot, hogy dönthessenek arról, ki __ magyar és ki nem eb­ben a hazában. Ez a felosztás poli­tikai indíttatású és természetű, ám még ennek figyelembevételével is érthetetlen, hogy valakik olyan ma­gasra emelik magukat, hogy ilyen kérdés eldöntésében az ítéletalkotó szerepében tetszeleghessenek. Nem pusztán arról van szó, hogy életünk helyszíne, a Kárpát-medence átjáró­ház volt és maradt a mögöttünk álló ezer évben. Európának ez az a tá­jegysége, amelyben úgy keveredtek egymással népek, nemzetek, nem­zetiségek, kisebbségek, ami tény­leg egyedivé teszi a térséget - benne Magyarországot -, ahol élünk. Nem véletlenül sóhajt fel ver­sében a költő: „Anyám kún volt, az apám félig székely­,félig román, vagy tán egészen az.” A nacionaliz­mus elemi erővel tört felszínre a rendszerváltást követően, ami rész­ben érthető, mert a kádári szocializ­mus alattvalóinak éppen a nemzeti hovatartozás érzését nem engedte megélni. Igaz, ebből a szempontból elgondolkoztató, hogy Románia na­cionalizmusra épülő egypártrend­­szere szellemileg jobb világot kí­nált-e keleti szomszédunk többségi társadalmának. Nem szeretnék el­veszni a politikatörténeti fejtegeté­sekben, amelyekhez alig-alig értek, inkább egy megfigyelésemet osztom meg. Számos levelet, még több kom­­mentet kaptam az elmúlt húsz-har­minc évben cikkeimmel egyet nem értő olvasóimtól. Közülük számo­san nem egyszerűen kétségbe von­ták magyarságomat, hanem lénye­gében kiutasítottak a nemzetből, változatos átkokat szórva rám. Volt és van valami közös ezekben a „mélymagyarokban”. Nem tudnak helyesen írni. Ha leveleikben csak elütésekre és betűcserékre bukka­nok, mindezt szóba sem hozom. Ám durva hibáktól hemzsegő soraik ar­ról árulkodtak, hogy helyesírásunk alapelveivel sincsenek tisztában. Ezek után nem meglepetés, hogy a napokban a Magyarságkuta­tó Intézet honlapján nem sikerült a Himnusz első sorát a helyesírás szabályait követve leírni. Milyen magyarok azok, akik még erre se fi­gyelnek oda? Csak kérdezem. BOD PÉTER gyarokban”. Nem tudnak helyesen írni. Glaszékesztyű PILLANTÁS A KILENCEDIKRŐL essze nem az ízlé­sem szerint való az a mód, ahogy a Pár­beszéd visszavágott Vitézy Dávidnak. Egy fényképet tett közzé az egyik közösségi oldalon Vitézyről, ahol Orbán Viktor legidősebb lányával, Ráhellel néz szembe az objektív­vel, mosolyogva, vidáman. De hát a politika nem az én ízlésem szerint építkezik; azok, akik közzétették a fotót, ezt az egyszerű módját vá­lasztották annak, hogy lejárassák a mostanában főpolgármester-je­löltként is emlegetett, hajdani fi­deszes államtitkárt. Mégis, az em­ber próbál valami ízlésest, etikust keresni, legalább azon az oldalon, ahova helyezi magát. Tudom, jól tudom, hogy egy olyan ellenfél­lel szemben, mint a Fidesz szin­te lehetetlen glaszékesztyűben megvívni a harcot, miközben az ő markában bikacsök van, mégis, va­lahogy próbálunk ragaszkodni ah­hoz a kultúrához, amelyet elvisel­Az egész jelölési hercehur­ca, az LMP szerepválla­lása Orbán Ráhel nélkül is meglehe­tősen gya­nússá teszi az ügyet. Ketőnek és egy határon belülinek tartunk. Ez a kép nálam nincs ezen a hatá­ron belül. És nem azért, mert Vitézy állítása szerint valamikor tíz évvel ezelőtt készült, egy felhőtlen buli hangulatában, hanem mert nem kell ahhoz Orbán Ráhelt bevonni a kampányba - a célul kitűzött lejá­ratásba -, hogy tudjuk: Vitézy Dávid erősen kötődik a kormánypárthoz, és az Orbán-családhoz is. Ennek azonban nincs köze a valós telje­sítményéhez, szakértelméhez. Ez utóbbit senki nem vonta kétségbe, vagyis hogy bizonyos területekhez - és ez elsősorban a tömegközleke­dés - feltétlenül ért, és megszólalá­saiból az is tükröződik, hogy ilyen­kor képes félretenni a pártpolitikát. Amúgy pedig: az egész jelölési her­cehurca, az LMP szerepvállalá­sa Orbán Ráhel nélkül is meglehe­tősen gyanússá teszi az ügyet. Ha ugyanis egy ellenzéki párt nem tud, vagy nem akar saját soraiból kiállí­tani egy Karácsony versenytársat - ha már mindenképpen akar -, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy miért pont a Fideszhez erős szála­kon kötődő (szak)politikust választ. Mi a cél, mi az üzenet vele? Egyik ol­dalról a semlegesség látszata, vagy - másik oldalról - az, amit Tarlós István megfogalmazott: ellenzék és kormánypárt közösen jelöl főpol­gármestert. Ilyen a magyar politikai életben eleddig nem volt, és az sem kizárt, hogy a választóknak tetsze­ne a megoldás. Már amennyiben... Mert a választó már nagyon fáradt és utálja azt az állandó háborút, ami a magyarországi, kiváltképp a buda­pesti politikát jellemzi, ugyanakkor nem is teljesen naiv, hogy ne lásson át egy-egy ilyen manipuláción. Hogy ne tudja, márpedig ilyen összefogás nem létezik, és nem is az idei önkor­mányzati választás lesz az, amikor megvalósul. Vitézy, és vele az LMP szere­pe erősen kérdőjeles tehát, sem az önálló jelöltet, sem Vitézy indítá­sát nem nagyon lehet igazolni. Két­ségtelen: a hatalom oldaláról meg­szoktuk az övön aluli ütéseket - a bikacsököt is Karácsony Gergely megválasztása óta kap ilyeneket, a Fidesz-propaganda naponta gyárt­ja az utóbb semmibe hulló ügyeket, és mégis.. Mégis rosszulesik az ilyen szín­vonaltalan támadás, amit az idézett fénykép jelképez. Hadd legyen már meg az az illúziónk, hogy azért mi mégis egy másik értékrendet kép­viselünk. Vagy nem? NÉMETH PÉTERM

Next