Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)
2024-01-27 / 23. szám
Franciaország 41 SZÉP SZÓ 7 tanítványaim többször kérdezték már, hogyan lehetséges az, hogy San Marino, Monaco vagy akár Luxemburg fennmaradt. Miért nem foglalták el a nagyobb, erősebb szomszédok? A kérdés mögött olyan sajátosság lappang, ami alapvetően megkülönbözteti Európa és Ázsia történetét. Európában is zajlott háború bőven: trónviszály vagy egy vitatott tartomány, netán térségi vagy kontinentális hegemónia megszerzésére irányuló törekvés, a másik ország függésbe vonásának szándéka. De egy ország teljes felszámolására kontinensünkön ritkán akadt példa. Valahogy Európa hajlamos tudomásul venni a másik létezését. Ázsia háborúi és birodalmai viszont, az asszíroktól a hunokig és tovább, a másik felszámolását tekintik természetesnek, mint saját hatalmuk növelésének eszközét. Egy ázsiai birodalom vagy terjeszkedik vagy zsugorodik, a konszolidált nagyság kevéssé jellemzi. Ázsia négy és félszer nagyobb Európánál, de nagyítóval kell keresni az egy évezreden át fennmaradó Monacohoz vagy Andorrához hasonló államot. A Róma utáni európai történelemben csupán két nagy ázsiai típusú, totális hódítási kísérlet akadt: Napóleoné és Hitleré. Egy-egy karizmatikus diktátor, végtelen becsvágy, a realitásérzék megbicsaklása, a terjeszkedés leállítására való képtelenség. A katonák és a politikusok is hajlamosak az aktuális háborút az előző mintájára elképzelni. Mivel az első világháborúnak fontos eleme volt a francia-német patthelyzet, az állóháború, az erők kiegyenlítettsége, úgy látták, az új háború is hosszú francia-német mérkőzést hoz. Franciaország 1940-es gyors összeomlása, mindössze hathetes ellenállása a második világháború talán legnagyobb meglepetése. Az okok összetettek. Az első világháborúban - mint az menet közben kiderült - a lövészárkokra, szögesdrót akadályokra és géppuskákra alapozott küzdelem a védekező félnek és a háború elhúzódásának kedvezett. A második világháborúban viszont a harckocsik és repülőgépek tömeges alkalmazása a mindenkori támadót juttatta előnyhöz. De Gaulle (ekkor még csupán ezredes) könyvet írt a modern hadviselésről, benne a tömegesen bevetett tankok és gyalogság összehangolt alkalmazásáról. A munka azonban szinte észrevétlen maradt Franciaországban, ám lefordították német nyelvre, és ott a gyakorlatban is alkalmazták. Ha Franciaország gyors összeomlásának okait keressük, azt nem találhatjuk meg egyetlen ember hibáiban, sem pedig a demokrácia lényegében, mint azt Pétain marsall vélte. Az egész francia katonai és politikai elit mondott csődöt. Ám ez a diagnózis csak félig igazságos, ismerve a németek jelentős túlerejét emberanyagban és haditechnikában. A bukás azonban nem pusztán katonai tényezőkön múlt, abban társadalom-lélektani erők is szerepet játszottak: magabiztos németek, kétségbeesett franciák. A francia baloldalon megosztottság, szétesés és anarchia - a jobboldalon demokrácia- és köztársaság-ellenesség, németbarátság, reakció. A közös nevező egyfajta csüggedt defetizmus, dekadencia, nemzeti önmarcangolás. A francia jobboldal és szélsőjobboldal jobban félt a baloldaltól, mint Hitlertől. Marc Bloch Különös vereség című könyvének fontos mondata: a franciák túl hamar elfogadták a vereséget. Miként Németországban 1932-1934-ben, úgy Franciaországban 1940-ben egy egész nemzet mondott le szabadságáról, átadva hatalmát egy szélsőjobb politikai elitnek. Legfeljebb: emitt lelkesedéssel, amott beletörődéssel. Veresége után Franciaországot feldarabolták. Elzászt és Lotaringiát Németország kebelezte be, Nizzát és Korzikát Olaszország. A maradék francia területet kettéosztották, egy német megszállás és igazgatás alatt álló északi és nyugati részre, illetve egy korlátozottan önálló délire. Ez volt a Francia Állam, vagy közismertebb nevén a Vichy-Franciaország. Fővárosává ugyanis a hegyvidéki üdülővárost tették meg - mintha egy mara A francia vesztes Az anyák igyekeztek elérni, hogy gyermekük érintse meg Pétain ruháját UJLAKY ISTVÁN déli Magyarországnak Hajdúszoboszló volna a székhelye. A német európai „új rend”, akárcsak bő évszázaddal korábban Napóleoné, mintegy koncentrikus körökben épült fel. Legbelül a hódító, az általa bekebelezett területekkel együtt. Vagyis a Német Birodalom, benne Csehországgal, Nyugat-Lengyelországgal, Ausztriával, Elzásszal és Lotaringiával, Eupen és Malmedy belga, Memel litván várossal, Észak-Schleswiggel. A belső gyűrű olyan látszatfüggetlenséggel rendelkező bábállamokból állt, mint Horvátország, Szlovákia, az 1943-ban létrehozott északolasz Salói Köztársaság vagy a nyilas uralom alatti Magyarország. A következő, második gyűrűbe részleges önállósággal bíró, de a német hadsereg és elnyomó szervezetek megszállása alatt álló országok: Norvégia, Dánia, vagy a most bemutatott Vichy-Franciaország tartoztak. Hazánk 1944 márciusa és októbere között sorolható ide. A legkülső övét a Németországhoz önként csatlakozó, független államok, „csatlós országok” alkották, mint Finnország, Románia, Bulgária vagy a német megszállás előtti Magyarország. A fenti „öveket” persze nem kell szó szerint, földrajzi értelemben venni, inkább a német uralom különböző fokozataiként. A náci Németország által legyőzött államok közül Franciaország volt az egyetlen, amellyel a németek fegyverszünetet kötöttek, egyáltalán tárgyaltak, még ha nem is egyenrangú félként. Mi ennek a magyarázata? A kérdés szakértője, Boros Zsuzsa hangsúlyozza: Franciaország nem volt része a német élettérnek, Franciaország nem volt önálló hadicél. Mindehhez gyakorlati szempontok társultak: a Pétain vezette félig független francia állam német szempontból olcsóbb volt, mint a megszállás és igazgatás költségei. „Miért pazaroljuk saját erőinket a rend fenntartására, ha ezt Pétain rendőrsége is megteszi?” - mondta Hitler. Emellett a francia flotta, melyet a németek nem tudtak elérni, egy önálló francia állam kezében nem erősítette a rivális Nagy-Britanniát. Hitler nem akart emigráns francia kormányt. És úgy, ahogyan ez történt, nemcsak földrajzilag, de politikailag is megosztotta Franciaországot. Az 1940-ben létrejött Vichy Francia Állam az eredeti Franciaország területének 45, népességének 38 százalékát foglalta magában, ám ezen túl uralta a francia gyarmatokat is. Milyen volt a Vichy-Franciaország rendszere? Az 1940. július 9-10-i francia nemzetgyűlés teljhatalommal ruházta fel Henri Philippe Pétain marsallt, az első világháború legendás, karizmatikus tábornokát. Pétain ekkor egy személyben kormány- és államfő lett, aki a törvényhozó hatalmat is gyakorolta, amennyiben „alkotmányrendeleteket” hozhatott. Hozott is mintegy negyvenöt törvényt, melyeket a francia nemzetgyűlés nem hagyott jóvá. Vichy rendszere viszonylagos önállóságot élvezett a diplomáciában, a végrehajtó és törvényhozó hatalomban, az igazságszolgáltatásban, s mint említettük, megtarthatta gyarmatait és flottáját. Még egy százezer fős „fegyverszüneti hadsereget” is fenntarthatott. Ugyanakkor Németország ellenőrizte külkereskedelmét, és kénytelen volt kiadni a német menekülteket. Pétain egy rövid időre afféle de facto monarchiát teremtett. „Mi, Philippe Pétain” szólt népéhez. Ha a rezsim lényegét, tartalmát nézzük, az paternalista, korporatív, autokratikus és antiliberális diktatúra, feudális elemekkel színezve. „A Pétain-kormány első lépései nem árultak el nagy szakszerűséget” - állítja a jeles diplomáciatörténész, Diószegi István. Békefeltételeket kérni fegyverszünet előtt, egyoldalúan tűzszünetet hirdetni: nem a professzionalizmus (és az erő) jele. Ha Franciaország vereségét és Németország pillanatnyi erejét nézzük, a franciáknak adott béke méltányos volt. Körülményei persze megalázók. Hitler ugyanott, ugyanabban a vasúti kocsiban íratta alá a fegyverszünetet, ahol az első világháború végén a német hadsereg erre kényszerült. Pétain, aki ismerte és tisztelte Horthyt, politikai profiljában mutat is némi hasonlóságot a magyar kormányzóval. Ez a szabadság- és demokráciaellenes, szélsőjobboldali, de bizonyos mértékig konzervatív és feudális karakterük mellett konkrét eseményekben is megmutatkozott. Noha mindketten nacionalisták voltak, kritikus történelmi helyzetben az osztálypolitikát érvényesítették a nemzetivel szemben (Horthy 1919-ben, Pétain 1940-ben) - habár kérdés, tehettek-e ekkor egyáltalán mást. Mindketten hoztak, illetve támogattak faji törvényeket, noha ezt a németek nem kérték - de mindkét országban csak a német megszállás után deportálták a zsidókat. Mindketten felléptek a zsidók mellett a szabadkőművesek és a kommunisták ellen. Mindkét államfő a helyén maradt a német megszállás után (ez Vichy esetében 1942-ben következett be), akaratlanul is legitimálva a fejleményeket. Pétain „pozíciója megtartásával a törvényesség pecsétjét ütötte a Vichy rendőr- és bábállam tetteire” állapítja meg Boros Zsuzsa történész. Pétain (és Horthy) nem német utasításra volt demokrácia-, liberalizmus- és köztársaság-ellenes, németbarát és antiszemita, hanem belső meggyőződésből. FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON A Francia Állam csak az országhatárokat s a függetlenséget tekintve cezúra, ideológiáját, berendezkedését vagy politikáját nézve a francia jobboldali hagyomány szerves, bár szélsőséges folytatója. Mintha Pétain és Vichy törekvése a francia forradalmak örökségével való végleges leszámolás lett volna. Pétain marsall rendszere és személye eredetileg meglehetős népszerűségnek vagy legalábbis elfogadottságnak örvendett Franciaországban Franciaország térképe (1942). Sötétzöld szín jelöli a Vichykormány által uralt, a világoszöld pedig a németek megszállása alatt álló területeket cti А z >inov ö