Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)

2024-02-03 / 29. szám

NÉPSZAVA 2024. február 3., szombat 101 VELEMENY Menjünk Csádba! CIVIL BESZÉD emmi baj. Igaz, kormá­nyunkat és annak fejét lassan mindenütt utál­ják, minél távolabbra kí­vánják, és ebből óhatatla­nul ránk is hárul valami. De még mindig van, ahol meleg fogadta­tásban lehet részünk. Menjünk Csádba! Úgy tűnik, mindenütt máshol sikerült ellenségeket csinálni. Ne­héz munka volt, de kormányunk nem sajnálja a fáradságot, ha köz­ügyről van szó. Szorgos munka folyt annak ér­dekében is, hogy Orbán házhoz menjen Brüsszelbe a közutála­tért. Győzött, naná, én is olvas­tam. Pont úgy, mint amikor ki­utálták az Európai Néppártból, meg amikor nemrég Erdogan hü­lyét csinált belőle. Sajnos most még ki sem somfordálhatott a fo­lyosóra a szavazás előtt, mint a múltkor, amikor olyannak kel­lett zöld utat adnia, amelynek az ellenkezőjére tett ígéretet a hí­veinek, még egy idiótára butított nemzeti konzultációval is körbe­­lihegte az országot. Úgy látszik, most a büfé is, a férfi-WC is zárva volt. (A nőibe meg csak nem nyit­hat be, még megrágalmazná a gaz ellenfél, hogy ő is átoperáltatta magát az LMBTQ-agitáció hatá­sára.) Szóval nem volt menekülési útvonal a megaláztatás elől. Győzött, naná, én is olvastam. Pont úgy, mint amikor kiutálták az Európai Néppártból, meg amikor nemrég Er­dogan hü­lyét csinált belőle. „Kiharcoltuk” - mondta, erősen megszaggatott babérkoszorúval a fején. Hát hogyne, kiharcoltuk. A „csattanós taslit”, mint az udva­riatlan Der Standard írja. Figyel­meztetnek arra is, mit jelent ez az országnak. „Ezt sokáig nem fogják elfelejteni a kelet-európaiak és az ukránok. A király meztelen.” Ha végül kiderül, hogy valami vi­gaszdíj­at azért kapott cserébe (pl. a Fidesz beléphet Meloniék EP-frak­­ciójába), az már nem feledteti a bla­mát. Egy pucér király mindig kínos látvány. Szégyent érzünk, helyet­te is. Orbán - itthoni milliós tábo­ra ellenére - a világban egyedül ma­radt. Ezért is adta föl. „Ennyire még sosem volt magányos” - így a Süd­deutsche Zeitung. „A végén min­denki magára hagyta” - írja a Spie­gel. „Nem engedheti meg magának, hogy tartósan egyedül maradjon” - elemzi a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Jó, de kihez fordulhatna? Ott van a híres keleti nyitás, de a mostani meghátrálásért Putyin nem fogja megdicsérni. Az meg, hogy Erdogan mennyire veszi komolyan, kiderült a svéd NATO-csatlakozás ügyében. Az Egyesült Államok vezetéséről ne is beszéljünk. Egy amerikai szená­tor épp most javasolta a korrupt magyar politikusok kitiltását, a ví­zummentesség felmondását. Or­bán maga panaszolta fel pénteken a rádióban, hogy „összekeverednek a brüsszeli és az amerikai szempon­tok”. Hát, ha valaki mindenkibe rö­högve belerúgott, akkor a sértettek szempontjai könnyen összekeve­rednek... Szóval új barátok kerestetnek. Hová mehetnénk? Csádba. Ott részben kormányzati, részben csa­ládi szervezésben, a miniszterelnök fiának sokáig titkolt közreműködé­sével már előkészítették a talajt. Bár a legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely is bevallotta: ez nem az a hely, ahová az ember fel­tétlenül vágyik. Ne irigyeljük hát Orbán Gáspárt sem. Ami nekem soha nem is jutott eszembe, hiszen nem könnyű sors „Nagy Ember” fiának lenni. Együtt is éreztem vele útkereséseiben, sokfajta próbálkozásában önma­ga megtalálására. Nehéz lenne ös­­­szeegyeztetni két egyformán erős vágyat: azt, hogy az ember maga formálja életét, de közben a nyil­vánvalóan tőle különböző karak­terű apja megbecsülését is kivívja. Sokunknak beletörne a bicskája. Nem szeretem, ha a közösségi mé­diában valaki azzal éli ki az apa politikájával szembeni indulata­it, hogy a fiúról is - aki nem egy, a mi pénzünkön gazdagodó Orbán Ráhel - gyűlölettel beszél vagy ter­jeszt méltatlan pletykákat. Ez épp­olyan viszolyogtató, mint Orbánt cigányozni vagy Bayer Zsolt rémes múltú nagyapján kárörvendezni, ahelyett, hogy őket magukat, tet­teiket és szavaikat ítélnénk el. Eb­ben nem érv a „De hát ők is!” Mint­ha arról lett volna szó, hogy mi más erkölcsöt, más kultúrát, más po­litikát akarunk. Fideszben úgyis a Fidesz a legjobb, nemcsak méltat­lan, de sikertelen is az ő pályáju­kon velük versenyezni. De szerencsétlen Orbán Gáspár­nak határozottan a papa emberei tették a legrosszabbat a titkolózás­sal. Azzal, hogy csak akkor vallották be közreműködését és jelenlétét a magyar katonai misszió nehezen magyarázható Csádba küldésében, amikorra a Le Monde és a Direkt36 nyomozásba illő képelemzéssel ki­mutatta: ott rejtőzködik Szíj­jártó delegációjában. Nem is először, ha­nem a hírek szerint hatodj­ára. Azért vált a jelenléte izgalmas­sá, mert egy nagyfőnökhöz közeli szereplő személyes, naiv, mégoly jó szándékú elköteleződése az egyetlen értelmezhető oka a csá­­di missziónak. Csádra mint a ré­gió egyetlen nem Nyugat-ellenes államára ugyan érdemes figyelni a forrongó, egyre inkább a dzsi­­hadisták befolyása alá kerülő tér­ségben, de ezt csak nemzetközi egyezmények alapján, összefogás­sal lehet eredményesen megten­ni, nem magányosan fellépő 200 magyar katonával. Akiket azzal küldünk a 17 milliós, veszélyes or­szágba, hogy - a hadügyminiszter indoklása szerint - akadályozzák meg több száz milliós migránstö­­meg elindulását. Ez nyilván lehetetlen. Orbán papa is tudja. De aki egyedül marad a nagyvilágban, az minden szalma­szálba belekapaszkodik. Ha máshol nem tisztelik, hát elmegy Csádba. Máshova nem küldik, máshova nem hívják. LENDVAI ILDIKÓ volt országgyűlési képviselő A kóser pecsét hete HAZUGSÁGVIZSGÁLÓ újságíró Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére. Azt állította Orbán Viktor­­ a Kossuth rádióban az ukrán külügyminiszter­nek arról a kijelentéséről, hogy a ma­gyar kormány nem orosz­, hanem ma­gyarpárti­, hogy „nem tartunk igényt az ukránok kóser pecsétjére. (...) Oda azért nem süllyedhet az ország, hogy Magyarország miniszterelnökéről és külügyminiszteréről valaki más mond­ja el, hogy az milyen. Ha mégis erre vetemednének, itt ez történt, akkor azt figyelmen kívül hagyjuk. Ezeréves magyar államról nekem ne mondják meg a szomszéd szlávok, hogy mi kik vagyunk. Majd azt mi eldöntjük." Ezzel szemben a tény az, hogy a világ már csak olyan, hogy min­den ember elmondhatja a másik­ról, hogy az szerinte milyen, és ezt megteheti egyik ország vezetése is a másikról. Hogy Orbánnak mi nem tetszett az ukrán politikus dicséret­ként is felfogható szavaiban, az nem világos, de egy szomszéd szlávról, a jelenlegi lengyel miniszterelnökről, Donald Tuskról 2022-ben közös­Orbán úgy védte meg „a magya­roknak járó” pénzt, hogy azt senki sem akar­ta tőlünk elvenni. De, hogy „otthon is szégyellik, mert először szétverte a saját pártját Lengyelországban, aztán szétverte az Európai Néppártot”. Zelenszkij ukrán elnökről pedig imigyen szó­lott: „Színész, aki azzal a tudással dolgozik, amit színészként gyűjtött össze.” Ilyen az, amikor a szomszéd magyarok minősítgetik a szomszéd szlávokat. Ilyen Orbán pecsétje. Nem kóser. Azt állította továbbá a miniszterelnök (ugyanott), hogy az a veszély fenye­getett Brüsszelben, hogy ha nem álla­podnak meg, akkor elveszik a mi pén­zünket, és azt küldik Ukrajnába. Ezzel szemben a tény az, hogy ilyen veszély sosem fenyegetett, uniós vezetők kifejezetten közöl­ték, hogy erre nincs is semmilyen jogi lehetőség, és ezért föl sem ve­tődött. Orbán tehát úgy védte meg „a magyaroknak járó” pénzt, hogy azt senki sem akarta tőlünk elven­ni. Azt viszont elfelejtette közölni, hogy a mostani költségvetési átcso­portosítással a mi pénzünk is megy Ukrajnába az 50 milliárd eurós se­gítség részeként, hiszen Magyar­ország is befizet az uniós költség­vetésbe. A haza védője megvédett bennünket attól, ami nincs, de nem védett meg attól, ami van. Már megint jól kiharcolta. Azt is állította Orbán (rádiós nyilatko­zatában), hogy az ukránok háborúzni akarnak. Ezzel szemben a tény az, hogy háborúzni nem az ukránok akar­nak, hanem az oroszok. Az ukrá­nok csak meg akarják védeni az or­szágukat, és miután szép szavakkal nem tudják rávenni az oroszokat a kivonulásra, nem szeretnék leten­ni a fegyvert előttük. Bármennyire győzködi is őket az egyébként min­denkivel harcban álló Orbán Viktor. Azt állította ezenkívül a kormányfő, hogy az az egymillió dolláros kérdés, miként jutott el Európa két év alatt az Ukrajnának küldött ötezer sisaktól az F-16-osokig, mert szerinte erről senki sem tud biztosat mondani. Ezzel szemben a tény az, hogy de, erről mindenki biztosat tud monda­ni, tudniillik ötezer sisakkal - amit a kezdet kezdetén a németek aján­lottak fel - Ukrajna nem tudta volna megvédeni magát az oroszok ellen. A két éve folyó honvédő háborújuk­hoz európai és amerikai fegyverek kellettek és kellenek, nélkülük nem megy. Kérem az egymillió dollárt. BOLGÁR GYÖRGY SZERINTEM Pénz Ugyan mi köze lehet Nagy Már­ton gazdaságfejlesztési minisz­ternek a lakásbiztosítási díjak újraszabályozásához? Normális államban a biztosítás a biztosító és a biztosított kétoldalú, sza­bad megállapodását jelenti. Ám a gazdaság­fejlesztési miniszter pártja már eddig is rátenyerelt az állampolgárai által igénybe vett szolgáltatások szinte mind­egyikére - a vízszolgáltatástól a hulladékgazdálkodásig, az ener­giaszolgáltatásoktól az autópá­lyák koncesszióba adásáig. Ren­díthetetlen szemérmetlenséggel folyatják át magánzsebekbe a köz javait. A biztosítási biznisz eddig valahogy kimaradt. Eszembe jut nagyanyám, mikor megjött a fa­lusi szatócsboltból, panaszkodott, hogy még mit szeretett volna ven­ni, nagyapám pedig megrovóan megjegyezte: „magának az isten pénze is kevés lenne’. Ezeknek is. KOVÁCS ISTVÁN Szeizmográf A nemzeti valuta egyfajta finom érzékelőként működik. Nem nehéz észrevenni, hogy Nagy Márton valamennyi miniszteri megnyilvánulása folyamatosan gyengíti az amúgy is harmatgyen­ge forintot. Azaz a piac nem akar elfogadni semmiféle olyan „lazí­tást”, amely lassítja a költségveté­si rekorddeficit lefaragását, meg­állítja az infláció csökkenését, a külső és belső adósság­­állomány zsugorodását. A befektetői piac terel, mint egy jó juhászkutya, ajánlatos figyelni rá! MIKULÁS FERENC Hu-Hu A múlt nyáron megismertük Youhuát, a kabalaállatot, mely­nek semmi köze nem volt az at­létikához. Közben a korábbi, jól működő fémdoboz-visszaváltó rendszert tönkretették azzal, hogy jön helyette ,jobb”: a Mohu elvileg év elejétől működik. De­hogy működik, csak milliókért reklámozzák! Tehát huházni már tudunk, de jó lenne végre va­lami értelmeset is csinálni. KÓCZÁN JÁNOS ítélet A Schadl-Völner-ügyben zajló per tavaly február 17-én kezdő­dött meg a Fővárosi Törvényszé­ken. Az elsőrendű vádlottat és feleségét 2021. november 5-én fogták el a ferihegyi repülőtér prémiumparkolójához vezető úton. A lassan egy éve tartó meg­hallgatásokat és tárgyalásokat a mai napig nem követte ítélet, akár még évekig sem várható, sőt a bíróság Schadl Györgyöt és R. Róbertet novemberben ki­engedte a két évig tartó letartóz­tatásból. Úgy tűnik, ítéletre már csak akkor lehetne esély, ha a tárgyalás új bíróval folytatódna, s ez a párbeszéd hangzana el az első tárgyalási napon: - Schadl úr!Mintha már láttam volna ma­gát valahol, ismerősnek tűnik a számomra - szólítaná meg a bíró a vádlottat. - Igen, bíró úr! - vá­laszolna Schadl György remény­kedve. - Három évvel ezelőtt hó­napokig én adtam hegedűórákat a kedves fiának. - Ez az! Igen, már emlékszem. Húsz év! LADÁNYI ANDRÁS Olvasóink leveleit a következő címre várjuk: olvasoilevel@nepszava.hu

Next