Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)

2024-02-01 / 27. szám

I VILÁG NÉPSZAVA 2024. február 1., csütörtök I Nem élhetünk politika nélkül DEMOKRÁCIA Ben Ansell oxfordi professzor új könyvében, a Why Politics Failben megoldásokat keres a csapdák elkerülésére, s igyekszik megtalálni a többség számára elfogadható megoldásokat. R. HAHN VERONIKA LONDON Külföldi tudósítók előtt mutatta be tavaly megjelent első, nem szigo­rúan szakmai közönségnek szóló könyvét Ben Ansell. A Manchester­ben és a Harvardon végzett, 2013 óta az Oxfordi Egyetem Nuffield Kollégiumában a Demokratikus Intézmények Összehasonlító tan­székét vezető politológust reflek­torfénybe emelte, hogy 2023-ban őt kérte fel a BBC nagy presztízsű Reith-előadásainak megtartására. Ahogy a hét eleji bemutatón is elhangzott, a professzor számára a politika alapvetően arról szól, ho­gyan hozunk kollektív döntéseket, s hogyan oldjuk meg a közös dilem­mákat a klímaváltozástól a polgár­háborúkig, a globális szegénységtől a Covid-19-járványig. A kötet szá­mos példán keresztül, közérthető­en igyekszik megvilágítani a poli­tika fontosságát a szükségszerűen felmerülő nézeteltérések kezelésé­ben. Végeredményben arra a követ­keztetésre jut, hogy akár szeretjük, akár nem, minden buktatója ellené­re a politika megkerülhetetlen, nem tudunk nélküle élni, össze vagyunk nőve vele, „ha túl akarunk lépni a sa­ját hátsó udvarunkon”. A BBC és Ben Ansell közös becs­vágyának köszönhetően az év végi Reith-előadásokat közönség előtt vették fel Londonban, Berlinben, az észak-angliai Sunderlandben és az egyesült államokbeli Atlan­tában. Előadásai fókuszában négy olyan óriási téma állt, melyek je­lentőségével nagyjából mindenki egyetért. Mindannyiunk közös cél­ja a demokrácia, egyenlőség, szoli­daritás és biztonság, illetve van még egy ötödik is, a bőség, a jólét. Ha ezt az aktuális politika nem is terem­ti meg, nem akarjuk, hogy diktáto­rok irányítsanak minket, nem sze­retnénk olyan társadalomban élni, ahol egy parányi réteg gazdagodott meg és a túlnyomó többség nincste­len. Igényeljük, hogy amikor szük­ségünk van erre, törődjenek velünk, házainkban, utcáinkon elvárjuk a rendet és nyugalmat, végül pedig milyen jó lenne, ha kényelmes meg­élhetésre számíthatnánk magunk és az utánunk jövők számára is. Ha e hangzatos célok nem is ké­pezik vita tárgyát, megvalósításuk annál nehezebb amiatt, hogy nem értünk egyet, nem képviseljük meg­felelően, amit akarunk, nem tartjuk be a megállapodásokat, sőt csalunk is, így beleesünk mindenféle csap­dába, akár többször is, mert senki nem tudja kikényszeríteni a politi­kai döntések végrehajtását. Ahogy a politológus fogalmazott, „nincs az a bíró, esküdtszék és hóhér, aki el tud­ja érni a pártoknál, sőt az egyes or­szágoknál az ígéretek és szerződé­sek betartását”. A demokráciát illetően Ben An­sell úgy gondolja, „nincs olyan, hogy a nép akarata”. A legjobb példá­nak erre a Brexitet tartotta. A nép­szavazáson, ha kis többséggel is, egyértelmű, 52 százalékos többség­gel győzött a „nem” arra a kérdésre, „maradjon- e az Egyesült Királyság az EU tagja”? Mekkora perpatvar keletkezett azonban az Unióból való kilépés megvalósításának módjáról! A professzor felidézte azt a west­­minsteri estét, 2019. március 27- én, amikor Theresa May kormánya próbaszavazásokkal próbálta ki­szűrni, hogy a kilépésről az Európai Unióval kötendő szerződés melyik brit politológus nem veszi biz­tosra az amerikai Republikánusok győzelmét, és bízik abban, hogy konszolidált de­mokráciák nem omlanak össze változatához tudja az alsóház több­ségét maga mögé állítani. Miután minden verzió a szemétdombra ke­rült, csakis azt a következtetést le­hetett levonni, hogy bár a „brit nép megmondta, mit akar, a parlament ezt nem volt képes teljesíteni. Azaz az élet általában bonyolultabb, mint egy igen-nem kérdés, sokféle komp­romisszumot kell bevetni az inst­rukciók végrehajtásához”. Egy másik kiragadott példa le­het a szolidaritási csapda, amely­nek mottója így szól: „Addig izgat minket a szolidaritás, amíg nekünk magunknak van rá szükségünk.” Ansell Bill Clinton érájában kezd­te tanulmányait a Harvardon és Ba­rack Obama elnöksége alatt fejezte be oktató munkáját a Minnesota­ Egyetemen, így nem csoda, hogy egyebek közt az igazságtalan ame­rikai egészségügyi ellátásra hivat­kozik, felidézve az Obamacare prog­ram körüli szenvedélyes vitákat. Ezek mögött az egészségügyi ellá­tásnak az a klasszikus problémája állt, hogy leginkább rizikós ügyfelek akarnak biztosítást vásárolni, míg a biztosító társaságoknak ezt kevés kockázatot jelentő kliensekkel kell kompenzálniuk. A kérdésekre szánt idő főleg az idei választási kilátásokkal telt el. Míg a politológus szinte esélytelen­nek tartja a brit Konzervatív Pártot a kormányon maradásra, az ame­rikai Republikánusok győzelmét a felmérések ellenére sem veszi biz­tosra. Ha Ben Ansellt a liberális de­mokrácia jövője miatt aggasztja is Donald Trump, Giorgia Meloni, Orbán Viktor és Geert Wilders po­litikája, bízik abban, hogy konszo­lidált demokráciák nem omlanak össze. Fontosnak tart egyben óvni az önelégültségtől: mindig el kell menni szavazni - mondja -, mert az önigazgatásunkat nem lehet csak úgy kiszervezni. Ben Ansell szerint a po­litikai kudarc egyik példája volt, mekkora perpatvar keletkezett a Brexit meg­valósításának módja körül BEN ANSELL Szakadék szélén Sánchez kormánya 15 NAP­­ Ennyi idő áll Pedro Sánchez spanyol miniszterel­nök rendelkezésére ahhoz, hogy kimásszon abból a csávából, amibe az amnesztiatörvény leszavazása által került, s megakadályozza az újabb előrehozott választást. Ked­den ugyanis a katalán szeparatista szövetséges, a Junts per Catalunya párt hét képviselője a jobboldali és szélsőjobboldali ellenzékkel együtt a jogszabály ellen szavazott. A 179- 171 arányban elutasított tervezet visszakerült a parlamenti szakbi­zottság asztalára. Ha a második sza­vazáson sem kapja meg a többséget, akkor az nemcsak a több száz kata­lán szeparatistát érintő amnesztia, hanem a Sánchez vezette szocialis­ta PSOE és a radikálisabb baloldali SUMAR koalíciós kisebbségi kor­mányának bukását is eredményez­heti. Bár még az sem garancia, ha a második szavazás sikerrel végződik, mert a jobboldali többségű szenátus még leszavazhatja. A Néppárt pe­dig jelezte, mindent megtesz azért, hogy blokkolja a törvényt a felső­házban, s az alkotmánybíróságon is meg fogja támadni azt. A fájdalmas kudarc a spanyol média egybehangzó értékelése sze­rint látványosan bizonyította a Sánchez-kormány kiszolgáltatott­ságát. Ha sikerül is megoldást ta­lálni az amnesztiatörvény elfoga­dására, a kisebbségi kormánynak a továbbiakban is minden egyes dön­téséhez meg kell szereznie a katalán szeparatisták támogatását, akik nél­kül nincs kormányzati többsége. A Junts pedig - az eddigiek szerint - él és visszaél a lehetőséggel. Amint arról lapunk is beszámolt, a tavaly őszi előrehozott választáso­kon a jobbközép Néppárt (PP) vég­zett az élen, de a szélsőjobb Voxszal együtt sem tudott kormányt alakí­tani, mert minden más párt eluta­sította az együttműködést a szél­sőjobbal. Sánchez novemberben alakította meg újfent kisebbségi kormányát - a PSOE-Sumar koa­líció 147 mandátummal rendelke­zik a 350 fős képviselőházban. A regionális pártok mindegyike, köz­tük a katalán Köztársasági Balol­dal (ERC) korábban is, most is tá­mogatja a baloldali kormányt, de ez csak 172 mandátumot jelentett, mi­közben minimum 176 fős többség szükséges a kormányalakításhoz. A Junts 7 mandátummal rendelkezik. A spanyol igazságszolgáltatás elől Brüsszelbe menekült Carles Puig­­demont vezette párt támogatásának feltétele az amnesztiatörvény elfo­gadása volt. Ez kezdettől tüntetéseket váltott ki Spanyolországban, a katalán füg­getlenség kérdése ugyanis vörös vo­nal sok spanyol, köztük a balolda­li szavazók számára is. A jogszabály elfogadása ugyan nem eredményez­né Katalónia kiválását a spanyol ki­rályságból, de lehetővé tenné több száz, a 2017-es függetlenségi refe­rendum és az önálló Katalónia ki­kiáltásában részt vevő szeparatista ítéletének megsemmisítését vagy az ellenük folyó eljárás megszün­tetését. Éppen ezért okozott álta­lános döbbenetet, hogy a törvény épp a Junts ellenszavazatán bukott meg. Az AP hírügynökség beszámo­lójában kiemelte: Puigdemont párt­ja kezdettől fogva világossá tette, hogy nehéz dolga lesz Sáncheznek, ha meg akarja szerezni és tartani tá­mogatásukat, de kevés elemző gon­dolta volna, hogy megkockáztatják az őket segítő amnesztiatörvény ki­siklatását. Puigdemonték most mindent vagy semmit játszanak. Azért sza­vazták le a törvényt, mert a szocia­listák elutasították a Junts hétfőn benyújtott módosító indítványai­nak megvitatását. Az utolsó pilla­natban érkezett módosítók azért születtek, mert két spanyol bíró „igazságügyi offenzívát” indított Puigdemont ellen, egy újabb eljá­rásban hazaárulással és terroriz­mussal vádolva a pártvezért. Az am­nesztiatörvény e két vádra nem tér ki, a Junts pedig el akarja érni, hogy ezek is bekerüljenek a törvénybe. A szeparatisták frakcióvezetője, Miri­am Nogueras a keddi szavazás előtt azt mondta, az amnesztiának „tel­jesnek kell lennie (...), senkit sem szabad az út szélén hagyni”. A szo­cialisták azzal indokolták a módosí­tások elutasítását, hogy Spanyolor­szág jogállam, az igazságszolgáltatás független, nem lehet akadályozni annak működését. A Junts ellenszavazata így is meglepte a spanyol médiát és a kor­mányt, az EFE spanyol hírügynök­ség tudósítása szerint Félix Bolanos szocialista igazságügyi miniszter „érthetetlennek” nevezte, hogy a Junts egy olyan törvény ellen sza­vazott, amellyel korábban egyetér­tett”, s megdöbbentőnek, hogy ezt a jobboldali pártokkal együtt tette. A Néppárt, de még inkább a szélső­jobb Vox rendkívül ellenséges a ka­talánokkal szemben, a 2017-es füg­getlenségi referendum is az akkori néppárti kormány katalán autonó­miát megnyirbáló intézkedéseinek volt az eredménye. A másik katalán párt, az ERC elnöke, Oriol Junque­­ras sajnálatát fejezte ki a Junts el­utasítása miatt. Szerinte a törvény jó, megfelelő garanciákat nyújt az érintetteknek. GÁL MÁRIA Pedro Sánchez kormánya kiszol­gáltatott a katalán szeparatisták zsarolásának

Next