Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)
2024-02-06 / 31. szám
2024. február 6., kedd 9 VELEMENY NÉPSZAVA Vissza az EU gyökereihez demokratikusan A gondolkodó európaiak már évek óta keresik a választ arra, miként lehetne útját állni a populista pártok térnyerésének. Sokan ugyanis nincsenek tisztában azzal, milyen veszélyt jelentenek ezek a pártok Európa egységére, a kontinens biztonságára. Pedig Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt egykori vezetőjének 2019-ben kiszivárogtatott szavaiból jól kiderült, mi a céljuk: a magyarországihoz hasonló viszonyokat akarnak kialakítani, mélyen beleásni magukat a hatalomba. Igaz, nem lehet egy kalap alá venni a populista pártokat, Giorgia Meloni például józan politikát folytat Olaszországban, ami egyre kevésbé tetszik koalíciós partnerének, Matteo Salvininek. Akadnak azonban különösen veszélyes populista pártok, mint az Alternatíva Németországért, amely már Berlinnek az Unióból való kilépésével, sőt- amint a német Correctiv portál feltárta - a náci ideológiával is kacérkodik, hiszen olyan német állampolgárokat toloncolna ki kiszármazásuk miatt, akik már integrálódtak a társadalomba. A németek egy része megértette, mi forog kockán: ez az ideológia a német állam alapjait veszélyezteti, politikai és gazdasági szempontból egyaránt. Politikai okokból azért, mert a jelek szerint még mindig létezik egy réteg, amely a Németországot romba döntő, a gyűlöletkeltésen és rasszizmuson alapuló ideológiát képviseli. Gazdasági tekintetben pedig azért, mert a német gazdaság gyarapodásában, az exportorientált gazdaság sikerében, ezáltal a jólét létrejöttében kulcsszerepet játszottak a bevándorlók. Három hét óta százezrek tüntetnek Németországban, hétvégén mintegy 150 megmozdulást tartottak országszerte. Olyan tömegmozgalom alakulhat ki, amely tükröt tarthat a nihilbe került, a szélsőségesek térnyerését apatikusan szemlélő Európa elé, és erőt adhat azoknak, akik nem látnak esélyt a szélsőségesekkel szembeni hatékony fellépésre. A „németek ébredésének” meg is vannak az első eredményei: az eltelt hetek alatt 2-3 százalékkal csökkent az AfD népszerűsége, s remélhetőleg ez csak a kezdet. Kérdés, a mozgalom tartósnak bizonyul-e. Több akadályt kell legyőzni, amelyek egy része társadalmi jellegű. Azért nem olyan egyszerű fellépni a radikális retorika ellen, mert könnyen elhiszik az összeesküvés-elméleteket azok, akik rossznak vélt saját helyzetükért az államot teszik felelőssé. Nehézséget okoz továbbá, hogy az AfD szavazóinak úgy 10-15 százaléka maga is bevándorlói gyökerekkel rendelkezik, s abszurd módon épp azért voksolnának a pártra, mert elégedetlenek a német kormány migránsokkal kapcsolatos lépéseivel. A tömegmozgalom önmagában kevés az AfD befolyásának csökkentéséhez. Csak akkor lehet hatékonyan háttérbe szorítani a pártot, ha kormány is határozottan lép fel minden antidemokratikus jelenség ellen. Olaf Scholz kancellárnak erőt kell felmutatnia, már nem elég a nyugodt erő politikája. Ha nem tanúsít kellő eltökéltséget, akkor már saját pártjában is felmerül a kérdés, alkalmas-e a kancellári posztra, s nem mással kell-e folytatni a kormányzati munkát. Berlin ugyanis Európa sorsáért is felelős. RÓNAY TAMÁS Lehetsz polgár Az egykori liberális Fidesz azzal a jelszóval tért át a hazai politikai élet jobboldalára, hogy „Van más választás, polgári Magyarország”. Azóta kiderült, amit G. Fodor Gábor Fidesz-közeli politológus csaknem egy évtizede el is kottyantott, hogy a szlogen mögött nemhogy tartalom, de szándék sem volt. A polgárság nélküli Magyarországon a polgár „politikai termék” lett. Több mint meglepő, hogy néhány hete Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke vette elő a már-már sutba dobott terméket, azzal a felütéssel, hogy a „polgári Magyarországot” most az általa vezetett szociáldemokratáknak kell megteremteni. De kiből lehet, milyen lehet ma egy polgár? Ismert vélemények szerint a polgár jellemzően szabad, öntudatos, önálló, független, a vagyonát a tudásával szerző és gyarapító, kulturált, művelt, gondolkodó, a saját és mások igazáért mindig kiálló, tenni vágyó, a közéletet alakító. Tehát a polgár rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyektől a mai, tekintélyelvű hatalom retteg, ezért ha erőszakkal jelenleg nem is, de retorikával, jogalkotással félreérthetetlenül üldözi. Gyurcsány Ferenc szerint a polgári Magyarország kulturális, hit- vagy életmódbeli kérdésekben sokszínű. Azaz - saját definíciója szerint - egyszerre bal- és jobboldali, zöld és liberális, keresztény, világi és szekuláris. A napnál is világosabb, hogy a polgári Magyarország ma olyan távol van tőlünk, mint Makó Jeruzsálemtől. Kellene egy olyan közérthető hívószó, széles választói rétegeket megszólító meghatározás, ami hihetővé teszi a mára elfelejtett, egykori alapgondolatot. Azt, amely felcsillantotta a reményt sokak számára, hogy tehetséggel, kitartó szorgalommal, tanulással, tisztességes munkával bárkiből lehet polgár. Másként nem megy, de igen, te is lehetsz polgár, ha teszel érte. PÁPAI GÁBOR RAJZA A TEKNŐS ÉS A NYÚL Ilyen már volt, nem is egyszer, legalább másfél évtizede beakadt a fide szes lemez, katari gáz meg sehol. Lefejtős sztori add kezdjem a kritikus sajtó kritikátlanságának kritikájával. Én értem a „hírversenyt”, de a minden hájjal megkent kormánypropaganda ebből él. Szíjjártó Péter bejelentkezik Katarból, Facebookon, interoibán, lelkesen, stratégiai megállapodást köt, ratifikál, diverzifikál, interkonnektál, ünnepélyesen, barátaival, bejelent, jön a katari, cseppfolyós gáz, az LNG, és a teljes magyar sajtó, úgy ahogy van, újra benyalja az egészet, kattintékony cím, fontoskodó tartalom, és nem jelzik, hogy ilyen már volt, nem is egyszer, legalább másfél évtizede beakadt a fideszes lemez, katari gáz meg sehol. Tudom, Akhilleusznak se könnyű megelőznie a teknőst, Godot-ra is csak várunk, és K.-nak se olyan könnyű feljutni a kastélyba. A katari nem egy udvariatlan nép, akár századszorra is szívélyesen fogadják Szijjártót is, Orbánt is, és újból kezet ráznak, hogy ha épp úgy adódik, küldik a gázt. Mellékesen már 1995-ben ők látták el a fél Távol-Keletet LNG-vel, azóta meg a fél világot, így immár a Putyin által két éve fagyhalálra ítélt uniós államokat is. Ott csak úgy szerződtek, oda csak úgy mennek az LNG-tankerek, a parti lefejtőkig, ahonnan, visszagázosítás után, csövön jut el az anyag a gázrózsákig, amiért az emír számolhatja megérdemelt bevételét. A katariak nem türelmetlenek és nem is veszekedősek, ami Orbán és Szijjártó esetében kész szerencse, mert ők keleti barátaikon kívül nagyjából mindenkit elküldtek már a jó anyjába. Eközben viszont Putyin, kedvenc uniós vezetője iránti hálája jeléül, annyi gázt nyom ide nekünk, hogy majd szétrepedünk. Az, hogy az ő gáza oly olcsó lenne, hazugság, hisz ma már mindenki tőzsdei árat fizet. A szállító haszna - na az tényleg eltér: Putyin sokkal több pénzünket költheti bombákra, mint az emír költhetné darukra. Közben viszont esnek a gázigények. Amíg tehát vagy Orbán, vagy Putyin meg nem sérti a 2021-es gázpaktumot, ide több gáz igazán nem fér. Egyre bódultabban bár, de azért várom a katari gáz közeledéséről szóló, következő nagy bejelentést is. MARNITZ ISTVÁN À la Molière a kellő távolságból nézzük, akkor egy már-már hibátlan bohózat bontakozik ki a szemünk előtt. Tudjuk jól, hogy a műfaj két legfontosabb eleme az időzítés, illetve az, hogy a szereplők egyet mondjanak, és mást cselekedjenek. És mi bőven vagyunk az erre alkalmas figurák tekintetében. Például a gyermekek védelmének szent feladatát hirdető főhős elnöki kegyelemben részesíti a botrányos esetek eltussolásában és elhallgatásában segédkező igazgatóhelyettest. Mert a pedofiloknak nincs kegyelem, indokolják, és az elítélt bűnös valóban nem az - máris felharsan a hullámzó kacaj a nézőtéren. (Ez majdnem olyan jó poén, mint amikor a migránsokat nem szenvedő hatalom sorban engedte szabadon az embercsempészeket, nehogy elapadjon az utánpótlás.) Ráadásul mindez a pápalátogatás leple alatt zajlik, az első olyan szentatya esetében, aki Egy jó bohózatban ugyanis a mindenre gondoló bűnöző még idejében gondoskodik egy Erdélyben élő rokonról, valóban küzd az egyházon belüli pedofília ellen. Erre már kénytelenek vagyunk csettinteni, hiszen egy jó komédiaszerző minden apró részletre odafigyel. Aki az érzelmi húrokat is remekül pengeti, hiszen a bűntárs felmentésének nem hivatalos magyarázataképpen csakhamar előkerült a 85 éves, egyedül élő erdélyi édesanya is. Egy jó bohózatban ugyanis a mindenre gondoló bűnöző még idejében gondoskodik egy Erdélyben élő rokonról, mert az csakhamar eltereli a figyelmet mindenről. És akkor ott van az igazságot terelő juhász, akinek ez a szerep a mindene, jutalomjáték mondhatni, és már önmaga szobrának felavatásához érne, ám a darab közepén a romantikába öltöztetett nagyapjáról igen csúf dolgok derülnek ki. Mire a juhász meghatottan közli, hogy rendben, bizonyos dolgokban tudatosan füllentett, mert tartott a botránytól. Hát persze hogy mindenki gurul a nevetéstől. De hol van még a csúcspont! Az akkor jön el, amikor a pápai születésű porondmester tiszteletbeli székely címeket osztogat, majd ötvenszavas mondatban ad pontos helyzetjelentést, illetve kellő éleslátással írja le a mindannyiunkat fojtogató gondokat. Hogy ne lőjük le teljesen a poént, csak részletet idézünk: „az európai embereket célzó, különféle eszközökkel zajló mentális agresszió, a fiataljaink nemi önazonosságát megcélzó életveszélyes lélektani és biológiai manipulációk”. Ebben az a szép, hogy némi módosítással (ha kivesszük az „európai”, „nemi” és „biológiai” szavakat), annak adja remek diagnózisát, amit nap mint nap maga is művel a hatalom felkent képviselőjeként. Hát ki ne fetrengene erre? Pláne, ha közben elképzelik a bajszos urat, a parlament elnökét lajbiban. Hogyan lehetne ennek a túl sok felvonássá bővülő bohózatnak véget vetni? Talán ha a megbolondulástól védő (ha komolyan vesszük a látottakat) humorérzékünket valódi dühre cserélnénk le. Mert amíg van nevetés és taps, addig a szereplők tálcán hozzák elénk az újabb és újabb fájdalmas poénokat. Ám a valóság olykor még a komédiákban is rá-rázuhan a szereplőkre, hogy aztán továbbgyűrűzzön a nézők felé. De jó lenne, ha most mindez fordítva történne, ha a nézők taszigálnák le a valóság nevében a fáradni nem látszó szereplőket a színpadról. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND