Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)

2024-02-06 / 31. szám

2024. február 6., kedd 9 VELEMENY NÉPSZAVA Vissza az EU gyökereihez demokratikusan A gon­dolkodó európaiak már évek óta keresik a vá­laszt arra, miként lehet­ne útját állni a populista pártok térnyerésének. Sokan ugyan­is nincsenek tisztában azzal, milyen veszélyt jelentenek ezek a pártok Európa egységére, a kontinens biz­tonságára. Pedig Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt egykori vezetőjének 2019-ben ki­szivárogtatott szavaiból jól kiderült, mi a céljuk: a magyarországihoz ha­sonló viszonyokat akarnak kialakíta­ni, mélyen beleásni magukat a hata­lomba. Igaz, nem lehet egy kalap alá venni a populista pártokat, Giorgia Meloni például józan politikát foly­tat Olaszországban, ami egyre ke­vésbé tetszik koalíciós partnerének, Matteo Salvininek. Akadnak azonban különösen ve­szélyes populista pártok, mint az Alternatíva Németországért, amely már Berlinnek az Unióból való ki­lépésével, sőt- amint a német Cor­­rectiv portál feltárta - a náci ideo­lógiával is kacérkodik, hiszen olyan német állampolgárokat toloncolna ki kiszármazásuk miatt, akik már in­tegrálódtak a társadalomba. A né­metek egy része megértette, mi fo­rog kockán: ez az ideológia a német állam alapjait veszélyezteti, politi­kai és gazdasági szempontból egy­aránt. Politikai okokból azért, mert a jelek szerint még mindig létezik egy réteg, amely a Németországot romba döntő, a gyűlöletkeltésen és rasszizmuson alapuló ideológi­át képviseli. Gazdasági tekintetben pedig azért, mert a német gazdaság gyarapodásában, az exportorientált gazdaság sikerében, ezáltal a jólét létrejöttében kulcsszerepet játszot­tak a bevándorlók. Három hét óta százezrek tün­tetnek Németországban, hétvégén mintegy 150 megmozdulást tartot­tak országszerte. Olyan tömegmoz­galom alakulhat ki, amely tükröt tarthat a nihilbe került, a szélsősége­sek térnyerését apatikusan szemlé­lő Európa elé, és erőt adhat azoknak, akik nem látnak esélyt a szélsősége­sekkel szembeni hatékony fellépés­re. A „németek ébredésének” meg is vannak az első eredményei: az eltelt hetek alatt 2-3 százalékkal csökkent az AfD népszerűsége, s remélhetőleg ez csak a kezdet. Kérdés, a mozgalom tartósnak bizonyul-e. Több akadályt kell le­győzni, amelyek egy része társadal­mi jellegű. Azért nem olyan egysze­rű fellépni a radikális retorika ellen, mert könnyen elhiszik az összeeskü­vés-elméleteket azok, akik rossznak vélt saját helyzetükért az államot te­szik felelőssé. Nehézséget okoz to­vábbá, hogy az AfD szavazóinak úgy 10-15 százaléka maga is bevándor­lói gyökerekkel rendelkezik, s ab­szurd módon épp azért voksolnának a pártra, mert elégedetlenek a német kormány migránsokkal kapcsolatos lépéseivel. A tömegmozgalom önmagában kevés az AfD befolyásának csök­kentéséhez. Csak akkor lehet ha­tékonyan háttérbe szorítani a pár­tot, ha kormány is határozottan lép fel minden antidemokratikus jelen­ség ellen. Olaf Scholz kancellárnak erőt kell felmutatnia, már nem elég a nyugodt erő politikája. Ha nem tanú­sít kellő eltökéltséget, akkor már sa­ját pártjában is felmerül a kérdés, al­­kalmas-e a kancellári posztra, s nem mással kell-e folytatni a kormány­zati munkát. Berlin ugyanis Európa sorsáért is felelős. RÓNAY TAMÁS Lehetsz polgár A­z egykori liberális Fi­desz azzal a jelszóval tért át a hazai politi­kai élet jobboldalára, hogy „Van más válasz­tás, polgári Magyarország”. Azóta kiderült, amit G. Fodor Gábor Fi­­desz-közeli politológus csaknem egy évtizede el is kottyantott, hogy a szlogen mögött nemhogy tarta­lom, de szándék sem volt. A polgár­ság nélküli Magyarországon a pol­gár „politikai termék” lett. Több mint meglepő, hogy né­hány hete Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke vette elő a már-már sutba dobott termé­ket, azzal a felütéssel, hogy a „pol­gári Magyarországot” most az álta­la vezetett szociáldemokratáknak kell megteremteni. De kiből lehet, milyen lehet ma egy polgár? Ismert vélemények szerint a polgár jellemzően szabad, öntudatos, önálló, független, a va­gyonát a tudásával szerző és gyara­pító, kulturált, művelt, gondolko­dó, a saját és mások igazáért mindig kiálló, tenni vágyó, a közéletet ala­kító. Tehát a polgár rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyektől a mai, tekintélyelvű hatalom retteg, ezért ha erőszak­kal jelenleg nem is, de retorikával, jogalkotással félreérthetetlenül ül­dözi. Gyurcsány Ferenc szerint a polgári Magyarország kulturális, hit- vagy életmódbeli kérdésekben sokszínű. Azaz - saját definíciója szerint - egyszerre bal- és jobbol­dali, zöld és liberális, keresztény, világi és szekuláris. A napnál is világosabb, hogy a polgári Magyarország ma olyan tá­vol van tőlünk, mint Makó Jeru­zsálemtől. Kellene egy olyan köz­érthető hívószó, széles választói rétegeket megszólító meghatáro­zás, ami hihetővé teszi a mára elfe­lejtett, egykori alapgondolatot. Azt, amely felcsillantotta a reményt so­kak számára, hogy tehetséggel, ki­tartó szorgalommal, tanulással, tisztességes munkával bárkiből le­het polgár. Másként nem megy, de igen, te is lehetsz polgár, ha teszel érte. PÁPAI GÁBOR RAJZA A TEKNŐS ÉS A NYÚL Ilyen már volt, nem is egyszer, leg­alább másfél évtizede be­akadt a fide­­ szes lemez, katari gáz meg sehol. Lefejtős sztori add kezdjem a kritikus sajtó kritikátlanságá­­nak kritikájával. Én ér­tem a „hírversenyt”, de a minden hájjal meg­kent kormánypropaganda ebből él. Szíj­jártó Péter bejelentkezik Ka­tarból, Facebookon, interoibán, lelkesen, stratégiai megállapodást köt, ratifikál, diverzifikál, inter­­konnektál, ünnepélyesen, barátai­val, bejelent, jön a katari, cseppfo­lyós gáz, az LNG, és a teljes magyar sajtó, úgy ahogy van, újra benyalja az egészet, kattintékony cím, fon­toskodó tartalom, és nem jelzik, hogy ilyen már volt, nem is egyszer, legalább másfél évtizede beakadt a fideszes lemez, katari gáz meg sehol. Tudom, Akhilleusznak se könnyű megelőznie a teknőst, Go­­dot-ra is csak várunk, és K.-nak se olyan könnyű feljutni a kastélyba. A katari nem egy udvariatlan nép, akár századszorra is szívélyesen fogadják Szijjártót is, Orbánt is, és újból kezet ráznak, hogy ha épp úgy adódik, küldik a gázt. Mellékesen már 1995-ben ők látták el a fél Tá­vol-Keletet LNG-vel, azóta meg a fél világot, így immár a Putyin által két éve fagyhalálra ítélt uniós álla­mokat is. Ott csak úgy szerződtek, oda csak úgy mennek az LNG-tan­­kerek, a parti lefej­tőkig, ahonnan, visszagázosítás után, csövön jut el az anyag a gázrózsákig, amiért az emír számolhatja megérdemelt be­vételét. A katariak nem türelmet­lenek és nem is veszekedősek, ami Orbán és Szijjártó esetében kész szerencse, mert ők keleti barátai­kon kívül nagyjából mindenkit el­küldtek már a jó anyjába. Eközben viszont Putyin, ked­venc uniós vezetője iránti hálá­ja jeléül, annyi gázt nyom ide ne­künk, hogy majd szétrepedünk. Az, hogy az ő gáza oly olcsó lenne, hazugság, hisz ma már mindenki tőzsdei árat fizet. A szállító haszna - na az tényleg eltér: Putyin sokkal több pénzünket költheti bombák­ra, mint az emír költhetné daruk­ra. Közben viszont esnek a gázigé­nyek. Amíg tehát vagy Orbán, vagy Putyin meg nem sérti a 2021-es gázpaktumot, ide több gáz igazán nem fér. Egyre bódultabban bár, de azért várom a katari gáz közeledéséről szóló, következő nagy bejelentést is. MARNITZ ISTVÁN À la Molière a kellő távolságból néz­zük, akkor egy már-már hibátlan bohózat bon­takozik ki a szemünk előtt. Tudjuk jól, hogy a műfaj két legfontosabb eleme az időzítés, illetve az, hogy a szereplők egyet mondjanak, és mást csele­kedjenek. És mi bőven vagyunk az erre alkalmas figurák tekintetében. Például a gyermekek védelmé­nek szent feladatát hirdető fő­hős elnöki kegyelemben részesíti a botrányos esetek eltussolásában és elhallgatásában segédkező igaz­gatóhelyettest. Mert a pedofilok­­nak nincs kegyelem, indokolják, és az elítélt bűnös valóban nem az - máris felharsan a hullámzó kacaj a nézőtéren. (Ez majdnem olyan jó poén, mint amikor a migránso­­kat nem szenvedő hatalom sor­ban engedte szabadon az ember­csempészeket, nehogy elapadjon az utánpótlás.) Ráadásul mindez a pápalátogatás leple alatt zajlik, az első olyan szentatya esetében, aki Egy jó bo­hózatban ugyanis a mindenre gondoló bűnöző még idejében gondoskodik egy Er­délyben élő rokonról, valóban küzd az egyházon belüli pedofília ellen. Erre már kényte­lenek vagyunk csettinteni, hiszen egy jó komédiaszerző minden apró részletre odafigyel. Aki az érzelmi húrokat is remekül pengeti, hiszen a bűntárs felmentésének nem hi­vatalos magyarázataképpen csak­hamar előkerült a 85 éves, egyedül élő erdélyi édesanya is. Egy jó bo­hózatban ugyanis a mindenre gon­doló bűnöző még idejében gondos­kodik egy Erdélyben élő rokonról, mert az csakhamar eltereli a figyel­met mindenről. És akkor ott van az igazságot te­relő juhász, akinek ez a szerep a mindene, jutalomjáték mondhat­ni, és már önmaga szobrának fel­avatásához érne, ám a darab kö­zepén a romantikába öltöztetett nagyapjáról igen csúf dolgok de­rülnek ki. Mire a juhász meghatot­­tan közli, hogy rendben, bizonyos dolgokban tudatosan füllentett, mert tartott a botránytól. Hát per­sze hogy mindenki gurul a neve­téstől. De hol van még a csúcspont! Az akkor jön el, amikor a pápai szü­letésű porondmester tiszteletbe­li székely címeket osztogat, majd ötvenszavas mondatban ad pon­tos helyzetjelentést, illetve kellő éleslátással írja le a mindannyiun­kat fojtogató gondokat. Hogy ne lő­jük le teljesen a poént, csak részle­tet idézünk: „az európai embereket célzó, különféle eszközökkel zaj­ló mentális agresszió, a fiatalja­ink nemi önazonosságát megcélzó életveszélyes lélektani és biológiai manipulációk”. Ebben az a szép, hogy némi módosítással (ha kives­­­szük az „európai”, „nemi” és „bio­lógiai” szavakat), annak adja remek diagnózisát, amit nap mint nap maga is művel a hatalom felkent képviselőjeként. Hát ki ne fetren­­gene erre? Pláne, ha közben elkép­zelik a bajszos urat, a parlament el­nökét lajbiban. Hogyan lehetne ennek a túl sok felvonássá bővülő bohózatnak vé­get vetni? Talán ha a megbolondu­­lástól védő (ha komolyan vesszük a látottakat) humorérzékünket való­di dühre cserélnénk le. Mert amíg van nevetés és taps, addig a szerep­lők tálcán hozzák elénk az újabb és újabb fájdalmas poénokat. Ám a va­lóság olykor még a komédiákban is rá-rázuhan a szereplőkre, hogy az­tán továbbgyűrűzzön a nézők felé. De jó lenne, ha most mindez fordít­va történne, ha a nézők taszigálnák le a valóság nevében a fáradni nem látszó szereplőket a színpadról. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND

Next