Néptanítók lapja 4. évfolyam, 1871
1871-11-16 / 46. szám
lárda, az egész gyülekezet, melyben felénél több tanítványa az öregnek. Kardos Kálmán n.megyeri tanitó tartott üdvözlő beszédet a jubilálthoz. Ez után az agg elbeszélte élete főbb körülményeit s azt, hogy már 50 év előtt elhagyta a testi fenyítéket iskolájában éssikerét tapasztalta. Az öreg tanítónak nem egyszer kellett félbeszakítni beszédét, könnyei megakaszták szavát. Tanítványai és az egész gyülekezet elfogult volt az ünnepély alatt. Az ünnepelt tanító tiszteletére lakomát is rendeztek, melyen emlékül egy értékes tajtékpipát és ezüst czifrázatu poharat nyújtottak át az aggastyánnak, ki még mindig legjobb erőben van és sokáig hasznára lehet a községnek. A községben alig akadni egy-két emberre, ki írni és olvasni ne tudna. — Éljen még sokáig! — Szerk. — Felhivás. A téli évszak közeledtével többek felhivására nemzeti irodalmunk ujabb s jelesebb termékeit megszerezni óhajtván előfizetést nyitok félévi olvasásra 3 írttal, — remélve, hogy a megye értelmisége nem vonja meg pártfogását, — mit annyival inkább kérek — mert az átolvasott könyveket a félév elteltével az ugocsamegyei néptanítóiegylet könyvtárának gyarapítására fogom átszolgáltatni, a régibb irodalmi művek közzül azok — melyeket a mult 1869. év deczember 1-je napi szerencsétlen nagy árviz megkímélt — szinte az olvasók használatára áll. Fáradozásaim jutalmazva lesz, — ha az említett nemes czél előmozdításában s a közművelődés terjesztésére irányzott hazafiúi törekvésemben a t. közönség pártfogásával megtisztel. Tisza-Ujlak, november 2-án 1871. Doby Antal. — Értesités. Azon máramarosmegyei t. cz. néptanító urakat, kik az általam szerkesztett számtani példatárra előfizettek, tisztelettel értesítem, miszerint nevezett művecske már elhagyta a sajtót és Szigeten Kaufmann Ábrahám kiadónál kapható. Egyúttal megjegyzem, hogy a szatmármegyei naptanító urak közöl azoknak, kik a Nagy Elek tanár úr idén legalább 10 példányt rendeltek meg, utánvét mellett fog a kiadó által megküldetni. Madzsar János: — Egy izraelita fiatal leány, ki egy úri házban nevelkedett fel, magyarul és németül tud, sőt kisebb gyermekeket a női kézimunkában is oktatni bír, hajlandó volna egy jóravaló izraelita házban azonnal néhány kisebb gyermek mellett alkalmazást elfogadni. Kérem velem következő czim alatt bérmentes levelek által érintkezésbe jönni : Hirschler Samu izraelita tarritó, Nagy-Perkáta, (Fehérmegye.) — Egy tizenhárom éves fiúhoz falura magán nevelő kerestetik, ki őt az ötödik gymn.osztály tantárgyaiban és a zongorában oktatná. Bővebb utasítást e lapok szerkesztősége adand. — Egy taetovirozott. A bécsi kórházban közelebb Walxis Sándor mutatta be magát. Három éve a chinai vizeken kalózkodott, midőn elfogták, és két más társával taetovirozták. Egész teste el van telve nem csak tájképekkel, hanem állatokkal, építményekkel, stb. Két társa nem állta ki e kínos procedúrát, de ő kibírta. A taetovirozás következőleg történt. Lekötötték és hozzáértő „művész” egy hosszú hegyes aczéltűt majd kék, majd vörös festékbe mártott (e két szinnel történik a taetovirozás) s az ily tűvel szúrt testébe. A procedura mintegy 9 hónapig tartott, s annál kinosabb volt, mert a felsebzett helyeken mindig a helyi sebláz tört ki. Egy angol múzeum már megvásárlá Walxis bőrét. (Sz. E.) Pályázatok. — Szepes egyházmegyében kebelezett Liptó-Hrádek magy. kir. kamarai központi városában róm. kath. főtanodánál első — és fokozatos előléptetés esetére második, és harmadik — főtanitói állomásra, ezennel pályázat nyittatik. Évi jövedelem az alapítási okmány és iskolai vallomány szerint a m. kir. kincstárból : A) az 1 fő főtanitónak : a) Évi 367 frt 50 kr ; b) irodai általányokra 12 frt 60 kr.; c) 1774Q°-nyi álló házikert és mellékföld; d) 3 tehénre szabad legeltetés az uradalmi legelőn; e) 20 és 3'-nyi tűzifa, mely az uradalom részéről a házhoz szállíttatik; továbbá f) 18 pozs. mérő rozs ; g) 50 font só ; h) 36 mázsa széna ; i) 3 szekér szalma, ezen négy utóbbi tétel évnegyedként piaczi áron megváltotik. — Tisztességes kényelmes szabad lakás melléképületekkel. B) a 2-diknak : a) készpénzbenben 315 frt; b) irodai általányra 12 frt 60 kr; c) 1811 fg-nyi kert és föld; d) 3 tehénre szabad legeltetés; fa és más termesztményekben annyi, és úgy, mint az 1 főnek és szabad lakás. C) a harmadiknak : Az iskolai pénztárból és hitközségtől 315 frt, irodai és más kisebb szükségletekre 11 frt 39 kr.; a magas kincstártól szabad lakás. Mind a három állomásra pályázóktól megkivántatik, hogy koruk, kath. vallásuk és főelemi osztályokra tanképesitési bizonyítványaikon kivül, zene, magyar-, német- és tótnyelvbeni valamint rajzolási és tornászati jártassággal birjanak és a magas m. kir. kincstári illetőleg pénzügyi minisztériumhoz czimzett kérvényeiket f. évi decz. 31-ig a liptó hrádeki főtanodai igazgató és iskol