Néptanítók lapja 7. évfolyam, 1874

1874-03-31 / 6. szám

A tanítók önképzéséről. III. Minő eszközökkel? Az élettel és a pályatársakkal való érintkezés ú­tj­án. Eljutottunk a tanítói önképzés feletti vizsgálódásainknak leggyakorlatibb ágához t. i. azon kérdéshez, hogy minő eszközök fölhasználásával képezzük magunkat? A vizsgálódásnak roppant gazdag mezeje tárni föl itt előttünk! — Bocsánat, ha erre nézve részint a tárgygazdagság, részint a rövidre szabott idő és tér miatt csak hiányos váz­latot adhatunk. A tanítói önképzés eszközeihez számít­juk először is : magát az életet. Régi, igaz közmondás : az élet a legnagyobb mes­ter, a legjobb iskola, s ebben az iskolá­ban vajmi sokat tanulhat maga az iskola­mester is, csak legyenek szemei a látásra és fülei a hallásra. Ma már úton-útfélen hallja és olvassa a tanító, hogy a tanítás legyen gyakorlati, hogy tanítson az életnek és ne az iskolának. Igaz, de hát hogyan fogjon hozzá, ha ő maga nem ismeri az életet? Azt is követeli to­vábbá a tanítástan, hogy a tanítás le­gyen szemléltető. Ezt is elégszer hal­lottuk már nemde? De miként tudjon a tanító szemléltetőleg helyesen tanítani, ha előbb nem szemlélt ő maga? Hogyan fog az helyesen számolni tanítani, aki nem ké­pes a számolást minden tekintetben a gya­korlati életre viszonyítani ? Könnyű ezt mondani, de miként ? — Felelet : nézz kö­rül, láss és tapasztalj, hogy mindenek előtt ismerd meg elébb azt a „gyakorlati életet". És ott van különösen azon tudomány, mely a szűkebb és tágabb értelemben vett szülőföldnek csaknem egész reálvilágát magába öleli, a honisme, tehát azon tan­tárgy, mely tudvalevőleg minden észszerű földrajzi tanításnak alapját képezi. Miként fog itten boldogulni a tanitó az élet beható tanulmányozása nélkül? — Bizony, ezen tanórákra sem fog elkészülhetni a könyves­asztal mellől, ha nem tudja felütni magát az élet könyvét. Enélkül az általa nyújtott földrajzi tudomány nem egyéb, mint az üres szavak és száraz nevek papiros tu­dománya. Sokszor hangoztatott tanítástani sza­bály az is, hogy haladj az ismertről az ismeretlenre. Nagy igazság van ki­mondva e szabályban és mégis oly kevesen tudják azt hasznosítani, vagy­is átültetni a gyakorlati életbe. Miért? A legtöbbször azon igen egyszerű okból, mivel a tanító maga nem látja, nem „ismeri" elég világo­san azt az „ismertet" a­melynek biztos álláspontjáról az „ismeretlen" birodalmát meghódítania kellene. Nem csak úgy értjük ezt, hogy sokan nem fordítanak elég gon­dot arra, hogy megbízható tájékozottságot szerezzenek maguknak tanítványaik tény­leg meglévő ismeretei felől, hanem ugy­e • tíl. évfolyam, 6. szám. és?(5Xe.r® Budapest, 1874. marcz. .­ti. Kiadja a vallás- és közoktatásügyi magy. kir. minisztérium az óvodák, elemi, felső nép- és polgári iskolák s egyéb népoktatási intézetek szzámára. A szerkesztőség és a A „Néptanítók lapját" megkaphatja minden magyarországi nép­ Minden küldeményt a kiadó-hivatal a vall.­ oktatási intézet ingyen és pedig: azon intézetek, melyekben egy szerkesztőséghez ké-és közoktatásügyim. vagy két, legfölebb három tanitó működik egy példányban; azon m­ink czimezni.­k. minisztériumnál az intézetek, melyekben négy vagy öt legfölebb hat tanitó foglalkozik. Előfizetési Ar: egész Országházban van Bu- két példányban ; azok pedig, melyekben hatnál több tanitó ma­ évre 3 frt, félévre­dapesten a várban. ködik, három példányban. 1 frt 50 kr.

Next