Néptanítók lapja 10. évfolyam, 1877

1877-03-31 / 6. szám

kon gondoljuk mi e­­zért elérhetőnek. Nézetünk az volt, állítsuk öszsze először is ezen ágak könyvészeti lajstromát, s ezt azon nyomdák ter­mékeinek az öszszekutatásával véltük megkezd­hetőnek, melyek a tankönyv kiadásra szabadal­mazva voltak. Ilyenek valának a bécsi „Schul­bücher Verlag" nyomdája, a budai egyetemi nyomda s a kolozsvári kath. lyc. nyomda. Mondtuk továbbá, hogy a kutatás aztán kiter­jesztendő volna a különböző országos és feleke­zeti stb. könyvtárakra. Most az eddigiek ez ösz­szefoglalását azzal egészítjük ki: vajha az orsz. tanszermúzeum ez iroda­ágak központjává tétet­nék, s a múltra nézve, miután már úgy is lát­tunk ilyenre példát, válogattatnának ki a mú­zeumból a tan­ s ifj. iratok s adatnának át őrizés végett a tanszermúzeumnak, továbbá ma­guk a tanítók is indítanának egy kis mozgal­mat és saját körükben gyűjtenék öszve a régi tankönyveket s ifj. iratokat s küldenék be azo­kat a tanszermúzeumba; a jövőre nézve pedig rendelné el az országgyűlés, hogy az országos tanszermuseum számára minden nevelési, tan-és ifj. iratból köteles példány küldendő. Ez ál­tal a pu­dag. irodalomnak is tűzhelyévé lenne a tanszermúzeum s ez intézkedés által pad. mul­tunk megismerése s jövőnk irányzása szempont­jából kétségtelenül sokat nyernénk. K. A kisdednevelés feladata az általános nevelésben. Feltűnő, noha igen örvendetes dolog, hogy mig a neveléstudomány a kisdedek neveléséről csak elvétve emlékezik meg, s akkor is kevés majdnem a semmire reducálható figyelmet tanú­sít iránta; addig a társadalom naponkint na­gyobb gondot fordít ez ügyre és jobbjaink ne­mes versenyre kelnek a kisdednevelő intézetek létesítése mellett. A nevelési tankönyvek írói — mintha a gyer­mek emberi élete csak 6 éves koránál kezdődnék — figyelmen kívül hagyják e kort; ellenben azok kik a nevelésről azt írták, hogy általa a társadalmat reformálják, nagyon fontosnak is­merik el a kisdedkori nevelést és ennek hiányában keresik a későbbi bajok okát. Így Lock­e, Rousseau, Pestalozzi, Jean Paul (Richter) Nilmeyer, Fröbel, Spencer nem csak el­ismerik az okszerű kisdednevelés jövőre kiható erejét, sőt pótolhatlan hézagnak tartják az ember nevelésében, ha a kisded korban elhanyagolják, vagy éppen semmit sem tesznek a nevelésért. A kisdednevelő-intézeteket nem a nevelés­tudomány, hanem maga a társadalom hozta létre; a társadalom érzi mire van szüksége, s nem várja be míg az uralkodó hatalom az uralkodó­, vagy más megtűrt egyház reá paracsol vagy ta­nácsol. A­ki fázik felkeresi a verőfényes helyet, vagy a meleg szobát, hogy megszerezze testének a meleget. Az angolnak köszönjük a gőzmozdonyt, a vas­utat , de mielőtt a gőzm­ozdony útnak indult volna, Angolországnak már 240 kisdedóvó­in­tézete volt. Az angol prakticus nemzet, de e mellett hu­mánus is. Nem tűrhette, hogy a gyámmunkás szülők gyermekeik gondozása által elvonassanak a munkától; de nem tűrhette azt sem, hogy a kisdedek ápolás hiányában elveszszenek, elkor­csosuljanak, ezért kisdedóvó-intézetet létesített a gyármunkások gyermekei számára; a nép más rétegei is — megízlelvén a dolgot — egy­másután nyitották meg a kisded­óvó intézete­ket s használta szegény, gazdag egyaránt. Az angol humanitárius intézményt Wert­h­eimer nyomán megismerve és Pestalozzinál annak tökéletesebb kivitelét látva Gr. Bruno­vick Teréz azon évben (1828-ban) nyitotta meg az első kisdedóvó-intézetet, midőn Angol­országban az első gőzmozdony útra kelt. E rövid történeti viszszapillantással csupán azt akartam jelezni, hogy a kisdedóvásnak múltja van, és első alapja az emberi jószívűség; ma már nem csupán a szegények gyermekeinek megmen­tése a czél, ma már ez intézetek nem csak a testi veszélyektől óvják a kisdedet, de elősegítik fejlődését minden irányban; s mióta belátták azt, hogy nem elég egy gyermek­sereg megmen­tésére, ha százával öszszeterelik, azóta a kis­dedóvás kisded neveléssé fejlődött és tért foglalt az általános nevelésben. E térfoglalás ellen még eddig csak azok emel­tek csendes vádat, kik a kisdednek nem akar­ják megadni az emberi jogot, kik a nevelést csak a 6 éves korban és pedig az írva-olvasás­sal vélik megkezdhetni, kik azt vallják, hogy a gyermek emberi élete ott kezdődik, midőn a népiskola küszöbét átlépte; röviden, azok emelnek vádat, kik a gyermeket nem ismerik. Ha neveléstani íróink nagy része figyelmen kivül hagyja is e tárgyat, a gondolkozó nép­nevelők mégis figyelmessé lettek iránta; közü­lök számosan az ügy apostolaivá szegődtek, szóval, tettel segítik, s még azok is, kik szigorú kritikájuk alá vették a kisdednevelők egy vagy más eljárását, használtak az ügynek, de nézetem szerint még többet fognak használni ha útmu­tató nézetükkel segítendők. Ha a kisdedóvást a kezdetben jelzett jóté­konyság szempontjából kellene megítélni, ugy e helyen nem fárasztanám önök türelmét, mert midőn a kisded testi és szellemi életének óvás általi megmentéséről van szó, nem csupán nem­zeti, de általános emberi tekintetekből is szüksé­gesnek fogja azt tartani mindenki. A kisdedóvás azonban — miután minden tökéletesedik a nap alatt — kisdedneveléssé fejlődött, a­mi sokkal tágabb fogalom, mint az előbbi, bár mint szülő magát magában rejti azt is s ezért megítélése más szempont alá esik s a szempont a gye­r­mek lénye.

Next