Néptanítók lapja 45. évfolyam, 1912
1912-02-29 / 9. szám
XLV. évfolyam, 9. szám. Budapest, 1912 február 29. KIADJA A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUM. Szerkesztőség: Budapest, H. ker., Margit-körút 60. * Kiadóhivatal : IV., Egyetem utca 4. Franklin-Társulat Megjelenik e lap minden csütörtökön. Előfizetési ár: Egyéni 10 ker., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. — Egy negyed évnél kevesebb időre előfizetést nem fogadunk el. — Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megkaphatja e lapot minden magyarországi népoktatási intézet, tehát az összes óvodák, elemi, felső nép- és polgári iskolák, tanító- s óvóképző-, valamint gyógypedagógiai intézetek egy példányban ingyen. A lap megküldése iránti folyamodványok, az iskola létezését igazoló és az illetékes kir. tanfelügyelő által láttamozott községi elöljárósági bizonyítvánnyal együtt, a lap szerkesztőségéhez küldendők. A helység (a megye megjelölésével) és az utolsó posta világosan kiírandó. Az úrilány tanítónők. A kérdés, ebben a formában talán nem jogosult. Nem az, mert a tanítónő mind egyenlő, amint az iskola kapuját behúzta maga mögött s székét a tanteremben elfoglalta. A hivatás ugyanazt a célt tűzte mindenik elé s egyforma kötelességet rakott valamennyi vállára. Ezenkívül a törvény sem ismer semminemű különbséget közöttük — az iskola előjogokat nem tűr, társadalma a legideálisabb köztársaság, melyben az igazgató is csak első az egyenlők között. És mégis, ha lényegét vesszük s mélyére tekintünk a dolognak, lehetetlen elfogadni, hogy az elemi iskolai tanítói kar kebelében szerényen, azért impozáns módon vonul meg az úgynevezett úrilány tanítónők csoportja, amely immár fogalommá erősödött és tegyük hozzá : nem túlságosan kedvelt fogalommá ! Nem okai e balvélekedésnek — soha ártatlanabbul nem öletett még vád senkit, mint őket, amikor egy és más esetben, látszólagos előnyök miatt, személyüket teszik felelőssé s lovagiasnak épen nem mondható fegyverekkel harcolnak ellenük néhol a kollégák. Tisztázzuk, mit értünk úrirány alatt, hogy fejtegetéseinkben, emiatt zavar ne támadjon. Ugye, a mi köznapi frazeológiánk az annak született és az intellektuális pályán úrrá emelkedett társadalmi osztályt ruházza fel a kiváltságos úr nevével? Ebben az emberrétegben bizony nem ritka látvány a tönkrement ezerholdas földbirtokos, a méltóságos miniszteri tanácsos, sőt az excellenciás lovasgenerális se, akik meghaláloznak, szerény özvegyi nyugdíjra hagyva az elárvult családot, melynek táplálóját kórság vagy egyéb elemi csapás magával sodorta. A kényelemből, gondtalan jólétből, szóval az igazi «uraságból», lezuhannak az élet kikövezett piacára, ahol pénzzel vagy munkával járják a búcsút. És az árván maradt familia négy-öt leánya (hány van ilyen!), felnőttek és serdülők megkezdik örökös harcukat a világgal, ki így, ki úgy — ereje és tanultsága szerint. Kinek a jószerencse kedvez, férjhez megy, igaz, csak a legritkább esetben úgy, miként álmaiban, a boldog időkben, kifestegette a fantáziája. De legalább van meleg hajléka és férfi az oldala mellett, kinek karjára jóbanrosszban, rátámaszkodhatik. De hát akinek nem jut férj? Vagy nem akad olyan, akinek bizalommal nyújthatná kezét s szíve érzésének is köze lenne a halálig szóló alliancehoz? Mert azt a legelemibb emberi jogot mégsem lehet elvitatni a nőktől, hogy ne dobják magukat oda az első jöttmentnek, ki egy karéj kenyeret igér, egyebet semmit. Az a sok millió idegszál, mely a női lelket általszövi, magasabb légkörben és fejlettebb kultúrában annyira elfinomodik és olyan érzékennyé válik, hogy a legcsekélyebb érintésre is sietve reagál. Ha ez az A hirdetések árszabása: A hivatalos pályázati hirdetéseknél minden egyes szóért 6 fill., magánhirdetéseknél 12 fill. fizetendő. (Rövidített szavak és alámok egyegy szónak számítandók.) Üzleti hirdetések egy-egy hasáb (-140 milliméter) széles és egy-egy milliméter magas Urfiletéért 30 fill. számíttatik. A hirdetési díjak előre fizetendők a kiadóhivatalnak. Oda küldendő a hirdetések «Svene !«.