Néptanítók lapja 63. évfolyam, 1930

1930-05-03 / 17-18. szám

NÉPTANÍTÓK LAPJA szemben tette meg kötelességét, hanem elévül­hetetlen érdemeket szerzett a tanítósággal szemben is, mely annyira hozzánőtt szívéhez. Nem rajta múlott, hogy az annak idején ál­tala tervezett javaslatok, melyek az Országos Tanítói­ Nyugdíjalap anyagi megszilárdítását s a tanítóság jobb segítését lettek volna hi­vatva előmozdítani, nem léptek életbe. Klauzál Gábor született Budapesten, 1857. évi már­cius hó 11-én. Gimnáziumi tanulmányai befejeztével 1877. évben Esztergomban tett érettségi vizsgálatot. 1880-ban a budapesti tudományegyetemen tett államtudományi vizsgát. Tanulmányainak befejezése után mint fogal­mazó gyakornok lépett a kultuszminisztérium szolgála­tába, hol az első hivatalos esküt 1881. évben, karácsony­kor tette le. Midőn a kultuszminisztérium 40 évvel ezelőtt Budáról Pestre helyeztetett át, Klauzál Gábor a nagynevű Kla­marik János miniszteri tanácsos kiváló vezetése alatt álló középiskolai ügyosztály tagja volt, mint elsőosztályú fo­galmazó. Az elsőosztályú fogalmazói állást abban az idő­ben úgy, mint a mai segédtitkári állást, a fogalmazói állás előzte meg. A minisztériumnak Pestre történt áthelyezése alkal­mával felmerült s általam a Néptanítók Lapja 7—8. szá­mában ismertetett teendőknél — az eredeti levéltári ira­tok tanúsága szerint Klauzál Gábort a későbbi nagynevű egyetemi tanár, dr. Fináczy Ernővel együttes szolgálatra osztotta be gróf Csáky Albin. Az iratokban azonban Klauzál neve egy felületesnek látszó tollvonással töröltetett. Klauzál Gábor akkori kortársaitól — kik ma is a leg­nagyobb szeretettel emlékeznek meg róla — nyert érte­sülés szerint szintén ki volt jelölve e szolgálatnál, de akkori betegeskedése miatt — mely azon időben nem igért oly hosszú életet, mint amellyel a Mindenható e finomlelkű urat megajándékozta — e szolgálata alól gróf Csáky Albin utóbb feloldotta. Az 1892. február havától az 1897. év Szent­györgy haváig mint miniszteri titkár szolgálta becsülettel a magyar kultúrát. Közel hatesz­tendei valóságos osztálytanácsosi működés után 1905. év nyarán miniszteri tanácsosi címet ka­pott I. Ferenc Józseftől. Több mint hat eszten­deig volt tényleges miniszteri tanácsos, mikor 35 évet meghaladó, közbecsülésben álló munka után eltávozott a kultuszminisztériumból, ahol azonban mély tiszteletet ébreszt — a ma is nyu­galomban élő s egykor a tanítóságért igaz, jó szívvel küzdő, áldott jóságú ember — nevének említése is. Hofbauer Aladár, vall. és közokt. miniszteri számv. főtanácsos. Klauzál Gábor miniszteri tanácsos. (1930 . 17—18. SZÁM.) 33 HÍREK A kultuszminiszter kultúrpolitikájáról. Egy igen elterjedt fővárosi napilap a fenti cím alatt nagyszabású vezércikket közölt. Ebben többek között a következőket olvashatjuk: Az a kultúrpolitika, amelyet a kultúrfölény politikájának mondanak, annak köszönheti a maga sikereit, hogy túl tudta magát tenni min­den pártpolitikán, hogy akár a pártpolitikák­kal szemben is érvényesíteni tudta magát, hogy számegysége nem a párt volt, hanem a nemzet, időmértéke nem az adott évszám, ha­nem a jövő, láthatára nem a pártklub, hanem a világ s az eredményt nem tapsokkal kell mérni, hanem örök magyar kultúrvalőrökkel.Volt idő, hogy ezt a kultúrpolitikát félre­értették; volt idő, hogy bizalmatlanságot kel­tett, de gróf Klebelsberg érdeme az, hogy hitt önmagában és politikájában, hogy ki tudta várni az időt, hogy egy nagy optimizmus hevítette­ az emberek és dolgok iránt. Ez a kultúrpolitika azonban végül is sorra hódította meg magának ellenfeleit. Előbb a világnézleti ellentétek tűntek el körülötte. Azután a párt­politikai ellentétek. A pénzügyi tárca kultusz­vitája már mintegy triumfusa volt ennek a kultúrpolitikának; ez volt hosszú idők óta ta­lán az első eset, hogy keveseltek kultúrköltsé­geket, ahelyett, hogy sokaltak volna, hosszú idő óta talán az első eset, hogy a miniszter számára (mint ezú attal több miniszter számára is) nem ostromállapot volt a bizottsági vita, nem számonkérés, hanem elismerés. Hosszú idők óta az első eset, amelyben az érdem el­ismerésének ritka tüneményét láthattuk. Ma már közvélemény lett ez a kultúrpoli­tika, ma már köztudat, hogy szükség van rá, hogy ez a kultúrpolitika terén s a mostani har­mincas években azt a szerepet tölti be, mint a Széchenyi István reformmunkája a múlt szá­zad harmincas éveiben a közgazdaság terén. Sikerét éppúgy elismerte most már párt­különbség nélkül a kritika, mint azt a nagy kultúreredményét, hogy díszesebbé tette a mai szegényes magyar életet, hogy emeltebb idővel jár benne a magyar kultúra minden hordo­zója, a tanár, a tanító, a művész, az író, hogy, ha még vannak is körülötte utóvédharcok ilyen fővárosi vitákon, vagy népgyűléseken, azok­nak zaja is elnémul. Ha csak egy miniszter sikere volna az, nem törődnénk vele,­­ az egyik miniszter jön, a másik megy. De a ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék