Néptanítók lapja 64. évfolyam, 1931
1931-02-15 / 4. szám
NÉPTANÍTÓK LAPJÁ nek olyan felvonulása, amelyhez foghatót világhíró nemzetek ezeréves életükben egyszer-egyszer ha láttak. Érdekes és a civilizáció szövőszékének munkájába bevilágító adat, hogy egy-egy jelentéktelen eseménynek mily sorsdöntő kihatása lehet. Két fiatal magyar főúr külföldi útra indul: Széchenyi István gróf és Eötvös József báró. Más úrfiak is megtették már, még pedig egész rajokban, az ilyen kirándulásokban azonban általában nem volt köszönet, cserében a körmöci aranyakért, amiket Bécsben, Párizsban, Londonban eldobáltak, idétlen idegen imádásnál és a hazai viszonyok megvetésénél egyebet nem igen hoztak vissza. Petőfi Sándor tüskés korbáccsal vágott végig a külföld magyarjain. Két magyar azonban olyan vásárfiút hozott idegenből, amely megbékíthette a költő haragos lelkét is. Ha szellemi és anyagi közéletünkből ki akarnók nyesni mindazt, aminek magját külföldről hozták Széchenyi és Eötvös, akkor nem ismernénk rá hazánkra, sem fővárosunkra, de még a palotára sem, amelyben összegyűltünk. Mind a ketten rögtön megértették, hogy a népnevelés az archimédesi pont, amelyről ki lehet mozdítani a tunya magyar glóbuszt. Széchenyi így ír a Kelet népében: „ ... a nevelési tárgy mutatkozik a nemzeti sakkjáték azon vonásának, melynek józan logika szerint minden más vonást alá kell rendelni." Ugyanott van egy szubtilis megállapítása régi nevelési rendszerünk fonák voltáról, amely ma is az igazság erejével hat: „ ... ha csalni nem akarjuk magunkat — írja Széchenyi—, sehol sincs annyi sokat tanult és mégis annyi hasznavehetetlen ember, mint nálunk." Ő különbséget tesz az egyéni és a nemzetnevelés közt; lehet valaki tanult, sőt tudós férfi, aki amellett a köz szempontjából semmire se való. Foglalkozott a tervvel, hogy kidolgozza az egységes nemzetnevelés programmját, száz más dolga mellett azonban ez az egy félbemaradt, vérmérséklete szerint ő nem is volt az elméleti rendszerek építőmestere, a teória neki csak segédeszköz, hogy megalapozza vele reális alkotásait, de őt a szemmel látható és kézzel megfogható eredmények vonzották, amelyek palotasorok, hidak, országutak, gőzhajók, gyárak, mocsarakból kiszárított szántóföldek, fölhalmozott áruhegyek és dolgozó embertömegek alakjában jelentkeznek. Az intuitív Széchenyi mellett ott volt Eötvös, a filozófus. Széchenyi az ösztöneivel mindent megérzett, Eötvös a logikájával mindent kiderített. Az ő emlékét övezi a sohasem hervadó babér, amely az első magyar kultúrembert megilleti. Mert Eötvös József báróval eddig sohasem látott alakjában, mint kultúrember lép a magyar a világ elé. Tulajdonképen ő az első modern magyar ember. Eötvös nemzetnevelő hatását fokozza, hogy míg Széchenyi István lángeszű kivételként hat az utókorra, addig Eötvös József egy általánosan kötelező gondolkodási és cselekvési módszer kezdeményezője. Amit ő nyugati útjáról hazahozott, az nem az európai művelődés kovásza, hanem maga Európa. Minden szó, minden betű, amely Ettvöstől a politikustól, a filozófustól, a költőtől ered, az európai infiltráció egy újabb momentuma. Széchenyi, mint miniszter, csakis gazdasági tárcát vállalhatott, Eötvös csakis kultusztárcát. Második minisztersége idején alkotta meg élete legfontosabb művét: a népiskolai törvényt. A törvény kimondta az iskolakényszert és midőn az országgyűlés megszavazta, Magyarország elégette maga mögött az utolsó ázsiai hajókat. Mint Herakles Görögországot heraklidákkal, úgy Eötvös József Magyarországot tanárokkal és tanítókkal népesítette be. A mai magyar iskola minden gyökérszála Eötvös földjében él és mi minden szerénységünk mellett sem zárkózhatunk el annak felismerése elől, hogy a német birodalmi iskolarendszer mellett a magyar a legjobb. Ez azt jelenti, hogy a tanult magyar ember a világ szellemi elitjének tagja. De midőn ma Eötvös emlékét ünnepeljük, nem szabad szemet húnynunk a fekete veszedelmek előtt, amelyek kulurális vetésünket és vele Eötvös József élete munkáját fenyegetik. Ezek a pusztító erők nem magyar földről indulnak ki, hanem arányaikban kozmikus természetűek és a fehér fajok művelődésének eddigi eredményeit veszélyeztetik. Eötvös József elhozta nekünk magyaroknak Európa szellemét, de ősi hazájában időközben megromlott ez a szellem. Nem a tőkeellenes mozgalmakra gondolok, mert hitem szerint a kapitalista Nyugat éppoly kíméletlenül ostorozza az európai civilizációt a szakadék felé, mint az antikapitalista Kelet. Az emberiség kulturális válságát ne is tulajdonítsuk a világháborúnak, a háború maga csak betegségi tünete, facies hippocraticája, a régen folyó bomlásnak. A bajok oka nyilvánvaló: az emberiség csak szellemi téren kereste a haladást, erkölcsi téren visszamaradt a középkori bar- 170 (II. ÉVFOLYAM 3. SZÁM.)