Néptanítók lapja 72. évfolyam, 1939
1939-02-01 / 3. szám
86 19.19 . 1. SZÁM. NÉPTANÍTÓK LAPJA Az e és /, tehát mi és fu között nem is kell külön elnevezés, mert hiszen a fenti két hang úgyis félhangtávolságra van egymástól, már pedig az énharmónia (ugyanaz a hang, csak más névvel) nem anyaga az elemi iskolának. Éppen így alakulnak a leszállított hangok nevei, íme: C H b (des) A as G ges F E es D des Do Szí sza Lá la Szol szal Fu Mi ma Re ra Do. Tehát míg a felemelt hangokat i-vel képeztük, addig a leszállított hangokat mély a-val (szebben a Zá-val!). Természetesen itt sincs szükség módosításra az F és E, illetve Fu és Mi hangok között fenti oknál fogva. Amilyen logikus és jól használható a fenti megoldás, olyan egyszerű és magától értetődő. Angliában kezdettől fogva így használták (természetesen más betűkkel, hiszen az angol abc sokban különbözik a magyartól), de mint Kodály mondja a Ricinia Hungaricában: Németország sokszor eltakarja előlünk Nyugatot, vagy legalább is alaposan megszűri az onnan áramló eszméket. Legjobb tehát közvetlenül a forrásból meríteni. A szolmizáló eljárásnak ezzel a teljessé tételével most már zárt egységet alkot ez a rendszer, s bátran használhatjuk az elemi, sőt középfokú iskolákban is, mint legjobban bevált énektanítási metódust. Miután csak a hangjegyek elnevezését vettük át Curwen rendszeréből, de megtartottuk a ma általánosan használatos hangjegyírást (Curwen t. i. nem hangjegyeket, hanem betűket használ a dallam lejegyzésére), így a szolmizáló eljárás szerint tanított gyermek, ha tovább akarja magát képezni a zenében, könnyűszerrel illeszkedik bele a ma általánosan használatos zeneírásba is. Az eddig mondottakból következik a szolmizáló eljárás egyik legnagyobb előnye, az t. i., hogy az énekes független az előjegyzésektől. Egy dallam akár Ges-durban van, akár G-durA mult század bontakozó pedagógiai életének egyik kimagasló alakja volt. Mint ember, mint tanító, mint tanítóképző-intézeti tanár, mint kir. tanfelügyelő s mint pedagógiai író, markáns egyéniségének bélyegét erősen rányomta a kor fejlődő közoktatásügyének minden ágazatára. Rill József 1839. év január hó 11-én, tehát száz évvel ezelőtt, a torontálmegyei Módoson született, ahol apja, Rill János, a német-, a bolgár-, a szerb- és magyarnyelvű község tanítója volt. Rill József édesanyja, Márlaki Jerney Erzsébet, unokahúga volt a magyarok eredetét kutató Jerney Jánosnak. A negyvenes évek közepén a kívülről jött bomlasztó erők nemzetiségeink között már erőban, az énekesnek az teljesen mindegy. Az alaphangot, azaz a do-t áthelyezi a második vonalra, s ezzel az áthelyezéssel meg van oldva a hat jb-é, vagy egy kereszt előjegyzés. Egy nehézség feltétlenül fennmarad: t. i. megszokni a do hangnak az új helyét, s ehhez viszonyítani, alkalmazni a többi hangot. De ennél sokkal több és nagyobb nehézségekkel kell megküzdeni a kezdő énekesnek az abszolút rendszernél. Természetesen a fentebb mondottak nem jelentik azt, hogy most már nem is lehet tanítani jól és eredményesen máskép, csak szolmizálva. Sőt! Lehet nagyon rosszul és eredménytelenül tanítani szolmizálva is, és lehet kiváló eredménnyel tanítani abszolút rendszerrel is. Itt és más tárgyaknál is nem a követett módszer a legfontosabb, hanem, hogyan használjuk a módszert, hogy viszünk abba életet, kedvet, frisseséget. Szomorúan érdekes, hogy még mindig az ének az a tantárgy, amelyik a legnemzetibb és legtöbb pedagógiai értéke mellett is leginkább háttérbe van szorítva az elemi iskolákban is. Egyik oka feltétlenül a tanításában való félénk tájékozatlanság. De ezt egy kis jóakarattal könnyen lehet pótolni. Az elmaradottság súlyosabbik okát abban látom, hogy az iskolafelügyeleti közegek — legyenek azok világiak vagy egyháziak — maguk sem értenek ehhez a tárgyhoz. Megelégesznek néhány dal vagy egyházi ének hallás utáni eléneklésével, s ezzel az énektanítás el is intéztetett. Nagy szükség volna e téren az énekszakfelügyelet bevezetésére. Egy kis útbaigazítással, jó vezérkönyvek ajánlásával, továbbképző tanfolyamok vagy szemináriumok tartásával minden elmaradottság rövid időn belül orvosolható lenne. A nálunk uralkodó zenei analfabétizmust csak azáltal mérsékelhetjük, ha már a gyermekek lelkébe csöpögtetjük be a művészet, így a dal és ének szeretetét. Minden nemzetnek két féltett kincse van: a nyelv és a dal. A magyar dalért, s egy jobb, boldogabb, vidáman éneklő Magyarországért minden pedagógusnak egyformán küzdenie kell.sen dolgoztak. Rill János mindent megtett, hogy a község többnyelvű lakosai között meglegyen az egyetértés. Minthogy a község vezetősége rokonságban volt a Rill-családdal, ezt sikerült is fenntartani addig, míg a szerb pátriárka nem jelent meg a községben. Ez beszédet intézett a szerb lakossághoz, amelyet lázongások követtek, miközben a tanító ablakaiba is kövek röpködtek. A lázongások később odáig fejlődtek, hogy Rill Jánoséknak is menekülniük kellett. Elhagyták a községet s Jánosföldre költöztek. Onnan csak akkor kerültek vissza, amikor a honvédek Módosra bevonultak s a szerbvilágnak véget vetettek. Aztán jött Világos. A fegyverek már nem szóltak, a magyar ajkak elnémultak. A bujdosók jöttek-mentek, olykor RNISI JÓZSEF _ 1839—1939. —