Népújság, 1973 (17. évfolyam, 1-48. szám)
1973-02-09 / 5. szám
Palkó István Az élő Petőfi PETŐFI neve népünk közgondolkodásában a költő fogalmával vált eggyé. Petőfi egészen rövid élete s igen jelentős életműve a magyar történelem egyik legszívmelegítőbb időszakához kapcsolódik, az 1848/49-es szabadságharcunkhoz, így Petőfi neve nemcsak a költőt jelenti népünk számára, hanem egyben a szabadságharc hősi példaképét is. A költő és szabadsághős fogalmának az összefonódása nevében magyarázza ismertségét, sőt népszerűségét is. Nem az irodalmárok, az irodalomtudomány szempontjából elsősorban, hanem a nép körében. Palkó István Petőfi mai szemmel A nép viszonylag kevés költőt írót ismer igazában, s még kevesebbet fogad szívébe. Petőfi e ritka kivételek egyike. Neve a legegyszerűbb ember számára is, akinek az irodalom fogalma egyébként ismeretlen világ, a költészet jelképe egyben, így Petőfi ünneplése még a fojtatudatlan emberek számára is szívben öröm, amelynek hiteles élménytartalma van. Nagy forradalmár költőnknek most jelentős évfordulóját ünnepeltjük, mi, magyarok, de ünnepli jóformán az egész műveit vitáig. Születésének 150. évfordulója méltó alkalom erre. A Petőfi-év így nemcsak a szűkebb szakmabelieknek, az irodalomtudomány munkásainak, a ’szakfolyóiratoknak, a könyvkiadásnak a mozgósító éve, hanem egész népünké, egész társadalmiunké is egyben. Miben rejlik hát Petőfi nagyságénak, hatásának, elevenségének, időszerűségének a titka, magyarázata? A kérdésre nem könnyű a választ megadni. Más választ vár az ilyesféle kérdésekre az irodalmár, az értelmiségi, de még inkább maga a dolgozó nép. Az irodalomtudomány sok egyéb közt éppen azt keresi, hogy hol van Petőfinek a helye a mai magyar szellemi életben, mi életművének az időszerűsége, hogyan él Petőfi mai ifjúságunk tudatában, hogyan hatott az írók szellemi arculatának kialakításában, a magyar líra fejlődésére, stb. stb. Mindezek érdekes feladatot jelenthetnek a mai Petőfi kutatás szempontjából, mert minden kor önigazolását keresi, és szereti megtalálni a nagynevű elődök életében, illetve munkásságában. Bennünket azonban e kimagasló 150 éves évforduló alkalmából mégsem ezek a kérdések érdekelnek elsősorban, hanem az, hogyan él Petőfi ösisztársadalmiunk tudatában, nevének hallatára megdobban-e szívünk, támad-e gondolatiunk, érezzük-e nevének, költészetének élménynyomjait, mennyire él lelkünkben Petőfi . E kérdések megválaszolásánánál nem statisztikai adatok támaszára gondolunk, hanem szubjektív, de annál hitelesebb tapasztalataink bizonyságára. A szociológiai viszgálódások nálünk azt m vitatják, hogy ifjúságunk egy része idegenkedik Petőfi költészetétől, mint általában a »régebbi« költészettől, vagy akár a maitól is. Az azonban magától értetődő is, ma az irodalomnak száz vetélytársa van az emberformálás szerepkörében a többi művészetekben, tudományokban, gyakorlati tevékenységekben, hobbykban, stb. A mai prózai életstílus még kiegyenlítő, egyensúlyozó szerepkörben sem a költészet világához folyamodik, hanem ennél sokkalta erősebb ingerhatású pótlékokhoz. Petőfi a mai fiatalok nagy részének már nem élményforrás, legfeljebb »tantárgy«, ismeretforrás. Neve nem lobogója a szabadságharc eszméjének, a 48-as ifjúságnak, nem lobogója a nép felfedezésének, a forradalmiságnak, a világszabadság gondoláiénak sem. Nem feladatunk ennek itt magyarázatát keresni, de a hiba aligha Petőfiben van, de még talán az ifjúságban sincs. Petőfi rövid 26 éves életében hallatlanul nagyot alkotott. Új epikai és lírai világot teremtett korának szépség-ideálja ellenében. A működltészet világába emelte a népet, mint költői tárgyat, s a nép nyelvét, mint költői eszközt. Szive indulatát a nép történelmi sérelmének a megszüntetése szította, érzelemvilágát a tiszta emberi hevülettöltötte el közéletben és magánéletében egyaránt azonos emberi normák vezérelték cselekedeteit, szabályozták életvezetését, de Petőfi nem a »makulátlan« emberideál, a követhetetlen példakép, hanem a mindannyiunk gyarlóságaival is megvert húsvér ember, a teljes emberiesség, mindannyiunk része és teljessége egyben. Petőfi nemcsak az Alföldet, a népet, a szabadság-szerelmet fedezte föl számunkra, hanem önmagunkatis, önmagunk végtelén gazdag rezdületű ,belső világot, a szív örvényléseit a megtartó emberi konvenciók megbecsülésével, tiszteletben tartásával. Ezért énekelhetjük népdallá vált dalait ma is (személyes dalainként, akár bizonyos élethelyzetünkben, életállapotunkban, akár általában jó kedvünkben. A rózsabokor a dombodalon,h a Befordultam a konyhára, a Fa leszek, ha fának vagy virága, stb. ott van mindig mindannyiunk énektarsolyában türzsökös népdalaink mellett. Az önmagunkat felfedező Petőfi mindig új, mindig időszerű, mindig élő, mert új, időszerű és élő az önmagát kereső ember, akinek számára a költő nem elvont élet-ideál, hanem jóban-rosszban elérhető embertárs. A mi generációnkszámára Petőfi nemcsak tantárgy, volt bár sokan ezt vallják - hanem élményforrás is eszmék, emberség világszemlélet formálásához. Ezt nema magam professzionista meggyőződésem alapján mondhatom, hanem az irodalmi élettől csillagtávolságban élő ismerősöm példája nyomán. A bizonyító példámat is hadd vegyem nem is az otthoni, hanem itt Jugoszlávijában szerzett tapasztalatomból. Nemrégiben egyik Mura-vidéki faluban, voltam hivatalos. Lakodalomra hívtak meg. Már javában állt a mulatozás, dalolás, tánc, amikor egyik rózsáskedvű, a humoráról is népszerű Sándor bácsi csittet intett a zenészeknek, s a szoba közepére perdülve önálló műsort produkált: nagy drámai hevülettel szavalni kezdte Petőfi. Egy gondolat bánt engemet c. hires versét, majd az Akasszátok föl a királyokat s még más forradalmi zugásu verseket. Ő nem tudott Petőfi évfordulóról, nem tudott ünneplés sorozatokról, de a lelkében felgyűlt érzés-töltetet spontánul, merő passzióból levezette hangulata csúcsán, mert úgymond, Petőfit nemcsak énekelni lehet, ugyanis korábban Petőfi dalok éneklése folyt, hanem szavalni, mondani is. A szövegmondás itt-ott sántatott már, de ez nem csoda, mert a vers több, mint félévszázad iskolai reminiszcenciái alapján éledt föl ez alkalommal, de ahol éppen az emlé Petőfi Sándor A kutyák dala Süvölt a zivatar A felhős ég alatt, A tél ikerfia, Eső és hó szakad. Mi gondunk rá? mienk A konyha szöglete, Kegyelmes jó urunk Helyeztetett ide. S gondunk ételre sincs. Ha gazdánk jóllakék, Marad még asztalán, S mienk a maradék. Az ostor, az igaz, Hogy pattog némelykor, És pattogása fáj. No de s ebcsont beforr. A harag múltán urunk Ismét magához int, S mi nyaljuk boldogan Kegyelmes lábait! Pest, 1847 január Petőfi Sándor A farkasok dala Süvölt a zivatar A felhős ég alatt, A tél ikerfia, Eső és hó szakad. Kietlen pusztaság Ez, amelyben lakunk; Nincs egy bokor sem, hol Meghúzhatnánk magunk. Itt kívül a hideg, Az éhség ott belül, E kettős üldözőnk Kínoz kegyetlenül; S amott a harmadik: A töltött fegyverek, A fehér hóra le Piros vérünk csepeg. Fázunk és éhezünk S átlőve oldalunk, Részünk minden nyomor ... De szabadok vagyunk! Pest, 1847 január kezet kihagyott, a népköltészet mintájára könnyedén kitoldotta Petőfi helyett, de a Petőfi szellemétől fűtött népfi, a hetven felé járó paraszt bácsi, bizonyítva azt, hogy az ő számára Petőfi nem tananyag volt csupán annak idején, hanem ma is élő, emberi és költői valóság. E példa világosan beszél, de nemcsak a Sándor bácsi nevében, hanem egész népünk nevében. Kihullhatnak az emlékezetből a gyerekkorban beemlézett sorok, elfelejtődhet minden megtanult költemény egésze is, de Petőfi nevének hallatára mégis kigyúlnak a szívek, mert benne a népe igazáért harcoló költő és népe szabadságáért életét áldozó hős eszményképe örökre egyesült. Népünk ezt az eszményeképet hordozza szívében, ez az ő élő Petőfije. Petőfi Sándort, a nagy magyar forradalmár költőt nemcsak Magyarországon ünnepeliük születésének 150. évfordulója alkalmából, hanem a baráti szocialista országokban (Bolgár Népköztársaság, Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság, Lengyel Népköztársaság, Német Demokratikus Köztársaság Román Szocialista Köztársaság, stb.csak úgy, mint másutt is világszerte. Ez a reprezentáns jubileum épp úgy foglalkoztatja az irodalomtudományi kutatást, mint a legszélesebb körű társadalmi nyilvánosságot is. Se szeri, se száma a Petőfi ünnepségeknek, megemlékezésnek, a Petőfi kutatás eredményeitpublikáló tanulmányoknak, írásoknak, könyveknek, folyóiratoknak. Most ez alkalommal e publikációs tömkelegből kizárólag eggyel kívánunk röviden foglalkozni, mégpedig az Irodalomtörténet c. folyóirat 1973. 1. számával, amelyet különszámként Petőfi születésének 150. évfordulójára adtak le ezzel is bekapcsolódva az országos méretű közös munkába. Azért választottuk éppen ezt a munkát ismertetésre a sok közül, mert ez egész anyagával Petőfi Sándor helyét keresi a mai szellemi életünkben, de nemcsak úgy általában, hanem egy év óta gyűjtöttt konkrét körkérdésekre kapott válaszok bírtokában. A folyóirat szerkesztősége 1972 elején 125 hazai és 45 külföldi íróhoz, tudóshoz, fordítóhoz intézett körkérdést. A hazzai öt kérdéscsoport a következő volt: 1. Mit jelent Petőfi az Ön szellemi arculata kialakulásában? 2. Miben látja Petőfi aktualitását? 3. Van-e, s ha igen, miért van az ifjúságban idegenkedés Petőfi költészetével szemben? 4. Mi Petőfi jelentősége a magyar éra fejlődésében? 5. A Petőfi által életében és művében megteremtett költőideál az Ön véleménye szerint kizár-e más költői típusokat, vagy azokat is szervesen magába öleli? A külföldiek kérdései pedig ezek voltak: 1. Milyen élményt jelentett az Ön számára Petőfi költészetének ismerete? 2. Mi az Ön véleménye Petőfi Sándor világirodalmi jelentőségét illetően? Az Irodalomtörténet jubileumi száma néhány ugyancsak a Petőfi kutatáshoz tartozó tanulmány és dokumentum mellett a feltett kérdésekre kapott válaszokat közli a szerzők betűrendjében. Voltak, akik minden kérdésre kitérve válaszoltak, voltak, akik közülük valamelyikre. A válaszok nagy többsége teljesen pozitív mérlegű. Persze akadnak komformista, protokol-jelügy, »jódiák« látszatát keltő válaszok i® a nagyon közvetlen emberi, őszinte megnyilatkozások tömegében. Az eredeti válaszokat mindig eredeti nagy egyéniségek adják bírálva a divattá tett vagy divatból kiment Petőfi portrékat s keresve a mai Petőfi arcot. A mai magyar fiatalságnak Petőfihez való viszonyát pozitív negativ mérleggel vázolják a válaszok. A negatív viszony miatt többnyire az iskolai irodalmi nevelést hibáztatják régebbre és mára vonatkoztatva is. Egyébként minden életműnek és alkotónak ez a sorsa, ha tantárggyá degradálják. Az irodalomnak az alsó és középfokú oktatásban nem tantárgynak, nem irodalomtudományi anyaghalmaznak hanem eleven ható manipulációk nélküli élményforrásnak kell lennie, csak így nem válik elidegenítővé. A válaszok közül meghökkentően eszméltető Weöres Sándoré, aki a magyar lírát napjainkban képviseli európai fokon, Petőfi rangon. Weöres arra az első kérdésre: Mit jelentett Petőfi az Ön szellemi arculata kialakításában? — ezt feleli lakonikus rövidséggel: »Sajnos, semmi jót. Erről nem Petőfi tehet, talán én sem, hanem az 1920- as évek iskolai tanítási rendszere.« ... »A kisiskola úgy megölte bennem Petőfit, hogy csak 30—35 éves fejjel ébredtem rá a nagy verseire.« Nem hízelgőbb a válasz Petőfi aktualitását tudakoló kérdésre sem »Miben látja Petőfi aktualitását?« »Ma, sajnos, semmiben. Mert, mint gyermekkoromban bár más előjellel ma megint vitamindus tápszert főznek belőle . ..« »Petőfit saját szobra takarja el; azelőtt a pathetikusan szónokló, esküre emelt kezű, ma a vékonypénzű forradalmár.« S ez az oka Weöres szerint az ifjúság idegenkedésének Petőfiitől. Ha nem is ennyire éles fogalmazásban, de érdekes módon költőink közül ítélik meg többen negative viszonyukat nem éppen Petőfihez, hanem a különböző időszakok Petőfi képéhez. Ez persze lélektanilag érthető is, hisz a költőik alkotói autonómiája a köznapi gondolkodástól sokszor messze esik. Ez a szubjektivitás a válaszokban is kézenfekvő, ha maguk a kérdések is ilyen természetűek. A véleményt nyilvánítók sorában Jugoszláviát Zoran Konstantinovic képviseli, mint az összehasonlító irodalomtudomány szakembere. Ő válaszában Petőfit a romantika világirodalmi összképébe állítja bele azt bizonyítva munkásságával, hogy a délkelet-európai romantiika nemcsak valamiféle utórezgése, epigonsága az európai nagy romantikának, hanem annak szerves része, s Petőfit tartja éppen ennek legfőbb bizonyítékának. vizsgáló-Há'CP? Irntatácai almvián Petőfi Sándor szülőháza 4 NÉPÚJSÁG