Népújság, 2019 (63. évfolyam, 1-52. szám)

2019-02-21 / 8. szám

. ro LLA Lendvai Hegymászók Egyesülete Sikeresen elindult a hegymászóiskola A Lendvai Hegymászók Egyesületének elnöke, Kozak Štefan tartalmas munkaprogramról számolt be a tagoknak az 1. Sz. Lendvai KÁZ-ban pénteken megtartott évértékelő egyesületi közgyűlésen, a jelentések elfogadását követően pedig 2019- re gazdag tervet mutatott be. Horvat Silvija ..Jžf silviia.horvat@neDuisaa.net M A számos program kö­zül az elnök az egyesület keretében szervezett 28 túrát és kirándulást, vala­mint a szlovén, magyar és horvát testvéregyesületek eseményein való részvételt említette. Kiemelte a fiata­lok számára sikeresen el­indított hegymászóiskolai képzési programot, amely­nek első sorozatát idén fejezik be. Az általános is­kolások és más érdeklődők számára megszervezték Igor Gruber: 107 nap az Alpokban című útleíró elő­adását, valamint az egye­sület ifjúsági szekciójával a muravidéki óvodások és iskolások találkozóját 220 résztvevővel. A több helyi túra mellett hagyo­mányosan megtartották a Misko-túrát és a függőség elleni túrát, valamint a szlovén-magyar-horvát Barátság-túrát, amelye­ken mind szép számban gyűltek össze a termé­szetkedvelők. Pályázati forrásokból elkezdték a tematikus turistaútvonalak kijelölését, ilyen a For­rások útja, a Téglagyári útvonal és a három Grófság útja. Évközben pedig több szakmai képzésen is jelen voltak. A pénzügyi beszámo­lóban elhangzott, hogy az elmúlt évben az egyesület 8.800 euróval gazdálko­dott, a kiadási oldal 9.700 euró volt. A hiányt az el­múlt évi többletből fedez­ték. A felügyelőbizottság beszámolóját követően a közgyűlés hozzászólás nélkül elfogadta a tavalyi jelentéseket. Az idei munkaprogram is számos túrát, kirán­dulást, természetjárást, eseményt tartalmaz. Viki Grošelj világhírű hegymá­­szó útleíró előadását már megtartották, emellett a hagyományos programok megszervezését és a nem­zetközi együttműködések programjait vették be a tervbe. Tovább küzdenek egy saját irodahelyiség megszerzéséért és hang­súlyt fektetnek a faitalok bevonására is. Ennek érde­kében szakköröket, táboro­kat, természetjárást szer­veznek számukra és idén első alkalommal Lendván rendezik meg az Orszá­gos Hegymászószövetség „A fiatalok és a hegyek” elnevezésű regionális ve­télkedőjét, amelyen két csapattal a lendvai egyesü­let is versenybe szállt volna gondoskodni az út­vonalon lévő borospincék nyitva tartásáról, valamint az ételkínálatról. Az egye­sület csak a túra levezetését vállalta el, ezért a jövőben az egyesület ilyen formában nem hajlandó részt venni a programban. Végezetül Kozak Vera Szlovénia leghosszabb hegymászó túrájának tel­jesítéséért a Szlovén Hegy­mászószövetség jelvényét vehette át Ružič Jósétól, a muravidéki hegymászó­egyesületek bizottságának tagjától. Kozak Vera Szlovénia leghosszabb hegymászó túrájának teljesítéséért a Szlovén Hegymászószövetség jelvényét vehette át Ružič Josétól (balról), a gratulációhoz pedig Kozak Štefan elnök is csatlakozott. Bravúros győzelem Somogyi Péter az 1 ,B országos légpuskaliga 5. fordulójában 629,0 körrel újabb bravúros győzelmet aratott. Kološa Franc a fordulót a 25., Podgoršek Laura a 36. helyen zárta. A dobronaki Jezero hármasa, Somogyi, Kološa és Podgoršek a csapatversenyben a kitűnő 3. helyet szerezte meg. hs 18 ­•F­otpbank 21. forduló A 22. forduló párosítása 2019. február 23-án: Hon­véd - MTK, Paks - DVSC, Újpest - DVTK, Mezőkövesd - Kisvárda, Ferencváros - Puskás AFC, MOL Vidi -Haladás, vB MTK - Mol Vidi 1:310:31 DVTK - Honvéd 2:1 10:11 Haladás - Mezőkövesd 1:2­1:21 Kisvárda - Paks 0:0 10:01 Puskás Akadémia - K­jpest 0:1­­0:01 DVSC - Ferencváros 2:1 10:11 TÁBLÁZAT 1. Ferencváros 21 13 4 439:18 43 2. MOL Vidi 21 114 634:22 37 3. DVSC 21 97 527:23 34 4. Újpest 21 89 423:15 33 5. Honvéd 21 95 7­24:19 32 6. MTK 2Í 93 932:32 30 7. Mezőkövesd 21 77 730:28 28 8. Paks 21 69 625:27 27 9. Puskás AK 21 73 1125:27 24 10. DVTK 21 66 923:32 24 11. Kisvárda 21 65 1020:35 23 12. Haladás 21 24 1515:39 10 A közgyűlés végén a ta­gok felvetették a Fáklyás tú­rát ért kritikákat, amelynek főszervezője a Lendva Várja Önt Turisztikai Szövetség volt, így az ő feladatuk lett Zupanec és Ribarič volt a legaktívabb A Lendvai Hegymászók Egyesületének keretében működő klub 100 beszámolójából kitűnt, hogy az elmúlt évben a klub 25 aktív tagja 3.486 (2017-ben 3492) alkalommal gyalogolt fel a síkságról Lendva legmagasabb pontjáig, a 328 méteren lévő Lárma­fáig. Összesen 16 tag érte el vagy lépte túl a százas határt, a férfiak közül a legtöbbször, 767 alkalommal Zupanec Jože látogatott el a Lármafához, a nők közül pedig Ribarič Metka 147 alkalommal teljesítette a távot. Bajnok a Kvatro Gál A 18. fordulóval be­fejeződött az idei Lend­vai Dartsliga, amelyet a völgyifalui Bar Kvatro Gál­­ nyert meg. A Kvatro Gál a bajnokság feléig fej-fej mellett haladt legnagyobb riválisával, a kapcai Bar Matko csapatával, majd a 11. fordulóban átvette a vezetést és a bajnokság végéig az összesítésben apránként növelte előnyét. Az utolsó, hétfői for­dulóban sem engedett ki a Kvatro Gal I és 13:3-ra végigsöpört a petesházi Bar Extra csapatán. A Bar Matkóra a völgyifalui II. csapat sújtott le, amely ide­genben győzött 9:7-re. A vereség a második helyébe került a kapcai csapatnak, miután a lendvai Retro Cafe 9:7-re győzött a gyer­­tyánosi Booom Bar ellen, amivel megkaparintotta a második helyet. Az alsó­házi küzdelmet a lendvai Retro Plus 9:7-re nyerte a petesházi Bar Lero ellen. A győzelem későn érke­zett és nem volt elegendő az elrugaszkodáshoz a sereghajtó helyről. A Pince West az utolsó fordulóban szabad volt. A 2018/19-es Lendvai Dartsligát tehát a Kvatro Gal I. nyerte 42 ponttal, második lett a Retro Cafe 35 ponttal, a harmadik pedig a Bar Matko 33 pont­tal. A 4. helyen végzett a Booom Bar 27, 5. lett a West Pince 24,6. a Bar Lero 19, 7. a Kvatro Gal II 19, 8. a Bar Extra 10 és 9. a Retro Plus 7 ponttal. A zárótornára szomba­ton Völgyifaluban kerül sor. hs NÉPÚJSÁG 2019. február 21

Next