Népújság, 1990. április (42. évfolyam, 68-86. szám)

1990-04-03 / 68. szám

MAROS MEGYEI NAPILAP - XLII. évfolyam 68 (11814) sz. , 1990. április 3. kedd | Ara 50 iráni HOL VAGY JUSTITIA?! Szerk. megj.: Legalábbis feltűnőnek nevezhető az az igyekezet, amellyel a március 20-i marosvá­sárhelyi történésekbe állítólag belekeveredett ci­gány honfitársaink „ügyét“ letárgyalták. Az ügyész­ségi és nyomozó szervek buzgalmát mégsem mél­tányolhatjuk kedvezően, mert bár a szóban forgó személyek esetleges szerepének tisztázása indokolt lehet, a véres kifejletbe torkolló események jel­lege, politikai-társadalmi súlya sokkal komolyabb annál, mintsem a tüntetések környékén csellengők (lásd tudósításunkat) kérdőrevonásával beérhet­nénk. Az igazságszolgáltatástól joggal várhatjuk el, hogy igazságot szolgáltasson, azon a módon, ahogyan egy jogállamban ez elvárható. Vagyis, pártatlanul! Felderítve mindenekelőtt az esemé­nyek összes aspektusát, kezdve a felbujtók és szer­vezők, az RMDSZ és más szervezetek székházának március 19-i feldúlóinak azonosításával (még Judea úr és kísérete is láthatta kik voltak!), majd a már­cius 20-án, a békés tüntetést kegyetlen összetűzéssé fokozók, köztük azok megnevezésével, akik a vi­dékiek beszállításában közreműködtek. Minden­képpen méltánytalan „tyúkper“ szintjére süllyesz­teni olyan eseményeket, amelyek országos botrány­­nyá dagadtak, felkavarva egész belpolitikai életün­ket, veszélybe sodorva a decemberi forradalom cél­kitűzéseit! Akik ezt nem értik meg, akaratlanul is a forradalom ellenségeinek malmára hajtják a vi­zet, tovább bonyolítva rossz irányba a közhangulat hullámveréseit. Ezt, talán, az események kivizsgá­lására felhatalmazott kormánybizottság is felismeri és az ügy komolyságához illő mederbe igyekszik terelni az igazságszolgáltatást. A közvélemény ezt várja el minden, a dolgok tisztázásában illetékes­től. Joggal! Két napon át folyt a Rovinari negyedbeli cigányok pere. Az el­lenük felhozott vád: részt vettek a március 20-i — mint az ügy bírája kijelentette — ellenforra­dalomban!!), csoportokba szerve­ződtek, hangoskodtak stb. A per március 29-én délben kezdődött. A tárgyaláson Hora­­tiu Copreanu bíró "In "kelt, a vá­dat Abram Otília ügyésznő, a vé­delmet Jung Ildikó és Codarcea Elvira ügyvédnők képviselték. Csütörtökön délben a tárgyalóte­rem zsúfolásig megtelt a letar­tóztatottak hozzátartozóival, az ajtó előtt, a folyosón is renge­teg ember tolongott. A vádlottak padján heten ül­tek. Kezükön bilincs. Mellettük egyenruhás rendőr. A teremben 1 hallgatóság között is több rend­­őr ügy­el a fegyelemre. A hét vádlott kő-* *"­ elsőnek Horváth Stefánt hallgatják ki, az ő vallomását nem is hallot­tam. A következő őrizetes Grecus Béla, Javakorabeli férfi, három gyermek apja. Saját bevallása szerint 20-án este 6 óra körül egy körülbelül 100 főnyi csoport indult el a Rovinari negyedből a főtér felé. Ő is velük tartott, de csak azért ment, mert a fiát kereste. A központban elszakadt társaitól, beszorították az Isme­retlen Katona szobra mellé. Ott összetalálkozott a fiával, ám úgy beszorultak, hogy csak reggel ötkor tudtak hazamenni. Puczi Kozák Géza azon a bi­zonyos napon estefelé úgy negy­vened magával elindult a főtér felé, hogy lássa, mi is történik ott. Miután egy hűsb­ős ládán ül­ve vagy egy félóráig bámészkod­tak, két másik negyedbelivel, hazamentek. Nem vett részt a csetepatéban, annak ellenére, hogy aznap ebéd után megivott egy liter bort. Puczi Kozák Sándor tagadta, hogy bármilyen fegyver, vagy szerszám lett volna a kezében, a­­mikor társaival a főtérre ment. Ott látta a tankokat és azt is, hogy az emberek üvegekkel do­bálóznak. Őt nem bántotta senki, ő maga sem keveredett bele a verekedésbe. Carculea Gheorghe­­val együtt elszaladt, amikor lát­ta, hogy mi történik körülötte. A rendőrségi nyilatkozatot nem ismeri el, mert nem ő írta és úgy íratták alá vele, hogy még csak fel sem olvasták neki. Carculea Gheorghe 24 éve dol­gozik a Metalotehnicában. Nyolc gyermek apja. Mint vallomásá­ból kitűnik, 20-án estefelé a ne­gyed lakóit egy fehér Daciából értesítették, hogy a város főte­rén a románok gyilkolják a ma­gyarokat, utána fel akarják gyúj­tani a Rovinari­t. Erre a lakók botot ragadtak és elindultak a központ felé. Ám csak a Horea utcáig jutottak el, ahol viszony­lag csend volt. Itt egy ideig né­zelődtek, majd Puczi Kozák Sándorral hazamentek. Románok, magyarok, cigányok együtt mentünk, vallja Kalló Gé­za. Spontán alakult, csoport volt, senki sem szervezte, senki sem vezette őket. Ő sem maradt so­kat a főtéren, többen látták este otthon. Puczi Kozák Ernő nyolc kis­korú gyermek apja, segédmun­kás az IJGCL-nél. Semmit sem ismer be az ellene hozott vád­ból Saját bevallása szerint igaz, hogy 20-án elindult a csoporttal. MÓZES EDITH (Folytatás a 2. oldalon) Hogyan tovább? Az RMDSZ Maros megyei szer­vezete olyan válságos pillanato­kat élt át az elmúlt hetekben, hogy semmiképpen sem kerülhe­tő meg a kérdés: hogyan tovább? A szélsőséges csoportok által ki­provokált konfliktust a kor­mánybizottság vizsgálatainak befejezése előtt életesen ele­mezni még korai lenne, bár a román és magyar lakosság kép­viselői közti tárgyalások lezárul­tával természetesen erre is sor .kell hogy kerüljön. Számunkra most a legfontosabb a nyugalom helyreállítása a megyében, hogy politikai nézetkülönbségeket senki ne próbálja erőszakos útra terelni. Nézetkülönbségek bizo­­nyára ezután is lesztek, de mi -­ddig sem akartunk erőszakot, amely végzetesen megmérgezhe­ti az együttélő románok és ma­­g-­yarok viszonyát, és beláthatat­lan következményei lehetnek a kialakulóban levő romániai de­mokrácia jövőjére nézve. Kinek hasznát mindet kérdezhetnénk. Kinek az érdeke? Valószínűleg azoké, akik a diktatúra haszon­élvezőiként meg akarják aka­dályozni egy olyan demokratikus rendszer felépítését, amelyben elveszítenék előjogaikat. A ro­mániai magyarságnak nem érde­ke ez! Mi demokráciát akarunk, olyan társadalmat, amelyben minden közösség természetes módon ápolhatja nyelvét és kul­túráját, anélkül, hogy ezzel má­sok jogait csorbítan­ó Három hónap alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot szerez­tünk. A decemberi forradalom u­­táni eufóriában azt hittük, hogy megvan minden feltétele a gyors demokratizálódásnak, és ezen be­lül könnyű lesz a kisebbségi jo­gok rendszerét is kiépíteni, e­­gyenjogúságunknak törvényes ke­reteket teremteni. Sajnos, az át­alakulás sokkal lassúbb, mint reméltük, mert nehezen lehet le­gyűrni a visszahúzó erőket. A ki­sebbségek jogos követelései­ is a vártnál jóval nagyobb ellenállá­ba ütköztek, hiszen a Ceausescu-pro­­paganda szándékosan torz ma­gyarságképet próbált kialakítani a román közvéleményben, és mindez nem múlt el egyik nap­ról a másikra nyomtalanul. Az elmúlt hónapokban tapasztalhat­tuk hogy a sajtó és a tömegkom­munikáció egy részében tovább működött ez a manipuláció, és barátokat, szomszédokat, munka­­társakat sikerült egymással ösz­­szeugrasztani azáltal, hogy a ro­mánságot félretájékoztatták szán­dékainkról, elszakadási törekvés­ként értelmezve a magyar anya­nyelvű oktatás kiteljesítésére vo­natkozó igényeinket. Látva azt a keserűséget és csalódottságot, amely némelyeken úrrá lett, ta­pasztalva hogy egyesek kivándo­rolnak, vagy a kivándorlás gondolatával foglalkoznak, az RMDSZ Maros megyei vezetősé­ge tudatában van annak a fele­lősségnek, amely a kisebbségi érdekek további képviseletében rá hárul, tudatában vagyunk an­nak, hogy nyugodt, megfontolt, átgondolt politikai munkára van st’rny-n szükség. Állandó párbeszédre van szükség a románsággal ahhoz, hogy tudatosíthassuk: mi nem külön kisebbségi demokráciát, hanem mindenkinek egyenlő jo­gokat akarunk. Legfontosabb fel­adatunk most mégis az, hogy az elmúlt három hónap mérlegét megvonva, visszanyerjük hitün­ket, késleltetni talán lehet, de visszafordítani azt a folyamatot. Az RMDSZ Maros megyei vezetősége (Folytatás a 2. oldalon) (Effp Vlr , I I IfffBF?Tf-T' ; Száz nappal a forradalom után Szombaton dél­ben a decem­beri forradalom mártírjaira em­lékeztek Ma­rosvásárhelyen a Hősök em­­lékművénél. A Nemzeti Meg­­men­tési Front Megyei Bizott­sága, a Nemzeti Egység muni­­cípiumi és me­gyei ideigle­nes tanácsai, a Megyei Polgár­­mesteri Hivat­al nevében koszo­rúkat ítéltet­tek el, az orto­dox egyház kép­viselői gyász­­istentiszteletet tartottak. „...azonnal hazamegyek és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk...“ Cseke Gábor, a Romániai Ma­gyar Szó kiküldött munkatársa, interjút készített Sütő András­­ sal. Március 29-i tudósításából egy rövid részletet közlünk, fő­városi kollegáink utólagos enge­delmével. „Sütő Éva szemrehányóan néz rám: férje belehevült, láthatóan megint újraéli az eseményeket. Igaza van, elnézését kérem. — Ezt azért jó, ha tudják az otthoniak — ellenkezik némileg kifulladva Sütő András. — Igen, de most próbáljál egy kicsit pihenni... — Fontos azért elmondani, hogy én nem elmenekültem Vá­sárhelyről, hanem a súlyos álla­potomra való tekintettel először Marosvásárhelyen vettek kézbe az orvosok, majd a bukaresti Ka­tonai Kórházba kerültem, ahol igen emberségesen, készséggel tettek meg mindent, hogy a szememet megmentsék, most pe­dig itt folytatják... Valaki el­terjesztheti, még bedőlhet eset­leg egy-egy magyar is annak, hogy amíg ők otthon szenvednek, addig, lám, egyesek külföldön várják a dolgok alakulását. Ter­mészetesen, ahogy az egészségi állapotom engedi, azonnal haza­megyek, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. A napló szerkesz­tését is, nektek.. ELSŐ KÉZBŐL Minden bizonnyal hallottak olvasóink arról, hogy megyénk­be nagyobb mennyiségű sertés érkezett külföldről, melyeket át­­irányítottak a régeni vágóhídra. Felkerestem az egység igazgatóját, Bölöni József urat, akitől arról érdeklődtem, mi is lett a disznók sorsa. — Százhét darabot levágtunk és itt Régenben értékesítettük. Elmondhatom azt is, hogy az állatok nem sínylették meg a szállítást, optimális vágósúlyt ér­tek el, ami nem kis mértékben köszönhető annak, hogy a Hús­ipari Vállalat hizlaldájában tar­tottuk őket, sikerült megfelelő mennyiségű takarmányt is bizto­sítani számukra. A több mint kétezer sertés megmaradt részét visszaszállították Marosvásárhely­re. — Nem okozott gondot az, hogy hirtelen ilyen mennyiségű álla­tot kellett elhelyezni és feldol­gozni? — Nem. Több mint hatvan ta­gú, jól összeforrott szakember­­gárdával rendelkezünk, olyan emberekkel, akik valóban értik a mesterségüket. Egyébként a saját farmunkon jelenleg 1 410 disznót nevelünk, melyek a he­lyi lakosság igényeit hivatottak kielégíteni. — Ön hogy ítéli meg a régeni lakosság hústermékekkel való ellátását? — Naponta­­átlagban 3 tonna húst dolgozunk fel, s gondolom, ez a szám nem kíván különösebb kommentárt. Igyekszünk a vál­lalati kantinokat ellátni felvá­gottal, hogy a dolgozók tízórai, uzsonnás étkeztetésébe besegít­sünk. Örvendetes tény, hogy a­­mint a szomszédos megyéktől ér­tesültünk, javult az ellátás járulé­kos anyagokból, melyeket a felvá­gottak készítéséhez használunk. Remélhetőleg rövidesen mi is kapunk ezekből az anyagokból. (bakó) Dubito ergo cogito, cogito ergo... A Népújságnak leadott soraim megjelenése után egész sor tele­fonhívást kaptam, amelyekben „jóindulatú“ személyek figyel­meztettek, hogy nem ismerem az erdélyi románok álláspontját, a forró pontokat, a román—magyar dialógust, és mivel nem itt szü­lettem, nincs jogom véleményt mondani a történtekről. Mivel a telefonálók rendkívül udvariasak voltak, köteless­égem­nek érzem ezúton válaszolni. 1. Soraimban nem az erdélyi románok véleményét fejtegettem. Elsősorban azért, mert ez megcá­folná a vélemény­megoszlás elvét, másodsorban pedig az összes ki­fejezés azt is jelenti, hogy tu­lajdonképpen nincs is semmiféle véleményem, nem is mondok vé­leményt. Mostanában könnyedén dobálóznak az olyan szavakkal, mint: többség, általában, min­denki. . Ezek használata meggá­tol abban, hogy megértsük a ki­fejezések parányi, sajátos árnya­latait, ezek varázsát. Egyébként, ha általános véle­ményt akarnék kifejteni, a leve­lemnek nem lett volna semmi ér­telme, mert azol...az szólt volna, akik nem osztják nézeteimet. 2. Azzal vádolni engem, hogy nem ismerem a román—magyar dialógus részleteit, rágalom. Tu­lajdonképpen nem is ez az érde­kes, hanem az a tény, hogy ez a dialógus egyre inkább monológ­gá válik, ami szemben áll a de­mokrácia elveivel. Mert a pár­beszédet mindig a kisebbség ja­vasolja, a többség esetleg fenn­tartja. 3. Az, hogy nem egy bizonyos területen születtél, semmivel sem csökkenti a tisztánlátás le­hetőségét. , A biológiai terünk mindig jóval kisebb, mint az esz­mei vagy kulturális. Egy másik, rovásomra írt dolog az, hogy nem ismerhetem azokat a magyar könyveket, amelyeket a forradalom után hoztak be az országba. Erre bővebben kell vá­laszolnom Igaz, nem ismerem ezeket a könyveket, ám nagyon is jól ismerem a román történe­lem és földrajz könyveket,­­­me­lyek rendszerint elodázták az olyan tények, adatok és nevek közlését, amelyek szorosan kap­csolódnak Erdély történetéhez. Ha majd a román történelem könyvekbe bevezetik az erdélyi magyarsággal kapcsolatos adato-Tisztelettel, RARES DIANU, a­ Bukaresti 152-es Számú Iskola matematikatanára (Folytatás a 2. oldalon) .

Next