Népújság, 1990. április (42. évfolyam, 68-86. szám)
1990-04-03 / 68. szám
MAROS MEGYEI NAPILAP - XLII. évfolyam 68 (11814) sz. , 1990. április 3. kedd | Ara 50 iráni HOL VAGY JUSTITIA?! Szerk. megj.: Legalábbis feltűnőnek nevezhető az az igyekezet, amellyel a március 20-i marosvásárhelyi történésekbe állítólag belekeveredett cigány honfitársaink „ügyét“ letárgyalták. Az ügyészségi és nyomozó szervek buzgalmát mégsem méltányolhatjuk kedvezően, mert bár a szóban forgó személyek esetleges szerepének tisztázása indokolt lehet, a véres kifejletbe torkolló események jellege, politikai-társadalmi súlya sokkal komolyabb annál, mintsem a tüntetések környékén csellengők (lásd tudósításunkat) kérdőrevonásával beérhetnénk. Az igazságszolgáltatástól joggal várhatjuk el, hogy igazságot szolgáltasson, azon a módon, ahogyan egy jogállamban ez elvárható. Vagyis, pártatlanul! Felderítve mindenekelőtt az események összes aspektusát, kezdve a felbujtók és szervezők, az RMDSZ és más szervezetek székházának március 19-i feldúlóinak azonosításával (még Judea úr és kísérete is láthatta kik voltak!), majd a március 20-án, a békés tüntetést kegyetlen összetűzéssé fokozók, köztük azok megnevezésével, akik a vidékiek beszállításában közreműködtek. Mindenképpen méltánytalan „tyúkper“ szintjére süllyeszteni olyan eseményeket, amelyek országos botránynyá dagadtak, felkavarva egész belpolitikai életünket, veszélybe sodorva a decemberi forradalom célkitűzéseit! Akik ezt nem értik meg, akaratlanul is a forradalom ellenségeinek malmára hajtják a vizet, tovább bonyolítva rossz irányba a közhangulat hullámveréseit. Ezt, talán, az események kivizsgálására felhatalmazott kormánybizottság is felismeri és az ügy komolyságához illő mederbe igyekszik terelni az igazságszolgáltatást. A közvélemény ezt várja el minden, a dolgok tisztázásában illetékestől. Joggal! Két napon át folyt a Rovinari negyedbeli cigányok pere. Az ellenük felhozott vád: részt vettek a március 20-i — mint az ügy bírája kijelentette — ellenforradalomban!!), csoportokba szerveződtek, hangoskodtak stb. A per március 29-én délben kezdődött. A tárgyaláson Horatiu Copreanu bíró "In "kelt, a vádat Abram Otília ügyésznő, a védelmet Jung Ildikó és Codarcea Elvira ügyvédnők képviselték. Csütörtökön délben a tárgyalóterem zsúfolásig megtelt a letartóztatottak hozzátartozóival, az ajtó előtt, a folyosón is rengeteg ember tolongott. A vádlottak padján heten ültek. Kezükön bilincs. Mellettük egyenruhás rendőr. A teremben 1 hallgatóság között is több rendőr ügyel a fegyelemre. A hét vádlott kő-* *" elsőnek Horváth Stefánt hallgatják ki, az ő vallomását nem is hallottam. A következő őrizetes Grecus Béla, Javakorabeli férfi, három gyermek apja. Saját bevallása szerint 20-án este 6 óra körül egy körülbelül 100 főnyi csoport indult el a Rovinari negyedből a főtér felé. Ő is velük tartott, de csak azért ment, mert a fiát kereste. A központban elszakadt társaitól, beszorították az Ismeretlen Katona szobra mellé. Ott összetalálkozott a fiával, ám úgy beszorultak, hogy csak reggel ötkor tudtak hazamenni. Puczi Kozák Géza azon a bizonyos napon estefelé úgy negyvened magával elindult a főtér felé, hogy lássa, mi is történik ott. Miután egy hűsbős ládán ülve vagy egy félóráig bámészkodtak, két másik negyedbelivel, hazamentek. Nem vett részt a csetepatéban, annak ellenére, hogy aznap ebéd után megivott egy liter bort. Puczi Kozák Sándor tagadta, hogy bármilyen fegyver, vagy szerszám lett volna a kezében, amikor társaival a főtérre ment. Ott látta a tankokat és azt is, hogy az emberek üvegekkel dobálóznak. Őt nem bántotta senki, ő maga sem keveredett bele a verekedésbe. Carculea Gheorgheval együtt elszaladt, amikor látta, hogy mi történik körülötte. A rendőrségi nyilatkozatot nem ismeri el, mert nem ő írta és úgy íratták alá vele, hogy még csak fel sem olvasták neki. Carculea Gheorghe 24 éve dolgozik a Metalotehnicában. Nyolc gyermek apja. Mint vallomásából kitűnik, 20-án estefelé a negyed lakóit egy fehér Daciából értesítették, hogy a város főterén a románok gyilkolják a magyarokat, utána fel akarják gyújtani a Rovinarit. Erre a lakók botot ragadtak és elindultak a központ felé. Ám csak a Horea utcáig jutottak el, ahol viszonylag csend volt. Itt egy ideig nézelődtek, majd Puczi Kozák Sándorral hazamentek. Románok, magyarok, cigányok együtt mentünk, vallja Kalló Géza. Spontán alakult, csoport volt, senki sem szervezte, senki sem vezette őket. Ő sem maradt sokat a főtéren, többen látták este otthon. Puczi Kozák Ernő nyolc kiskorú gyermek apja, segédmunkás az IJGCL-nél. Semmit sem ismer be az ellene hozott vádból Saját bevallása szerint igaz, hogy 20-án elindult a csoporttal. MÓZES EDITH (Folytatás a 2. oldalon) Hogyan tovább? Az RMDSZ Maros megyei szervezete olyan válságos pillanatokat élt át az elmúlt hetekben, hogy semmiképpen sem kerülhető meg a kérdés: hogyan tovább? A szélsőséges csoportok által kiprovokált konfliktust a kormánybizottság vizsgálatainak befejezése előtt életesen elemezni még korai lenne, bár a román és magyar lakosság képviselői közti tárgyalások lezárultával természetesen erre is sor .kell hogy kerüljön. Számunkra most a legfontosabb a nyugalom helyreállítása a megyében, hogy politikai nézetkülönbségeket senki ne próbálja erőszakos útra terelni. Nézetkülönbségek bizonyára ezután is lesztek, de mi -ddig sem akartunk erőszakot, amely végzetesen megmérgezheti az együttélő románok és mag-yarok viszonyát, és beláthatatlan következményei lehetnek a kialakulóban levő romániai demokrácia jövőjére nézve. Kinek hasznát mindet kérdezhetnénk. Kinek az érdeke? Valószínűleg azoké, akik a diktatúra haszonélvezőiként meg akarják akadályozni egy olyan demokratikus rendszer felépítését, amelyben elveszítenék előjogaikat. A romániai magyarságnak nem érdeke ez! Mi demokráciát akarunk, olyan társadalmat, amelyben minden közösség természetes módon ápolhatja nyelvét és kultúráját, anélkül, hogy ezzel mások jogait csorbítanó Három hónap alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot szereztünk. A decemberi forradalom utáni eufóriában azt hittük, hogy megvan minden feltétele a gyors demokratizálódásnak, és ezen belül könnyű lesz a kisebbségi jogok rendszerét is kiépíteni, egyenjogúságunknak törvényes kereteket teremteni. Sajnos, az átalakulás sokkal lassúbb, mint reméltük, mert nehezen lehet legyűrni a visszahúzó erőket. A kisebbségek jogos követelései is a vártnál jóval nagyobb ellenállába ütköztek, hiszen a Ceausescu-propaganda szándékosan torz magyarságképet próbált kialakítani a román közvéleményben, és mindez nem múlt el egyik napról a másikra nyomtalanul. Az elmúlt hónapokban tapasztalhattuk hogy a sajtó és a tömegkommunikáció egy részében tovább működött ez a manipuláció, és barátokat, szomszédokat, munkatársakat sikerült egymással öszszeugrasztani azáltal, hogy a románságot félretájékoztatták szándékainkról, elszakadási törekvésként értelmezve a magyar anyanyelvű oktatás kiteljesítésére vonatkozó igényeinket. Látva azt a keserűséget és csalódottságot, amely némelyeken úrrá lett, tapasztalva hogy egyesek kivándorolnak, vagy a kivándorlás gondolatával foglalkoznak, az RMDSZ Maros megyei vezetősége tudatában van annak a felelősségnek, amely a kisebbségi érdekek további képviseletében rá hárul, tudatában vagyunk annak, hogy nyugodt, megfontolt, átgondolt politikai munkára van st’rny-n szükség. Állandó párbeszédre van szükség a románsággal ahhoz, hogy tudatosíthassuk: mi nem külön kisebbségi demokráciát, hanem mindenkinek egyenlő jogokat akarunk. Legfontosabb feladatunk most mégis az, hogy az elmúlt három hónap mérlegét megvonva, visszanyerjük hitünket, késleltetni talán lehet, de visszafordítani azt a folyamatot. Az RMDSZ Maros megyei vezetősége (Folytatás a 2. oldalon) (Effp Vlr , I I IfffBF?Tf-T' ; Száz nappal a forradalom után Szombaton délben a decemberi forradalom mártírjaira emlékeztek Marosvásárhelyen a Hősök emlékművénél. A Nemzeti Megmentési Front Megyei Bizottsága, a Nemzeti Egység municípiumi és megyei ideiglenes tanácsai, a Megyei Polgármesteri Hivatal nevében koszorúkat ítéltettek el, az ortodox egyház képviselői gyászistentiszteletet tartottak. „...azonnal hazamegyek és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk...“ Cseke Gábor, a Romániai Magyar Szó kiküldött munkatársa, interjút készített Sütő András sal. Március 29-i tudósításából egy rövid részletet közlünk, fővárosi kollegáink utólagos engedelmével. „Sütő Éva szemrehányóan néz rám: férje belehevült, láthatóan megint újraéli az eseményeket. Igaza van, elnézését kérem. — Ezt azért jó, ha tudják az otthoniak — ellenkezik némileg kifulladva Sütő András. — Igen, de most próbáljál egy kicsit pihenni... — Fontos azért elmondani, hogy én nem elmenekültem Vásárhelyről, hanem a súlyos állapotomra való tekintettel először Marosvásárhelyen vettek kézbe az orvosok, majd a bukaresti Katonai Kórházba kerültem, ahol igen emberségesen, készséggel tettek meg mindent, hogy a szememet megmentsék, most pedig itt folytatják... Valaki elterjesztheti, még bedőlhet esetleg egy-egy magyar is annak, hogy amíg ők otthon szenvednek, addig, lám, egyesek külföldön várják a dolgok alakulását. Természetesen, ahogy az egészségi állapotom engedi, azonnal hazamegyek, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. A napló szerkesztését is, nektek.. ELSŐ KÉZBŐL Minden bizonnyal hallottak olvasóink arról, hogy megyénkbe nagyobb mennyiségű sertés érkezett külföldről, melyeket átirányítottak a régeni vágóhídra. Felkerestem az egység igazgatóját, Bölöni József urat, akitől arról érdeklődtem, mi is lett a disznók sorsa. — Százhét darabot levágtunk és itt Régenben értékesítettük. Elmondhatom azt is, hogy az állatok nem sínylették meg a szállítást, optimális vágósúlyt értek el, ami nem kis mértékben köszönhető annak, hogy a Húsipari Vállalat hizlaldájában tartottuk őket, sikerült megfelelő mennyiségű takarmányt is biztosítani számukra. A több mint kétezer sertés megmaradt részét visszaszállították Marosvásárhelyre. — Nem okozott gondot az, hogy hirtelen ilyen mennyiségű állatot kellett elhelyezni és feldolgozni? — Nem. Több mint hatvan tagú, jól összeforrott szakembergárdával rendelkezünk, olyan emberekkel, akik valóban értik a mesterségüket. Egyébként a saját farmunkon jelenleg 1 410 disznót nevelünk, melyek a helyi lakosság igényeit hivatottak kielégíteni. — Ön hogy ítéli meg a régeni lakosság hústermékekkel való ellátását? — Napontaátlagban 3 tonna húst dolgozunk fel, s gondolom, ez a szám nem kíván különösebb kommentárt. Igyekszünk a vállalati kantinokat ellátni felvágottal, hogy a dolgozók tízórai, uzsonnás étkeztetésébe besegítsünk. Örvendetes tény, hogy amint a szomszédos megyéktől értesültünk, javult az ellátás járulékos anyagokból, melyeket a felvágottak készítéséhez használunk. Remélhetőleg rövidesen mi is kapunk ezekből az anyagokból. (bakó) Dubito ergo cogito, cogito ergo... A Népújságnak leadott soraim megjelenése után egész sor telefonhívást kaptam, amelyekben „jóindulatú“ személyek figyelmeztettek, hogy nem ismerem az erdélyi románok álláspontját, a forró pontokat, a román—magyar dialógust, és mivel nem itt születtem, nincs jogom véleményt mondani a történtekről. Mivel a telefonálók rendkívül udvariasak voltak, kötelességemnek érzem ezúton válaszolni. 1. Soraimban nem az erdélyi románok véleményét fejtegettem. Elsősorban azért, mert ez megcáfolná a véleménymegoszlás elvét, másodsorban pedig az összes kifejezés azt is jelenti, hogy tulajdonképpen nincs is semmiféle véleményem, nem is mondok véleményt. Mostanában könnyedén dobálóznak az olyan szavakkal, mint: többség, általában, mindenki. . Ezek használata meggátol abban, hogy megértsük a kifejezések parányi, sajátos árnyalatait, ezek varázsát. Egyébként, ha általános véleményt akarnék kifejteni, a levelemnek nem lett volna semmi értelme, mert azol...az szólt volna, akik nem osztják nézeteimet. 2. Azzal vádolni engem, hogy nem ismerem a román—magyar dialógus részleteit, rágalom. Tulajdonképpen nem is ez az érdekes, hanem az a tény, hogy ez a dialógus egyre inkább monológgá válik, ami szemben áll a demokrácia elveivel. Mert a párbeszédet mindig a kisebbség javasolja, a többség esetleg fenntartja. 3. Az, hogy nem egy bizonyos területen születtél, semmivel sem csökkenti a tisztánlátás lehetőségét. , A biológiai terünk mindig jóval kisebb, mint az eszmei vagy kulturális. Egy másik, rovásomra írt dolog az, hogy nem ismerhetem azokat a magyar könyveket, amelyeket a forradalom után hoztak be az országba. Erre bővebben kell válaszolnom Igaz, nem ismerem ezeket a könyveket, ám nagyon is jól ismerem a román történelem és földrajz könyveket,melyek rendszerint elodázták az olyan tények, adatok és nevek közlését, amelyek szorosan kapcsolódnak Erdély történetéhez. Ha majd a román történelem könyvekbe bevezetik az erdélyi magyarsággal kapcsolatos adato-Tisztelettel, RARES DIANU, a Bukaresti 152-es Számú Iskola matematikatanára (Folytatás a 2. oldalon) .