Népújság, 1990. május (42. évfolyam, 87-107. szám)
1990-05-03 / 87. szám
MAROS MEGYEI NAPILAP I XLII. évfolyam 87 (11833) szám , 1990. május 3. csütörtök | Arales MENNI, VAGY... SZAVAZNI? Kitaláltuk ugye? A Népújságban megjelent, Menni vagy maradni? című montázs késztet szólásra. De hivatkozhatnék Marosi Barna remek publicisztikájára (Magyarok futása), Fülöp Gézának egy régebbi tűnődésére is. Amit most akarok mondani, mégsem válasz, nem replika, még kevésbé vitacikk. Egyszerűen továbbgondolom egy sorskérdésünket, amely e napokban-hónapokban mindnyájunkat izgat, foglalkoztat. Ennyi. Hogy ne mindjárt vészharangkongatással kezdjem, elmondok egy idevágó viccet. Hosszú távollét után, hazalátogat a kivándorolt férfi, s egy volt ellenségével találkozik. „Mondja, Kovács, tényleg olyan rossz érzés az a honvágy?“ „Tudja, Szabó? Olyan átkozottul rossz, hogy én most még magának is örülök!“ — hangzik a csattanó. Tulajdonképpen arról van szó, hogy ott élni-dolgozni-meghalni, ahol a világra cseppentünk, és felnőttünk, esetleg először estünk szerelembe... — természetes dolog. Felkerekedni és odébbállni, másutt lecövekelni, új életet kezdeni. .. — természetellenes. Márpedig az ember úgy van megalkotva, hogy csak természetes állapotában érzi magát igazán jól, mihelyt ebből kizökkentik, más közegbe környezetbe helyezik, úgy filfpíiíVe jár, mint a gyökerestül kitépett és átültetett virág, növényfa: egy darabig megél, terem vegetál, de aztán kornyadozni kezd, elcsenevészesedik, s idejekorán elpusztul. Menthetetlenül. Ilyen megtartó erő, termékeny talaj a szülőföld s a hazai tő. És ilyen vendégüző, barátságtalan — az idegen. Orvos barátom meséli, hogy nyugaton felméréseket végeztek — statisztikusok mutatták ki: a bevándorolt orvosok kevesebbet élnek, mint odavaló kollegáik. Hogy ennek legfőbb oka a költséges státusszimbólumok (drága életvitel, Mercedes, villaház stb) hajszolása? Valószínű. De a tény attól tény marad .. Nincs szándékomban vitába szállni azokkal, akik pillanatnyi pszichózisnak engedve, szedik a sátorfájukat és mennek, sem szuper-meggyőző érvekkel megnyugtatni azokat, akik dolgoznak, remélnek és gyermeket-unokát nevelnek... — maradnak. Mert létezik-e racionális érv, amit egy jól kiötölt ellenérvvel ne lehetne térdre kényszeríteni? S olykor az érvek-ellenérvek nem csak arra jók-e, hogy logikai támfákkal dúcolják alá az érzelmi alapon már megszületett, többé-kevőbé elhamarkodott döntést? (Példának okáért: márciusban nagyon megijedtünk, még mindig félünk, s pánikszerű félelmünk diktálja azt a téves következtetést, hogy el kell mennünk ebből a ,,tűfészekből“). Mindenki maga tudja, milyen meggondolásokból határoz így vagy úgy — másnak e döntéshozatalba konkrét tanáccsal beleszólni nem lehet, meg nem is tanácsos. Részemről csak arra szeretném ráunni áttelepülő testvéreimet, valamint azokat, akik most szerzik be a papírokat, hogy miközbenjavaik tekintélyes hányadát elkótyavetyélik és csomagolnak, ne tévesszenek szem elől egy vitán felül álló igazságot, amit akarva nem akarva magukkal visznek,cipelnek; azt, hogy aki elmegy, óhatatlanul gyengíti, sőt aláássa az ittmaradtak hadállásait, jövőbeni perspektíváit Ez pedig független attól, hogy az illető mint egyed vagy család odaát megtalálja-e számításait, vagy uramisten csalódni fog, a nem menekülők számításait holtbiztosan keresztezi, kegyetlenül áthúzza. Ugyanis, hogy csak egyet mondjak: kinek akarunk mi az óvodától az egyetemig kiterjedt iskolahálózatot kiépíteni anyanyelvünkön, ha fiataljaink tömegesen hagyják el az országot?! Apropó egyetem. Petre Roman nemrég kijelentette: nincs szükség Bolyai Tudományegyetemre, mert az itt végzettek nem tudnák országszerte gyümölcsöztetni az ismereteiket. El nem tudom képzelni, mi járhatott az eszében, mikor ezt a Ceausescu agytekervényeihez méltó badarságot kifőzte. Netalán az, hogy a magyar nyelven kitanult orvos nehezen boldogulna székelyföldi betegeivel? Nem értem azilyen, feje tetejére állított logikát, viszont annál jobban kezdem már kapiskálni, miért van nekünk olyan csapnivaló miniszterelnökünk. Azért, mert őurasága Toulouse-ban végezte tanulmányait (akkoriban, mikor nálunk közönséges halandó még rokoni látogatásra sem kapott egykönynyen útlevelet), s a franciául szerzett ismereteit ugye képtelen a Dimbovita partjain hasznosítani. Suracutul de el!... Még szerencse, hogy szabad idejében alaposan átböngészte a Gulliver utazásait, különös tekintettel Lilliputra, ahol kötéltánc dönti el a kivételesen magas állami tisztségek betöltését: „Aki a leghajmeresztőbb szaltókat csinálja, anélkül, hogy lezuhanna, azé az állás. ..“) Látszólag elkalandoztam, de nem ok nélkül: elidegeníthetetlen egyéni és kollektív jogainkról beszélek. Miután nyilvánvaló, hogy aki csapot-papot itthagyva elszelel — volens-nolens az itt maradó kitartó szerettei ellen cselekszik (mi több: legádázabb rosszakaróink malmára hajtja a vizet) — én a „menni vagy mardni“ kérdést eleve oda parafrazálom, hogy „menni vagy szavazni?“. És határozott válaszom e szorongató sorskérdésre egyértelműen az, hogy szavazni, amiben kiolvashatóan ott feszül az ugyancsak határozott maradni Igenis, maradni, mégpedig a mielőbb kihívandó, garanciákkal alátámasztott teljes jogegyenlőség feltételei között. Maradni, szavazni! Cselekvően részt vállalni Románia demokratikus európai országgá történő átalakításában. Minden tőlünk telhetőt megtenni annak érdekében, hogy hiánytalan egyenlőségünk a többségi néppel puszta ígéretből kézzelfogható valósággá táltosodjék — 70 esztendeje először. Hogy közös országunk-államunk közös hazánk is legyen ugyanakkor. Hogy a magyar, német, szerb, cigány stb. nyelv és irodalom, illetve népművészet élethűen tükrözze a romániai kultúra történelmi gyökerek táplálta, szívet-lelket melengető sokszínűségét. S hogy egy totalitárius mítosz: az „egységes nemzeti állam“ jelszavávalürügyén senki ne akarjon minket erőnek erejével beolvasztani, homogenizálni, azaz elnyelni, e szép jó ősi föld színéről eltüntetni. Magasztosossz romániai érdek és célkitűzés ez. Megvalósítása első szebb jövő távlatait nyitja meg előttünk - érdemes érte megfelelő árat fizetni, a kitartás és ittmaradás kockázatát (legalább ideig-óráig) vállalni. Éljünk a rendelkezésünkre álló demokratikus eszközökkel! Hassunk oda, hogy vén Európánk közös házában, ahol rövidesen minden népnek-nemzetnek meglesz a komfortos lakosztálya — „l’Europe des nations“, fogalmazott jóval Gorbacsov előtt Charles de Gaulle —, országunk is kapja meg az őt megillető családi otthont! S hogy e meleg otthont mi is sajátunknak érezzük, tudjuk és valljuk: egyedüli helynek a nap alatt, hol a költő szerint „élned, halnod kell“. Igen, e nemes ügynek szeretném megnyerni a romániai magyarság apraját-nagyját, tekintet nélkül nemre és korra, hitfelekezetre, foglalkozásra vagy politikai hovatartozásra. .. Bízzunk istenben s a jóhiszemű emberekben, valamennyi honfitársunk józan eszében, múltunk s jövőnk összetartó erejében! Ne széledjünk szét, hanem tartsunk ki szülőföldünk s anyanyelvünk mellett! Kivándorlás helyett éljünk állat'."'.polgári jogainkkal, hallassuk szavunkat a közelgő választásokon! Maradjunk, legjobb tudásunk és meggyőződésünk szerint — szavazzunk! OLANI TIBOR Ellenőrizzük a listákat! Rohamosan közeledik május 20., a választás napja. Az idő rövidsége aggaszt, mert a kifüggesztett választási névjegyzékek nagy hiányosságokat és nagy tévedéseket árulnak el. Az Avram láncú utca felelőse vagyok az RMDSZ részéről. Családlátogatásom alkalmával elkészítettem az utcában lakó magyar ajkúak összeírását, így pontos névsorral rendelkezve, ellenőriztem a kifüggesztett választási névjegyzékeket. Tapasztalatom elkápráztató volt. Az utca névjegyzékéből 84 választópolgár neve hiányzik, olyanoknak a nevei, akik 20—30 éve ebben az utcában laknak. Ellenben szerepelnek a névjegyzéken olyanok, akik meghaltak, a városból is elköltöztek, vagy más utcába költöztek. Házakat bontottak le és helyette tömbházakat építettek, ahová új lakók költöztek, de a névjegyzéken nem szerepelnek. Nekünk magyaroknak minden egyes választópolgár szavazatára szükség van, hogy minél több képviselőnk jusson be a parlamentbe és a szenátusba. Ezen cél érdekében felhívom választóink figyelmét, ellenőrizzék sürgősen a kifüggesztett választási névjegyzékeket a volt Tanonciskola épületében (Colentina 4). Akik az utóbbi négy-öt évben cseréltek lakást, akik az újonnan épített tömbházlakásokba költöztek, a régi lakhelyükön keressék nevüket a névjegyzéken. Ha ott sem szerepel a nevük, iratkozzanak fel ott helyben a pótlistára. Sok helyütt névelírás is észlelhető, ezeket is ki kell javíttatni. A névjegyzék összeírását úgy látszik, régi listák alapján állították össze felelőtlen egyének, ezért mutatkoznak ilyen hiányosságok. Ugyanakkor javasolom az RMDSZ városi bizottságának, szervezzen a körzetekben utcafelelősöket, akik tartsanak a választóinkkal, magyarázzák meg a választás technikáját. Ha a fentieket nem tesszük magunkévá és nem szervezzük meg idejében a szükséges felvilágosító munkát, nagyon sok szavazatot veszítünk el. Magyar testvéreim, egységben az erő, senki ne maradjon közömbös, szavazzunk az RMDSZ jelöltjeire, mert csak így érhetjük el célunk sikerét CSEGZI KÁLMÁN Nincs minden rendben a választási névjegyzékek körül TÁRSADALMI KÉRDÉSEKET VITATNAK MEG Az Egyesült Nemzetek New York-i székházában megkezdődött az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának, az ENSZ-rendszer egyik legfontosabb szervének a tavaszi ülésszaka. Az ülés részvevői megvizsgálják azokat a kérdéseket, amelyek a társadalmi fejlődésre, az emberi jogokra, a nők helyzetének javítására, a rasszizmusra és a faji megkülönböztetés elleni harcra vonatkoznak. Szintén megvitatják miként tartják tiszteletben a nemzetközi egyezményeket az emberi jogokat illetően, valamint a kábítószer-fogyasztás és -kereskedés kérdéseit, a bűnözés elleni harcot. Első ízben javasolták, hogy az ECOSOC napirendjére iktassák be a csernobili atomerőműnél történt baleset következményeinek felszámolását célzó nemzetközi kooperáció című pontot. (Rompres) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kongresszusának nyilatkozata a kisebbségi kérdésben állást foglaló román barátainkhoz Az RMDSZ kongresszusa, megállapítva, hogy folytatódnak a szövetségünket és a kisebbségi magyarsággal és a kisebbségi magyarságot érő vádaskodások és támadások, egyszersmind meghatottsággal és elégtétellel nyugtázza egyes román értelmiségiek megértést, toleranciát és higgadtságot tanúsító állásfoglalását a kisebbségi kérdésben. A kongresszus ezúton nyilvánosan fejezi ki elismerését mélyen demokratikus és humanitárius magatartásukért, amellyel feltárták a világ előtt az európai demokrácia útjára lépő román nemzet igazi értékítéletét, érzelmeit és törekvéseit. Köszönet mindnyájuknak a romániai demokrata értelmiségiek alaptalan megbélyegzése ellen Az RMDSZ kongresszusa állást foglal a „Vatra Romaneasca“ Szövetség bukaresti szervezete által kezdeményezett követeléssel szemben, hogy a kisebbségi jogok védelméért a demokrácia szellemében fellépő Dan Petrescut, Demény Lajost és Pálfalvi Attilát távolítsák el a kormányban viselt tisztségükből. Az RMDSZ támogatásáról biztosítja mindhármukat és leszögezi: az ilyen módszerek csak egyetlen célt szolgálnak, éspedig a demokrácia híveinek megbélyegzését, lejáratását és megfélemlítését. Ezért e módszereket egyszer s mindenkorra el kell vetni, alkalmazóikat pedig törvényes úton felelősségre kell vonni. a vasárnap reggeli JM hűvös idő ellenére , a Kárpátok sétányon sokan járnak. Valamennyien egy irányba tartanak. A tömbházak között két férfi régi, használt televíziót tol egy gyerekkocsiban. — Működik-e még — kérdezek rájuk. — De még mennyire — gurítják tovább a régi jószágot a gyerekkocsival. — Hány éves? — Mint a gazdája. — Hát a gazdája? — Mint a tévé — érünk a beszélgetés végére —, mert látják,hogy csak a kíváncsiság nem pedig a vevőszándék beszél belőlem. Ahogy kiérünk a tömbházak közül, az út két oldalán a kicsi hídig már javában állnak az árusok: kávé, kakaó, csoki, rágógumi, spray, szappan, sampon, táskányi melltartó, elvétve itt-ott használt ruha és rengeteg farmer, szoknyák, nadrágok különféle méretben, különféle formában. Ócskapiac? Gyermekkoromban még fedte az elnevezés a valóságot. Mostanában az ócskaszer már nem igazi a* * szer, inkább afféle csencselőpiac, ahol kevés becsülete van a használt ruhának, annál inkább vásárolják „igen jó áron“ a külföldről hozott vadonatúj és nálunk hiánycikkszámba menő árut. Egy farmernadrágot nézegetek. A magas cigányférfi már taszigál is a mögötte levő betonlapok irányába, hogy próbáljam fel. — Honnan hozta? — Törökországból — súgja. — Azt beszélik, hogy nem engednek át a határon. Legyint. — Mennyi ott egy szoknya? — 12 dollár. — Honnan volt dollárja? — Itthonról — kacsint rám, s már a következő vevőnek kínálja az árut. Rákérdezek egy szoknyára, s eladója, a fiatal cigányasszony átkisér a hídon a vásár reményében. Az igazi vásár a túlsó oldalon kezdődik. Nem tudom a török bazárokban van-e annyi farmer, mint vasárnaponként az ócskapiacon. — Lambada-farmert vegyenek, lambada szoknyát vegyenek, kínálják az árut, s egy cigány fiatalember riszálja is magát, amolyan lambada módra a derekához tartott szoknyával. Ahogy haladunk a piactér felé, kiderül, hogy minden farmer lambada. A nagyobb reklám kedvéért, sokan táncolnak is hozzá. A bejárat felé vegyesebb azeladók tábora. Kerékpár szelepet veszünk 5 lejért, s rákérdezünk a szelepek szomszédságában levő sólyomblúzra. — Mennyit kér érte? — Mit tudom én, vagy 30 lejt — mondja a férfi. Sok? — kérdi aztán. BODOLAI GYÖNGYI (Fölytatás a 2. oltum), .. .LAMBADA !