Népújság, 1990. május (42. évfolyam, 87-107. szám)

1990-05-03 / 87. szám

MAROS MEGYEI NAPILAP I XLII. évfolyam 87 (11833) szám , 1990. május 3. csütörtök | Ara­­­les MENNI, VAGY... SZAVAZNI? Kitaláltuk ugye? A Népújság­ban megjelent, Menni vagy ma­radni? című montázs késztet szó­lásra. De hivatkozhatnék Marosi Barna remek publicisztikájára (Magyarok futása), Fülöp Gézá­nak egy régebbi tűnődésére is. Amit most akarok mondani, mégsem válasz, nem replika, még kevésbé vitacikk. Egyszerűen továbbgondolom egy sorskérdé­sünket, amely e napokban-hóna­­pokban mindnyájunkat izgat, foglalkoztat. Ennyi. Hogy ne mindjárt vészharang­­kongatással kezdjem, elmondok egy idevágó viccet. Hosszú tá­vollét után, hazalátogat a kiván­dorolt férfi, s egy volt ellenségé­vel találkozik. „Mondja, Kovács, tényleg olyan rossz érzés az a honvágy?“ „Tudja, Szabó? Olyan átkozottul rossz, hogy én most még magának is örülök!“ — hang­zik a csattanó. Tulajdonképpen arról van szó, hogy ott élni-dolgozni-meghalni, ahol a világra cseppentünk, és felnőttünk, esetleg először estünk szerelembe... — természetes do­log. Felkerekedni és odébbállni, másutt lecövekelni, új életet kez­deni. .. — természetellenes. Már­pedig az ember úgy van megal­kotva, hogy csak természetes ál­lapotában érzi magát igazán jól, mihelyt ebből kizökkentik, más közegbe­ környezetbe helyezik, úgy filf­píiíVe jár, mint a gyökerestül kitépett és átültetett virág, növény­fa: egy darabig megél, terem vege­tál, de aztán kornyadozni kezd, elcsenevészesedik, s idejekorán elpusztul. Menthetetlenül. Ilyen megtartó erő, termékeny talaj a szülőföld s a hazai tő­­. És ilyen vendégüző, barátságtalan — az idegen. Orvos barátom meséli, hogy nyugaton felméréseket vé­geztek — statisztikusok mutatták ki: a bevándorolt orvosok keve­sebbet élnek, mint odavaló kol­legáik. Hogy ennek legfőbb oka a költséges státusszimbólumok (drága életvitel, Mercedes, villa­ház stb) hajszolása? Valószínű. De a tény attól tény marad .. Nincs szándékomban vitába szállni azokkal, akik pillanatnyi pszichózisnak engedve, szedik a sátorfájukat és mennek, sem szuper-meggyőző érvekkel meg­nyugtatni azokat, akik dolgoznak, remélnek és gyermeket-unokát nevelnek... — maradnak. Mert létezik-e racionális érv, amit egy jól kiötölt ellenérvvel ne le­hetne térdre kényszeríteni? S olykor az érvek-ellenérvek nem csak arra jók-e, hogy logikai támfákkal dúcolják alá az érzel­mi alapon már megszületett, többé-kevő­­bé elhamarkodott dön­tést? (Példának okáért: március­ban nagyon megijedtünk, még mindig félünk, s pánikszerű fé­lelmünk diktálja azt a téves kö­vetkeztetést, hogy el kell men­nünk ebből a ,,tű­­fészekből“). Mindenki maga tudja, milyen meggondolásokból határoz így vagy úgy — másnak e döntés­­hozatalba konkrét tanáccsal bele­szólni nem lehet, meg nem is tanácsos. Részemről csak arra szeretném ráunni áttelepülő test­véreimet, valamint azokat, akik most szerzik be a papírokat, hogy miközben­­javaik tekintélyes há­nyadát elkótyavetyélik és csoma­golnak, ne tévesszenek szem elől egy vitán felül álló igazságot, amit akarva nem akarva maguk­kal visznek,­­cipelnek; azt, hogy aki elmegy, óhatatlanul gyengíti, sőt aláássa az ittmaradtak had­állásait, jövőbeni perspektíváit Ez pedig független attól, hogy az illető mint egyed vagy család odaát megtalálja-e számításait, vagy uramisten csalódni fog, a nem menekülők számításait holt­biztosan keresztezi, kegyetlenül áthúzza. Ugyanis, hogy csak e­­gyet mondjak: kinek akarunk mi az óvodától az egyetemig kiter­jedt iskolahálózatot kiépíteni a­­nyanyelvünkön, ha fiataljaink tömegesen hagyják el az orszá­got?! Apropó egyetem. Petre Roman nemrég kijelentette: nincs szük­ség Bolyai Tudományegyetemre, mert az itt végzettek nem tud­nák országszerte gyümölcsöztetni az ismereteiket. El nem tudom képzelni, mi járhatott az eszé­ben, mikor ezt a Ceausescu agy­­tekervényeihez méltó badarságot kifőzte. Netalán az, hogy a ma­gyar nyelven kitanult orvos ne­hezen boldogulna székelyföldi betegeivel? Nem értem az­­ilyen, feje tetejére állított logikát, vi­szont annál jobban kezdem már kapiskálni, miért van nekünk o­­lyan csapnivaló miniszterelnö­künk. Azért, mert őurasága Toulouse-ban végezte tanulmá­nyait (akkoriban, mikor nálunk közönséges halandó még rokoni látogatásra sem kapott egyköny­­nyen útlevelet), s a franciául szerzett ismereteit ugye képtelen a Dimbovita partjain hasznosíta­ni. Suracutul de el!... Még sze­rencse, hogy szabad idejében a­­laposan átböngészte a Gulliver utazásait, különös tekintettel Lil­­liputra, ahol kötéltánc dönti el a kivételesen magas állami tisztsé­gek betöltését: „Aki a leghaj­meresztőbb szaltókat csinálja, a­­nélkül, hogy lezuhanna, azé az állás. ..“) Látszólag elkalandoztam, de nem ok nélkül: elidegeníthetetlen egyéni és kollektív jogainkról beszélek. Miután nyilvánvaló, hogy aki csapot-papot itthagyva elszelel — volens-nolens az itt maradó­ kitartó szerettei ellen cselekszik (mi több: legádázabb rosszakaróink malmára hajtja a vizet) — én a „menni vagy ma­­rdni“ kérdést eleve oda parafra­­zálom, hogy „menni vagy szavaz­ni?“. És határozott válaszom e szorongató sorskérdésre egyértel­műen az, hogy szavazni, amiben kiolvashatóan ott feszül az u­­gyancsak határozott maradni I­­genis, maradni, mégpedig a mi­előbb kihívandó, garanciákkal alátámasztott teljes jogegyenlőség feltételei között. Maradni, sza­vazni! Cselekvően részt vállalni Románia demokratikus európai országgá történő átalakításában. Minden tőlünk telhetőt megtenni annak érdekében, hogy hiányta­lan egyenlőségünk a többségi nép­pel puszta ígéretből kézzelfog­ható valósággá táltosodjék — 70 esztendeje először. Hogy közös országunk-államunk közös hazánk is legyen ugyanakkor. Hogy a magyar, német, szerb, cigány stb. nyelv és irodalom, illetve nép­művészet élethűen tükrözze a romániai kultúra történelmi gyö­kerek táplálta, szívet-lelket me­lengető sokszínűségét. S hogy egy totalitárius mítosz: az „egy­séges nemzeti állam“ jelszavával­­ürügyén senki ne akarjon min­ket erőnek erejével beolvasztani, homogenizálni, azaz elnyelni, e szép­ jó ősi föld színéről eltün­tetni. Magasztos­ossz román­iai érdek és célkitűzés ez. Megvaló­sítása első szebb jövő távlatait nyitja meg előttünk - érdemes érte megfelelő árat fizetni, a ki­tartás és ittmaradás kockázatát (legalább ideig-óráig) vállalni. Éljünk a rendelkezésünkre álló demokratikus eszközökkel! Has­sunk oda, hogy vén Európánk közös házában, ahol rövidesen minden népnek-nemzetnek meg­lesz a komfortos lakosztálya — „l’Europe des nations“, fogalma­zott jóval Gorbacsov előtt Char­les de Gaulle —, országunk is kapja meg az őt megillető csa­ládi otthont! S hogy e meleg otthont mi is sajátunknak érez­zük, tudjuk és valljuk: egyedüli helynek a nap alatt, hol a költő szerint „élned, halnod kell“. I­­gen, e nemes ügynek szeretném megnyerni a romániai magyarság apraját-nagyját, tekintet nélkül nemre és korra, hitfelekezetre, foglalkozásra vagy politikai ho­vatartozásra. .. Bízzunk istenben s a jóhisze­mű emberekben, valamennyi honfitársunk józan eszében, múl­tunk s jövőnk összetartó erejé­ben! Ne széledjünk szét, hanem tartsunk ki szülőföldünk s anya­nyelvünk mellett! Kivándorlás helyett éljünk állat'."'.polgári jo­gainkkal, hallassuk szavunkat a közelgő választásokon! Maradjunk, legjobb tudásunk és meggyőződé­sünk szerint — szavazzunk! OLANI TIBOR Ellenőrizzük a listákat! Rohamosan közeledik május 20., a választás napja. Az idő rö­vidsége aggaszt, mert a kifüg­gesztett választási névjegyzékek nagy hiányosságokat és nagy té­vedéseket árulnak el. Az Avram láncú utca felelőse vagyok az RMDSZ részéről. Csa­ládlátogatásom alkalmával elké­szítettem az utcában lakó ma­gyar ajkúak összeírását, így pon­tos névsorral rendelkezve, ellen­őriztem a kifüggesztett választá­si névjegyzékeket. Tapasztalatom elkápráztató volt. Az utca név­jegyzékéből 84 vá­lasztópolgár neve hiányzik, olyanok­nak a nevei, akik 20—30 éve ebben az utcában lak­nak. Ellenben szerepelnek a név­jegyzéken olyanok, akik meg­haltak, a városból is elköltöztek, vagy más utcába költöztek. Házakat bontottak­ le és helyet­te tömbházakat építettek, ahová új lakók költöztek, de a névjegy­zéken nem szerepelnek. Nekünk magyaroknak minden egyes választópolgár szavazatára szükség van, hogy minél több képviselőnk jusson be a parla­mentbe és a szenátusba. Ezen cél érdekében felhívom vá­lasztóink figyelmét, ellenőrizzék sürgősen a kifüggesztett választá­si névjegyzékeket a volt Tanonc­iskola épületében (Colentina 4). Akik az utóbbi négy-öt évben cseréltek lakást, akik az újonnan épített tömbházlakásokba költöz­tek, a régi lakhelyükön keressék nevüket a névjegyzéken. Ha ott sem szerepel a nevük, iratkoz­zanak fel ott helyben a pótlis­tára. Sok helyütt névelírás is észlel­hető, ezeket is ki kell javíttatni. A névjegyzék összeírását úgy látszik, régi listák alapján állí­tották össze felelőtlen egyének, ezért mutatkoznak­ ilyen hiányossá­gok. Ugyanakkor ja­vasolom az RMDSZ városi bizottságának, szervezzen a körzetekben utca­felelősöket, akik tartsanak a vá­lasztóinkkal, magyarázzák meg a választás technikáját. Ha a fentieket nem tesszük magunkévá és nem szervezzük meg idejében a szükséges felvi­lágosító munkát, nagyon sok sza­vazatot veszítünk el. Magyar testvéreim, egységben az erő, senki ne maradjon kö­zömbös, szavazzunk az RMDSZ jelöltjeire, mert csak így érhet­jük el célunk sikerét CSEGZI KÁLMÁN Nincs minden rendben a vá­lasztási névjegyzékek körül TÁRSADALMI KÉRDÉSEKET VITATNAK MEG Az Egyesült Nemzetek New York-i székházában megkezdő­dött az ENSZ gazdasági és szo­ciális tanácsának, az ENSZ-rend­­szer egyik legfontosabb szervé­nek a tavaszi ülésszaka. Az ülés részvevői megvizsgálják azokat a kérdéseket, amelyek a társadal­mi fejlődésre, az emberi jogok­ra, a nők helyzetének javítására, a rasszizmusra és a faji megkü­lönböztetés elleni harcra vonat­koznak. Szintén megvitatják mi­ként tartják tiszteletben a nem­zetközi egyezményeket az embe­ri jogokat illetően, valamint a kábítószer-fogyasztás és -keres­kedés kérdéseit, a bűnözés elleni harcot. Első ízben javasolták, hogy az ECOSOC napirendjére iktassák be a csernobili atomerőműnél történt baleset következményei­nek felszámolását célzó nemzet­közi kooperáció című pontot. (Rompres) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kongresszusának nyilatkozata a kisebbségi kérdésben állást foglaló román barátainkhoz Az RMDSZ kongresszusa, megállapítva, hogy folytatódnak a szövetségünket és a kisebbségi magyarsággal és a kisebbségi magyarságot érő vádaskodások és támadások, egyszersmind meg­hatottsággal és elégtétellel nyugtázza egyes ro­mán értelmiségiek megértést, toleranciát és higgadtságot tanúsító állásfoglalását a kisebb­ségi kérdésben. A kongresszus ezúton nyilvánosan fejezi ki elismerését mélyen demokratikus és humanitá­rius magatartásukért, amellyel feltárták a világ előtt az európai demokrácia útjára lépő román nemzet igazi értékítéletét, érzelmeit és törekvé­seit. Köszönet mindnyájuknak­ a romániai demokrata értelmiségiek alaptalan megbélyegzése ellen Az RMDSZ kongresszusa állást foglal a „Vatra Romaneasca“ Szövetség bukaresti szer­vezete által kezdeményezett követeléssel szem­ben, hogy a kisebbségi jogok védelméért a de­mokrácia szellemében fellépő Dan Petrescut, Demény Lajost és Pálfalvi Attilát távolítsák el a kormányban viselt tisztségükből. Az RMDSZ támogatásáról biztosítja mind­hármukat és leszögezi: az ilyen módszerek csak egyetlen célt szolgálnak, éspedig a demokrácia híveinek megbélyegzését, lejáratását és megfé­lemlítését. Ezért e módszereket egyszer s min­denkorra el kell vetni, alkalmazóikat pedig tör­vényes úton felelősségre kell vonni. a vasárnap reggeli JM hűvös idő ellenére , a Kárpátok sétá­nyon sokan járnak. Va­lamennyien egy irány­ba tartanak. A tömb­házak között két férfi régi, használt televíziót tol egy gyerekkocsiban. — Működik-e még — kérdezek rájuk. — De még mennyire — gurítják tovább a ré­gi jószágot a gyerekko­csival. — Hány éves? — Mint a gazdája. — Hát a gazdája? — Mint a tévé — é­­rünk a beszélgetés vé­gére —, mert látják,­­hogy csak a kíváncsiság nem pedig a vevőszán­dék beszél belőlem. Ahogy kiérünk a tömbházak közül, az út két oldalán a kicsi hídig már javában állnak az árusok: kávé, kakaó, csoki, rágógumi, spray, szappan, sampon, tás­­kányi melltartó, elvétve itt-ott használt ruha és rengeteg farmer, szok­nyák, nadrágok külön­féle méretben, különféle formában. Ócskapiac? Gyermek­koromban még fedte az elnevezés a valóságot. Mostanában az ócska­szer már nem igazi a* * szer, inkább afféle csen­­cs­előpiac, ahol kevés becsülete van a használt ruhának, annál inkább vásárolják „igen jó á­­ron“ a külföldről hozott vadonatúj és nálunk hiánycikkszámba menő árut. Egy farmernadrágot nézegetek. A magas ci­gányférfi már taszigál is a mögötte levő beton­lapok irányába, hogy próbáljam fel. — Honnan hozta? — Törökországból — súgja. — Azt beszélik, hogy nem engednek át a ha­táron. Legyint. — Mennyi ott egy szoknya? — 12 dollár. — Honnan volt dol­lárja? — Itthonról — ka­csint rám, s már a kö­vetkező vevőnek kínál­ja az árut. Rákérdezek egy szok­nyára, s eladója, a fia­tal cigányasszony át­­kisér a hídon a vásár reményében. Az igazi vásár a túlsó oldalon kezdődik. Nem tudom a török bazárokban van-e annyi farmer, mint va­sárnaponként az ócska­piacon. — Lambada-farmert vegyenek, lambada szok­nyát vegyenek, kínál­ják az árut, s egy ci­gány fiatalember riszál­­ja is magát, amolyan lambada módra a dere­kához tartott szoknyá­val. Ahogy haladunk a piactér felé, kiderül, hogy minden farmer lambada. A nagyobb reklám kedvéért, sokan táncolnak is hozzá. A bejárat felé vegyesebb az­­eladók tábora. Ke­rékpár szelepet veszünk 5 lejért, s rákérdezünk a szelepek szomszédsá­gában levő sólyom­blúzra. — Mennyit kér érte? — Mit tudom én, vagy 30 lejt — mondja a fér­fi. Sok? — kérdi aztán. BODOLAI GYÖNGYI (Fölytatás a 2. olt­u­m­), .. .LAMBADA !

Next