Népújság, 1990. október (42. évfolyam, 195-216. szám)
1990-10-02 / 195. szám
i) _ Mf-pn*«ár» tnrniMj-» . «mW—wriiirtmnwwB— OKTÓBER 2 KFDD A Nap kel 6 óra 15 perckor, lenyűgözik 17 óra 55 perckor. Az év 275. napja, hátravan 90 nap. Ma PETRA napja. MŰSOROK MOZI ARTA: A bajuszos UNIREA: Az utolsó császár HALADÁS: A medve IFJÚSÁGI: Rajtaütés Olaszországban SELECT: Biínbánat I—H rész SEGESVÁRI LUMINA: Az aki nem bánja RÉGENI PATRIA: Szerelem és kötelesség mCSŐSZENTMÁRTONI MELÓDIA: A betyárok bosszúja LUDASI FLACARA: A színész és a vademberek SZOVATAI DOINA Bukarest rejtelmei MUNKÁS MOZI: Gátlásos vagyok, de kezelnek RADNÓTI LUMINA: A bajnok SARMASI POPULAR: Pár dollárral többért ERDŐSZENTGYÖRGYI POPULAR: Megbékélés GYULAKUTAI PÁTRIA: A szerelem rövid tánja NYÁRADSZEREDAI NIRA- JUT : A szerencsés lány. SZEMELVÉNYEK a TV MŰSORÁBÓL Kedd: 9.50 Horoszkóp 10.00 Híradó 10.10 Egyetemi felkészítő 11.15 Játékfilm (ismétlés) Barracuda 12.25 SOS, Természet 13.20 Mondo-muzica 13.35 A ház és a kert 13.55 Zeneóra 15.00 Híradó 15.10 Tv-iskola 15.35 Zene mindenki számára 15.55 Mi és a számítógép 16.10 Tudományos dokumentumfilm 16.40 Örökség 17.00 Tenisz: kolozsvári felvétel 17.30 Óda a szabadságért 18.35 A siker kulcsa 19.00 Rajzfilmek 19.25 Filmarchivum: Párbeszéd — amerikai alkotás 21.00 Hiradó 22.00 Románia Alkotmánya 22.30 Ifjúsági adás 23.20 Szinkronok 0.00 Tv-top 0.50 Hiradó. RÁDIÓ A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió műsorából Kedd, 10—12 óra között, szerkesztő-műsorvezető: Gyarmati Dénes — Hírek, tudósítások; Rakásban már a cukornak való — riport Backamadarasról; Mérlegen az idei termés — riport Barátokról; Szentgelicén érik a jó borszőlő — riport; Hogy jusson vers mindenkinek; Élő történelem; Sajtólapozgató. ■ 16—18 óra között: szerkesztőműsorvezető Vári Marianna. Hírek, tudósítások; Vendégkönyv — T. Kiss Csaba — Nagy Miklós interjúja; Pávai István — Tánc a magyar irodalomban (III. rész); Idősebbek huhahosszán — nosztalgia műsor. Szerda, 10—12 óra között; szerkesztő-műsorvezető Borbély Melinda és Tóth Béla. Szerda délelőtti mozaik; Érdekességek innenonnan; Hasznos tudnivalók háziasszonyoknak, Élő történelem; meghívott Trunda Károly; Népdalfeldolgozások; Kézrekerült a lótolvaj (rendőrségi hiradó); Miért nincs cigaretta — a kérdésre válaszol a gyártó; A kézdivásárhelyi MÁDISZ-élet gondjai. A nosztalgia hullámhosszán — Julio Iglesias. IDŐJÁRÁS A Maros-Bánát Vízügyi Igazgatóság közli-Tegnap reggel Marosvásárhelyen 4 fokot, délben 24 fokot mértek. Szebeni IdőjárásJelző Központ -zárójelzést Enyhe lehűlés várható, az ég fokozatosan beborül. A nap második felben eső is lehetséges. A legalacsonyabb hőmérsékleti értékek 4—7, míg a legmagasabbak 17—20fok között váltakoznak. A backamadarasiak példája Egyik régi népszokás felélesztéséért, az arató-mulatsággal társított búzakoszorús ünnepség feltámasztásáért, az ifjak egy csoportja (12 táncos pár) kezdte el önként és külső szakirányítás nélkül előkészületét. Az augusztusi bemutatón telt ház előtt osztatlan sikert arattak. Az a mód, ahogyan megelevenítették a színpadon ezt az ősi szokást , rigmussal, dallal, tánccal, hozzáértő szakemberek tetszését is elnyerhette volna A szépség élményét a nézőben, a hallgatóban éppen az összhatás okozta, így sikerült érzékeltetniük eme népszokást eléggé autentikusan, művészileg, tartalmilag egyaránt. S nemcsak a helyi közönségnek, hanem két napra rá megint bemutatván előadásukat, ugyanolyan sikert arattak igen-igen kedves gyermekvendégeik előtt is. És most fűződik ezeknek az ifjaknak lelkes példája a szüleikéhez. Azokról a szülőkről van szó, akik szintén önként, példásan vállaltak és befogadtak egy-egy Kárpátokon túli magyar csángó gyermeket, két hétre a családjaikba. Olyanokat, akik alig ismerik anyanyelvüket, akiknek nem volt sem iskolájuk, sem templomuk. Itt, ha rövid időre is, minden bizonnyal lesz részük bensőséges családi melegség mellett (hiszen anyát pótló, szerető csókkal vették át őket a kultúrházban) ABC oktatásban, zsoltáréneklésben, kirándulásban. Ezenkívül pedig az itteni gyermekekkel együtt közös sportjátékokban vesznek majd részt, előre készített program szerint. Ami még a kívülállót is meglepheti, az a tény, hogy negyven csángó gyermek befogadására 70 szülő jelentkezett. A példátlan példát leginkább abban látjuk, hogy ezek a vendéggyermekek egész életre szóló élményben részesülhetnek (a jóízű házi kenyér megízlelésétől az anyanyelvi kultúra gyarapodásáig). Ezért bízunk abban, hogy nem volt, s nem lesz igaza annak a „volt elvtársnak“, aki szószerint azt mondta: „jó a magyaroknak a román anyanyelv is“. Nos, innen neki azt üzenjük: Nekünk csak egy anyanyelvünk van, a sajátunk! Ezt igyekszünk ápolni, megtartani. Ennek birtokában aztán, az állam, de bármely más nyelvet is jól elsajátíthatunk. KOVÁCS MIHÁLY ZOLTÁN nyug.tanár Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Maros megyei Szervezete 1990. október 4- én tartja a matematika és fizika szakosztályok alakuló ülését, a marosvásárhelyi RMDSZ székházban, az alábbi program szerint: Matematika szakosztály: 17 órai kezdettel Fizika szakosztály: 18.30 órai kezdettel Az EMAT Maros megyei vezetősége * ígéretünkhöz híven közöljük, hogy az Emberi Jogok Védelmének Ligája megyénkben az Iskola utca 32 szám alatt székel. Telefonszáma: 24 582. Az érdeklődőket naponta 13,30—14,30 között fogadják. Az Intéző Bizottság Az RMDSZ oktatási bizottsága egyetemi felkészítőt szervez matematikából, fizikából, kémiából, biológiából, magyar nyelvből, filozófiából a következő tanárok részvételével: Dályai Pál, Kacsó Sándor, Szilágyi Miklós, Szász Róbert, dr. Weszely Tibor, György Gábriella, Barabás Sarolta, Bíró Gábor, Biró Tibor, Csegzi Sándor, Fakesch Ágnes, Forgó Csaba, Jánosi Béla, Klementisz János, Király Zoltán, Máthé Márta, Tőkés András, Tőkés Béla, Székely Éva, dr. Szurkos Árpád, Kovács József, Horváth Gabriella, Lázok János, Bálint István, Béres András. A jelentkezőket szerdán, dec. 5-én délután várják az RMDSZ székházába. Egy „szörnyeteg” nyomában (Folytatás az 1. oldalról) rém szüleménye lenne ez „leleplezés“ is, Ceontea úrnak a legelején kellett volna kezdenie ezt a cikket. Éspedig: vesz annyi fáradságot magának, és utána néz a dolognak, ha őt egyáltalán érdekli az igazság. Ha nem csak a magyarok elleni gyűlölet fűtené. Mert igen tisztelt Ceontea úr, én utánanéztem mindennek... Kérem, mint kezdő újságíró, hallgasson végig türelmesen... Megtudtam, hogy a Harcsa utca 5 szám alatt Csifóék családi háza áll. Tovább menve megtaláltam Csifó Miklóst, aki évtizedekig a Marosvásárhelyi Gloni igazgatójavolt. Nos, Csifó Miklóssal az ASA Sportegyesület székházában megnyílt új üzletben beszélgetünk. — Gondolom ön is látta a Ceontea cikkét az új ágban. Szeretném tudni, hogy miből is áll az a szörffyeteg, ami a Harcsa utca 5 szám alattszületett. — Először is, kérem nézze meg, hogy nekem csak román nyelven van meg az az emblémás reklámpapír, amit Ceontea úr ma- gyarul adott közre a román újságban. Én a magyar szöveget nem is láttam! Én csak azt mondtam, hogy jó lenne magyarul is megcsinálni ezt a fejléces papírt, mert szomszédainkkal is kialakítottunk már bizonyos kereskedelmi kapcsolatot. Az az automata gépezet is Magyarországról származik, ami hűti, keveri, és szénsava zza az itt árusított üdítő italt. Illetve készen megcsinálja a szódavizes szörpöt. Ilyen gépsor egyedül nálunk van a városban. De a meleg szendvicshez is mi készítjük a húst. A bolt jól megy! Ami voltaképpen nem csak értem jött létre. Tudi kell, hogy ez a vállalkozás aASA sportklubért, főképp a futballcsapatért született. Ez a szörnyeteg... A forradalom után ez a csapat egy fityinget sem kap gyáraktól, az államtól, mint régen. Az én üzlettársam maga Cacoveanu Cornel tábornok, az ASA elnöke. Mi ketten fogtunk bele ennek a társaságnak a létrehozásába. Átvettük a penzió vendéglőt is. Nemsokára kétszáz sertést fogunk nevelni és hizlalni. Szereztünk a magyaroktól egy vadonatúj Ikarus autóbuszt, amivel turista forgalmat szeretnénk beindítani. A Harcsa utcában lévő családi házban húsfeldolgozót akarunk csinálni. És ...ég számtalan más vállalkozásba akarunk belekezdeni. És ré higgye, hogy én vagy Cacoveanu milliomosok akarunk lenni. Én mint igazgató eddig kaptam havi ötezer lejt Most kanok tízezret! A többit, amit esetleg zsebre tehetnénk, azt átadjuk a focistáknak. Annak a csapatnak, amely évtizedek ótaa szívemhez nőtt. Még azt is el kell mondanom, hogy a társaságunk nevét nem is én találtam ki, hanem egy román bankinspektor. Ő mondta, hogy lí**ven az, ami lett. Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy: Jóétvágyat Erdély Társaság. Nos, ha már Erdélyről volt szó, megrajzoltattuk az emblémát is, amiben senki se látott semmi kivetnivalót. — De olvasta, ugye, hogy Ceontea mit ír?... — Igen olvastam és elhűltem. Cikke pánikot keltett.. — Mi mégis a véleménye?... — Kérem, tehetek én arról, ha a kés láttán (az emblémán) egy örökre letűnt korszakot fúj fel az úr? Ez kérem, olyan, mint Mórickával a vicc. Bármit rajzolnak a táblára , mindenben a szexet látja... Az ASA székházában beindult Páti bár a légiókban fölszerelt üzlet. De finom és jó ízű amit itt árulnak. Nagy a közönsés. Ha Ceontea úr itt, kezdi a cikkét, tán nem jut el addig, hogy megkérdőjelezze, persze gúnyosan: „Hogy legyünk európaiak, ha nem Hívunk magyarul?“.. Mert a cikke is ezért íródott... Hogy a magyarokat lejárassák, hogy a magyarokban csak az alattomos kígyót lássák. Még elmondanám azt is, hogy a dilettáns újságírónak van még egy jellemvonása: nem érdekli, hogy cikkéről jót vagy rosszat mondanak, csak beszéljenek róla! A dilettáns újságírónak nincs szégyenérzete, csak becsvágya. De ez mértéken felüli. Sőt, akkor boldog, ha szidják, mert úgy érzi, és dicséretnek kell venni. Mert a dilettáns újságíró, hozzá nem értésből a szaktudás hiányából eredően, az igazságot nem ismeri. aladral, észi famiduitással (Folytatás a?I. oldalról) zekben a faggató időkben nem kopogtathatunk be hozzá az esti órákban egy kis tereferére, eszmét cserélni a világ dolgairól, erről meg amarról, az „eseményekről“, melyek nem ritkán torkunkat szorongatják, az alvilági hangokról, melyek emberi-nemzeti méltóságérzetünket borzolják bamba rágalmakkal; nem hallgathatjuk ezentúl bölcs tapasztalatait, okos elméjének játékos fintorait sem érzékelhetjük, ahogyan többnyire rímes véleményt rögtönöz közállapotaink többnyire rémes tüneteiről, a mindennapi történésekről, melyek izgalmas változatosságukban olyannyira lekötötték érdeklődését élete utolsó szakaszában is, hogy rossz fülével távoli hullámhosszak híradásait figyelte álmatlan éjszakáinak sűrű magányában, nyitott könyvek, cédulák, kijegyzetelt oklevelek meghitt társaságában, örökké égő lámpafénynél, a honi borzalmak bukását várva szívszorongva, folytonos szellemi készenlétben — mindhalálig. Akkor kellett búcsút vennünk tőle, kegyetlen kényszerűségből, amikor úgy mutatkoztak a körülmények, hogy előbb utóbb megvalósulhatnak az ő dédelgetett tervei is: be lehet fejezni a félbeszakadt regényt Gábor Áronról és 1948-ról, tető alá hozhatók a régóta készülő tanulmányok a székelység eredetéről, Marosvásárhely múltjáról, a szombatosokról, vérzivataros történelmünk megannyi izgató kérdéséről, nyelvünk titkairól. S talán adódott volna alkalom az évek során született, hirtelenjében épp csak lefirkantott versek szövésének véglegesítésére, kiadására is. Esetleg: a drámai mozzanatokban cseppet sem szűkölködő életút — sors és pálya — visszatekintő megrajzolására. Bár az is igaz, hogy Bözödi György még fiatalon elhatározta, önéletrajzát csak hároméves koráig hajlandó megírni. Akkor döntött így, amikor az Ellenzék című kolozsvári napilap 1913-as évfolyamában, épp a saját születésnapján megjelent számban, ezt a címet olvasta a vezércikk fölött: „Vége a sajtószabadságnak“... Kimerítően érzékelhette, mit jelent a sajtószabadság hiánya. A kutató és kéteskő értelem folyamatos meggyalázásának korában volt a magyar írástudó ezeken a tájakon. Bőséggel lehetett ■észe üldöztetésben, megaláztatásban, félretaszítottságban, helyi és országos hatalmasságokhoz intézett beadványainak — megindító panaszleveleinek — vaskos kötege tanúskodik hányatottságáról. Szembe kellett ,nézi a személyét mocskoló, aljas vádakkal, rágalmakkal, melyeket egyenruhába öltözött terrrorlegények terjesztettek róla Bözödön, s másutt is, szerte az országban. Miszerint a neve alatt megjelenő könyveket, verseire novellákat, cikkeket, tanulmányokat nem is ő írja, hanem valaki más. És ez még a „civilizáltabbak“ közé tartozott... S mindemellett: kevesen szenvedtek többet a romániai magyar irodalom, tudományosság elleni fondorlatos hatalmi intézkedések miatt, mint az a Bözödi György, aki annak idején remek könyvével, a Székely bánjával népének súlyos gondjairól majd érvényes igazságokat hozott felszínre. Bizty, halaszthatólanul időszerű lenne napjainkban továbbírni a Székely bánya leleplező szociográfiai tá leletét, a Kisküllők, az Olt a Maros mentén élő magyarok, székelyek újabb, korunkbeli gyötreléseinek hiteles krónikáját, folytatni a hajdani nagy regény-vállalkozást, a Romlást, a szépírói-történészi tudósítást múltbeli és jelenkori romlásaink szöméről... Hogyan is mondotta a költő Bözödi György: „Őrült válalkozás volt / az egész életem, megírni mindent, / ami történelem, / s maholnap azt sem tudom, mi történik velem“ ...Igen, ez a szent szándék munkált bennyUntérénül: megírni mindent, ami történelem, ami évszázadokkal ezelőtt történt a Kismöd környékén, Bözödön, Erdélyben, és ami ma megy végbe mivelünk. Kitartóan birkózott a roppant feladattal. Hogy végülis csak részben sikerült eleget tennie vállalásának? Hogy megannyi befejezetlen mondat maradt hagyatékában? Mert folytonosan történt valami vele — s körülötte — a szocialistának keresztelt humanizmus hazai virágzásának diadalmas esztendeiben. Például: többször letartóztatták, meghurcolták, börtönbe zárták — minden törvényes alap nélkül. A sorozatos házkutatások alkalmával elvitték forrásul használt könyveit, feljegyzéseit. Minősítették veszedelmes kommunistának, nacionalistának, reakciósnak, mert katasztrófálisan félreértették (s lé magyarázták) izzó népszerű ragaszkodását valós értékek, a történelmi igazságokhoz, a menyekhez... Megtörtént vele az a ritka képtelenség is, hogy még életében bejelentették halálát, hivatalos-pecsétes papíron értesítve erről az illetékes nyugdíjhivatalt. Mennyit kellett kilincselnie, mi bebizonyította, hogy ő él, nem halt meg, nincs eltemetve c., mezőségi faluban! S védekezésül sziporkázó bökversekben humorizált az emberi sors — élet és halál — különös fordulatairól... Az a színtiszta valóság, hogy még mindig nem tudok a leülni a cáfolhatatlannal, mi mint Bözödi György közel eszeje itt hagyott bennünket, íratlanul és minden külön értetés nélkül átlépett az örök béke birodalmába. Vannak pillanataim, amikor szinte látom őt, ahogy jó, lődögél lefelé a Bolyai utcán Marosvásárhelyt — a Tékából talán, ahol évtizedek óta mindennapos vendég az öreg betűk rengetegében —, óvatosan tipeg, mint egy törékeny madárka, hóna alatt iratokkal teletömött, kopott aktatáska, befordul a sarkon szembetalálkozunk, sokdioptriás szemüvege csillog, s nyájasan nekem szegzi a köszöntő kérdését: „Hogy virágzunk, hogy virágzunk?“ Mit felelhetek erre? Talán csak annyit, hogy virágzunk még, kedves Gyurka, ebben a korán jött őszi lombhullásban, legalábbis próbálgatjuk a virágzást, a helytállást, az árral való szembefeszülést. „Ahogy lehet“. Ahogyan megtanulhattuk tőled. S ahogyan eljövendő nemzedékeket kell hűségre, kutató kitartásra, szellemi igényességre ösztönzzön példamutatásod.