Népújság, 1990. október (42. évfolyam, 195-216. szám)

1990-10-02 / 195. szám

i) _ Mf-pn*«ár» tnrniMj-» . «mW—wriiirtmnwwB— OKTÓBER 2 KFDD A Nap kel 6 óra 15 perckor, lenyűgözik 17 óra 55 perckor. Az év 275. napja, hátravan 90 nap. Ma PETRA napja. MŰ­­SOROK MOZI ARTA: A bajuszos UNIREA: Az utolsó császár HALADÁS: A medve IFJÚSÁGI: Rajtaütés O­­laszországban SELECT: Biínbánat I—H rész SEGESVÁRI LUMI­NA: Az aki nem bánja RÉGENI PATRIA: Szerelem és köteles­ség m­CSŐSZENTMÁRTONI ME­LÓDIA: A betyárok bosszúja LUDASI FLACARA: A színész és a vademberek SZOVATAI DOINA Bukarest rejtelmei MUNKÁS MOZI: Gátlásos va­gyok, de kezelnek RADNÓTI LUMINA: A bajnok SARMASI POPULAR: Pár dollárral többért ERDŐSZENTGYÖRGYI POPU­LAR: Megbékélés GYULAKUTAI PÁTRIA: A szerelem rövid tán­­j­­a NYÁRADSZEREDAI NIRA-­­ JUT : A szerencsés lány. SZEMELVÉNYEK a TV MŰSORÁBÓL Kedd: 9.50 Horoszkóp 10.00 Híradó 10.10 Egyetemi felkészítő 11.15 Játékfilm (ismétlés) Barra­cuda 12.25 SOS, Természet 13.20 Mondo-muzica 13.35 A ház és a kert 13.55 Zeneóra 15.00 Híradó 15.10 Tv-iskola 15.35 Zene min­denki számára 15.55 Mi és a számítógép 16.10 Tudományos dokumentumfilm 16.40 Örökség 17.00 Tenisz: kolozsvári felvétel 17.30 Óda a szabadságért 18.35 A siker kulcsa 19.00 Rajzfilmek 19.25 Filmarchivum: Párbeszéd — amerikai alkotás 21.00 Hiradó 22.00 Románia Alkotmánya 22.30 Ifjúsági adás 23.20 Szinkronok 0.00 Tv-top 0.50 Hiradó. RÁDIÓ A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió műsorából Kedd, 10—12 óra között, szer­kesztő-műsorvezető: Gyarmati Dénes — Hírek, tudósítások; Ra­kásban már a cukornak való — riport Backamadarasról; Mérle­gen az idei termés­ — riport Ba­rátokról; Szentgelicén érik a jó borszőlő — riport; Hogy jusson vers mindenkinek; Élő történe­lem; Sajtólapozgató. ■ 16—18 óra között: szerkesztő­­műsorvezető Vári Marianna. Hí­rek, tudósítások; Vendégkönyv — T. Kiss Csaba — Nagy Miklós interjúja; Pávai István — Tánc a magyar irodalomban (III. rész); Idősebbek huh­ahosszán — nosz­­­­talgia műsor. Szerda, 10—12 óra között; szer­kesztő-műsorvezető Borbély Me­linda és Tóth Béla. Szerda déle­lőtti mozaik; Érdekességek innen­­onnan; Hasznos tudnivalók házi­asszonyoknak, Élő történelem; meghívott Trunda Károly; Nép­dalfeldolgozások; Kézrekerült a lótolvaj (rendőrségi hiradó); Mi­ért nincs cigaretta — a kérdésre válaszol a gyártó; A kézdivásár­­helyi MÁDISZ-élet­­ gondjai. A nosztalgia hullámhosszán — Julio Iglesias. IDŐJÁRÁS A Maros-Bánát Vízügyi Igazga­tóság közli-Tegnap reggel Marosvásárhelyen 4 fokot, délben 24 fokot mértek.­­ Szebeni IdőjárásJelző Központ -zárójelzés­t Enyhe lehűlés várható, az ég fokozatosan beborül. A nap má­sodik fe­lben eső is lehetséges. A legalacsonyabb hőmérsékleti ér­tékek 4—7, míg a legmagasabbak 17—20­­fok között váltakoznak. A backamadarasiak példája Egyik régi népszokás felélesz­téséért, az arató-mulatsággal tár­sított búzakoszorús ünnepség fel­támasztásáért, az ifjak egy cso­portja­ (12 táncos pár) kezdte el önként és külső szakirányítás nélkül előkészületét. Az augusztusi bemutatón telt ház előtt osztatlan sikert arat­tak. Az a mód, ahogyan megele­venítették a színpadon ezt az ősi szokást , rigmussal, dallal, tánccal, hozzáértő szakemberek tetszését is elnyerhette volna A szépség élményét a nézőben, a hallgatóban éppen az összhatás okozta, így sikerült érzékeltet­niük eme népszokást eléggé au­tentikusan, művészileg, tartalmi­lag egyaránt. S nemcsak a helyi közönség­nek, hanem két napra rá megint bemutatván előadásukat, ugyan­olyan sikert arattak igen-igen kedves gyermekvendégeik előtt is. És most fűződik ezeknek az ifjaknak lelkes példája a szü­leikéhez. Azokról a szülőkről van szó, akik szintén önként, példásan vállaltak és befogadtak egy-egy Kárpátokon túli magyar csángó gyermeket, két hétre a család­jaikba. Olyanokat, akik alig is­merik anyanyelvüket, akiknek nem volt sem iskolájuk, sem templomuk. Itt, ha rövid időre is, minden bizonnyal lesz részük bensőséges családi melegség mel­lett (hiszen anyát pótló, szerető csókkal vették át őket a kultúr­­házban) ABC oktatásban, zsol­táréneklésben, kirándulásban. E­­zenkívül pedig az itteni gyerme­kekkel együtt közös sportjátékok­ban vesznek majd részt, előre készített program szerint. Ami még a kívülállót is meg­lepheti, az a tény, hogy negyven csángó gyermek befogadására 70 szülő jelentkezett. A példátlan példát leginkább abban látjuk, hogy ezek a ven­­déggyermekek egész életre szóló élményben részesülhetnek (a jó­ízű házi kenyér megízlelésétől az anyanyelvi kultúra gyarapodá­sáig). Ezért bízunk abban, hogy nem volt, s nem lesz igaza an­nak a „volt elvtársnak“, aki szó­­szerint azt mondta: „jó a ma­gyaroknak a román anyanyelv is“. Nos, innen neki azt üzenjük: Nekünk csak egy anyanyelvünk van, a sajátunk! Ezt igyekszünk ápolni, megtartani. Ennek birto­kában aztán, az állam­, de bár­mely más nyelvet is jól elsajá­títhatunk. KOVÁCS MIHÁLY ZOLTÁN nyug.­tanár Az Erdélyi Magyar Műszaki Tu­dományos Társaság Maros me­gyei Szervezete 1990. október 4- én tartja a matematika és fizi­ka szakosztályok alakuló ülését, a maros­vásárhelyi RMDSZ szék­házban, az alábbi program sze­rint: Matematika szakosztály: 17 ó­­rai kezdettel Fizika szakosztály: 18.30 órai kezdettel Az EMAT Maros megyei vezetősége * ígéretünkhöz híven közöljük, hogy az Emberi Jogok Védelmé­nek Ligája megyénkben az Isko­la utca 32 szám alatt székel. Te­lefonszáma: 24 582. Az érdeklő­dőket naponta 13,30—14,30 között fogadják. Az Intéző Bizottság Az RMDSZ oktatási bizottsága egyetemi felkészítőt szervez ma­tematikából, fizikából, kémiából, biológiából, magyar nyelvből, fi­lozófiából a következő tanárok részvételével: Dályai Pál, Kacsó Sándor, Szilágyi Miklós, Szász Róbert, dr. Weszely Tibor, György Gábriella, Barabás Sa­rolta, Bíró Gábor, Biró Tibor, Csegzi Sándor, Fakesch Ágnes, Forgó Csaba, Jánosi Béla, Kle­­mentisz János, Király Zoltán, Máthé Márta, Tőkés András, Tő­kés Béla, Székely Éva, dr. Szur­kos Árpád, Kovács József, Hor­váth Gabriella, Lázok János, Bá­lint István, Béres András. A je­lentkezőket szerdán, dec. 5-én délután várják az RMDSZ szék­házába. Egy „szörnyeteg” nyomában (Folytatás az 1. oldalról) rém szüleménye lenne ez „lelep­lezés“ is, Ceontea úrnak a leg­elején kellett volna kezdenie ezt a cikket. Éspedig: vesz annyi fá­radságot magának, és utána néz a dolognak, ha őt egyáltalán ér­dekli az igazság. Ha nem csak a magyarok elleni gyűlölet fű­tené. Mert igen tisztelt Ceontea úr, én utánanéztem minden­nek... Kérem, mint kezdő újság­író, hallgasson végig türelmesen... Megtudtam, hogy a Harcsa ut­ca 5 szám alatt Csifóék családi háza áll. Tovább menve megta­láltam Csifó Miklóst, aki évtize­dekig a Marosvásárhelyi Gloni igazgatója­­volt. Nos, Csifó Mik­lóssal az ASA Sportegyesület szék­házában megnyílt új üzlet­ben beszélgetünk. — Gondolom ön is látta a Ceontea cikkét az új ágban. Sze­retném tudni, hogy miből is áll az a szörffyeteg, ami a Harcsa utca 5 szám alatt­­született­. — Először is, kérem nézze meg, hogy nekem csak román nyelven van meg az az emblémás rek­lámpapír, amit Ceontea úr ma-­ gyarul adott közre a román új­ságban. Én a magyar szöveget nem is láttam! Én csak azt mondtam, hogy jó lenne magya­rul is megcsinálni ezt a fejléces papírt, mert szomszédainkkal is kialakítottunk már bizonyos ke­reskedelmi kapcsolatot. Az az automata gépezet is Magyaror­szágról származik, ami hűti, ke­veri, és szénsav­a­ zza az itt áru­sított üdítő italt. Illetve készen megcsinálja a szódavizes szörpöt. Ilyen gépsor egyedül nálunk van a városban. De a meleg szend­vicshez is mi készítjük a húst. A bolt jól megy­! Ami voltakép­pen nem csak értem jött létre. Tud­­i kell, hogy ez a vállalko­zás a­­ASA sportklubért, főképp a futballcsapatért született. Ez a szörnyeteg... A forradalom után ez a csapat egy fityinget sem kap­­ gyáraktól, az államtól, mint régen. Az én üzlettársam maga Cacoveanu Cornel tábornok, az ASA elnöke. Mi ketten fogtunk bele ennek a társaságnak a létre­hozásába. Átvettük a penzió ven­déglőt is. Nemsokára kétszáz ser­tést fogunk nevelni és hizlalni. Szereztünk a magyaroktól egy va­donatúj Ikarus autóbuszt, ami­vel turista forgalmat szeretnénk beindítani. A Harcsa utcában lé­vő családi házban húsfeldolgozót akarunk csinálni. És ...ég szám­talan más vállalkozásba akarunk belekezdeni. És r­é higgye, hogy én vagy Cacoveanu milliomosok akarunk lenni. Én mint igazga­tó eddig kaptam havi ötezer lejt Most kanok tízezret! A többit, amit esetleg zsebre tehetnénk, azt átadjuk a focistáknak. Annak a csapatnak, amely évtizedek óta­a szívemhez nőtt. Még azt i­s el kell mondanom, hogy a társasá­gunk nevét nem is én találtam ki, hanem egy román bankins­pektor. Ő mondta, hogy lí**ven az, ami lett. Ez magyarra lefor­dítva azt jelenti, hogy: Jóétvá­gyat Erdély Társaság. Nos, ha már Erdélyről volt szó, megrajzol­­tattuk az emblémát is, amiben senki se látott semmi kivetni­valót. — De olvasta, ugye, hogy Ceon­tea mit ír?... — Igen olvastam és elhűltem. Cikke pánikot keltett.. — Mi mégis a véleménye?... — Kérem, tehetek én arról, ha a kés láttán (az emblémán) egy örökre letűnt korszakot fúj fel az úr? Ez kérem, olyan, mint Mó­rickával a vicc. Bármit rajzolnak a táblára , mindenben a szexet látja... Az­ ASA székházában beindult Páti bár a légiókban fölszerelt üzlet. De finom és jó ízű amit itt árulnak. Nagy a közöns­és. Ha Ceontea úr itt, kezdi a cikkét, tán nem jut el addig, hogy megkérdőjelezze, per­sze gúnyosan: „Hogy legyünk eu­rópaiak, ha nem Hívunk magya­rul?“.. Mert a cikke is ezért író­dott... Hogy a magyarokat lejá­rassák, hogy a magyarokban csak az alattomos kígyót lássák. Még elmondanám azt is, hogy a dilettáns újságírónak van még egy jellemvonása: nem érdekli, hogy cikkéről jót vagy rosszat mondanak, csak beszéljenek ró­la! A dilettáns újságírónak nincs szégyenérzete, csak becsvágya. De ez mértéken felüli. Sőt, ak­kor boldog, ha szidják, mert úgy érzi, és­ dicséretnek kell venni. Mert a dilettáns újságíró, hozzá nem értésből a szaktudás hiá­nyából eredően, az igazságot nem ismeri. aladral, észi famiduitással (Folytatás a?­I. oldalról) zekben a faggató időkben nem kopogtathatunk be hozzá az esti órákban egy kis tereferére, esz­mét cserélni a világ dolgairól, er­ről meg amarról, az „események­ről“, melyek nem ritkán torkun­kat szorongatják, az alvilági han­gokról, melyek emberi-nemzeti méltóságérzetünket borzolják bam­ba rágalmakkal; nem hallgathat­juk ezentúl bölcs tapasztalatait, okos elméjének játékos fintorait sem érzékelhetjük, ahogyan több­nyire rímes véleményt rögtönöz közállapotaink többnyire rémes tüneteiről, a mindennapi törté­nésekről, melyek izgalmas válto­­­­zatosságukban olyannyira lekö­tötték érdeklődését élete utolsó szakaszában is, hogy rossz fülé­vel távoli hullámhosszak híradá­sait figyelte álmatlan éjszakái­nak sűrű magányában, nyitott könyvek, cédulák, kijegyzetelt ok­levelek meghitt társaságában, örökké égő lámpafénynél, a ho­ni borzalmak bukását várva szív­szorongva, folytonos szellemi ké­szenlétben — mindhalálig. Akkor kellett búcsút vennünk tőle, kegyetlen kényszerűségből, amikor úgy mutatkoztak a kö­rülmények, hogy előbb utóbb megvalósulhatnak az ő dédelge­tett tervei is: be lehet fejezni a félbeszakadt regényt Gábor Áron­ról és 1948-ról, tető alá hozhatók a régóta készülő tanulmányok a székelység eredetéről, Marosvá­sárhely múltjáról, a szombatosok­ról, vérzivataros történelmünk megannyi izgató kérdéséről, nyel­vünk titkairól. S talán adódott volna alkalom az évek során szü­letett, hirtelenjében épp csak le­­firkantott versek szövésének vég­legesítésére, kiadására is. Eset­leg: a drámai­­ mozzanatokban cseppet sem szűkölködő életút — sors és pálya — visszatekintő megrajzolására. Bár az is igaz, hog­y Bözödi György­ még fiata­lon elhatározta, önéletrajzát csak hároméves koráig hajlandó meg­írni. Akkor döntött így, amikor az Ellenzék című kolozsvári na­pilap 1913-as évfolyamában, épp a saját születésnapján megjelent számban, ezt a címet olvasta a vezércikk fölött: „Vége a sajtó­­szabadságnak“... Kimerítően érzékelhette, mit jelent a sajtószabadság hiánya. A kutató és kétesk­ő értelem folyamatos meggyalázásának ko­rában volt a magy­ar írástudó ezeken a tájakon. Bőséggel lehe­tett ■­észe üldöztetésben, megaláz­tatásban, félretaszítottságban, he­lyi és országos hatalmasságokhoz intézett beadványainak — meg­indító panaszleveleinek — vaskos kötege tanúskodik hányatottsá­­gáról. Szembe kellett ,nézi a sze­mélyét mocskoló, aljas vádakkal, rágalmakkal, melyeket egyenru­hába öltözött terrrorlegények ter­jesztettek róla Bözödön, s má­sutt is, szerte az országban. Mi­szerint a neve alatt megjelenő könyveket, verseire novellákat, cikkeket, tanulmányokat nem is ő írja, hanem valaki más. És ez még a „civilizáltabbak“ közé tar­tozott... S mindemellett: keve­sen szenvedtek többet a románi­ai magyar irodalom, tudományos­ság elleni fondorlatos hatalmi in­tézkedések miatt, mint az a Bö­zödi György, aki annak idején remek könyvével, a Székely bán­jával népének súlyos gondjairól majd érvényes igazságokat hozott felszínre. Biz­ty, halasztható­­lanul időszerű lenne napjainkban to­vábbírni a Székely bánya lelep­lező szociográfiai tá leletét, a Kis­­kü­llők, az Olt a Maros mentén élő magyarok, székelyek újabb, korunkbeli gyötreléseinek hiteles krónikáját, folytatni a hajdani nagy regény-vállalkozást, a Rom­lást, a szépírói-történészi tudósí­tást múltbeli és jelenkori romlá­saink szöméről... Hogyan is mon­dotta a költő Bözödi György: „Ő­­rült válalkozás volt / az egész életem, megírni mindent, / ami történelem, / s maholnap azt sem tudom, mi történik velem“ ...Igen, ez a szent szándék munkált ben­­ny­­Untérénül: megírni mindent, ami történelem, ami évszázadok­kal ezelőtt történt a Kismöd kör­nyékén, Bözödön, Erdélyben, és ami ma megy végbe mivelünk. Ki­tartóan birkózott a roppant fel­adattal. Hogy végülis csak rész­ben sikerült eleget tennie válla­lásának? Hogy megannyi befeje­zetlen mondat maradt hagyatéká­ban? Mert folytonosan történt valami vele — s körülötte — a szocialistának keresztelt humaniz­mus hazai virágzásának diadal­mas esztendeiben. Például: több­ször letartóztatták, meghurcolták, börtönbe zárták — minden tör­vényes alap nélkül. A sorozatos házkutatások alkalmával elvitték forrásul használt könyveit, fel­jegyzéseit. Minősítették veszedel­mes kommunistának, nacionalis­tának, reakciósnak, mert katasz­trófálisan félreértették (s lé magyarázták) izzó népszerű ragaszkodását valós értékek, a történelmi igazságokhoz, a me­nyekhez... Megtörtént vele az a ritka képtelenség is, hogy még életében bejelentették halálát, hi­­vatalo­s-pecsétes papíron értesítve erről az illetékes nyugdíjhivatalt. Mennyit kellett kilincselnie, mi bebizonyította, hogy ő él, nem halt meg, nincs eltemetve c., mezőségi faluban! S védekezésül sziporkázó bökversekben humori­zált az emberi sors — élet és halál — különös fordulatairól... Az a színtiszta valóság, hog­y még mindig nem tudok a leülni a cáfolhatatlannal, mi mint Bözödi György közel esz­­eje itt hagyott bennünket, í­ratlanul és minden külön érte­­tés nélkül átlépett az örök béke birodalmába. Vannak pillanata­im, amikor szinte látom őt, ahogy jó, lődögél lefelé a Bolyai utcán Marosvásárhelyt — a Tékából ta­lán, ahol évtizedek óta minden­napos vendég az öreg betűk ren­getegében —, óvatosan tipeg, mint egy törékeny madárka, hóna a­­latt iratokkal teletömött, kopott aktatáska, befordul a sarkon szembetalálkozunk, sokdioptriás szemüvege csillog, s nyájasan ne­kem szegzi a köszöntő kérdését: „Hogy virágzunk, hogy virág­­zunk?“ Mit felelhetek erre? Talán csak annyit, hogy virágzunk még, ked­ves Gyurka, ebben a korán jött őszi lombhullásban, legalábbis próbálgatjuk a virágzást, a helyt­állást, az árral való szembefeszü­­lést. „Ahogy lehet“. Ahogyan megtanulhattuk tőled. S ahogyan eljövendő nemzedékeket kell hű­ségre, kutató kitartásra, szellemi igényességre ösztönzzön példamu­tatásod.

Next