Népújság, 1991. január (43. évfolyam, 1-21. szám)

1991-01-03 / 1. szám

MAROS MEGYEI NAPILAP XLII. évfolyam 1 (12005) sz. | 1991. január 3. csütörtök | Ára 2 lej Bízzunk önmagunkban, bízzunk egymásban! Rendhagyó, esemény­dús esz­tendőtől búcsúztunk, mely so­rán kezdetben az eufória, az egyik napról a másikra kapott szabadság kellemes mámorába estünk. Aztán következtek a lassú ébredés, a józanodás i­­dőnként fájdalmas pillanatai, s ekkor kénytelenek voltunk tudomásul venni: a rendszer­­váltás nálunk sem egyszerű sáncugrás: a demokrácia még nem jelent jólétet és civilizá­ciót, a nemzetiségi kérdés megoldását, a piacgazdálkodás meghonosításához a törvény csak jogi keret: a tolerancia egyelőre még úszó, ezt min­denki mástól követeli önmaga hallani sem akar alkalmazá­sáról, s véres 1. rájöttünk, hogy a nyugat sokat ígért__és tett jóval kevesebbet A diktatúra bukása után érthető módon hirtelen elszabadultak a ne­gyedévszázad alatt felgyűlt indulatok, s mert ezek leveze­tését képtelenek voltunk irá­nyítani, fokozatosan elvadul­tunk, a Szprup'Un egyszemélyi diktatúra helyét lérkésröl lé­pésre átvette a sokmilliók, rendszerint isimig kompro­­misszum­ot náM'Sző külön­­külön órai akaratának uralma Mircea Dmesei, szavait idézve „nálunk hí­ny­it a dialógus­­készség, mi'd^V| mnond-a)n^i­­zál, s a köv'z’kezni’n”. Romá­­niában akár h''«-millió állam­­vagy kormányfő* is találha­tunk“. .. Szóval ideeess*4. indulatossá, türelmetlenné váltunk, senki­ben — s ami m­in» fájdalma­­sabb — meg önmagunkban sem bíztunk Csupán egv pél­da. Májusban végre 40, de lehet, hogy még több év után, azokra adható.A voksunkat, akiket szívünk, meg elménk diktált. S mit ad az ég: még meg sem melegedett az álta­lunk javasolt parlamenterek alatt a hámon viote, a szava­zók meglepően nagy hányada súlyos vádak'-al 'zHa'makkal illette őket m-­nézésüket kö­vetelve. Való igaz, sok baki árnyékolja be parlamentereink ügyködését, esetenként kiáb­rándító, a modern demokra­tikus ház szabásaitól teljesen idegen egyik, másik szenátor vagy képviselő megnyilatko­zása. Viszont az is tartozéka az igazságnak, hogy éppen a parlamentbe általunk küldött emberek tükrözik a legszin­­tetikusabban társadalmunk je­lenlegi politikai érettségét -rétegeződ­ését, kolorepciaké­­pességét. Ha őszinték va­gyunk önmagunkkal, akkor férfiasan be kell valljuk, m­i sem értjük pontosan a de­mokrácia, a szabadság fogal­mát, s akkor meg milyen ala­pon követeljük képviselő­nk­­től, hogy egyik napról a má­sikra megismerjék a modern parlamentarizmus játék- és etikai szabályait. Szomorú, de tudomásul kell venni. hon- PETELEI ISTVÁN (Folytatás a 2. oldalon) B­Ú­É­K 1991 Szilveszteri őrjárat INDULÁS. .. este 10.30 perckor a rendőrség fekete Daciájával. Munkatársaim (őreim?!) az éjszakában Maior őrmester, az őrség és közrendé­szeti osztályról, Pop Alexandru főhadnagy a­ forgalmi osztályról, valamint Zeres Teodor kapitány, a gazdasági rendőrség vezetője, valamennyien a városi rendőrsé­gen. Mközben a szilveszteri őr­járat útvonalát megbeszéljük, ki­derül, hogy a főhadnagy és a ka­­pitány bizony tíz évben vagy majdnem annyiban számlálhatja e szolgálatokat. A főtér felé, az emlékműnél haladunk el. Ke­resztjei alig látszanak a virágok­tól, koszorúktól. Szilveszter éj­szakáján a „szent gyújtogatót“, Petőfit juttatják eszembe: ők, a keresztek. Hisz e­­„csupa láng, tűz, izzás, remények, hitek és meg-nem-adás-fiatalok“ hasonlí­tanak — Juhász Ferencet idézve — e „drága kölyök-férfihez“... Meglep egyébként, mennyire ke­vés a világos ablak városszerte. Nem mulatnak? Hol mulatnak az emberek? Pop főhadnagytól meg­tudjuk, többek között a Somos­­tetőn, a Maros étteremben, az A­­ranykakasban és egyebütt, de ke­vesen vannak. LEHUNYT SZEMŰ ABLAKOK fogadnak a kiskorúak megyei központjában Bem­ nagy kará­csonyfa, alatta kül- és belföldi játékok. A 13 éves Varga Radu is szilveszterezik, nézi a tévét. Társai alszanak. Három testvére van még ott, a városban, szülei­vel, de övéi karácsonyban sem látogatták meg. Ajándékcsoma­got, édességet kapott mindenki itt. Finomságokat, angyaljárás­kor. Most csend van, ők bizton­ságban — rendőrök őrködik álmuk, nyugalmuk s mégis le­­hangoltan távozunk Raduéktól. Irány a mentőállomás! — ahogy az „asszonyka" kérte — hallom Zeres kapitányt, hangjában mo­­solyos szolgálatkészséggel — és visszazökkenek az őrjáratba. He­lyén a kapus Mezei Albert, s máris benn vagyunk. Tele az ud­var, a rendezett gépkocsipark látványa biztonságérzetet kelt, és az ügyeletes szobában való je­lenléte azoknak, akiknek most ott a helye: Cozma Cornelia doktor­nő, Kovács András asszisztens és Ciorescu Coriolan — kérem, ha írni kell, hát írja úgy, hogy u­ica, így ismernek megyeszerte. Csen­des esténk ígérkezik, igaz 11 kö­rül járunk csak — mondja nyil­vántartásából Kovács asszisztens —, 15 kihívásunk volt, három be­teget fölvittünk, este hét óra óta. Infarktus, vesegörcs, szülés, so­rolja az eseteket. A betegek most is számítanak ránk, különben boldog új évet kívánok a Népúj­ság olvasóinak! — fejezi be mon­danivalóját Bizalomkeltő, hig­gadt embernek nézem olyannak, amilyennek a beteg szempontjá­ból lennie kell, de azt hiszem, ő is megbocsá­jthatatlan bűnnek tartja és dühöng amiatt, ha fe­lelőtlenül, rossz tréfaként siette­tik valamely helyszínre... MINDKÉT VÉGÉN ÉGŐ GYERTYÁK... Megyei kórház. 11.05. Előttünk futott be egy mentőkocsi. A ki­segítő személyzet, mint kiderült, 84 éves , mamát­ hozott be. El­törött a lába. Míg a röntgen­szobában foglalkoznak vele, meg­tudjuk, hogy az ügyeletes-hár­mas az ortopédián Rettegi Ká­roly főorvos, Diaconu Cristian „gipszes“ és Cira Anica. Hogy nő létemre, és most, s hogy hányad­szor?! Fontos ez?... — kérdez vissza. Egyébként nem tudom, hogy egészségügyi berkekben van-e rangja több tekintélye, megbecsülik-e jobban a „sürgős­­ségis“ kollegákat — tűnődöm —, de számomra legalábbis ők olya­nok, mint a mindkét végén égő gyertyák. Egy kicsit önpusztí­tók... Akárcsak azok akikhez a későbbiekben érkeztünk. A tű­z­oltókhoz. 11.30-kor Tégla? Marin szolgálatos őrmester fogad. — Felkészültünk mindenre, műsza­­kilag-emberileg. Máskorra is. Minden percre. Ilyenkor különö­sen, mert gyerekek maradnak felügyelet nélkül, egyesek, a fel­nőttek felöntenek­ a garatra... És volt már példa szilveszteri „ki­futásra“ is. Eddig semmi baj, de mi készen várjuk azt, amit való­jában nem szeretnénk... A „JÖVŐRE“ TARTOGATJÁK... ? ! Mosolyogva fogad bennünket Sab­a doktor a régi szülészeten. 9.30—10 óra között „jött“ ma es­te legutóbb egy 28 éves asszony­kának első gyereke és fiúcskája. Most senki sincs a szülőszobán, tova reggelre várunk két kisba­bát is.. Figyelmesek, tapintato­sak itt is, mint általában a nők, úgy látszik... Vagy a „jövőre“ tartogatják csöppségeiket? Kü­lönben felkészültünk mindenre lelkiismeretesen. Nemsokára éj­fél — mondom a kapitánynak — szeretnék az állomásra érni „koc­cintásra“.. Hát, induljunk! Út­közben megtudjuk — lásd siet­ség-közlekedés —, hogy 1990 ben hazai viszonylatban 10 000 halá­los áldozata és 50 000 súlyos sé­rültje volt a közúti balesetek­nek! ... Nos, vasútállomás, váró­terem. Tizen sincsenek. Dol­i Ma­ria Magdalena Aradról vár va­lakit. Tőle távolabb, a padon, egy férfi, szintén onnan? A csem­pekályha mellett, a fogas cso­magtartó­ felületén alszik egy férfi, odébb a padon is. . — Új jelenség nálunk — a lakástala­­noké.. S ezt nem a rendőrség kell hogy elintézze majd — vé­lekedik a kapitány. Pályaudvar. Hogyan „koccintanak“ vasuta­­sok? — kérdem Péter Lajos mű­szaki ellenőrt, akit társaival e­­gyü­tt, beleértve engem is, hirte­lenjében, mert odasiettem, a kis csoporthoz foggatózni..., eréllyel szólított a peronra Pulac Joan ál­­lomásfőnök, koordinátor. Végül is megtudjuk, hogy robbanógyu­tacsot helyeztek a sínre, ráenge­dik a mozdonyt, aztán „robba­násszerűen“ köszönt rájuk az új év... Az iroda épülete előtt kb. JÁRAY FEKETE KATALIN (A felvételeket KONCZ JÁNOS RÓBERT készítette) (Folytatás a 2. oldalon) Hajnali fél négykor hívásra indul Mátis Éva asszisztensnő. A kormánykeréknél Apáfaian Petru A marosvásárhelyi nagyállomáson munkában a vasutasok Az összeesküvésről Több olvasónk is kérdi, hogy mit tudunk a „marosvásárhelyi összeesküvésről“, amelyet egy, a nyilatkozgatásokon kívül egye­bekkel nyilvánosan nem igen je­leskedő megyénkbeli honatya most már a parlamentnek is fel­tálalt. Ami az „összeesküvést“ illeti , tudunk egy és mást. Esetleg idé­zőjel nélkül is használhatjuk ezt a fogalmat. De menjünk sorjá­ban. Először december 19-én egy prefektúrabeti gyűlésen szerez­tünk tudomást a körvonalazódó összeesküvésről. Azért hívták ösz­­sze a városban működő politi­kai szervezetek, néhány szakszer­vezet, meg a sajtó képviselőit, hogy konszenzusra jussanak a rendet és a nyugodt légkörű meg­emlékezést illetően. Ez meg is történt. Az ott jelenlévők egyike sem destabilizált. Mentségükre szóljon, hogy — különböző okok­ból — nem is állt szándékuk­ban, így a szocdem párt tüntető kivonulását és egy hosszas, in­kább provokatív, mint békés szó­noklatot leszámítva érdemleges megnyilvánulást mindössze a me­gye rendőrfőnöke és a katonai ügyész részéről hallhattunk. Gambra ezredes úr ugyanis ar­ról tájékoztatta a résztvevőket, hogy kiterjedt konspiráció nyo­mára jutottak. Az állítólagos összeesküvők arra készültek, hogy elfoglalják a prefektúrát, a polgármesteri hivatalt és a pos­tát, lezárva az utakat... És e­­gyéb jelentéktelen részletek. Az ezredes úr javára írandó, hogy a leghalványabb utalást sem tette az illetők nemzetiségi, esetleg felekezeti­­hovatartozására, szem­mel láthatóan kerülve az elfo­gultságnak még a látszatát is. A bejelentés, nyilván, nem maradt visszhang nélkül. Az ál­lítólagos összeesküvés képtelen­ségén túl mindjárt a vázolt terv meglepően kimódolt, igazi profi módra felépített jellege gondol­­koztathatott meg. Joggal vetődött fel, hogy ha a rendőrség (csak később jutott eszembe, hogy a hírszerző szolgálat vajon mit csinált ezenközben?), ennyire behatóan ismeri összeesküvés részleteit, miért nem leplezi le nyilvánosan a résztvevőket? Erre olyasmit válaszoltak, hogy tör­tént már több letartóztatás és majd a kritikus december 21—22 lejárta után többet is megtudha­tunk. Persze ezzel maradtunk. És a gyanúval, hogy ez is az utób­bi hetekben már megszokott i­­jesztgetési kampány­­ része lesz. A nem túl ügyes csendesítő­manőverek egyike. Mert — lega­lábbis számomra — hihetőbb lett volna az összeesküvés meséje, ha azt is megtudom, hogy az igen precíz (keresd a profit!) terv szerzői, mit kezdtek volna az el­foglalt várossal?» Kikiáltják a Marosvásárhely köztársaságot? E­­setleg a királyságot? (Hátha nem Curtea de Argesre igyekezett o­­lyan nagy buzgalommal az ex­uralkodó!). Szóval azóta is várjuk, hogy (makkai) (Folytatás a 2. oldalon)

Next