Népújság, 1991. március (43. évfolyam, 42-63. szám)

1991-03-01 / 42. szám

MAROS MEGYEI NAPILAP XLIIL évfolyam 42 (12046) sz. 1991. március 1. péntek 1 óra 4 lej Meglepetés a Parlamentben A képviselőházi vita részvevői a kormányfői jelentés lényeges aspektusait érintették. Bírálatok, illetve javaslatok hangzottak el a román gazdaságot sújtó válság áthidalási módozatainak változatosításáért. Bizonyos fokú retorizáláson túlmenően a vita általában konstruktív volt, képviselők és szenátorok józanul elemezték, olykor pedig keményen bírálták a kormány munkáját. Kivételt képezett s politikai színezetüktől függetlenül csaknem az összes parlamenti tagok meglepetéssel fogadták I. I. Bratianu képviselő javaslatát, amelyben kérte a kormány lemondását. .. pékére várva az Öbölben Kuvait szabad. George Bush, az USA elnöke a Fehér Házban mondott szerda esti televíziós beszédében közölte, hogy az Öbölbeli koalíciós partnerekkel folytatott tanácskozások nyomán eldöntötték, hogy február 28-án 5 órától (GMT) felfüggesztik az összes amerikai és koalíciós erők offenzív hadműveleteit. Irakra hárul, hogy úgy járjon el, hogy e felfüggesztés állandó tűzszünetté váljon. Kuvait szabad, az iraki hadsereget legyőztük, katonai célkitűzéseinket elértük — mondotta az amerikai elnök, megjegyezve: az offenzíva felfüggesztése feltételezi, hogy az irakiak ne lőjenek a szövetségesekre és ne indítsanak rakétákat más országok ellen. Ugyanakkor szabadon kell engedniük a hadifoglyokat és a jadászokat, valamint rendelkezést kell bocsátaniuk az elesett szövetséges katonák földi maradványait. • Az iraki haderő csütörtök reggel tízszüneti parancsot kapott — jelenti az AFP a Nikosziában vételezett bagdadi rádió 11 órakor (8 GMT) sugárzott közleményét idézve. A hivatalos rádió által idézett katonai szóvivő kijelentette, hogy az Egyesült Államok közleményét követően parancsot adtak az iraki hadseregnek a tűznyitási kezdeményezések beszüntetésére. Örvendünk, hogy befejeződtek a hadműveletek mivel ilyképpen megakadályozzuk fiaink és más emberek vérontását — mondotta a szóvivő Másrészt állította, hogy az iraki erők súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek és feledhetetlen leckét adtak neki a Baszad tartományi szerda esti harcok során. Ez az oka, hogy Bush eldöntötte a hadműveletek felfüggesztését — mondotta a szóvivő. Olvasókörelben Népújság-rsap Régenben Szombaton, március 2-án, délelőtt 10 órától a Régeni Művelődési Otthonban találkozunk olvasóinkkal. A Népújság-napon —, melyet az RMDSZ városi szervezetének közreműködésével rendezünk, — részt vesz lapunk több szerkesztője, jogtanácsosa, közönségszolgálat-képviselője. Továbbá, meghívott színészek, akik segítségünkre lesznek abban, hogy találkozónk minél tartalmasabbá váljon. A vendéglátók és vendégek között élénk dialógust kívánunk kialakítani. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A törvény nem szentesíthet jogtalanságot A földtörvény paragrafusai közt most minden érdekelt a saját igazát keresi. E sorok valamivel többre és sokkal nehezebbre vállalkoznak: egy olyan rendhagyó esetre igényelnek, sürgetnek igazságos megoldást, amelyre a törvényhozó figyelme külön nem terjedhetett ki. Az eset neve — Bözödújfalu Olvasva, egyesek talán a helységnév történelmi akusztikájú mellékzöngéjét is érzékelik. Igen, az erdélyi szombatosság, e viharos és egyedi históriai jelenség utolsó fészke és élő tanúja. Volt tavalyelőttig. Könyv jelent meg róla, melynek folytatása is kiadásra vár —, de ezúttal egy égetőbb időszerűségű ügy tereli rá a figyelmet: utolsó lakosainak a földtulajdonukhoz való törvényes joga. Hát nem egyszerű? Kérni kell azt, amivel „beálltak“ a téeszbe. Csakhogy... kitől? A falu ugyanis 1989-ben hivatalosan megszűnt, lakosait, jelképes kártalanítással, házaik és a település határidős elhagyására kötelezték (dezafectare ?i mutare). A falu helyét ugyanis, legjobb termőföldje nagy részével együtt, a Küsmöd patakán létesülő víztározó medréül jelölték ki, amihez a nyolcvanas években soktízmilliós költséggel megépült a duzzasztó gát. Az elköltöztetés 1989-ben, a forradalom előtti hónapokban történt. Nem a helységfejlesztésnek titulált hírhedt nagyzási hóbort ürügyén bár, de egy gazdaságilag kétes értékű beruházás miatt. S így több évszázados viszontagság után az is megadatott Bözödújfalunak, hogy a Ceausescu-diktatúra faluromboló dühének legyen országos viszonylatban is talán legutolsó áldozata. Volt lakosainak nagytöbbsége ma Hargita és Maros megye különböző helységeiben (Székelykeresztúron és környékén, Erdőszentgyörgyön, Hármasközségben és szétszórtan más falvakban) él, de „ jutott belőlük más tájakra, sőt — ismét! — a határon túlra is. Néhány család a szomszédos Bözödön talált magának otthont, ők nyilván a közös termelőszövetkezetük megmaradt földjéből részesednek (13. paragrafus). Hát a többiek? Nos, a visszatelepülés lehetetlenségével számolva, a jelenlegi lakhelyükön kérhetik a régi tulajdonuknak megfelelő földterületet. A törvény teremt erre lehetőséget — elvileg. A gyakorlatban viszont, mivel itt nem téesz-tagok, meg újonnan települtek, könnyen a 17-es és a 20-as paragrafussal fizetik ki őket. A tartalékból — ha marad. .. Márpedig, aki így ítél, az égbekiáltó igazságtalanságot tetéz újabbal, a mindannyiukat kisemmiző régi hatalom mértékével porciózza a jogot. Ez megengedhetetlen! Hiszen azok az emberek nem jószántukból és a javukra, hanem kényszerből és kárukra hagyták el ősi településüket. Ennek a kegyetlen ténynek a beleértő megértésében van éppen ügyük megoldásának kulcsa. A lelkiismeretes ügyintézőnek egyenesen a keze alá simul a 16. paragrafus, kiegészítve a 19-es által tágított lehetőséggel, miszerint az 1944. után deportált németek „és más kitelepített személyek“ vagy örököseik jelenlegi lakhelyükön elsőbbséget élveznek a tartalékból történő osztásnál, illetve tartalék híján a meglévő készletből kell —, arányosan — tulajdonjogukat visszaállítani. Kérem, vessék össze a két kategória helyzetét: látnak köztük a nemzetiségen kívül más különbséget? S ha továbbá a törvénynek nemcsak betűjére, de szellemére is gondolunk, akkor már csak az a kérdés, hogy a dönteni hivatottak milyen szellemben, milyen lelkülettel állnak maga a törvény mellé. Mert a törvény nem szentesíthet egy olyan jogtalanságot, amely ellen hozatott. Minden illetékest, de a Maros megyei tisztelt prefektus urat külön is arra kérem, tekintsék a falu alulírott szülöttének fenti sorait nyilvános és hiteles tanúvallomásnak, amit a törvény maga is egy pontján igazolási alapul fogad el. Köszönöm, KOVÁCS ANDRÁS A III. OLDALON: interjú H KINCSES ELŐDDEL interjú mMffl BOROS ZOLTÁNNAL Ki spekulál? Oda se neki. Biztos voltam benne, hogy sértődés lesz a vége. Az ügy lefutott, már félig-meddig (egyelőre) kizsuppoltak minket a tévéből, de Rázván Teodorescu úr felkorbácsolt indulattal megmagyarázza mégegyszer azt, amiben már senki sem hisz. Talán még ő maga sem. És mégis mint egy nagyon középszerű ripacs eljátssza nekünk a szívek harcát. Elszámol mindennel. Hogy miért kellett átrendezni, megtépázni, kiiktatni bizonyos műsorokat. Olyan nagy a nincstelenség, a szerecsia (így írom, hogy értsen a szóból mindenki), hogy nem tehetnek mást. Még akkor sem, ha valakik félremagyarázzák a szükség diktálta intézkedéseket, ha valakik rosszindulatúan spekulálnak. Szép szó, nem mondom, minden mellékzöngéjével együtt. Ezek szerint ebben az országban százezrek spekulálnak, mert aláírásaikkal tiltakozni merészeltek a magyar nyelvű tévéadás drasztikus csökkentése, szemérmetlen és értelmetlen felbolygatása miatt. Kicsiny diktátorok nagyoktól tanulnak. Világosabb ez a napnál. Rázván Teodorescu úrnak csak a futószőnyeg hiányzott a Parlament bejáratánál. Teljes volt a mozgósítás, hogy minden szava hihető és meggyőző lehessen. Gondja volt arra, hogy megfelelő módon előkészüljön, mielőtt választ adott volna némely honatya kényelmetlen kérdéseire. Megdolgozták, meggyúrták a közvéleményt, hogy higgye, anyagi csőd szélén áll a Román Televízió és maholnap le kel állítani. Egy esti híradóban Cornelius Romianu úr (mily ismerős és ellenszenves ez a név) beolvasta hosszú lajstromát a hiányzó felszerelésnek és a temérdek valutának, ami nincs. Nagy volt a sírás-rivás annyi bizonyos. Holmi apróság azért szemet szúrt nekem. Az egyes műsor miért szegényebb a kettes műsornál? Hiszen oda már zavartalanul befér a magyar adás fele. Ott már semmi gond, tudják pénzelni. S ha pontosan azokhoz nem jut el, akiknek készül, nem számít. Mert hát maga a műsor a lényeg, minek azt nézni. Nyilvánvaló, akik az ilyesmit kitalálják valamiben spekulálnak. És nem akárhogyan. Felsorakozik Gavra úr és Capatina úr a hajdani „kiszes“ intelligenciahányadossal és leleplezik a bajt. A magyarok jelenléte a tévében még így is túlméretezett, mert ugye normális körülmények között nem a kisebbség számaránya a meghatározó, hanem az általuk hozott kultúra értékén múlik minden. Nem mondják ki, de ahogyan csűrikcsavarják a szavakat, érezni, mennyire taksálnak minket. Mindenesetre ettől felbátorodva már Rázván Teodorescu úr sem a semmit mázolja széles taglejtésekkel. Elevenbe vág. Túlzás a sok panasz és jogtalan, mert nincs a világon olyan hely, ahol egy nemzeti tévé-stúdióban a kisebbség is szót kapna. Dragii mei. Ez már igen. Világos beszéd spektábilis tévé-elnök uram! Miért nem kezdte így? Mert lehet, hogy igaza van, de az is lehet, hogy nincs. Ahogy veszszük. Embere és népe válogatja.. . Nem vagyunk mi „dragii mei", jól tudom s ezért azt se kérdem miért spekulálnak és ha már teszik,''miért varrják másnak a nyakába? Aki ilyen gonosz, tisztában van azzal, nem mi tolakodunk e nagy nemzeti kirakatba. (Hogy odaültettek, megvolt annak a haszna.) De akármikor kiszállhatunk onnan. Jó lesz nekünk egy regionális, egy helyi tévéadó, akár a Bekecs tetején is, csak a romániai magyarságról és érte sugározzon. Csak a miénk legyen. Beérjük ennyivel. PAKOT FÜLÖP Hallottam egy vastapsot A vastaps így hangzott: rapp-rapp-rapp-rapp. Mint a gépfegyverkattogás. A tapsot hangfelvételről hallottam, egy hozzászólást játszott be a területi rádióállomás; szerzője méltán tarthat számot a „vásárhelyi vaslédi“ becenévre. A rádióállomás, melynek magyar riportereit, a mieinkkel együtt — nem engedték be a nevezetes gyűlésre, tovább is közvetítette a beszédet. Nyílt magyargyűlöletről tanúskodó populista demagógia volt az a javából. Ehhez már hozzászoktam-forma, amennyiben ember hozzászokhat a napi abszurditásokhoz. Akkor kaptam fel a fejem, amikor a vaslády azt követelte (sem többet, sem kevesebbet), hogy váltsák le a művelődési minisztert, akit tisztel(ne) és becsül(ne) ugyan, de mivel nagyon árt(ott) a román nép érdekeinek, nincs helye a kormányban. Ergo, miniszterelnök úr, váltsa le! „Mondom én“, ez a lady nyelvi fordulat leleménye, mely megkülönbözteti Plesu úrtól. Ahányszor ez a „ziceu“ elhangzott, húztam egy függőleges vonalkát a lapra. (Az eredményt nem mondom meg). A populista demagógia mindig nagyon hatásos. A teremben lévők műveltségi színvonaláról ez a vastaps is árulkodott. Németh Lászlóhoz menekülök (ehhez az extremistához, well), aki valaha így írt: „Az emberek azért hiszik el nehezen az igazságot, mert nem hasonlít az igazságról alkotott fogalmukhoz. A sarlatán mindig meggyőzőbb, mint a bölcs". Hát, Plesu úr, ön itt, a mi ősi tájainkon, nem valami meggyőző. Majd tapsol még uraságod is a vaslédinek!. . Megérjük mi is ezt. (m n) itáliai emlék 1987. májusában Olaszországban jártam, egy Pietrasanta nevű, radnótnyi-ludasnyi méretű kisvárosban (vagy nagyközségben), amely jobb kezével kis híján érinti a tengert — mindenesetre a felé nyújtja ki tenyerén a bárokat s ilyesmit —, baljával meg a hegyekbe kapaszkodik. Itt, a hegyre mászó szőlősök, olajfaligetek közt tölthettem néhány hetet, egyedül három-, hátul kétszintes, régi parasztházban. (Természetesen hideg folyóvíz, villanybojleres fürdőszoba, fagyasztás hűtőszekrény, automata mosógép és telefon volt a fedele alatt, noha majorság és nyúlketrecek a háta mögött). Vendéglátónk, magányos — hontalan és munkátlan — szobrász fiam, akkor már másfél esztendeje élt ott, közvetlenül a hullámpala alatt, egy szegényes, kopott téglapadozatú, szedett-vedett bútorzatú, füstös falú, de gyönyörű kilátású, jó levegőjű, csöndes albérleti szoba-sonyhácskában, a helyi szokásokat tehát már ismerte. A napi háztartási hulladékot például nem edényfélében tárolta, mint mi, hanem egy testes, a mieinknél háromszor tágasabb, puha műanyag reklámszatyorban (amelyben egyébként színes felirat kérte, hogy a vásárlásokból kiöregedvén, erre környezetkultúra használják fel). Reggelenként pedig, amikor ment bevásárolni vagy munkát keresni, összekötözte a szatyor két fülét, kisujjára akasztotta, kerékpárra pattant, és leereszkedett vele a meredeken. Nem messze a telek bejáratától, az utca elején, a szűkebb fertály közös használatára, egy dróthálóból „szőtt", drótháló fedelű, jókora szemétgyűjtő állott, alján ugyanolyan gondosan összekötözött, degeszre tömött fehér nejlont as okokkal, mint amilyet a fiam is elhelyezett benne (vagy olykor én). 23 vagy 24 napig tartózkodtunk ebben a hegyi házban, napjában többször is eljárva emellett a drótháló tartály mellett, de ezalatt soha tele nem láttam, vadonatüresen viszont annál többször. (Reggelenként). Naponta — legalább egyszer! — ürítették. Holott — muramista — fűnek ártott volna, ha azok a hibátlanul lezárt, csinos fehér csomagok, abban a szellős drótháló tartályban, akár egy hétig is ott várakoznak? De továbbmegyek. Aminthogy akkor is továbbmentünk egy reggel■ egy lépéssel (néhány km-rel) délebbre. Nem tudom már, hogy hívják a szűk völgyet, amelynek „aszfaltozott ösvényén“ (csak így nevezhetem, annyira keskeny volt) felhajtottunk egy reggel, aTóth Attila úr jóvoltából, végig reme- VARRÓ ILONA (Folytatás a 2. oldalon)