Népújság, 1992. május (44. évfolyam, 85-109. szám)
1992-05-01 / 85. szám
Siklód üzenete (Folytatás az 1. oldalról) a székely népi élek rejtelmeit, s aki talán éppen ezért tudja olyan hozzáértéssel vezetni az Erdélyi Szövetség tevékenységét. A kiállítás, a tudományos ülésszak másik érdekessége, hogy a„ fás tűpaányok szerzői, a készülő siklódi kötet munkatársai szinte kizárólag marosvásárhelyiek. Siklód népszokásairól Barabás László, az Erdélyi Figyelő szerkesztője, néprajzkutató tartott igényes, példamutató előadást. A hegyek közé zárt település népviseleti hagyományait, szokásait Haáz Sándor méltatta, aki az egykori Székely Népi Együttes megszervezésekor is többször fordult a siklódi sajátos univerzum értékeihez. A néptánc, a népzene páratlan gazdagságára, ma is ható közösségformáló erejére Lőrincz Lajos koreográfus és Pávai István muzikológus hívta fel a figyelmet. Dr. Madar Ilona, Budapesten élő etnográfus a tájegység mezőgazdasági kultúráját, illetve vallási néprajzát mutatta be a népes közönségnek. Fülöp Lajos, a Székelykeresztúri Múzeum igazgatója a siklódi, ma is használatos szabad tüzelők, cserepesek, kályhacsempék világáról, hasznosítható értékeiről beszélt. E sorok írója, aki a siklódi kötet szerkesztésére vállalkozott, Siklódnak az egyetemes magyar néprajzban betöltött szerepéről értekezett. Molnár Endre műépítész sokszor bujkálva, a hatalom figyelő, leskelődő és lesújtó tekintetét kerülve fényképezte azt, ami máshol a világ legtermészetesebb dolga lenne. Bálint Zsigmond, marosvásárhelyi fotóművész balladás hangvételű, Orbán Balázs nyomdokain járó és őt idéző fekete-fehér fényképei segítenek az úgynevezett siklódi „csoda“ megfejtésében. A két fotóművész érdeme, hogy a néprajzi kiállítások történetében talán először valósul meg a kiállított tárgyak és fényképek szerves egysége. Miközben ezek a sorok napvilágot látnak, eljutnak az olvasóhoz, a budapesti Néprajzi Múzeum földszinti kiállító termeiben —, mint valami skanzenben — tovább szövik a siklódi asszonyok a siklódi „színbejárót“, „bogosszőttes“-t, „ormósszőttes“-t. Talán feledtetni tudják azt a sok-sok tiltást, amellyel a megboldogult diktatúra szerette volna a romániai és az egész magyarság emlékezetéből kitörölni Siklód nevét. A falurombolás egyik célpontjának lakói Kós Károly 1948-ban készült tervei alapján ma templomot építenek maguknak, így válik Siklód az otthon és megmaradás szép szimbólumává. Az Erdélyi Magyar Népfőiskolai Kezdeményező Csoport nyilatkozata Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Magyar Népfőiskola Társaság és a Gyergyói Népfőiskolai Társaság szervezésében 1992. április 24—26 között Gyergyószentmiklóson sor került a népfőiskola-szervezők első országos találkozójára, amelyen a résztvevők a következőket határozták el: 1. — Az erdélyi magyar népfőiskolai kezdeményezések szervezeti kiépítését és működtetését az EMKE keretében tartjuk megvalósíthatónak. Ugyanakkor szorgalmazzuk és támogatjuk az egyházi, önkormányzati vagy más szervezetek részéről jövő kezdeményezéseket. 2. — A találkozón körvonalaztuk a hazai népfőiskolák megteremtésének tartalmi, technikai és pénzügyi feltételeit. A résztvevők megalakították az Erdélyi Magyar Népfőiskola Kezdeményező Csoportot, amely népszerűsíteni fogja a népfőiskola feladatait és eszméit. Célja: a hagyományos közművelődés megújítása és az európai népfőiskolák tapasztalatainak meghonosítása. 3. — A kezdeményező csoport a jövőben együttműködik a Magyar Népfőiskolai Társasággal, és az európaiság szellemében keresi a kapcsolatot a térség hasonló törekvéseivel. 4. — A résztvevők héttagú ideiglenes ügyvivő testületet választottak meg. Gyergyószentmiklós, 1992. április 26. WffptTmai »t.BAS Az új környezetvédelmi törvényre várva A Maros Megyei Környezetvédő Kirendeltség a környezeti tényezők állapotát vizsgálja megyénkben. Teszi ezt rendszeresen másfél éve, mióta ilyen formában megalakultak. Fő ellenőrzési területük a levegő-, a vízminőség, vízgazdálkodás, a talajvédelem. Ez utóbbihoz megfelelő szakemberek hiányában az adatokat a Talajtani és Agrokémiai Hivataltól, valamint a Földnyilvántartó Hivataltól kapják. Foglalkoznak a növény- és állattársulások vizsgálatával, különös hangsúlyt fektetve az erdők állapotára, amit szakemberek — erdőmérnök, biológus — követnek. Adminisztratív fennhatóságuk alá tartoznak a védett övezetek. Hasonlóképpen a lakott területek védelme is. Foglalkoznak a helységekkel urbanisztikai szempontból, a közművesítési problémákkal. — vízellátás, csatornázás, a hulladékok gyűjtése és tárolása, a szemétlerakatok. A rendszeres megfigyelés eredményeként pontosan ismerik a környezeti ártalmakat, a levegő, a víz, a talaj szennyezésének forrásait. De a még érvényben levő hazai környezeti törvény gátolja a tevékenységüket. Büntetést intézményre nem, csak személyekre szabhatnak ki, így látványos változásra, javulásra a közeljövőben sem számíthatunk. Valószínű, hogy csupán az új környezetvédelmi törvény elfogadása nyomán válik majd érezhetőbbé környezetünk minőségének javulása, a felügyelőség létezése. Az új törvény azonban számos nagyipari létesítmény létét veszélyezteti. A természetbarátok kivételével ezért nem sürgős a törvény elfogadása. (b) Demokratikus-e vagy bürokratikus az ügyintézés? Az elmúlt év őszén utcánk nevét a „Sibiului“-ról „General Traian Mosoiu“-ra változtatta a polgármesteri hivatal. Mi sem volt természetesebb annál, hogy ez a változás tükröződjék az utcában lakók személyazonossági igazolványában is. De miután az utca lakóit semmilyen néven nevezendő vétkesség nem terhelte a változtatásban, hiszen ezt a polgármesteri hatóság hivatalból rendelte el, a magam részéről természetesnek tekintettem volna azt is, hogy a rendőrség, emberei pecséttel a kezükben házról-házral járják el az utca lakásait és üssék be a személyazonossági igazolványokba a megfelelő pecsétet, s ezzel kíméljék meg a lakókat a többszöri jövés-menéstől és várakozásoktól. Nem ez történt. Az állampolgár megjelent a személyazonossági igazolványával a rendőrség illetékes ügyosztályánál, ott hosszabb-rövidebb ideig várakozott, s amikor eljutott az ügyintéző ablakhoz, s benyújtotta a személyazonossági igazolványt, a tisztviselő megkérdezte, hogy magával hozta-e a születési bizonyítványát, szükség esetén a házasságit is. Ha nem hozta, közölte, hogy menjen haza és hozza el. Ha azonban nála voltak a megfelelő okmányok, a tisztviselő elővett egy űrlapot, s megkérdezte a polgárt, hogy „hány osztálya van“, mi a foglalkozása, ha ilyen nincs, akkor nyugdíjas-e, s miután a kapott válaszokat bejegyezte az űrlapba, az iratpaksamétát összehajtotta, s anélkül, hogy valamely elismerést vagy legalább számot adott volna az átvett iratokról, közölte, hogy a jövő szerdán du. 3—4 óra között veheti át az okmányokat. Ez az előző hét péntekén történt. Tehát a polgárnak most már harmadszor kell felmennie a „hivatalhoz“. Nos, Isten mentsen attól, hogy az iratoknak netán nyoma vesszen, három eredeti okiratról lévén szó (személyazonossági igazolvány, születési és házassági bizonyítvány), mivel igazolhatná a polgár, hogy az említett iratokat átadta az ügyintéző tisztviselőnek? De kérdezem ezen túlmenően, hogy az utcanév-változtatáshoz mi szüksége van a hivatalnak arra, hogy megtudja „hány osztályt“ végzett a polgár, s, hogy mi a foglalkozása? Ha nem lett volna névváltoztatás, lemondott volna az információról? Nem az lett volna-e az egyszerű és gyors eljárás, hogy az igazolvány átadása alkalmával a tisztviselő fellapozza annak megfelelő oldalát, beüsse a pecsétet, írja be az utca új nevét s néhány percnyi várakozás után visszaadja az igazolványt a jogos tulajdonosnak? Méltányos-e, hogy a hivatal többszöri jelentkezésnek és várakozásnak tegye ki az állampolgárt (aki adójával az intézmény fenntartását is szolgálja), az ilyen nagyon egyszerű ügy elintézése érdekében? Hasztalan telt el a két és fél év a nagy társadalmi fordulat óta. — ma sem tudjuk levetkőzni a bürokrácia megszokott gyakori huzavonáit? Pedig éppen ideje lenne! Dr. Kóréh Béla nyug. ügyvéd Nemzetközi megmérettetés „Kulturált hangzás. Ezen belül színes megoldások. A művek típusa nem is enged meg nagyobb különbségeket. Az alapszín lehetne élettelítettebb“. Nos, így „taksálta“ a Vártemplom MUSICA HUMANA női kamarakórusának szereplését az a nemzetközi zsűri, melynek tagjai Párkai István, Magyarország, a zsűri elnöke és egyben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karvezetés-tanszakának vezetője, Domenico Cleri, Róma, illetve Fritzter Weg, Aachen-Németország. Vagyis megálltuk a helyünket, jóllehet nem egyszer támadt az az érzésem, hogy profi együttesek seregszemléjén vagyunk. És mindazt, amit a zsűri elnöke mondott, illetve írásban adott át, mint a bírálóbizottság egyöntetű véleményét, kamarakórusunkról, csak azért szeretném nyilvánosságra hozni itthon, hogy minél többen tudják, milyen remek lányaink, asszonyaink vannak — érvel mosolyogva Szalmán Lóránt, amikor pécsi szereplésükről érdeklődtünk. Rendkívül lelkes kis műkedvelő csoport — teszi hozzá — a maximumot nyújtották. Sikerünk azzal is magyarázható, hogy a repertoárunkban található 15—16. századi egyházi zenének ezt az egynemű kari részét kevesen éneklik és két szólammal nagyon nehéz vastapsot kiváltani. Hála Istennek, nekünk sikerült! Különben, április 11-én du. 4 órakor, a Liszt Ferenc hangversenyteremben énekeltünk. — Hogy jutott ki a kamarakórus Pécsre? — Ez érdekes. Azt tudtam, hogy Pécs nagyon komoly zenei múlttal és jelennel rendelkezik, de hogy ott — jóllehet ez már a IV. rendezvény volt! — nemzetközi kamarakórus-fesztiválokra kerül sor, nem. A tél elején kaptuk a meghívást. Az igazi megmérettetés lehetőségét jelentette számunkra. — Kik, milyen együttesek szolgáltatták ehhez az összehasonlítási alapot? — Körülbelül húsz együttes vett részt a seregszemlén, Horvátországból, Németországból, Litvániából, Belgiumból és természetesen, Magyarországról. Április 10—13 között négy fesztiválhangversenyt tartottak Pécsett, kiskoncerteket és éneklést műemlék-környezetben, ezen kívül az együttesek vendégszerepeltek, többek között, Harkányban, Drávaiványiban, Pécsváradon, Mohácson... Az ünnepélyes megnyitón a Színház-téren Forrai Miklós, a fesztivál örökös díszelnöke mondott megnyitó beszédet. De térjek vissza a résztvevőkhöz! Csodálatos dolgokat műveltek! A kecskeméti Ars Nova például. Igaz, tagjai a Kodály-intézet növendékei. Vagy a pécsi zenetanárképző kórusa, a budapesti Szilágyi Erzsébet női kamarakórus. • Ami pedig a mi vidéki szereplésünket illeti, Sellyében és Drávaiványiban énekeltünk még. Élmény marad számomra a drávaiványi hangversenyünk egy több mint 200 éves, festett kazettás mennyezetű templomban. Jókedvvel, átéléssel, áhítattal. — S ha megmérettetés, úgy tanulság is... — Nem szégyellem bevallani, hogy immár vénülő fejjel jöttem rá arra, milyen csodálatos az egyházi zeneirodalom és milyen kimeríthetetlen! Egy emberélet nem elég ahhoz, hogy bár egy részét elénekelje az ember. És ebből a tanulság: énekelni kell! .Másrészt, hogy a megtanult repertoárt ki kell énekelni, ki kell szerepelni! Óriási fontosságú a színpadi szereplésben a magabiztosság! Mert adott esetben, amikor más kórus énekelt, éreztem a lányainkban egyfajta kisebbrendűségi érzést. S ez komoly impulzust jelent a jövőre nézve számukra. Elszomorító az, ahol mi állunk, a zenei analfabétizmus! Meg kell tanulni olvasni a kottát! — Befejezésül a MUSICA HUMANA itthoni szerepléseiről, közelebbről. — A Nyárádmenti Kórustalálkozón veszünk részt, aztán a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon. Különben, a pécsiek viszonozzák majd vendégszereplésünket. Nem lesz könnyű dolgunk fogadni őket, mert valósággal a tenyerükön hordoztak bennünket ottlétünkkor. JÁRAY FEKETE KATALIN „Sokat tanultam és magyarázkodtam... “ (Folytatás az 1. oldalról) az ottani kisebbségeket, abból a szempontból, hogy azok a népcsoportok szabad akaratukból maguk mentek oda... Szóba állhattunk több képviselővel és szenátorral, mind szövetségi, mind államszinten. Volt úgy, hogy a szenátusban tölthettünk egy egész napot, tehát alkalmam volt egész közetről betekinteni a törvényhozásba, ami számomra a legfontosabb volt. Ezenkívül részt vettünk a New York-i választáson, úgy, hogy a szavazókörzetekben is ott voltunk, és meg kell mondanom, hogy egészen másképpen zajlik a szavazás, mint nálunk. — Találkozásai alkalmával tapasztalt-e érdeklődést a romániai magyarság sorsa iránt? — Természetesen tapasztaltam. Ott is főleg a kisebbségeket érdekelte ez a téma, például a négereket Mississippi államban. Ott is létezik diszkrimináció, de óriási a fejlődés, hiszen 20—25 évvel ezelőtt a négereknek nem volt szavazati joguk, most meg New York polgármestere néger. — Óceánon túli magyar közösségekkel került-e kapcsolatba? — Igen. Washingtonban, a magyar követségen például Für Lajossal is találkoztam, és alkalmam volt vele elbeszélgetni. Sok kitelepedett magyarral is találkoztam. Sok angol nyelvű dokumentációt készítettem elő, és vittem magammal, nem tudom, lesz-e ezeknek valami eredménye. De például ennek hatására az egyik szenátor már levelet küldött Dán Martiannak, azzal kapcsolatban, hogy sürgette a belföldi megfigyelők jelenlétének jóváhagyását, rámutatott arra, hogy ez is egyik feltétele a legnagyobb kedvezmény elnyerésének. — Hányan voltak a programon résztvevő csoportban, és milyen országokból érkeztek társai? — Tízen voltunk tíz országból, Romániából egyedül voltam, a többiek a Fülöp-szigetekről, Lengyelországból, Pakisztánból, Angol-Guyanából és máshonnan érkeztek. Igen érdekes volt velük együtt lenni, és megtudni nagyon sok mindent az ő körülményeikről . Más országokból is kisebbségek képviselői vettek részt a csoportban? — Nem. Én kuriózum voltam a csoportban, nagyon sokat kellett magyarázkodnom, mert alig ismerik a mi helyzetünket. — Találkoztak-e az amerikai sajtó képviselőivel? — Igen. Többek között interjút adtunk a kaliforniai rádiónak, a buffaloi tv-nek és rádiónak, ez utóbbit élő adásban sugározták. Találkoztunk NBC-, CNN-aligazgatókkal és másokkal. — Személyre szóló meghívást kapott erre az útra az amerikai kormánytól? — Igen Az amerikai követség még a múlt év októberében küldött nekem egy levelet. Azóta folyt az előkészítés, az időpontot nem lehetett megváltoztatni, ezért nem voltam jelen Marosvásárhelyen, amikor folytak a csatározások a polgármester-választásért. — Mi az összbenyomása az Egyesült Államokról — dióhéjban? — Számomra döbbenetes az, hogy egy ekkora államot össze tudnak tartani föderatív formáiban, és nincsenek különösebb konfliktusok. Ilyen szempontból ez a modell tényleg bevált. Miközben — ne feledjük el — ott is gazdasági recesszió van, léteznek elégedetlenek. Viszont az is két párt diktatúrája. Ezeken belül vannak konzervatív, liberális meg más csoportosulások, de az amerikai embereket inkább a gazdasági elképzelések érdeklik, nem annyira az ideológiai színezetek.