Népújság, 1992. május (44. évfolyam, 85-109. szám)

1992-05-01 / 85. szám

Siklód üzenete (Folytatás az 1. oldalról) a székely népi élek rejtelmeit, s aki talán éppen ezért tudja o­­lyan hozzáértéssel vezetni az Erdélyi Szövetség tevékenységét. A kiállítás, a tudományos ü­­lésszak másik érdekessége, hogy a„ fás tűpaányok szerzői, a készü­lő siklódi kötet munkatársai szinte kizárólag marosvásárhe­lyiek. Siklód népszokásairól Ba­rabás László, az Erdélyi Figyelő szerkesztője, néprajzkutató tar­tott igényes, példamutató elő­adást. A hegyek közé zárt tele­pülés népviseleti hagyományait, szokásait Haáz Sándor méltatta, aki az egykori Székely Népi E­­gyüttes megszervezésekor is több­ször fordult a siklódi sajátos univerzum értékeihez. A nép­tánc, a népzene páratlan gazdag­ságára, ma is ható közösségfor­máló erejére Lőrincz Lajos ko­reográfus és Pávai István mu­­zikológus hívta fel a figyelmet. Dr. Madar Ilona, Budapesten élő etnográfus a tájegység me­zőgazdasági kultúráját, illetve vallási néprajzát mutatta be a népes közönségnek. Fülöp Lajos, a Székelykeresztúri Múzeum i­­gazgatója a siklódi, ma is hasz­nálatos szabad tüzelők, csere­pesek, kályhacsempék világáról, hasznosítható értékeiről beszélt. E sorok írója, aki a siklódi kö­tet szerkesztésére vállalkozott, Siklódnak az egyetemes magyar néprajzban betöltött szerepéről értekezett. Molnár Endre műépítész sok­szor bujkálva, a hatalom figye­lő, leskelődő és lesújtó tekinte­tét kerülve fényképezte azt, ami máshol a világ legtermészete­sebb dolga lenne. Bálint Zsig­­mond, marosvásárhelyi fotómű­vész balladás hangvételű, Orbán Balázs nyomdokain járó és őt idéző fekete-fehér fényképei se­gítenek az úgynevezett siklódi „csoda“ megfejtésében. A két fotóművész érdeme, hogy a nép­rajzi kiállítások történetében ta­lán először valósul meg a kiál­lított tárgyak és fényképek szerves egysége. Miközben ezek a sorok nap­világot látnak, eljutnak az ol­vasóhoz, a budapesti Néprajzi Múzeum földszinti kiállító ter­meiben —, mint valami skan­zenben — tovább szövik a siklódi asszonyok a siklódi „színb­ejá­­rót“, „bogosszőttes“-t, „ormós­­szőttes“-t. Talán feledtetni tud­ják azt a sok-sok tiltást, amel­­­lyel a megboldogult diktatúra szerette volna a romániai és az egész magyarság emlékezetéből kitörölni Siklód nevét. A falu­rombolás egyik célpontjának la­kói Kós Károly 1948-ban készült tervei alapján ma templomot építenek maguknak, így válik Siklód az otthon és megmara­dás szép szimbólumává. Az Erdélyi Magyar Népfőiskolai Kezdeményező Csoport nyilatkozata Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Magyar Népfőiskola Társaság és a Gyergyói Népfőiskolai Társaság szervezésében 1992. április 24—26 között Gyergyószentmiklóson sor került a népfőiskola-szervezők első országos találkozójára, amelyen a résztvevők a következőket határozták el: 1. — Az erdélyi magyar népfőiskolai kezde­ményezések szervezeti kiépítését és működtetését az EMKE keretében tartjuk megvalósíthatónak. Ugyanakkor szorgalmazzuk és támogatjuk az egy­házi, önkormányzati vagy más szervezetek részéről jövő kezdeményezéseket. 2. — A találkozón körvonalaztuk a hazai nép­főiskolák megteremtésének tartalmi, technikai és pénzügyi feltételeit. A résztvevők megalakították az Erdélyi­­ Ma­gyar Népfőiskola Kezdeményező Csoportot, amely népszerűsíteni fogja a népfőiskola feladatait és eszméit. Célja: a hagyományos közművelődés meg­újítása és az európai népfőiskolák tapasztalatainak meghonosítása. 3. — A kezdeményező csoport a jövőben e­­gyüttműködik a Magyar Népfőiskolai Társasággal, és az európaiság szellemében keresi a kapcsola­tot a térség hasonló törekvéseivel. 4. — A résztvevők héttagú ideiglenes ügy­vivő testületet választottak meg. Gyergyószentmiklós, 1992. április 26. WffptTma­­i »t­.BAS Az új környezetvédelmi törvényre várva A Maros Megyei Környezetvédő Kirendeltség a környezeti tényezők állapotát vizsgálja megyénk­ben. Teszi ezt rendszeresen másfél éve, mióta ilyen formában megalakultak. Fő ellenőrzési területük a levegő-, a vízminő­ség, vízgazdálkodás, a talajvédelem. Ez utóbbihoz megfelelő szakemberek hiányában az adatokat a Talajtani és Agrokémiai Hivataltól, valamint a Földnyilvántartó Hivataltól kapják. Foglalkoznak a növény- és állattársulások vizsgálatával, különös hangsúlyt fektetve az erdők állapotára, amit szak­emberek — erdőmérnök, biológus — követnek. Adminisztratív fennhatóságuk alá tartoznak a vé­dett övezetek. Hasonlóképpen a lakott területek védelme is. Foglalkoznak a helységekkel urbanisz­tikai szempontból, a közművesítési problémákkal. — vízellátás, csatornázás, a hulladékok gyűjtése és tárolása, a szemétlerakatok. A rendszeres megfigyelés eredményeként pontosan ismerik a környezeti ártalmakat, a leve­gő, a víz, a talaj szennyezésének forrásait. De a még érvényben levő hazai környezeti törvény gá­tolja a tevékenységüket. Büntetést intézményre nem, csak személyekre szabhatnak ki, így látvá­nyos változásra, javulásra a közeljövőben sem számíthatunk. Valószínű, hogy csupán az új környezetvédel­mi törvény elfogadása nyomán válik majd érez­hetőbbé környezetünk minőségének javulása, a felügyelőség létezése. Az­ új törvény azonban szá­mos nagyipari létesítmény létét veszélyezteti. A természetbarátok kivételével ezért nem sürgős a törvény elfogadása. (b) Demokratikus-e vagy bürokratikus az ügyintézés? Az elmúlt év őszén utcánk nevét a „Sibiului“-ról „General Traian Mosoiu“-ra változtatta a polgármesteri hivatal. Mi sem volt természetesebb annál, hogy ez a változás tük­röződjék az utcában lakók sze­mélyazonossági igazolványában is. De miután az utca lakóit sem­milyen néven nevezendő vétkes­ség nem terhelte a változtatás­ban, hiszen ezt a polgármesteri hatóság hivatalból rendelte el, a magam részéről természetes­nek tekintettem volna azt is, hogy a rendőrség, emberei pe­cséttel a kezükben házról-házra­l járják el az utca lakásait és üs­sék be a személyazonossági iga­zolványokba a megfelelő pecsé­tet, s ezzel kíméljék meg a la­kókat a többszöri jövés-menés­től és várakozásoktól.­ Nem ez történt. Az állampolgár megjelent a személyazonossági igazolványá­val a rendőrség illetékes ügy­osztályánál, ott hosszabb-rövi­­debb ideig várakozott, s amikor eljutott az ügyintéző ablakhoz, s benyújtotta a személyazonos­sági igazolványt, a tisztviselő megkérdezte, hogy magával hoz­ta-e a születési bizonyítványát, szükség esetén a házasságit is. Ha nem hozta, közölte, hogy menjen­­ haza és hozza el. Ha azonban nála voltak a megfelelő okmányok, a tisztvi­selő elővett egy űrlapot, s meg­kérdezte a polgárt, hogy „hány osztálya van“, mi a foglalkozá­sa, ha ilyen nincs, akkor nyug­díjas-e, s miután a kapott vála­szokat bejegyezte­ az űrlapba, az iratpaksamétát összehajtotta, s anélkül, hogy valamely elis­merést vagy legalább számot a­­dott volna az átvett iratokról, közölte, hogy a jövő szerdán du. 3—4 óra között veheti át az ok­mányokat. Ez az előző hét péntekén tör­tént. Tehát a polgárnak most már harmadszor kell felmennie a „hivatalhoz“. Nos,­­ Isten mentsen attól, hogy az iratoknak netán nyoma vesszen, három eredeti okiratról lévén szó (személyazonossági igazolvány, születési és házas­sági bizonyítvány), mivel igazol­hatná a polgár, hogy az említett iratokat átadta az ügyintéző tisztviselőnek? De kérdezem ezen túlmenően, hogy az utcanév-változtatáshoz mi szüksége van a hivatalnak arra, hogy megtudja „hány osz­tályt“ végzett a polgár, s, hogy mi a foglalkozása? Ha nem lett volna névváltoztatás, lemondott volna az információról? Nem az lett volna-e az egy­szerű és gyors eljárás, hogy az igazolvány átadása alkalmával a tisztviselő fellapozza annak megfelelő oldalát, beüsse a pe­csétet, írja be az utca új nevét s néhány percnyi várakozás u­­­tán visszaadja az igazolványt a jogos tulajdonosnak? Méltá­nyos-e, hogy a hivatal többszöri jelentkezésnek és várakozásnak tegye ki az állampolgárt (aki adójával az intézmény fenntar­tását is szolgálja), az ilyen na­gyon egyszerű ügy elintézése érdekében? Hasztalan telt el a két és fél év a nagy társadalmi fordulat óta. — ma sem tudjuk levetkőz­ni a bürokrácia megszokott gya­kori huzavonáit? Pedig éppen ideje lenne! Dr. Kóréh Béla nyug. ügyvéd Nemzetközi megmérettetés „Kulturált hangzás. Ezen be­lül színes megoldások. A művek típusa nem is enged meg na­gyobb különbségeket. Az alap­szín lehetne élettelítettebb“. Nos, így „taksálta“ a Vár­templom MUSICA HUMANA női kamarakórusának szereplését az a nemzetközi zsűri, melynek tag­jai Párkai István, Magyarország, a zsűri elnöke és egyben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karvezetés-tanszakának vezetője, Domenico Cleri, Róma, illetve Fritzter Weg, Aachen-Németor­­szág. Vagyis megálltuk a helyün­ket, jóllehet nem egyszer támadt az az érzésem, hogy profi együt­tesek seregszemléjén vagyunk. És mindazt, amit a zsűri elnöke mondott, illetve írásban adott át, mint a bírálóbizottság egyöntetű véleményét, kamarakórusunkról, csak azért szeretném nyilvános­ságra hozni itthon, hogy minél többen tudják, milyen remek lányaink, asszonyaink vannak — érvel mosolyogva Szalmán Lóránt, amikor pécsi szereplé­sükről érdeklődtünk. Rendkívül lelkes kis műkedvelő csoport — teszi hozzá — a maximumot nyújtották. Sikerünk azzal is magyarázható, hogy a repertoá­runkban található 15—16. szá­zadi egyházi zenének ezt az egynemű kari részét kevesen é­­neklik és két szólammal nagyon nehéz vastapsot kiváltani. Hála Istennek, nekünk sikerült! Kü­lönben, április 11-én du. 4 óra­kor, a Liszt Ferenc hangverseny­­teremben énekeltünk. — Hogy jutott ki a kamara­kórus Pécsre? — Ez érdekes. Azt tudtam, hogy Pécs nagyon komoly zenei múlttal és jelennel rendelkezik, de hogy ott — jóllehet ez már a IV. rendezvény volt! — nem­zetközi kamarakórus-fesztiválokra kerül sor, nem. A tél elején kaptuk a meghívást. Az igazi megmérettetés lehetőségét jelen­tette számunkra. — Kik, milyen együttesek szolgáltatták ehhez az összeha­sonlítási alapot? — Körülbelül húsz együttes vett részt a seregszemlén, Hor­vátországból, Németországból, Litvániából, Belgiumból és ter­mészetesen, Magyarországról. Április 10—13 között négy fesz­tiválhangversenyt tartottak Pé­csett, kiskoncerteket és éneklést műemlék-környezetben, ezen kí­vül az együttesek vendégszere­peltek, többek között, Harkány­ban, Drávaiványiban, Pécsvára­­don, Mohácson... Az ünnepé­lyes megnyitón a Színház-téren Forrai Miklós, a fesztivál örö­kös díszelnöke mondott megnyitó beszédet. De térjek vissza a résztvevőkhöz! Csodálatos dolgo­kat műveltek! A kecskeméti Ars Nova például. Igaz, tagjai a Kodály-intézet növendékei. Vagy a pécsi zenetanárképző kórusa, a budapesti Szilágyi Erzsébet női kamarakórus. • Ami pedig a mi vid­éki szereplésünket illeti, Sellyében és Drávaiványiban é­­nekeltünk még. Élmény marad számomra a drávaiványi hang­versenyünk egy több mint 200 éves, festett kazettás mennye­zetű templomban. Jókedvvel, át­éléssel, áhítattal. — S ha megmérettetés, úgy tanulság is... — Nem szégyellem bevallani, hogy immár vénülő fejjel jöt­tem rá arra, milyen csodála­tos az egyházi zeneirodalom és milyen kimeríthetetlen! Egy emberélet nem elég ahhoz, hogy bár egy részét elénekelje az em­ber. És ebből a tanulság: éne­kelni kell! .Másrészt, hogy a megtanult repertoárt ki kell é­­nekelni, ki kell szerepelni! Óriási fontosságú a színpadi szereplés­ben a magabiztosság! Mert adott esetben, amikor más kórus éne­kelt, éreztem a lányainkban egyfajta kisebbrendűségi érzést. S ez komoly impulzust jelent a jövőre nézve számukra. Elszo­morító az, ahol mi állunk, a zenei analfabétizmus! Meg kell tanulni olvasni a kottát! — Befejezésül a MUSICA HU­MANA itthoni szerepléseiről, közelebbről. — A Nyárádmenti Kórustalál­kozón veszünk részt, aztán a Csíkszeredai Régizene Fesztivá­lon. Különben, a pécsiek viszo­nozzák majd vendégszereplésün­ket. Nem lesz könnyű dolgunk fogadni őket, mert valósággal a tenyerükön hordoztak bennünket ottlétünkkor. JÁRAY FEKETE KATALIN „Sokat tanultam és magyarázkodtam... “ (Folytatás az 1. oldalról) az ottani kisebbségeket, abból a szempontból, hogy azok a nép­csoportok szabad akaratukból maguk mentek oda... Szóba áll­­hattunk több képviselővel és szenátorral, mind szövetségi, mind államszinten. Volt úgy, hogy a szenátusban tölthettünk egy egész napot, tehát alkal­mam volt egész közetről bete­kinteni a törvényhozásba, ami számomra a legfontosabb volt. Ezenkívül részt vettünk a New York-i választáson, úgy, hogy a szavazókörzetekben is ott vol­tunk, és meg kell mondanom, hogy egészen másképpen zajlik a szavazás, mint nálunk. — Találkozásai alkalmával tapasztalt-e érdeklődést a romá­niai magyarság sorsa iránt? — Természetesen tapasztaltam. Ott is főleg a kisebbségeket ér­dekelte ez a téma, például a négereket Mississippi államban.­­ Ott is létezik diszkrimináció, de­­ óriási a fejlődés, hiszen 20—25­­ évvel ezelőtt a négereknek nem­­ volt szavazati joguk, most meg­­ New York polgármestere néger. — Óceánon túli magyar kö­zösségekkel került-e kapcsolatba? — Igen. Washingtonban, a magyar követségen például Für Lajossal is találkoztam, és al­kalmam volt vele elbeszélgetni. Sok kitelepedett magyarral is találkoztam. Sok angol nyelvű dokumentációt készítettem elő, és vittem magammal, nem tu­dom, lesz-e ezeknek valami e­­redménye. De például ennek ha­tására az egyik szenátor már levelet küldött Dán Martiannak, azzal kapcsolatban, hogy sürget­te a belföldi megfigyelők jelen­létének jóváhagyását, rámuta­tott arra, hogy ez is egyik fel­tétele a legnagyobb kedvezmény elnyerésének. — Hányan voltak a programon résztvevő csoportban, és milyen országokból érkeztek társai? — Tízen voltunk tíz ország­ból, Romániából egyedül voltam, a többiek a Fülöp-szigetekről, Lengyelországból, Pakisztánból, Angol-Guyanából és máshonnan érkeztek. Igen érdekes volt ve­lük együtt lenni, és megtudni nagyon sok mindent az ő kö­rülményeikről . Más országokból is kisebb­ségek képviselői vettek részt a csoportban? — Nem. Én kuriózum voltam a csoportban, nagyon sokat kel­lett magyarázkodnom, mert alig ismerik a mi helyzetünket. — Találkoztak-e az amerikai sajtó képviselőivel? — Igen. Többek között inter­jút adtunk a kaliforniai rádió­nak, a buffaloi tv-nek és rá­diónak, ez utóbbit élő adásban sugározták. Találkoztunk NBC-, CNN-aligazgatókkal és mások­kal. — Személyre szóló meghívást kapott erre az útra az amerikai kormánytól? — Igen Az amerikai követség még a múlt év októberében kül­dött nekem egy levelet. Azóta folyt az előkészítés, az időpon­tot nem lehetett megváltoztatni, ezért nem voltam jelen Maros­­vásárhelyen, amikor folytak a csatározások a polgármester-vá­­lasztásért. — Mi az összbenyomása az Egyesült Államokról — dióhéj­ban? — Számomra döbbenetes az,­­ hogy egy ekkora államot össze­­ tudnak tartani föderatív formá­­i­ban, és nincsenek különösebb­­ konfliktusok. Ilyen szempontból­­ ez a modell tényleg bevált. Mi­közben — ne feledjük el — ott is gazdasági recesszió van, lé­teznek elégedetlenek. Viszont az is két párt diktatúrája. Ezeken­­ belül vannak konzervatív, libe­­­­rális meg más csoportosulások,­­ de az amerikai embereket in­­­­kább a gazdasági elképzelések­­ érdeklik, nem annyira az ideo­­­­lógiai színezetek.

Next