Népújság, 1993. április (45. évfolyam, 63-83. szám)

1993-04-01 / 63. szám

Angyalházán angyalka húzott bé a bokorba haragomért üzentek Szentlőrincről a szentek szemgödrömből fut az ég mindig mennek, utaznék Madarasról madarak röptetik a szavamat fülek nőnek Füleken lapulnak a füveken Malomfalván malom van malmoznak a malomban odakünn és idebenn merre vagyok idegen? Penészleken a penész fele cukor, fele mész makkot szed a Makkfalva vasárnapi asztalra öregcsertőn öregek ropogtatnak köveket fagylaltoznak menyecskét Kecskeméten a kecskék Nyárlőrincig szaladtam vénasszonyok nyara van? Lezsák Sándor Rímes névmutató vándorláshoz, maradáshoz mindenhonnan elfutok megérkezni nem tudok a szerencsém Szerencsen megvakul egy kilincsen Törökbecsén törököt kutatnak a törökök Asszonyréten asszonyok gyomlálják a lábnyomot s tompa fejszék kivágták Nyírteleken a nyírfát ritkul erdő, ritkul rét elbujdosni hol tudnék? Csíkszeredán a szerdát csütörtökbe szekálták Szombathelyen szombatok most csak ennyit mondhatok Herceghalmon hercegek számolják a perceket mert az időm tintakék sötétülők mint az ég április van, fúj a szél az arcomba fut a tél mégsem kell a rókaprém vagyok világ közepén lakom lakiteleken odakünn és idebenn Zsebeházán a zsebek leverik a kalapot hónap végén üresek Botpaládon a botok ttl SS Ulfcd Ufe Jlllfcá HIfcr­ l., tanít U. Miriaail­ t dívfcs. Két nemzedék Mulasztás ez is, a krónika emlékeztetővé vedlik. Mire a nyomdai kényszerszünet miatt beszámolhatnánk Simon Endre és Simon Zsolt közös marosvá­sárhelyi kiállításáról, már új tárlattal várja az érdeklődőket a Kultúrpalota galériája. Pedig a bemutatott anyag nem olyan volt, ami fölött csak úgy át lehet siklani. Hiába, ilyen m­a a sajtó sorsa, kiszolgáltatott a techni­kai és anyagi körülményeknek Csak sajnálhatjuk tehát, hogy a két művész a Múzsa hasábjain nem kaphatta meg azt az érté­kelést, amit mindenképpen meg­érdemelt volna. Most utólag any­nyit tehetünk, hogy a melléklet mai illusztrációit a kiállítás ké­peiből válogatjuk. Apa és fia munkái — hangsú­lyozták mindegyre, akik a kettős tárlatról beszéltek. Így igaz, de művészi szempontból ez csak annyiban érdekes, hogy a fiú, Zsolt, apjától kapta az indítta­tást s bizonyára génjeiben hor­dozta a tehetséget. De szemléle­tük, alkotói világuk, törekvéseik vajmi kevéssé rokoníthatóak egy­mással. Amint a kiválasztott re­produkciók, illetve a kiállított kompozíciók is tanúsítják, in­kább két, egymástól eléggé távol álló nemzedék jellegzetes és ilitrtiiindnisaiufaanifcanifcaiiifcäiiiteSiiiaäii.wwMii. markáns egyénisége társult erre az együttes bemutatkozásra. Simon Endrét jól ismeri a kö­zönség, tudja róla, hogy eleven benne a folytonos megújulás szándéka, a csoportos kiállításo­kon nyilvánossá tett próbálkozá­sait elismeréssel is nyugtázta a művészetkedvelő közönség. Így megengedhette magának, hogy ne alkotóművészete keresztmet­szetét adja, hanem csupán egy élvezetes szeletet abból. Szemet, lelket gyönyörködtető pasztelljei, tavalyi művésztelepi emlékei, a kárpátaljai, hortobágyi, francia­­országi, hollandiai tájai derűt, fényt árasztva, természeti szép­séget idézve, pillanatnyi imp­ressziókat megörökítve szereztek örömet a nézőknek. Az újság fekete-fehérjében sajnos épp e képek egyik legnagyobb erénye, a pasztellszínek remek harmó­niája vész el. Emlékeztetőül, mégis kísérletet teszünk néhá­­nyuk bemutatására. Még kisebb eséllyel próbáljuk felidézni Simon Zsolt kompozí­cióit. Nagy részük vegyes tech­nikával készült, kollázsszerű, árnyalatgazdag, színes vagy fe­kete-fehér alkotás, elavult nyom­datechnikával megközelítőleg sem lehet értékeit visszaadni. Mint olyan grafikus, aki szem­mel láthatóan szeret rajzolni, nem hagy, vagy csak alig fehér felületet a papíron, minden kis négyzetcentimétert felhasznál arra, hogy elénk tárja groteszk vízióit, elindítson bennünk egy­két, sok gondolatot, történetet. Álomszerű látomásokat, különös (Folytatás az 5. oldalon) Simon Zsolt: A vándor OMSMSX Mry*1 1­1­2 Böződi György két levele Horom György író, koltő, me­segyűjtő és történész, 1913. már­cius 9.-én született, tehát az idén lett volna nyolcvanéves. Az évforduló kapcsán két, eddig kiadatlan levelének a közlésével emlékezzünk a jeles alkotóra. Az első levél még 1936-ban íródott. Az Ellenzék levélborító­jának címzése: Nagys. Kovács György úrnak, írd. A hátlapján: Küldi: Bözödi György. Alája, ce­ruzával a következőket írta még a feladó: Kedves Tiszteletes Úr! Legyen szíves adja át a conzel­­­nek, aki a napokban bemegy önhöz. Szív. Udv. Jakab György. Nos, tudnunk kell, hogy Bö­zödi családneve Jakab György volt, írói nevében a szülőfalunak állított örök emléket. A levél nem postán, hanem kézből ju­tott el a címzetthez. A közvetí­tő az erdőszentgyörgyi reformá­tus egyház akkori lelkésze volt, Kovács György író azokban az években csókfalvi (ma Hármas­falu) otthonában „húzta meg ma­gát“, özvegy édesanyja otthoná­ban. Innen indult 1935-ben „szé­les ölelésű“ riportútjaira, hogy föltérképezze a székelység égbe­kiáltó nyomorát. Ekkortájt már Bözödi is gyűjtötte az anyagot az 1938-ban megjelent Székely bánya című szociográfiai munká­jához. Talán erre utal a levél­beli megfogalmazás, hogy „... szenvedélyem a tekergés.“ A levél arról tudósít, hogy a 23 éves fiatal írót akkoriban ko­moly esztétikai problémák is foglalkoztatták. A második levelet e sorok­ író­jának írta. A címzés: Ráduly János tanár 3289 Chibéd, Jud. —P-------------------------------------------­1 Mures. Feladóként ez szerepel: Exp. Bözödi György, 4300 Tg- Mures str. Dózsa György Nr. 42. Bloc H 3. ap. 15. Jud. Mures. A levél azt bizonyítja, hogy mindvégig folklórközelben élt az író. Két mesegyűjteményének megjelenése után is (A tréfás farkas, 1942; Az eszös gyes műk, 1958) érdeklődéssel figyelte a hazai népköltészeti kutatómunka kibontakozását. Buzdító szavaira magam is mindig szeretettel em­lékszem vissza. A kibédi­aunázó balladaéneklés „ősi módjának“ a felderítése még elvégzendő fela­dataink közé tartozik. 1 Bűzöd, 1936. jan. 7. Kedves Gyurka! Végtelenül sajnálom, hogy ígé­retemnek nem tehetek eleget, de betegségem, amelyről már pa­naszkodtam neked is, véglegesen levert. Ugyanis voltam annyira könnyelmű, hogy mi minden orvosi tilalom ellenére, amely még 20 lépéses gyakorlást sem engedett meg, itthon újévkor estétől haj­nalig eszeveszetten táncoltam és az alkoholtilalom ellenére földig leittam magam. Két nap múlva kezdtem érezni az eredményit, és azóta, mondhatni, állandóan fekszem. Ma halaszthatatlam, be kellett szekerezzem Eszent­­györgyre (főleg orvosi tanársért) s így megragadom az alkalmat, hogy a tiszteletes úr útján érte­sítselek, ne várj Kendre. Ilidd el, én sajnálom a legjobban, hogy nem mehetek el, én, aki­nek szenvedélyem a tekergés. Főleg az fáj, hogy ennyire tönkremente­m. Nagyon boldog leszek, ha nem kell betegen fel­utazzam Kolozsvárra, hogy ott kezeltessem magam. •­­ Várlak, hogy meglátogass. Ha esetleg elutaznék, értesítelek Gyere minél előbb, mert egek a vágytól, hogy új esztétikai rend­szerem, melyen most dolgozom, kifejtsem előtted. Zseniális! — annyit megsúghatok. Mintha e­­lőre látnám, hogy fal fogsz be­­szállni miatta, mert ez minden­kit felbőszít, aki ír. Csak én va­gyok az a szelíd bárány, aki nyu­godtan dolgozom vele Várlak! A viszontlátásig ölel barátod Bözödi György Marosvásárhely, 1934. jún. 17. Kedves Barátom, János" Szóbeli beszélgetéseink után itt küldöm sietn­e írásban a pon­tos adatokat, ismételten kérve, légy szíves utánanézni Kóládén ennek az érdekes dolognak mert nekem nem volt alkalmam, sem időm rá, mivel én 1944 márciu­sának elején szereztem tudo­mást az érdekes népszokásról, de nyomban felfordult a világ (né­met megszállás) és azóta is fo­rog. Megtaláltam az egykori be­számolómat is a kibédi lány­k elbeszéléséről, a Kolozsvári Esti­lapban az útról írt riportsoroza­tomban és ide­muzatom a szóban­.Folytatás a­ft alk­alata — (Folytatás a 4. oldalról) alakokat és helyzeteket elevenít meg sajátos, olykor fejtetőre ál­lított jelrendszerével, amely mégis összefüggő beszéd képzetét kelti. Úgy tűnik, túljutott az indulás útvesztőin, az eltelt öt év tapasztalatokban, mesterség­beli tudásban gazdagította ol­vasmány- és filmélményeit úgy tudja az Ítéltekkel ötvözni, hogy abból egy Ízig-vérű­,­mai művész világlátása kerekedik ki. Ígéretes ez az első nagy marosvásárhelyi bemutatkozás, amelyre Simon Zsolt 30 éves korában került sor. Líra és epika, olykor egy-egy felizzó drámai mozzanat társult a kiállítótermek falain. Remél­hetőleg a tárlatot sokan látták. E megkésett cikkecske a távol­maradottakat figyelmezteti, bár­mekkora is az elfoglaltságunk, kár az ilyen eseményeket elsza­lasztani. (n. m. k.) Simon Zsolt: A csodaszarvas m-

Next