Népújság, 1993. április (45. évfolyam, 63-83. szám)
1993-04-01 / 63. szám
Angyalházán angyalka húzott bé a bokorba haragomért üzentek Szentlőrincről a szentek szemgödrömből fut az ég mindig mennek, utaznék Madarasról madarak röptetik a szavamat fülek nőnek Füleken lapulnak a füveken Malomfalván malom van malmoznak a malomban odakünn és idebenn merre vagyok idegen? Penészleken a penész fele cukor, fele mész makkot szed a Makkfalva vasárnapi asztalra öregcsertőn öregek ropogtatnak köveket fagylaltoznak menyecskét Kecskeméten a kecskék Nyárlőrincig szaladtam vénasszonyok nyara van? Lezsák Sándor Rímes névmutató vándorláshoz, maradáshoz mindenhonnan elfutok megérkezni nem tudok a szerencsém Szerencsen megvakul egy kilincsen Törökbecsén törököt kutatnak a törökök Asszonyréten asszonyok gyomlálják a lábnyomot s tompa fejszék kivágták Nyírteleken a nyírfát ritkul erdő, ritkul rét elbujdosni hol tudnék? Csíkszeredán a szerdát csütörtökbe szekálták Szombathelyen szombatok most csak ennyit mondhatok Herceghalmon hercegek számolják a perceket mert az időm tintakék sötétülők mint az ég április van, fúj a szél az arcomba fut a tél mégsem kell a rókaprém vagyok világ közepén lakom lakiteleken odakünn és idebenn Zsebeházán a zsebek leverik a kalapot hónap végén üresek Botpaládon a botok ttl SS Ulfcd Ufe Jlllfcá HIfcr l., tanít U. Miriaail t dívfcs. Két nemzedék Mulasztás ez is, a krónika emlékeztetővé vedlik. Mire a nyomdai kényszerszünet miatt beszámolhatnánk Simon Endre és Simon Zsolt közös marosvásárhelyi kiállításáról, már új tárlattal várja az érdeklődőket a Kultúrpalota galériája. Pedig a bemutatott anyag nem olyan volt, ami fölött csak úgy át lehet siklani. Hiába, ilyen ma a sajtó sorsa, kiszolgáltatott a technikai és anyagi körülményeknek Csak sajnálhatjuk tehát, hogy a két művész a Múzsa hasábjain nem kaphatta meg azt az értékelést, amit mindenképpen megérdemelt volna. Most utólag anynyit tehetünk, hogy a melléklet mai illusztrációit a kiállítás képeiből válogatjuk. Apa és fia munkái — hangsúlyozták mindegyre, akik a kettős tárlatról beszéltek. Így igaz, de művészi szempontból ez csak annyiban érdekes, hogy a fiú, Zsolt, apjától kapta az indíttatást s bizonyára génjeiben hordozta a tehetséget. De szemléletük, alkotói világuk, törekvéseik vajmi kevéssé rokoníthatóak egymással. Amint a kiválasztott reprodukciók, illetve a kiállított kompozíciók is tanúsítják, inkább két, egymástól eléggé távol álló nemzedék jellegzetes és ilitrtiiindnisaiufaanifcanifcaiiifcäiiiteSiiiaäii.wwMii. markáns egyénisége társult erre az együttes bemutatkozásra. Simon Endrét jól ismeri a közönség, tudja róla, hogy eleven benne a folytonos megújulás szándéka, a csoportos kiállításokon nyilvánossá tett próbálkozásait elismeréssel is nyugtázta a művészetkedvelő közönség. Így megengedhette magának, hogy ne alkotóművészete keresztmetszetét adja, hanem csupán egy élvezetes szeletet abból. Szemet, lelket gyönyörködtető pasztelljei, tavalyi művésztelepi emlékei, a kárpátaljai, hortobágyi, franciaországi, hollandiai tájai derűt, fényt árasztva, természeti szépséget idézve, pillanatnyi impressziókat megörökítve szereztek örömet a nézőknek. Az újság fekete-fehérjében sajnos épp e képek egyik legnagyobb erénye, a pasztellszínek remek harmóniája vész el. Emlékeztetőül, mégis kísérletet teszünk néhányuk bemutatására. Még kisebb eséllyel próbáljuk felidézni Simon Zsolt kompozícióit. Nagy részük vegyes technikával készült, kollázsszerű, árnyalatgazdag, színes vagy fekete-fehér alkotás, elavult nyomdatechnikával megközelítőleg sem lehet értékeit visszaadni. Mint olyan grafikus, aki szemmel láthatóan szeret rajzolni, nem hagy, vagy csak alig fehér felületet a papíron, minden kis négyzetcentimétert felhasznál arra, hogy elénk tárja groteszk vízióit, elindítson bennünk egykét, sok gondolatot, történetet. Álomszerű látomásokat, különös (Folytatás az 5. oldalon) Simon Zsolt: A vándor OMSMSX Mry*1 112 Böződi György két levele Horom György író, koltő, mesegyűjtő és történész, 1913. március 9.-én született, tehát az idén lett volna nyolcvanéves. Az évforduló kapcsán két, eddig kiadatlan levelének a közlésével emlékezzünk a jeles alkotóra. Az első levél még 1936-ban íródott. Az Ellenzék levélborítójának címzése: Nagys. Kovács György úrnak, írd. A hátlapján: Küldi: Bözödi György. Alája, ceruzával a következőket írta még a feladó: Kedves Tiszteletes Úr! Legyen szíves adja át a conzelnek, aki a napokban bemegy önhöz. Szív. Udv. Jakab György. Nos, tudnunk kell, hogy Bözödi családneve Jakab György volt, írói nevében a szülőfalunak állított örök emléket. A levél nem postán, hanem kézből jutott el a címzetthez. A közvetítő az erdőszentgyörgyi református egyház akkori lelkésze volt, Kovács György író azokban az években csókfalvi (ma Hármasfalu) otthonában „húzta meg magát“, özvegy édesanyja otthonában. Innen indult 1935-ben „széles ölelésű“ riportútjaira, hogy föltérképezze a székelység égbekiáltó nyomorát. Ekkortájt már Bözödi is gyűjtötte az anyagot az 1938-ban megjelent Székely bánya című szociográfiai munkájához. Talán erre utal a levélbeli megfogalmazás, hogy „... szenvedélyem a tekergés.“ A levél arról tudósít, hogy a 23 éves fiatal írót akkoriban komoly esztétikai problémák is foglalkoztatták. A második levelet e sorok írójának írta. A címzés: Ráduly János tanár 3289 Chibéd, Jud. —P-------------------------------------------1 Mures. Feladóként ez szerepel: Exp. Bözödi György, 4300 Tg- Mures str. Dózsa György Nr. 42. Bloc H 3. ap. 15. Jud. Mures. A levél azt bizonyítja, hogy mindvégig folklórközelben élt az író. Két mesegyűjteményének megjelenése után is (A tréfás farkas, 1942; Az eszös gyes műk, 1958) érdeklődéssel figyelte a hazai népköltészeti kutatómunka kibontakozását. Buzdító szavaira magam is mindig szeretettel emlékszem vissza. A kibédiaunázó balladaéneklés „ősi módjának“ a felderítése még elvégzendő feladataink közé tartozik. 1 Bűzöd, 1936. jan. 7. Kedves Gyurka! Végtelenül sajnálom, hogy ígéretemnek nem tehetek eleget, de betegségem, amelyről már panaszkodtam neked is, véglegesen levert. Ugyanis voltam annyira könnyelmű, hogy mi minden orvosi tilalom ellenére, amely még 20 lépéses gyakorlást sem engedett meg, itthon újévkor estétől hajnalig eszeveszetten táncoltam és az alkoholtilalom ellenére földig leittam magam. Két nap múlva kezdtem érezni az eredményit, és azóta, mondhatni, állandóan fekszem. Ma halaszthatatlam, be kellett szekerezzem Eszentgyörgyre (főleg orvosi tanársért) s így megragadom az alkalmat, hogy a tiszteletes úr útján értesítselek, ne várj Kendre. Ilidd el, én sajnálom a legjobban, hogy nem mehetek el, én, akinek szenvedélyem a tekergés. Főleg az fáj, hogy ennyire tönkrementem. Nagyon boldog leszek, ha nem kell betegen felutazzam Kolozsvárra, hogy ott kezeltessem magam. • Várlak, hogy meglátogass. Ha esetleg elutaznék, értesítelek Gyere minél előbb, mert egek a vágytól, hogy új esztétikai rendszerem, melyen most dolgozom, kifejtsem előtted. Zseniális! — annyit megsúghatok. Mintha előre látnám, hogy fal fogsz beszállni miatta, mert ez mindenkit felbőszít, aki ír. Csak én vagyok az a szelíd bárány, aki nyugodtan dolgozom vele Várlak! A viszontlátásig ölel barátod Bözödi György Marosvásárhely, 1934. jún. 17. Kedves Barátom, János" Szóbeli beszélgetéseink után itt küldöm sietne írásban a pontos adatokat, ismételten kérve, légy szíves utánanézni Kóládén ennek az érdekes dolognak mert nekem nem volt alkalmam, sem időm rá, mivel én 1944 márciusának elején szereztem tudomást az érdekes népszokásról, de nyomban felfordult a világ (német megszállás) és azóta is forog. Megtaláltam az egykori beszámolómat is a kibédi lányk elbeszéléséről, a Kolozsvári Estilapban az útról írt riportsorozatomban és idemuzatom a szóban.Folytatás aft alkalata — (Folytatás a 4. oldalról) alakokat és helyzeteket elevenít meg sajátos, olykor fejtetőre állított jelrendszerével, amely mégis összefüggő beszéd képzetét kelti. Úgy tűnik, túljutott az indulás útvesztőin, az eltelt öt év tapasztalatokban, mesterségbeli tudásban gazdagította olvasmány- és filmélményeit úgy tudja az Ítéltekkel ötvözni, hogy abból egy Ízig-vérű,mai művész világlátása kerekedik ki. Ígéretes ez az első nagy marosvásárhelyi bemutatkozás, amelyre Simon Zsolt 30 éves korában került sor. Líra és epika, olykor egy-egy felizzó drámai mozzanat társult a kiállítótermek falain. Remélhetőleg a tárlatot sokan látták. E megkésett cikkecske a távolmaradottakat figyelmezteti, bármekkora is az elfoglaltságunk, kár az ilyen eseményeket elszalasztani. (n. m. k.) Simon Zsolt: A csodaszarvas m-