Népújság, 1993. április (45. évfolyam, 63-83. szám)

1993-04-03 / 65. szám

Tévétorony a Somostetőn! (Folytatás az L oldalról) 4045-re szaporodott. Ennyi vál­lalatot, vállalkozást kéne szem­mel tartson az ellenőrző testü­let, amelynek keretében négy ember dolgozik, így hát nem csoda, ha ezen a téren még sok a javítanivaló, míg kielégítővé és kellőképpen eredményessé válik ez a tevékenység. A jelen­tés sok javaslatot tartalmazott a testület részéről, de mivel ezek megvalósítása jórészt megha­ladja a municipiumi tanács ha­táskörét, a témával kapcsolatos intézkedési terv kidolgozását a következő ülésre halasztották. A tanácsülésen újra elemez­ték az állami lakások elosztásá­nak kritériumait, melyeket a ta­nács állított össze, de azokat ki­egészítették a marosvásárhelyi vállalatok vezetőségei és szak­­szervezetei által javasolt krité­riumokkal. A témánál nincs miért tovább időzzünk, mert e­­gyelőre, nincs üres állami lakás, amit a kritériumok szerint ki lehetne osztani. A tanács jóváhagyta, hogy Marosvásárhely lakosonként évi két fejjel járuljon hozzá 1993- ban a Romániai Municípiumok Föderációja anyagi alapjának megteremtéséhez. A tanácsülésen szó esett egyes közterületrendezési munkálatok díjszabásának növeléséről, de ez nem érinti a lakosságot, csak a gazdasági egységeket. A Köz­mű- és Lakásgazdálkodási önálló Vállalkozás tevékenysége új fejezetekkel bővült, így keres­kedelemmel és közétkeztetéssel is foglalkozik, vagyis egy rész­vénytársaságtól átvette saját kantinja, büféje adminisztrálását. A tanács jóváhagyta az állat­­legeltetési díjak és a nem meg­felelő helyen történő állatlegel­tetés miatti bírságok tetemes megnövelését, tehát, ha eddig nem megengedett helyen legeltet­tük tehenünket — 500 lejt fizet­tünk, ezután 1400 lej a büntetés. A tanács jóváhagyta a Közterü­letgondozó önálló Vállalkozás szervezési felépítését és műkö­dési szabályzatát, majd azon vi­tatkoztak a tanácsosok, hogy mi is legyen a Mihai Eminescu ifjú­sági ház pontos rendeltetése. A tanács elutasította egyes ta­xis társaságok kérését azzal kap­csolatban, hogy a tanács csök­kentse a negyedévenként 30 000 lejre megállapított, előre kifize­tendő átalányadót, azzal indo­kolva döntését, hogy ez az adó a taxisok átlagjövedelmének kö­rülbelül a 36 százalékát képezi, míg a nagyobb jövedelmek adó­ja is tulajdonképpen negyven százalék. A tanácsülésen komoly vita kerekedett egyes állami lakások körül. Már egy előbbi tanácsülé­sen ellentmondás alakult ki jó­részt a PUNR-s és RMDSZ-es tábor között arról, hogy elárve­rezzék (RMDSZ-álláspont) vagy ingyen kiutalják (PUNR-s állás­pont) a Transilvaniei (Tudor ne­gyed) utcabeli 44 lakást, melyek nemrég készültek el. A PUNR-s tanácsosok annak idején győzel­met arattak, valamiért a pre­fektúrának is úgy felelt meg, hogy a lakások állami tulajdon­ban maradjanak. ígért, ám, de közben március hónap folyamán kiderült, hogy a Cugir utca 12 szám alatti tömbház negyven la­kásából azonnal ki kell költöz­tetni a lakókat, mivel az épület a szakértők szerint, életveszélyes­sé vált, hogy miért, az más lap­­ra tartozik. A lakásgazdálkodási vállalat ebben az esetben egyetlen megoldást lát: ha a Cugir 12-ből a lakókat, bár ideiglenesen el­költöztetik a Transilvaniei utcá­ba. A vita során a PMNR-s ta­nácsosok azzal vádolták a Köz­mű- és Lakásgazdálkodási ön­álló Egység vezetőségét, hogy ezennel visszaütött, ha nem ér­tékesíthette árverezés útján a lakásokat, akkor azokba beköl­­tözteti a düledező Cugir utcai tömbház lakóit. Végül a tanács úgy döntött: ideiglenesen átköl­töznek a lakók, a közgazdálko­­dási vállalat meg beszámol a két esetről és annak esetleges összefüggéseiről. A tanácsülés interpellációkkal fejeződött be. Témáik: az 1990 óta kiosztott állami lakások el­osztásának visszamenőleges leel­lenőrzése; a lakosság azon igé­nye, hogy hét végén is közleked­jenek a távolsági autóbuszok; a marosvásárhelyi sportélet lezül­­lése; a sportiskola anyagi nehéz­ségei; a város tisztasága, a sze­­mételhordás rendszertelensége, az utak aszfaltburkolatának hiá­nyosságai stb. Mint már jeleztem, a fonto­sabb témákra még visszatérünk. Elfogták a nemi erőszak elkövetőit ’ (Folytatás az 1. oldalról) rücsi fogatos, a 24 éves pagocsai Borza loan gépész az anyagvisz­­szanyerő és -értékesítő vállalat­nál, a 30 éves ideeri illetőségű Ladar loan, a kombinát dolgo­zója, a 25 éves rücsi Bucur Ale­xandra aki szintén a kombinát­nál dolgozik, a 39 éves kombiná­­ti munkás Sai Stefan, a Hune­­doarei utca 7 szám alól, a 18 é­­ves rücsi földműves Pop Petru és Sebezan Valér a rücsi Némá­ról. A nyomozást megnehezítette, hogy az áldozat későn jelentke­­zett, pedig ilyen esetekben lé­nyeges, hogy minél hamarabb megtegyék a feljelentést. Az idő múlásával ugyanis, eltűnnek a nyomok, s a tettesek az ország más részébe vagy külföldre tá­vozhatnak, esetleg közös mege­gyezéssel alibit gyártanak ma­guknak. Márpedig, ha ilyen embereket senki nem von felelősségre, ha egyszer már megtették, máskor is hasonló tettekre vetemedhet­nek, állandó közveszélyt jelentve — vélekedtek a rendőrségen. Nemi erőszak és szabadságtól való megfosztás vádjával a tet­tesekre 5-től 10 évig terjedő bör­tönbüntetés vár. Ami az ügy tanulságát illeti, hasonló könnyelműséggel nők és gyermekek ne álljanak szóba, ne induljanak el idegen férfiak­kal. Köztisztasági és városszépítési munkák Marosvásárhely municípiumban a tavaszi nagytakarítás hónapjában Az április 5 — május 3 kö­zötti időszak a tavaszi nagyta­karítás hónapja. Az 1982/10-es Törvény, valamint a Marosvá­sárhely Municipiumi Tanács 1992/16-os Határozata értelmé­ben, felkérjük a lakótársuláso­kat és municipiumunk polgárait, hogy a lakótársulások vezetősé­gei, a l­épcsőházf­elel­ősök által, valamennyi lakót mozgósítsanak a tavaszi nagytakarításra és vá­rosszépítésre. A következő munkálatokat kell elvégezni: . — a járdák, sétányok, parko­lók, zöldövezetek, parkok és az engedély alapján épített gará­zsok környékének rendszeres tisztántartása; — a díszfák, bokrok, valamint az épületeket övező élősövény ápolása; — a tömbházak körül rögtön­zött kertek, építmények és az ezeket övező kerítések felszá­molása, a zöldövezetek visszaál­lítása; — a tömbházak alagsorának és tételének megtisztítása és karbantartása. A szemételhordás érdekében a tavaszi nagytakarítást a követ­kező időpontokban végezzék el: 1. Április 5—11 között az Ar­­gesului, Victor Babes, Kornisa, Papiu Ilarian, Mihai Viteazul, 1989. december 22 és Kárpátok sétányának lakótársulásai. 2. Április 12—18. között a Hadsereg tér, Szabadság út, Rovinari Savine?ti. Bodor Péter sor és Egyesülés negyed lakó­­társulásai. 3. Április 19—25. a Tudor Vladimirescu negyed lakótársu­lásai. 4. Április 26. — május 5. kö­zött az 1848 és Meggyesfalvi negyedek lakótársulásai. A lakótársulások a Közterü­letkezelő önálló Egység, Gyár utca 1 szám alatti székhelyére adják­­be megrendelésüket dísz­fákra és cserjékre, valamint ké­résüket a tavaszi nagytakarítás­ból származó szemét elszállítá­sára (az ágak és elszáradt nö­vények kivételével, amelyeket el kell égetni, s a fák tövére szórni a hamut, mint természe­tes trágyát). A lakótársulások vezetőinek kötelessége, hogy a lépcsőházié" idősekké" közösen kifüggesszék a lépcsőházak, járdák, a tömb­ház körüli sétányok napi tisz­tántartásának évi programját feltüntetve azon személyek ne­vét, akik ezért felelnek. Ha a tömbházban kereskedelmi és szolgáltató egységek is működ­nek, a lakótársulások vezetői, a lépcsőházfelelősök és a szóban forgó egységek vezetői megegyez­nek abban hogy ki mekkora felületet takarít. Felkérjük városunk azon ál­lampolgárait akik nem tömbhá­zakban laknak, hogy takarítsák meg, tegyék rendbe a lakóhá­zuk körüli területet, takarítsák ki és fertőtlenítsék magángaz­daságukat. A tisztogatás során kietkezdt szemetet a fent vá­zolt időbeosztás szerint szállítják el. Tilos a hulladékot a járdán vagy az úttesten tárolni. A magánlakások vagy állami tulajdonban levő épületek tu­lajdonosának — ha nincsen szer­ződése a Közterületkezelő önálló Egységgel — kötelessége naponta letakarítani és rendben tartani a járdát, valamint az épülethez tartozó zöldövezetet. A városkép javítása érdekében kérjük az állampolgárok közre­működését a következőkben: — a megrongálódott homlok­zatú épületek javítása érdekében kérjenek engedélyt az 50/1991-es számú Törvény előírásainak megfelelően. — az épületek külsejének mó­­dosításához, valamint cégtáblák, reklámfeliratok felszerelésének jóváhagyásához szükséges doku­mentumok kivitelezését bízzák a szakterületen engedéllyel ren­delkező tervezőkre, biztosítva ezzel a törvényes keretekbe, va­lamint a szóban forgó övezet műépítészeti és rendezési kere­teibe való beilleszkedést . Műemléképületek esetében a Megyei Múzeum keretében működő Nemzeti Kulturális Ja­vak Hivatalának engedélyét kell kérni. Tilos személygépkocsikkal a járdára zöldövezetre ráhajtani, a járművek karbantartását, o­­lajcseréjét, mosását csak az er­re ki­jel­ölt területeken lehet vé­gezni Köszönjük részvételét a köz­tisztasági és városszépítési ak­cióban. A Marosvásá~V!v Municipiumi Tanács Lehangoló epilógus (Folytatás az­­ oldalról) egyetlen félresikerült és sérté­sektől hemzsegő hozzászólás telt ki a „másik“ oldalról — senki nem sietett „spontán“ módon a vállalatvezetés segítségére a dol­gozók közül (holott mint tudo­másunkra jutott, fénymásolatban román fordításban is „terjesz­tették“ a hozzászólásokat). Már­pedig aligha feltételezhető, hogy az „egyszerű“ dolgozókból kihalt volna az igazságérzet, elvesztet­ték volna erkölcsi érzéküket! Az ők hallgatása, a mások által leírt, kimondott bizalmatlanság jele és a belső légkörre utaló tünet. Nem csak nekünk tűnt fel és érdemes lenne továbbgondolni, hogy — ha már a vállalatveze­tésig hallgatott — egyeten han­got sem hallattak a vezetés el­lenőrzésére, felügyeletére hiva­tott független (?) állami megha­talmazottak! A „nagy hallgatás“ nem jelen­­ti ugyanakkor azt, hogy közben semmi sem történik! Történik. Olyasmi amit szívesen hallunk, és olyasmi, amit nem. A vitát követően hírek jöttek, hogy nőtt a termelés, bizonyos szerződések mégiscsak „működőképesek“ és azóta senkit sem kellett elbocsá­tani. Másfelől a vállalat iránti lojalitásra hivatkozva fenyege­tések is elhangzottak. A „káde­res szemlélet“ persze összeté­veszti a dolgokat: minthogy a vállalat nem az ideig óráig ve­zetői székbe jutottak különbir­­toka, a szolidaritás, lojalitás fo­galmának is egészen más az ér­telme. Még inkább a mai nyil­vánosság körülményei között! Saját érdekükben lenne hasznos ezt megtanulniuk. A privatizáció perspektívájában pedig különös­képpen, hiszen a nyilvánosság előtt zajlik majd a dolgozók közvetlen beleszólásával. Írhatnánk végül hogy a vitát lezártnak tekintjük, dehát" az i­­lyen — erkölcsi dilemmákat is hordozó — vitákat soha nem le­het lezártnak tekinteni. Műsorok (Az intézmények fenntartják a műsorváltoztatás jogát) Hétfőn: ARTA: Az éjszaka szemei UNIREA: A hitvesi ágy HALA­DÁS: Nincs kegyelem IFJÚSÁ­GI: Terminator II. SELECT: Elemi ösztön SEGESVÁRI LU­MINA: Két betyár és egy foga­dóslány. Pyramia REGEN­I PAT­RIA: Csendes partnerek. Végső analízis DICSŐSZENTM­ARTO­­NI MELÓDIA: A tisztítótűz LU­­DASI FLACARA: Véres harc SZOVATAI DOINA: A róka mo­solya RADNÓTI LUMINA- Ku­lisszajáték SARMASI POPULAR: Delta force TÖRPE MOZI: Rajz­filmek, idők 21.15 Highlander 22.15 Nyomtalanul eltűnt 23.15 Forró a szék 0.15 Gottschalk 1.00 Tör­vény és rend. PRO 7­ 6.20 Sorozatok 10.50 Villámlás napfényben 12.30 Is­métlések 13 55 Harry Fox 14.45 Tolvajok réme 16 05 Kemény, de szívélyes 17.20 Trick 7 1. 00 Par­ker Lewis 19.35 Bill Cosby show 20.00 San Francisco utcái 21.00 Hírek 21.15 Ördögi karrier 22.55 Ketten 0.00 Ördögi erők 2.30 Nero Wolfe 2.50 B-52-es bom­bázó 4.50 Ismétlések, SAT 1­­7.00 Jó reggelt­ 9.35 Filmek, sorozatok 1110 Eschna­­pur-i tigris 12.45 Ismétlések 14.40 A szenvedély árnyai 15.30 Szomszédok 15.55 Kaliforniai nap alatt 16.55 A négyöklű trió 17 45 5X5 18.20 Menj az egészre 19.30 Hírek 20.00 Klip-klub 20 30 Szerencsekerék 21.15 Népzene 22.10 Gyilkosság a körny­éten 23.00 Ulrich Meyer — Tiltako­zom !­0.00 Tévétükör 0.40 Eroti­kus fogadások 1.15 Mann-O­­Mann 2.10 Ismétlések. RTV, kedd: 7.00 Moldovai Te­levízió 10.00 Iași-i Televízió 11.00 Kolozsvári Televízió 12.00 Tévé­színház 13.30 Rajzfilm 14.00 Hír­adó 14.10 Zeneóra 15.00 Főisko­la előtt 15.30 Tévé­iskola 16.00 Együttélések 17.00 Híradó 17 05 Egészségünkért 17.35 Sziasz­tok! (I) 18.35 Népzene 19.00 Do­kumentumfilm 19.30 Rajzfilm 20.00 Hiradó 20.35 Sport 20 45 Hollywoodi mesék 21.45 A fáj­dalom emlékei 22.15 Közelkép 23.00 Hiradó 23.15 Sziasztok! (II). DUNA TV. 17.00 Hírek­­17.15 A bátor lovacska 18.35 A Biblia földje 19.15 Bartók: Gyermekek­nek 19.20 Mesesarok 20.00 Régi nyár (magyar film) 21.25 Sváb passió (magyar dok­ film) 22.55 Hírek. RTL: 6.15 Ismétlések 7.00 Hí­rek 10.00 A Főnök 11.00 Gazdag és szép 11.30 Forró az ára 12.00 Rizikó 12.30 Családi párbaj 13.00 Magazin 13.39 Springfield 1420 Kalifornia klán 15.10 Hír Kali­fornia 16.00 Gyilkosság a hobby­ja 17.00 Hans Meiser 18 00 Ki itt a főnök? 18.30 E.­?v rém ren­des család 19.00 Elf 99 20 15 Robbanékony 20.45 Jó idők, rossz NP,pflT­ 4G -S OT DAT­ MA­ROSY AL ARN­ÉI IN STUDIO Hétfőn 10—12 óra között: Szerk. műsorvezető: Gáspár Sán­dor. Hírösszefoglaló — Heti mű­sorelőzetes — Nyelvművelő — Sportműsor. 12—13 Zenés butik 16—18 Szerk. műsorvezető Mik­lós Tibor. Hírösszefoglaló -­­Hétfő délutáni jegyzet — Perisz­kóp: Bíró­­ Zoltán a politikai tu­dat fejlődéséről. Sajtó és BMD*5­. önkormányzati modell. Borbély Imre: Nemzetközi kapcsolatok — Történelmi krónika — A fa­lu világa (ism.) — Élő történe­lem: Interjú László Sándor ma­­rosszentgyörgyi nyugdíjassal. Kedden 10—12 óra között Szerk. műsorvezető: Gyarmati Dénes Hírösszefoglaló — Föld­művelők fóruma: Halgazdaság a Mezőségen: interjú P­­árál Ál­latorvos a farmgazdaságban: ri­port Siménfalváról. Lírai gyöngy­­szemek — Sajtó­,a mozgató — il­lő történelem (ism.) — Törté­nelmi krónika (ism . 12—13 Ze­nés butik 16—18 Szerk. műsor­vezető: Vári Marianna. „ Amíg mindenki az árdrágításon töri a fejét, mi, a­­ SPID­L­ÉRT ( Depozitelor utca 30 szám, telefon: 30-336, naponta 7 és 14 óra­­ között, lehetőségeink szerint ! HÚSVÉTI AJÁNDÉKOT­­ ajánlunk kedves vevőinknek:­­ ÁPRILIS 5 és 20 között 1 KILOGRAMMONKÉNT 2 LEJ ÁRKEDVEZMÉNY A­­ SZIGETELŐSZUROKNÁL.­­ HASZNÁLJA KI AZ ALKALMAT! !

Next