Népújság, 1993. június (45. évfolyam, 105-126. szám)

1993-06-01 / 105. szám

MAROS MEGYEI NAPILAP Kiadja az IMPRESS kft ISSN 1220-3475 A lojalitásról Hosszan elidőzhetünk ennél a fogalomnál. Érzékeny, kényes, meg ingoványos terep, de megkerülhetetlen. Nem amiatt, amit erről Iliescu elnök mondott a minap, hanem azért, AHOGYAN mondta. Vagyis, a hangsúlyok és nyomatékok. A hangjában bujkáló szemrehányás, amitől már nem esik oly messze a vád. Múlt heti sajtóértekezletén beszélt a Románia határain kívül élő románok és az anyaország kapcsolatáról. A kötődés természetessége (lám-láml) merült fel, s persze, a demarkációs vonal, a lojalitás igénye. A románoké, az iránt az ország Iránt, ahol élniük adatott, és, kimondatlanul, a miénk, a román államhoz. Ez így, látszólag, rendben is van. S az a „híd szerep“ is kezelhető lesz, amely már Kádár Jánosnak volt szavajárása — időnként ... Csak mellékesen mondom, kis kitérőként: a „hidat“ nem Kádár János és nem Ion Iliescu találta fel, ők csak politikai „időszerűsítők“. Iliescu elnök ki kívánja fogni a szelet azok vitorlájából, akik a határokon túli románok sorsából politikai tőkét próbálnak gyűjteni. De, ha kissé megkésve is, az a helyénvaló felismerés állhat még mögötte, hogy az átrendeződő Európában a kisebbségek léte nem csak kényelmetlen körülményként fogható fel, hanem olyan realitásként, amely tágíthatja, színesítheti a külpolitika mozgásterét. A felismerés azért késett, mert a nemzetállam felfogáshoz szorosan illeszkedő „belügyekbe való be nem avatkozás“ idea kötötte gúzsba a realitásérzéket. Már amikor kellett! Mert láttuk, hogy amikor nem kellett, könnyedén túltették magukat rajta. Például? A legteljesebb természetességgel beszélték meg a német kisebbség (bel) ügyeit Németország hivatalosságaival, egyeztetve, hogy mit kell tenni azok sorsának jobbra fordításáért és a kivándorlás visszafogásáért. Ezzel szemben csak mostanság oldódott a merevség a magyar kisebbséggel kapcsolatban, s végül is elfogadni látszanak például azt, hogy valami módon, az RMDSZ-nek is legyen beleszólása a románmagyar alapszerződésbe .. . Visszatérve most már az eredeti gondolatmenethez, a nemzetiségek híd szerepét nem kellett feltalálni. Inkább felismerni valami mindig is létezőt és kézenfekvőt. Ezt a kézenfekvőt, a kapcsolatok természetességét, csupán a politika tette kérdésessé. A politikai érdekek emeltek időről-időre falat népek, nemzetiségek közé szögesdrótból, és ami szögesdrótnál, betonnál, vagy aknazárnál is erősebb — BIZAL MAKRAI JÁNOS (Folytatás a 3. oldalon) Nagykövetek Marosvásárhelyen Mint már olvasóinknak hírül adtuk, pénteken és szombaton Maros megyébe látogattak a Bukarestben akkreditált diplomáciai testületek képviselői. Ez a látogatás beilleszkedik a szokásossá váló évi kirándulások sorába, amelyek célja, hogy a Bukarestben tartózkodó diplomaták jobban megismerjék az országot. Péntek este érkeztek Szóvátára a vendégek, majd szombaton ismerkedtek megyeközpontunkkal. Délelőtt fél tizenegykor a megye prefektusa, az alprefektus, a megyei tanács elnöke és alelnökei, városunk polgármestere és alpolgármestere, valamint Lázár Ladáriu PUNR-s képviselő fogadta a nagyköveteket a városháza előcsarnokában, ahol Burchárd Árpád alprefektus mutatta be az épületet. Ezután a tanácsteremben Ioan Racolta prefektus beszélt Maros megyéről, amit igen jónéven vettek a vendégek, ugyanis Hargita és Kovászna megyében ilyesmire nem került sor. A „Városházából“ a Művelődési Palotába mentek a vendégek, ahol a Filharmónia vezetője, Csíky Boldizsár köszöntötte őket, s egy minihangversenyre került sor. A Tükörterem is elnyerte tetszésüket. A kultúrpalotából a Teleki tékába vezetett az útjuk. Az Itt hallott érdekes, színvonalas bemutató — Spielmann Mihály angol, Mesaros Ovidia francia nyelven — sokaknak felkeltette az érdeklődését, és kilátásba helyezték, hogy még visszatérnek a Tékába. A déli órákban a Continental vendéglőben ebédeltek, majd délután Segesvár útbaejtésével Brassó felé folytatták körútjukat. (bodolai) Szép világvége, ahol ösvénnyé szűkül az út, s arrajáró már csak gyalogosan jut el a szomszédos Szorokmára vagy Etédre. Erdők tövében, a Cséje patak vadregényes völgyében megbúvó tanyára Szent-Istvánból (Hármasfalu) kanyarog be az út, télen törni kell a havat, nyáron messzire száll a por, nedves időben nyakig lesi sáros, aki arra merészkedik. Az út mentén gázkutak, s amíg a kitermelés tart, ideiglenes villanyoszlopok átrázsálnak, de a településre mégsem ér el az áram. A gázt sem az ottlakóknak adja a tanya határa. A telefon is éppen két évig volt néma, amíg valahogy megjavították. Halódó falvaink című sorozatunkban számoltunk be Cséjéről, akkor még talán reménytelenebbnek látva a jelent és a jövőt. 21 csatában 70 személy éli Itt mindennapjait, a többi házat az „urak“ (ahogy errefelé mondják) vásárolták meg hétvégi pihenőnek. Sándor János tanító pályája három helység, Hármasfalu, Makfalva és Cséje között kanyargott vissza a tanyára, amelyre valamikor megváltó szándékkal érkezett, de rá kellett jönnie, hogy egy ember nem elegendő erre. 1961-ben végezte Székelyudvarhelyen a tanítóképzőt. Amikor kikerült, a felső tagozaton tanított. — Aktívan asztaliteniszeztem is, a gyerekekből nagyszerű csapatot hoztam létre, a legjobbak voltunk a „tartományban“. Másik szenvedélye a madarak iránti szeretet, amelyet biológus nagybátyja közvetítésével még a középiskolából hozott magával, erre nevelve tanítványait is. Szabadidejét akkoriban madártöméssel töltötte, mint madártömő hívták a Vadászegyesülethez. Amikor látta, hogy a vadászok nyakra-főre hozzák a kitömendő madarakat Csíkszeredától Dicsőig, abbahagyta a tömést. Életében egy másik állomás: — 13 évig voltam kultúrigazgató, ettől a funkciótól alig tudtam megszabadulni. Színdarabot akkor annyit láttunk itt, mint sehol a környező községekben. Egyszer kijött egy újságíró, hogy megnézze a kultúrmunkatervet. Azt mondtam, hogy otthon van piszkozatban. A válasza az volt úgyis megnézi. Azt nem nézi meg, mert nincsen sehol — meg kellett mondanom az igazat — mire azt felelte, hogy kidobat. Felajánlottam egy kupa pálinkát, hogy tegye meg. Soha nem voltam hajlandó olyasmit tenni, amitől kitűnő legyen a káderlapom. Hogy miért választottam újra meg újra a tanyát? Eldöntöttem, nem mind futkározom többet. Nem bírom, ha parancsolnak nekem, nyakig voltam már vele. A tanya a szabadságot jelentette volna, ha az ottlakók életébe nem szüremlik be a félelem, hogy felszámolják, 1981-től Ugyanis már nem adtak semmiféle építkezési engedélyt. Mindezek ellenére Sándor János tanító megpróbált a szó szoros értelmében fényt vinni az iskolába. — Valamennyi pénzt kaptunk az akkori néptanácstól. A mozivállalattól került egy kiselejtezett gép, az volt a helyi áramforrástelep. Sok benzin kellett hozzá, végül pedig ellopták a kábelt. A fény az iskolában újra kialudt. Kopott, elhagyatottnak tűnik az épület. A szomszédságában BODOLAI GYÖNGYI (Folytatás az 5. oldalon) FÁBA FARAGOTT MADARAK leváltják a megyei tanfelügyelőség egész vezetését! — Újabb PMI- manőver? — Hivatalosan meg nem erősített, de eléggé megalapozott hírek szerint, mára időzített őrségváltás készül a megyei tanfelügyelőségen. A PUR múlt hét végén Marosvásárhelyen tartott konvencióján, állítólag, a legnagyobb megelégedéssel jelentették be a vezetésváltás tényét. Visszhangként olyan „indokok" kaptak szárnyra, hogy a mostani főtanfelügyelő, Dumitru Matéi „nem elég jó román“ és „lepaktált az RMDSZ-szel“. A leghitelesebbnek tűnő, természetesen belső használatra szóló ,érve így hangzik: „A tanfelügyelőség jelenlegi vezetése nem képviselte megfelelően a román érdekeket Maros megyében“. A nagy nyilvánosságot, persze, majd szalonképesebb magyarázatokkal traktálják, lehetőleg álcázva azt,hogy a kormányzat újabb PUNR- nyomásnak engedett, s az állami hivatalok politikamentesítése üres FDSN-szólam. Az álca azonban átlátszónak bizonyul, ha bebizonyosodik, hogy az aktív PUNR-s Dumitru Vacaru matematikatanár lesz az új főtanfelügyelő. A mostani ügy szembetűnő furcsasága, hogy — úgy tűnik — a döntés a prefektúra és a megyei tanács teljes semmibevételével történt, holott — a helyhatósági törvényből legalábbis így tudjuk — ezeknek a szerveknek van némi közük a tanügyhöz. Ugyancsak megtudtuk, hogy az iskolaigazgatók egy részében erős ellenérzést váltott ki máris a tanfelügyelőségi átszervezés híve. Meglátjuk, mire mennek vele. S arra is kiváncsiak vagyunk, hogy mit lép az RMDSZ az eddigi, bizonyos fokú stabilitást megbontó, nyilvánvalóan politikai jellegű PUNR- akcióra. Az ügy mai, további fejleményeiről, lehetőségeink szerint tájékoztatjuk olvasóinkat. Mifelénk ugyanis a nyilvánosság is meglehetősen sandán működik. MÉG KISEBB A MENEDÉKJOG ESÉLYE A német parlament felsőháza, a Bundesrat, pénteken jóváhagyta a menedékjog megadására vonatkozó törvénytervezetet, véget vetve ezennel a nyitott kapuk politikájának az ügyben — jelenti az AFP és az AP. A Bundesrat 51 tagja — öttel több a szükséges kétharmadnál — szavazott a tervezetre, amit korábban az alsóház már jóváhagyott. Az új törvény értelmében a bevándorlási hatóságok elutasítják a német határt átlépő személyek menedékkérését, azonnal kiutasítva őket. Azon menekültek, akik nem háború dúlta vagy diktátor vezette országból érkeznek, nem kapnak menedéket. A törvény az államelnök általi aláírása után lép érvénybe. A SZTRÁJK FELÚJÍTHATÓ A Román Rádiótelevízió vezetősége és az alkalmazottak közötti kollektív munkakonfliktusra vonatkozó ügyben a Legfelsőbb Törvényszék civil részlege hétfőn elutasította a sztrájk felfüggesztésére irányuló kérést, mivel eme Intézmény alkalmazottai megszüntették a konfliktust. XLV. évfolyam 105. (12 616.) sz., 1993. június 1., kedd 8 oldal, ára: előfizetőknek: 20 lej szabad eladásban: 25 lej Mottó: „Az oroszlán is csak egy macska, csak egy kicsit nagyobbacska!“ Nem kis érdeklődéssel olvastam minap az egyik legrangosabb, hazai gazdasági-pénzügyi szaklapban, hogy bizonyos Simon Dumitru úr, a „California Group Com“ román-amerikai kft vezetője, miután a tavaly ellátogatott Párizsba, ötlete támadt és — gondolom, nem kis mértékben — üzletet remél egy furcsának tűnő vállalkozásból. Látva a Szajna-part elrendezését és kiépítését, amely rendkívül megtetsz(het)ett neki, alapos dokumentálódást végzett, és hazatérve hozzáfogott, hogy a fővárost átszelő Dimbovitán is hasonló átalakítást végezzen Nem fantazmagória! Először is, szerződést kötött a Román Vizek önálló Vállalkozásával öt kerek esztendőre, kibérelte a Dimbovitának a fővárosi Egyesülési tértől a Márakesti-hídig húzódó szakaszát. Ezután, az Árgus RT-től árverezésen megvásárolt két hajót, összesen csaknem ötmillió lejért. Rendbehozásuk, a saccolások szerint, még egy annyiba kerül. A felújítási munkálatok már eléggé előrehaladott állapotban vannak. Sőt, a merész kedvű vállalkozó szerint annyira, hogy néhány nap alatt már be is fejeződnek. A hajóhidak alatt turisztikai ügynökséget, föléjük pedig asztalokat szeretnének elhelyezni, ahol kólát és kávét szolgálnának fel. Alkoholt semmi módon. A két hajón kívül bárkákat, vizibicikliket, vízalatti bemutatókat, sporthorgászatot ajánlanak majd, és más lehetőségeket biztosítanának az érdeklődőknek. ... De persze, a téli hónapokra is gondolt az üzletember. Természetes jégpályát létesítenének a folyón. Sőt, hogy ökológiai szempontból is „tiszta“ legyen a vállalkozás, potom 10000 dollárért egy vízalatti „porszívót“ is vásárolt, amelyet egy búvár kezelne, „kiseperné“ a vizet naponta. Rendelkezésére áll a legújabb japán típusú berendezés. Persze, annak is tudatában van Dumitru úr, hogy gazdaságilag nem nyer(het) sokat az üzleten, ő csak álmait szeretné megvalósulva látni. Azt az álmot, amely gyakorlatilag már mindeddig ötvenmillió fejébe került, és becslése szerint még 30 milliójába, amíg egészen valósággá válik. Ugyanakkor van egy nagy bökkenő. Dumitru úr még mindig nem kapta meg az illetékes fővárosi polgármesteri beleegyezést ehhez az elképzeléshez... Annak ellenére, hogy nem a városrész gazdálkodóinak pénze forog kockán, ők fantazmagóriának tartják. Igaz, a Dimbovita nem éppen Szajna. Laikusként viszont, őszintén szólva, örömmel üdvözölnék egy ilyen megszállottat, megyei szinten is. Aki képes lenne egy ilyen áldozatra is. Mármint a Maros vizének és két partjának kiépítéséhez. Mondjuk, úgy Gernyeszegtől Csapóig.... (szilveszter)