Népújság, 1993. november (45. évfolyam, 215-235. szám)

1993-11-02 / 215. szám

.MAROS MEGYEI NAPILAP Kiadja az IMPRESS kft ISSN 1220-3475 Az hitével öt éven keresztül minden november elsején a kolozs­vári Házsongárd temetőbe mentem Halottak Napján. A gyertyatenger fényárjában fürdő temetőben kiválasztot­­­­tam egy sötétségbe, elhagya­­tottságba süppedt sírkantot, s elhelyeztem rajta egy szál gyertyámat, egy szál hófehér virágomat. Diák voltam, kis­pénzű. Nemigen jutott haza­­, utazásra, s különben is túl közel volt november elseje a tanévkezdéshez. Nem illet ha­­zautazni. Aztán tizenhét éven keresz­tül minden november else­jén a bukaresti református sírkertben a gyérebb gyertya­fényben kerestem egy sötét­ségbe, elhagyatottságba süp­pedt sírhantot. Arra elhelyez­­tem immár néhány szál gyer­tyámat, és pár szál hófehér virágomat, mert akkor már valamicske pénzem is volt. És hazagondoltam. Azokra, akiket szerettem, és akik már nincsenek közöttünk. Haza­jönni nemigen lehetett. Ott volt a család s a munkahely mindennapi robotja. Immár hazaérkeztem. Teg­nap este a katolikus és re­formátus sírkertben sok-sok ismerős bólintott felém ked­­­­vesen. Ilyenkor, egy napra­­ még a haragosak is összebé­­l­yülnek. Halottak Napján el­­­­ső helyre kerülnek az emlé­kek. De szorosan mögöttük ott vagyunk mi, élők, kik e­­zen a napon egymás tekin­tetébe kapaszkodunk. Mi, a­­kiket összehoznak halottaink, hogy különösen ezen a napon érezzük, összetartozunk, mint ahogy halottaink egy helyen pihennek szent sírkertjeink­ben. Az imbolygó gyertyalángok­ról azok jutottak eszembe, a­­kik túl messze vannak, vagy túl szegények ahhoz, hogy Halottak Napjára őseikhez hazajöjjenek. Akik valahol keresnek egy sötétségbe, el­­hagyatottságba süppedt sír­­hantot, elhelyezik rá egy-két szál gyertyájukat, hófehér vi­rágjukat és hazagondolnak. Itt jártak közöttünk gondo­lataik, a diadalmas gyertya­fényben fürdő sírkertjeink­­ben, ahol ismeretlen ember­társaik megkerestek egy-egy sötétségbe, elhagyatottságba süppedt sirhantot, s elhelyez­tek az elvándoroltak helyett is egy­­ szál gyertyát és egy szál hófehér virágot. Az el­távozottak által kevesebben vagyunk, de el nem vesztünk egymás számára, hiszen ők véreink maradtak, s talán ott valahol többet tehetnek ér­tünk, mint mi magunkért. Mi, akik jövőre is itt leszünk, és gondoskodunk arról, hogy minél kevesebb legyen a sö­tétségbe, elhagyatottságba süppedt sírkant. Míg kigyúlnak november elsején az emlékezés imboly­gó lángjai, addig létezünk. Bennünk szunnyad jövőnk. Gyermekeinkben minden no­vember elsején tovább mélyül a hit: e földben nyugvó ha­lottaink köteleznek arra, hogy itt valamit teremtsünk. MÁTHÉ ÉVA Kinek kaparja ki a gesztenyét a tűzből az RMDSZ? T­alán itt az ideje, hogy ren­dezzük kissé a gondolata­inkat. Avagy, még jobban belebonyolódjunk az eddigiekbe. Bemelegítenek mindjárt né­hány, mondjam így, puha kérdés fordulhat meg a fejünkben. Mi­ért fontos nekünk ez az egész Antonescu ügy? Vagy: mi a kü­lönbség az Antonescu utca és az Antonescu szobor között? Mi a különbség számunkra Antonescu marsall és Iuliu Maniu között?! Ez már nem annyira „puha“. Persze, ha megelégszünk vele, kézenfekvő motiváció lehet a szoborállítási eljárás törvényte­lensége. Meg, hogy Antonescu­­nak éppenséggel semmi köze Marosvásárhelyhez. Még csak nem is lovagolt errefelé... Tud­tommal. Keleti ihletésű alkat volt akkor is, ha nyugati impul­zusokra mozgott. Nyomai első­sorban Moldova, Besszarábia, Transzny Isztria helytörténetében lelhetők fel. Ha lehet ezt így mondani. Érdekes, hogy a történelmi személyek jó része bűnök egész uszályétól kísérve vonul az ö­­rökkévalóságba. Antonescu mar­sallnak igen népes a kísérete, mert a szerepét övező minden régebbi vagy újabb keletű kétely dacára, emberiségellenes bűnök elkövetése, de legjobb esetben is eltűrése terheli. Ezzel akár elintézettnek is tekinthetnénk a dolgot, de mégsem érhetjük be ennyivel. A szobor­ügy elágazá­sai indokolják. Ahhoz, hogy a mostani, konf­liktussá lett ügy fejleményeit megértsük figyelnünk kell az aktuálpolitikai vetületekre. Szem­betűnő például, a puskaport a­­ligha szagolt Joan Judea ezredes buzgósága. Amióta helyi PUNR elnök lett —, s miután a koráb­bi derékhad faképnél hagyta a pártot —, szóval, azóta igen .- MAKKAI JÁNOS (Folytatás a 3. oldalon) Reform­ sürgető szakszervezeti akció A Bukaresti Nehézgépgyár­­mintegy 4800 alkalmazottja no­vember 1-jén, hétfőn 12.30 óra­kor megérkezett a kormány szék­háza elé, elégedetlenségét fejez­ve ki amiatt, hogy az igazgató­­tanács és a kormányképviselők, valamint az Ipari Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Ke­reskedelmi Bank, az Állami Tu­lajdon Alapja lassan alkalmazza az ellenőrző bizottság által meg­állapított programot, amely elő­irányozza a vállalat tőkésítését és a termelés fellendítését. Bogdan Hossu, az Alfa Szak­­szervezeti Kartell vezetője ki­jelentette: ez az első a kormány gazdaságpolitikájának módosítá­sáért kezdeményezendő szakszer­vezeti akciósorozatból. A Nehézgépgyár problémája egyike az általunk felvetetteknek, amelyet a kormány nem óhajt megoldani — vélekedett. — Re­méljük, hogy a munkakonfliktus kirobbantásával, a kormányt ál­láspontjának megváltoztatására bírjuk. A Szabad Európa Rádió ma­gyar adásától el kell búcsúz­nunk. „A magyar műsor kami­­kázehalállal halt, önmaga is be­­lepusztult a győzelembe, amit aratott“ — olvasom Miklós Gá­bortól (Népszabadság, okt. 20). Nem tudom, mit tegyek, hogy sírjon-e az egyik szemem, vagy mind a kettő. Hiszen a SZER-t úgy megszoktuk, mint a min­dennapi levegőt. (Abból legalább maradt annyi, mint hullámok­ból az éterben.) Az ÉRA kemény korszakában már féltünk han­gosan rádiózni, még akkor is, ha megbízhatónak tudtuk a szomszédot, hátha valamivel már be van fogva s kénytelen beadni, feladni bennünket is... Nyiladozó értelemmel fogtam fel: ez a recsegő hang a rövid­hullámon valami más. Nekünk, romániai magyaroknak sok-sok más volt, ezek sajnos, nem al­ternatívák valának, csak elér­hetetlen s épp ezért csak mese­ként hihető (hát elhihető-e a mese?) dolgok, arról a merőben más, de nem másvilágról. Szá­momra például rettenetesen tá­volinak tűnt Nyugat-Németor­­szág; azt hittem, van egy Kelet- Németország, valahol a Szovjet­unióban, aztán ez a másik, túl az Óperencián. Aztán az, hogy mást mondott a Kossuth Rádió, mint a mi he­lyi és központi rádióink. Ez volt az első szembesülés a kettős (?) valósággal. Aztán az, hogy me­gint mást mondott a Szabad Európa, mint a Kossuth vagy a Petőfi. Kié az igaz, nem csak a valóság? KINEK LEHET HIN­NI?! Nem is ez. Hinni többé-kevés­­bé szinte mindenkinek hittünk, míg rá nem döbbentünk: úgy csaptak be, mintha fogyatékosak volnánk. (Ha egyszer annak ne­veltek. ..) Attól kezdve, én ma­gam legalábbis, éltem a gyanú­perrel: hadd lám, mit mond a másik, akkor talán elhiszem fe­lét, a kisebbik felét amannak­­, nem mondok ellent senkinek, nem hiszek semmit senkinek! Ez addig, amíg egyértelművé nem vált: a diktatúra nem csak spéci bennünket, romániai ma­gyarokat akar kilőni, egész népe ellen van s végtére önnön ma­gát löveti főbe. Attól kezdve színészkedésünk valamivel élve­zetesebb volt, némileg tűrhetőbb is, érdekes módon, mihelyest rá­jöttünk, mire megy ki a játék, valamiféle hülye erőre kaptunk, s bevetettük a cselek egész so­rozatát, a londoni hat-háromtól a fenyőkúti medvelésig — ne­künk attól kezdve trombitálhat­tak ’Iste’, de hiába trombitáltak, a hangjuk befagyott, mint Mün­­chausen postakürtjébe a hírhor­­dozó. Kedvenc műsorai mindenkinek voltak. Nekem a Forgószínpad fog nagyon-nagyon hiányozni. A nagyon pontos politikai műso­rok meg a kitűnő híradás mel­lett, persze. De ne hallgassam el az irodalmi műsorokat. Hiszen az emigráció magyar íróit a Szabad Európa jóvoltából ismer­hettük meg, onnan tudhattuk: öt ága van az illyési sípnak (most eggyel több, hálistennek) — és minden ága szépen szól! Szóval, siratlak, siratlak, bár­sony kiscsikó. Nem voltál szent, nem voltál hibátlan, mégis fáj, hogy most egyszerre magunkra hagysz ben­nünket. Mert most mit is hall­gathatunk? Álmatlan éjszakáim ma is bőven vagynak. És kéthe­tenként csaknem hajnalig nyom­­daszolgálatos lévén, végigpász­tázhatom a rádióhullámok tágas űrmezejét. Mihozzánk, Marosvá­sárhelyre (s körzetébe) a Petőfi műsora nem jut el. Nagyon jó készülék vagy antenna kell hoz­zá, hogy tisztán fogható legyen. A Kossuth Rádióból lassan el­tűnnek azok a műsorok, amelyek bennünket, erdélyi magyarokat külön is érdekeltek... Mi az, a­­mi külön nekünk is , való­ba a Vendég a háznál, a Határok nél­kül, a Vasárnapi Újság, aztán a különböző szemlék, kulturális­­irodalmi műsorok, én még ki­emelném (magam hasznára va­lóan?) a Gondolat-Jel-t (nálu­k vasárnap délben), no nem a Harminc perc alatt a Föld !;ö­­rül­t (ha jól emlékszem a címé­re). Elkeserítenek viszont, s el is idegenítenek csakúgy, min‘ a túlhani berkekben, a politikai tusakodások, a közelgő váláslá­­sok „távlatában“ máris működő belháborús gépezetek, katan’ú­­tok, faltörő okosok mesterkedé­sei s vetőgyakorlatai. Ugyanak­kor számos kedve­ é’ műsorom átutaltatott más adóra. Ezeket nem hallgathatom. Azt mondják egyébként, hogy a SZER a magyar médiaháború áldozata. Nem jutott magyarul- BIÖLONI DOMOKOS (Folytatás az 5. oldalon) SZERVUSZ, SZABAD EURÓPA! XLV. évfolyam 215. (12 726.) sz., 1993. november 2., kedd 8 oldal, ára: szabad eladásban: 45 lej ; előfizetőknek: 40 lej !I ! Az Elactromure?-Van Verssnivizsga útján fog e­rni, hogy ki lesz az i­zgató Mint már jeleztük, a válság­­helyzetbe került Electromure ® vállalatban pénteken összeült az Állami Megbízottak és Megha­talmazottak Tanácsa, valamint az adminisztratív vezetőség. A vita során fontos döntések szü­lettek. A tanács lényegében el­fogadta a napokkal ezelőtt a gyárudvaron tüntető tömeg ké­rését Ion Olteanu vezérigazgató leváltásával kapcsolatban. U­­gyanakkor a napokban érvénybe lépő menedzsment törvény fel­tételeinek megfelelően körül­belül egy hónapon belül ver­senyvizsgát szerveznek a vezér­­igazgatói állás betöltésére. Az addig hátralevő időszakra a tanács Györbíró Sándor al­igazgatót bízta meg a vállalat vezetésével. A mérnök úr azzal a feltétellel vállalta el a felada­tot, hogy a tanács egy hónapon belül, az új igazgató beiktatása után az eddigi tisztségéből is felmenti őt. Az Állami Megbízottak és Meghatalmazottak Tanácsa elv­ben arról is döntött, hogy a vál­lalat három önálló társaságra bomlik fel, de addig is — kö­rülbelül három hónapon keresz­tül — a három gyár több önálló­ságot élvez majd, mint eddig. Ha három hónapon belül bein­dul az önállósodási folyamat, az körülbelül hat hónapot fog i­­génybe venni. A tanács foglalkozott a lét­számcsökkentéssel. A tanács sze­rint igen komolyan, felelősség­­teljesen felül kell vizsgálni a reklamáló személyek szociális helyzetét, az elbocsátás megala­pozottságát, mert sok esetben jo­gosak a panaszok. A tanács kér­te az ideiglenes vezetőséget, dol­gozzon ki ésszerű, mindenki ál­tal elfogadható kritériumrend­szert, mely szerint igazságosan lehet dönteni az ilyen kétyes kérdésekben. Ésszerű érvnek látszik az, hogy elbocsátáskor el­sősorban a faluról bejáró, szak­képzetlen dolgozókat, majd azo­kat kell feltenni a listára, akik­nek más kereseti forrásuk is mint az El ectromures. Feltétle­­nül el kell kerülni azt, be­v­­él elején a többgyermekes csa­ládok kenyérkereső nélkül ma­radjanak. A kocka tehát el van vet-ve. Kérdés, hogy ki vagy kik lesz­nek azok a menedzserek, akik felvállalják a milliárdos éré­kek kezelését? Kiknek van ?­­­kénzelése a válságból való ki­lábalás módszereivel kanes-M- ban.. (m­á­b­é) A bankellenőrzés nem o­d meg semmit Valentin Gabrielescu KD­NPP- szenátor szerint megengedhetet­len, hogy a hatalom megpróbál­ja ellenőrzése alá vonni a Nem­zeti Bankot. A Nemzeti Bank kormányzójának „lefejezésével“ nem állítható helyre a nemzet­gazdaság. A képviselőház által megsza­vazott, de a szenátus által jóvá nem hagyott árenda-törvénnyel kapcsolatos módosításokra utal­va, Valentin Gabrielescu remé­nyét fejezte ki, hogy az Egyez­tető Bizottság megoldja majd a nézeteltéréseket. Az 1989. decemberi események kivizsgálásával foglalkozó bizott­ság munkáját illetően, tájékoz­tatott arról, hogy a múlt héten meghallgatták Silviu Curticeanut és Virgil Magureanut.

Next