Népújság, 1994. május (46. évfolyam, 85-105. szám)

1994-05-25 / 101. szám

« OLDAL — TJfiprUSAO 1994. május 21. Alkotásainkra, értékieleikre emlékezve Internátus (2.) Délután 5 órakor kezdődött megint a silencium. A szolgálatos felügyelőtanár és apparitor megint ellenőrzést végeztek, számbavették a létszámot. Az engedély nélküli hiányzókat felírták és a csütörtöki ebéd utáni kihallgatásra küldték, melyet mindig a bentlakás főfelügyelő tanár tartott az apparitor jelenlétében, és sokszor bizony elég viharos légkörben is. Este 7 óráig tartott a silencium. Utána 1/2 8-ig a vacsora ideje. A le és felvonulás a szokott sorrendben történt. Itt megjegyzem, étkezés előtt is, után is, az asztalfőnökök sorrendben imát mondtak. Vacsora után 8 óráig szabad idő volt, majd 8—9 óráig megint silencium. Silenciumok idején a felügyelő tanárok gyakran benéztek a tanulótermekbe, hogy lássák az ott folyó munkát. Különben a teremfelelős diákok is komolyan vették megbízásukat és tiltották a zajt, a lármát. Este 9—10 óráig volt a tisztálkodás ideje, a privátórát vevő tanulók kikérdezése. Tíz órakor takaródót jelzett a csengő. A felügyelő tanár és apparitor végigjárták a hálószobákat, megtartották az estéli lustrát. s Néha úgy 11—12 óra között a főfelügyelő tanár (Piti bácsi) is végigjárta a hálószobákat, hogy az esetleges „kilógókat" felfedezhesse. A reggeli, délutáni és esti silenciumot megelőző időben a bentlakás folyosóin szolgálatos diákok (I—IV. gimn.) cursorok tartották fenn a tisztaságot, rendet. Nem volt olyan bútorzat-rongálás, ablaktörés, vagy fal-, vakolatleverés, amelynek ne került volna meg a tettese. A javítás költsége mellett még büntetésben is részesült a rongáló. Vasárnap a felkelés reggel 7 órakor volt és a reggeli lustrát gyakran Piti bácsi (Vajda tanár úr) tartotta, ezt fej, fül, fog, köröm, cipő és szekrényvizsgálattal kötötte egybe. Akinek haja rendetlen, csapzott vagy túlnövesztett volt, számíthatott a fültincs fájdalmas megcibálására, a piszkosfülű foghatta lustra után a jól megcsavart, ráncigált füleit, a mosatlan fogúak nézhették vörösre nyomkodott orrukat, az ápolatlan körműek a nádpálca körmösei után dörzsölhették ujjaikat, míg a piszkos cipó és rendetlen szekrény birtokosa táncolhatott a lábszáraira mért nádpálca suhogására. A hálószobafelelős, primárius kötelessége volt a felügyelete alatt lakó kisebb diák tanulmányi előmenetelének ellenőrzése, míg a primárius előmenetelét a felügyelő tanár kísérte figyelemmel. Különös jelenség, talán régi hagyomány, szokás volt az, hogy az idő tavaszra fordultával, úgy április végétől egészen a nyári vakáció kezdetéig a bentlakó tanulónak kb. egyharmada, szép idő esetén, már reggel 5, 1/2 6 órakor felkelt és kiment tanulni a teraszra, udvarra, sőt a terasz tetejére is, anélkül, hogy valaki is erre szorgalmazta volna őket. Jó volt látni, nézni, amint egyesével, kettesével sétálva az udvaron, kezükben könyvvel, füzettel ismételték vagy tanulták a leckét. Hagyomány, öntudat, kötelességtudat, mindenképpen többet tudni akarás rejtőzött e bentlakási szokás mögött? Nem tudom, de hogy a diáknak, iskolának, társadalomnak haszna származott belőle, azt merem állítani. Az utóbbi időben egyre több kritika hangzik el a tanulmányi előmenetelt, felkészültséget illetően, de sem tanerőnek, sem diáknak nem ajánl senki eredményre vezető módszert. Pedig létezik, csak keresni kell. Dr. ÁGOSTON ALBERT Olvasónapló Győrött megtartották az Erdélyi Magyar Egyesületek tanácskozását (tizennégy tagszervezet tartozik ide), ezúttal az erdélyi orvosok és gyógyszerészek, tehát a Romániából odapátriáltak első országos találkozóját. Hihetetlen, de igaz: az ezerötszáz meghívott közül nyolcszázan meg is jelentek. „Óriási siker. Ennyien vagyának itt.“ (Sylvester Lajos, Háromszék.) A németek sem dobják el magukat a boldogságtól. Botho Strauss, 48 éves drámaíró esszéjében olvasom: „A tájékozottság a mi időnk bornírtsága. Az örökös felzárkózásban levő highbrow intelligencia többé már nem tesz különbséget pórnép és vezetők között. Amit egykor eltompult tömegnek neveztünk, az mára a felvilágosultan eltompult tömeggé vált. (Színház, 1993. május. Ford. Szántó Judit.) A Királyhágómellékiek elhatározták, hogy ezentúl a református templomokban is harangoztatni fognak délre, olvasom a Partiumi Közlönyben. Hát ez nagyon szép volna, a nándorfehérvári győzelem emlékére (1456. július 14., Hunyadi János) protestáns templomok harangjait is hallani. Egy lesz a gond, illetve kettő: átveszik-e a gyakorlatot az erdélyi református egyházkerületben is? és ha igen, hát akkor mennyi jár a déli harangozásért a harangozónak? Nem vicc, hiszen vannak olyan falvaink, amelyek népe annyira elöregedett, hogy még azt a fivéka plusz törökbúzát sem bizonyos, hogy elő tudná teremteni. Buda) Katalin Aradon látta, mi csaknem mindenütt e szép hazában: életünk tükre is ez: „olyan panelházak, amelyeket még nem fejeztek be, viszont már omladoznak. Az összecsúszott idő: a múlt jövőnek épült jelenidejű roncsai. (Magyar Napló, 1994. május 13. Kiemelés tőlem, B. D.) Ugyanabban a számban Spiró György (a Csirkefej szerzőjeként tartjuk számon) íróságáról vall. Rokonszenves a magabiztossága. „Engem nem érdekel, hogy Dosztojevszkij már megírt valamit. Én akkor is megírom. Azt gondolom, hogy jobb lesz. Legföljebb nem lesz jobb.“ Ez az. Ki-ki elvan a maga mániájával. A most színigazgató Spiró egyébként fiatal, huszonéves írókat akar összehozni huszonéves rendezőkkel, csinálják meg a maguk színházát. Panaszkodik a haverom: éppen egy éve nem járt színházban. Az ok? Na, nem a drágaság, sem a műsor, tulajdonképpen nem is azért jár vagy járt színházba, hanem hogy lássák: ott van. Aki számít, az elmegy oda, ugye. Na, de beállt valami kis krach, nagykabátja túl ócska, szégyell. Átmeneti öltönye nincs, és most aztán végre, idény végére csaknem sikerült vásárolnia egy esernyőt. Most már B. D. (Felírtok és a 3. oldalon) Szomorú dolog, ha a közvéleményhez kell fordulni olyan ügyben, melynek intézése a dolgok normális menetéhez tartozna. Elvégre nem szükséges naponta kérvényeket beadni ahhoz, hogy levegőt vehessünk (egyelőre). Most mégis erre kényszerülök, mert egy tarthatatlan helyzet szenvedő alanyaként nincs más választásom. A főtéri (Rózsák tere 14 szám alatti) lakosnak olyan panaszai vannak, melyek középkori vagy ázsiai viszonyokra utalnak. Bár az épület földszintjén közkedvelt étkező-vendéglő található (Restaurantul Trandafirilor, SA Columna), melyben többek közt kispénzű diákjaink is gyakran ebédelnek; bár az épület első emeletén a falusiak nyugdíjosztálya működik, melyet naponta sokszor több százan is felkeresnek; bár a vendéglő konyhája a keskeny, szűk udvarra nyílik — mégis, a szemételszállítást végző vállalat (mely egyébként igen pontosan és szorgalmasan közli díjainak gyakori és tetemes emelését), hetek-hónapok óta hagyja nőni az udvaron a bűzös szeméthegyet, néhány méterre a vendéglői konyha ajtajától, s amelyen átgázolva kell lassan a hivatalba jutni (még szerencse, hogy a vendéglő a Columnához tartozik, mert gondolom, a közegészségügyiek, mondjuk, a Tepsi-Bárt már rég bezárták volna hasonló, egészségre veszélyes helyzetben. Mindez történik annak dacára, hogy mind a vendéglő, mind a nyugdíjhivatal illetékesei többször is közbenjártak, annak dacára, hogy a környező udvarokról elszállítják a szemetet (példásan tiszta a 12. szám alatti udvar, jó volna tudni, ki a ludas ebben), tehát nem a főtér általános elhanyagoltságáról van szó. Történik ez olyan körülmények közt, hogy a főtéri házak felújítása-rendbetétele 1989—1990 óta pont ennél a közel 100 éves, S.O.S. szecessziós festményekkel díszített kapualjjal rendelkező régi épületnél maradt abba, málloti vakolatú falai szégyenfoltként ékeskednek a főtér közepén lévő forgalmas átjáró udvarban (ahol szép privát vállalkozást tartalmazó épület nőtt ki titokzatos gyorsasággal); olyan körülmények közt, amikor az épületben alig működik a vízvezeték, melynek sem felújításával, sem karbantartásával nem törődnek az illetékesek, bár a vendéglő és a hivatal mellett négy lakója is van a háznak, akiknek nyomorúságait már nem is illő említeni, hiszen olyan kevés becsülete van manapság a szerencsétlen, kiszolgáltatott egyénnek, hogy tulajdonképpen nem is kell vele törődni. Hogy mégis törődöm, azért van, mert magam is e balsorsúak közül való vagyok, egészségemre káros körülmények közt jutok be a lakásomba, ahova alig jön fel a víz, ahol a tetőeresz leszakadással fenyeget, de amelynek minden nem működő szolgáltatásáért tisztességesen fizetek, miközben végzem én is nem könnyű munkámat közösségemért — intézményemért — fennmaradásunkért — önmagamért. S nem kérek semmi különlegeset, csak annyit, hogy az, akire a fenti dolgok tartoznak, ugyanolyan hozzáállással végezze el a munkáját, mint minden átlagosan tisztességes ember. Nincs időm naponta kilincselni közüzemeknél, Városházán, sajtónál, rádiónál, tvnél, hogy a magam igazát keressem. Szeretném a dolgomat végezni — kérem, más is tegye ezt. Persze, szakmailag tisztességesen. Mert egyszer javítottak a tetőn, rögtön a festés után, az első esőnél beáztunk három helyen. Csatornát javítottak, több helyen lyukas. A vízvezeték-szerelők legutóbbi ténykedését követően nem jön fel a víz a második emeletre (előzőleg egy másik felvezető csövet is tönkretettek). Szóval nem akárhogyan ! KOVÁCS LEVENTE, a Színművészeti Akadémia dékánja, Rózsák tere 11. szám alatti lakos A REPLIKA JOGÁN MEG ÍVEM KÉSŐ A Népújság május 17-i számában Makkai János későesti tűnődéseinek célpontja ez alkalommal a honatyák voltak. „Nagylelkűség“ című írásának első részében a honatyák kiváltságairól, anyagi gyarapodásáról értekezik. Erre nem válaszolok, egyszerűen azon oknál fogva, hogy „akinek nem inge, ne vegye magára“. Csupán egy megjegyzésem lenne: nem helyénvaló az általánosítás! Az említett írás második részét, mivel hogy megszellőztette az RMDSZ-t és a nevemet, nem hagyhatom válasz nélkül. Politikailag rövidlátó, gazdaságilag megalapozatlan, populista kezdeményezésnek tartja a cikkíró a korkedvezményes nyugdíjaztatást, összefüggésbe hozza ezt a kezdeményezést a „gyengére sikerült“ húsvéti királylátogatási kampánnyal. Lehet, hogy „politikai dilettantizmus" részemről, de nem értem, hogy a kettő között mi az összefüggés. Ugyanis a munkanélküliek korkedvezményes nyugdíjaztatását a kormány kezdeményezte egy évvel ezelőtt. Emlékszünk-e még a kormányfő televíziós beszédében elhangzott ígéretre? Az ellenzék mindössze kérte, sürgette, követelte a kormányfői ígéret betartását. Az ellenzékből viszont nem mindenki királypárti! Az igaz viszont, hogy a PUNR- nek volt egy törvénytervezete, egy általános jellegű korkedvezményes nyugdíjaztatásra vonatkozó elképzelése, de azt rajta kívül mindenki túlzásnak tekintette. A kormánypárt és az ellenzék csupán a munkanélküliek korkedvezményes nyugdíjaztatását óhajtotta. A törvény csak azon bukott el, hogy nem sikerült közös nevezőre jutni annak alkalmazási idejére vonatkozóan. Az, hogy a munkanélküliek korkedvezményes nyugdíjaztatása mennyire populista, milyen mértékben vall politikai rövidlátásra, ez nézőpont kérdése. Az idősebb korosztályhoz tartozó munkanélküliek szociális védelme — a munkába való újrabeilleszkedésük csekély lehetősége miatt — szinte kivétel nélkül minden európai ország szociálpolitikájában jelentős helyet foglal el. Helyszűke miatt, csak két ország példáját hozom fel. Mint ahogy ez már szokássá vált, egyet Nyugatról, egyet Keletről. Olaszországban, ahol a nyugdíjkorhatár férfiak esetében 60 év, nők esetében 55 év, a nehéz gazdasági helyzetben levő vállalatok alkalmazottai előnyugdíjaztatásra jogosultak 5 évvel a szokásos nyugdíjkorhatár előtt. Magyarországon a munkanélküliek elláására vonatkozó 1991. évi 4-es számú törvény előírja, hogy az előnyugdíj megállapítását kérheti az a munkanélküli, aki a következő feltételeket teljesíti: — az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez legfeljebb 3 éve hiányzik; — legalább 6 hónapja munkanélküli járadékban részesül; — az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik; — részére megfelelő munkahely biztosítására, a képzés lehetőségét is beleszámítva, nincs lehetőség. Megjegyzem, hogy mindkét ország esetében állandó jellegű intézkedésről van szó. Tehát, ez a „szociálisan tüneti kezelés“ nem román sajátosság. Azzal viszont egyetértek, hogy megfelelő társadalombiztosítást csak gazdaságélénkítő megoldásokkal lehet ténylegesen megoldani. Remélem, a cikkíró nem írja az ellenzék számlájára a gazdaságélénkítő megoldások, reformok elodázását, a bűnös késlekedést az országos költségvetés kérdésében. De nem tudok egyetérteni azzal, hogy a szociális védelemre fordítható források erősen korlátozottak, ugyanis a társadalombiztosítási költségvetés több százmilliárdos többletét a kormány az országos költségvetés hézagainak betömésére használja (veszteséges vállalatok életbentartására, indokolatlanul nagyszámú külképviselet fenntartására, Crans Montana rendezvényre stb.)" S különben sem lenne kötelező az előnyugdíjaztatás, csak az élne ezzel a lehetőséggel, aki úgy érzi, hogy nincs más megoldás számára. Nem kényszerítjük teljes tétlenségre az érintett korosztályt, csupán lehetőséget próbálunk nyújtani a túlélésre. Mert a gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő intézkedések ellenére sem valószínű, hogy ez a korosztály foglalná el az új munkahelyeket. Ezek után döntse el az olvasó, hogy gesztusunk „nagylelkű" vagy reális igényeket kielégítő. Igaz, hogy amikor Vida Gyulával, a képviselőházi csoportunk vezetőjével kidolgoztuk és benyújtottuk az RMDSZ új törvénytervezetét, nem kértük ki választóink véleményét. Lehet, hogy hiba volt. De mentségünkre legyen, hogy időszűkében voltunk, mindössze személyes tapasztalainkra alapoztunk, amelyek azt bizonyították, hogy igenis lépnünk kell. Makkai János véleménye, valószínűleg, nem egyedüli, azt is figyelembe kell venni. Ha az olvasók, a választók politikai rövidlátásnak, populizmnak, nagylelkűségnek tekintik „gesztusunkat“, akkor mi visszavonhatjuk a törvénytervezetet. Elég nem késő, mivel a Parlament az idei országos költségvetéssel van még elfoglalva. Sőt, ennél többet is tehetünk, nem szavazzuk meg a kormánypárt, illetve a TONR által benyújtott hasonló témájú törvénytervezeteket sem. KEREKES KÁROLY, Parlament) képviselő CARITAS UTOLSÓ FELVONÁS Miután Ioan Stoica bejelentette a pilótajáték felfüggesztését, a kolozsvári gazdasági-pénzügyi rendőrség megkezdte a cég ügyleteinek felülvizsgálását. Ezt a műveletet a pénzügyminisztérium egy kiküldött csoportja vezeti. Kivizsgálják, hogy a cég miként kezelte a hozzá befolyt összegeket, és ezekből mennyi vándorolt át ban, Stoica tulajdonába. Természetesen keresik az esetleges adócsalásokat és egyes személyek törvénytelen vagyonszerzését azáltal, hogy soron kívül fiasztatták pénzüket a CARITAS-nál. A kolozsváriak azt is elvárják a kivizsgáló bizottságtól, hogy kiderítse azon összegek sorsát, melyeket a cég adományként juttatott a kolozsvári polgármesteri hivatalnak.