Népújság, 1996. november (48. évfolyam, 216-237. szám)

1996-11-01 / 216. szám

Magyar nemzeti pavilon a bukaresti mezőgazdasági kiállításon Németország és Olaszország mellett Magyarország is nemzeti pavilonnal van jelen a most megnyílt bukaresti mező­­gazdasági és élelmiszeripari kiállításon. A román piacon — mint azt Vaszkó L­ászló, a magyar pavilonban bemutat­kozó 22 céget szervező debreceni V­­Trade Bt. ügyvezetője az M­TI tudósí­tójának elmondta : egyre nagyobb számban jelennek meg a tőkeerős nyu­gati mezőgazdasági termék- és eszköz­­forgalmazók, amelyek komoly kihívást jelentenek a magyar termékeknek. A szakember szerint a Romániába irányuló magyar mezőgazdasági ex­port az idén jelentős mértékben visszaesett, ezért is reményt keltő, hogy az Ind Agra elnevezésű bukaresti kiállításon 22 vállalkozás és szervezet mutatkozik be a magyar pavilonban. Egyebek mellett megtekinthetők a ki­állításon a nádudvari Nagisz Kft. hús­készítményei, a Hajdú Bét Rt. fagyasz­tott és feldolgozott baromfiárui, az Agro Marketing ’95 Kft. fagyasztott zöldségei, és az­ Agri-Com­ Kft. kuko­ricamalmi gyártmányai. A mezőgazdasági ágazatot mások mellett a Coop-No-Rin Kft. takarmány­kiegészítői és állatgyógyászati eszközei, az Agrokomplex Cantral Soya Rt., és az Alltech Hungary Kft. takarmánykiegé­( Folytatás a 5. oldalon) Arra születtünk... Látványos kampányzáró a Kultúrpalotában Szerda délután a kövesdombi Itarica moziban került sor az RMDSZ Maros megyei szervezete választási kampányá­nak zárórendezvényére, amelyet meg­tisztelt jelenlétével Markó V­éla szövet­ségi elnök és Frunda György, az­ RMDSZ államelnök-jelöltje, s jelen vol­tak és felszólaltak a szervezet Maros me­gyei képviselőjelöltjei. Részt vett Fodor Imre polgármester is. A kampánygyű­lést művészi műsor követte. • Este nyolc órától, a választási kam­pány indításának színhelyén, a Kultúr­palotában telt ház mellett került sor az országos választási kampány záró­akkordjára. Ez­ ugyanolyan hangula­tosra sikerült, mint annak idején a nyi­tány. Jelen voltak az ország különböző (benedek—mózes) (Folytatás a oldalon) Maros megyei napilap XLVIII. évfolyam 216. (13 491.) sz., 1996. november 1., péntek A közügyekben részt venni nem csupán kötelesség! Immár, hogy vége szakadt a válasz­tási "kampánynak", az összegezés nap­jait éljük. Nem dicsőíthetünk, nem is szidhatunk senkit azok közül, akik a választópolgárok bizalmát óhajtják el­nyerni. Nem nyilatkozunk senkinek a választási programjáról, javaslatáról. Kivitathatatlant tényeket kell, és tu­dunk leszögezni. Lássuk ezeket. 1. Az­ országgyűlési választásokon a választópolgárok — személyi adottsága­ikra való tekintet nélkül — egyetlen puszta számot fejeznek ki, jelentenek. Amint azt Ion C­reanga olyan találóan — szemléletesen, de mégsem minden irónia nélkül — fejezte ki: "de la vládicá pána la opinca — vagyis: a püspöktől a bocskorig, valójában a bocskorosig’, mindenkit egyetlen szavazat illet meg. Creangá józan txkiskorosa hamar meg­állapította, hogy a biztató kijelentés el­lenére a teher csak a bocskoros vállára nehezedett. S ebben a hazai közélet azó­ta sem mutatott fel, legkivált a legutóbbi időben, valamelyes javulást. Ott tartunk — mert a demos, a nép uralmának szempontjait igyekszünk kö­vetni —, hogy a versenyben "egy hon­polgár — egy szavazat" szabályát alkal­mazzák, gyakoroljuk. Azzal a fenntar­tással, hogy aki a közügyekben számot tart a meghallgattatásra, annak ezt a szándékát a szavazással ki is kell fejeznie. Ne tegyen szemrehányást, aki a meghallgattatás jogáról távolmaradá­sával lemond. 2. Akár az országgyűlési, akár pedig a helyhatósági választásokról legyen is szó, a szavazati jog gyakorlása nem csupán felkínált lehetőség, hanem honpolgári kötelesség is. Ne menjünk messzebb, amikor Ma­rosvásárhely polgársága várfalakat emelt saját védelmére, a céhek adták össze a bástyák építésének az árát. S ezért volt bástyája Vásárhelyt a szabn­knak, csiz­madiáknak, mészárosoknak. Fellelhető azoknak a városi polgároknak a névsora, akik az egykori köztéri szobrok előállí­tására adakoztak. S érdemes volna fel­kutatni, miként is működött 200 éven át a marosvásárhelyi Temetkezési Nagy Ügylet, mielőtt a parancsuralom azt is, sok más hasonló intézménnyel együtt, az uniformizálás szándékával megszüntette. A közügyekben való részvétel nem csupán kötelesség: legalább annyira tisz­tesség is volt, s erre senkit sem kellett figyelmeztetni. Úgy vélem, nem túlzok, amikor azt állítom, hogy a közügyekben való részvételre, ez alkalommal a szava­zati jog gyakorlásával, városépítő és vá­roslakó eleink példás hagyományát kö­vethetjük. Ilát, kövessük is! 3. Szeretünk gyakran hivatkozni arra, hogy 1571. január 6-án itt mondták ki a lelkiismereti szabadság törvényét. E hé­­lyesebb oiy Marosvásárhelyen erősítették meg, hisz az 1568. évi tordai országgyűlés a vallás szabad gyakorlását már három évvel korábban törvénybe iktatta. Imreh Ernő (Folytatás a oldalon) 16 oldal, ára előfizetőknek 300, szabad eladásban 500 lej 0m/év exwnA Töröttük világítunk ki ",szárnyas" őszi időben, az emlék Mes kezes napján, amely arra késztet, hogy egy estére leg­alább visszanézzünk a múltba. Felidézzük — ha netalán a mindennapok zűrzavarában elfelejtettük volna — , hogy honnan jöttünk, kinek tartozunk sorsunkért, életünkért, ho­gyan sáfárkodtunk a ránk bízott örökséggel, azt, amit elő­deinktől tanultunk, miként adtuk, adjuk tovább. Ez a nap a mindenkori hazatérés ünnepe. Legyünk bárhol a világban, amikor novemberre őszül az idő, ha a valóságban immár lehetetlen is, gondolatban feldíszít­jük azt a sírt, ahol szüleink, nagyszüleink, legközelebbi hozzátartozóink nyugszanak. Mert ónök vagyunk sze­retteink nélkül, de van-e árvább azoknál, akiknek ha­lottak napján nincs ahol emlékezniük? És van-e elha­­gyatottabb­ hely a földbe süppedt síroknál, olyan teme­tőknél, amelyeket világítá­skor is sötétség borít ? Az ember mindent széppé tehet, ha akar. A fájdalmas, néha elviselhetetlenül kegyetlen, máskor elképzelhetetlenül rát elmúlást is. Az ősz virágainak kesernyés illataiban világítunk. Meg­­fényesednek a temetők, s érezzük, ahogy fölöttünk kicsit megáll, elméjén, s úgy száll tovább az idén, múlik az év, hűvösödik az ősz, s reggelre kialusznak az emlékezés ap­ró lángjai. Ők azonban, akikért meggyújtottuk — ha el­felejteni, tagadni akarnánk is —, tovább élnek bennünk. Mozdulatainkban, gondolatainkban és érzéseinkben visszük teleken, tavaszokon át, amíg valaki a mi vád­junkról is leveszi a terhet. Az ember mindent széppé tehet, ha akar. A minden­napokat is azzá tehetné, ahogy kései kegyeletként viráig­­ba, fénybe öltözteti a temetőiket. Keddtől 16 oldalon — sportmelléklettel A pénteki, immár megszokott és közkedvelt mellékleteinket tartalmazó 16 oldalas lapszámunk után még egy nap, minden kedden — előfizetőknek vál­tozatlan áron — gazdagabb tartalmú Népújságot vehet kezébe az olvasó. A nagyobb terjedelem teszi lehetővé, hogy a fontos információhordozó reklámok és hirdetések mellett új rovatokkal tegyük színesebbé lapunkat. Megszűnik a keddi "örök" helyszűke, s ez azzal is jár, hogy az eddig olykor "elhanyagolt" sportkedvelők örömére tehessünk: útjára indítjuk a Népújság — valójában a megye sajtópiacának egyetlen — ,sportmellékletét, a SPORT +4-et. Ma, november elsején Vonalnyeremény — színes tv Bingonyeremény — egy DACIA BINGO GRAND — a hely, ahol a szerencse rád mosolyoghat! 10 Marosvásárhely, Győzelem tér 36. ▲ Tel: 169178,169179 H­itetettem... Ve. i$*y ill Automata fényképezőgép, professzionális fényképekhez,­­ csak 169.990 lej + 5 színes ajándékfilm,­­ és ha elhozza régi, hibás fényképezőgépét, adunk még további 25.000 lej kedvezményt. Cukit nálunk : FOTÓSZOLGÁLTATÁS a lehető LEGKEDVEZŐBB ÁRON. - egy színet fénykép csak 450 lej! ▲ - az Ön által bezett film teljes kidolgozása 17.000 lej, az mi egy AJÁNDÉKfilmet is adunk (I­ _________

Next