Népújság, 1998. augusztus (50. évfolyam, 149-169. szám)

1998-08-08 / 154. szám

6 NÉPÚJSÁG Oh, Ausztrália, Ausztrália! A remények és az ígéretek földje. A napsütés és a sivatag országa. A türkizkék óceán és a korai lók világa. A kenguruk és a koalák hazája. Az álmok és a bumeráng szülőföldje. Operaház, korallzátony, hullámlovas, sör, nyársonsült birkaszelet, lóversenyek... ez mind Ausztrália. De ez még semmi, mert az ország hatalmas. A világ legnagyobb szigete és legkisebb kontinense. Nagysága megfoghatatlan és végtelennek tűnő. Ott nincsenek távolságok, csak napokig tartó utazások. Ausztrália a legutolsó kontinens, amelyet az európaiak felfedeztek és betelepítettek. Az ország egyáltalán nem dicsekedhet előkelő múltjával. A történelemben úgy szerepel, hogy Cook kapitány fedezte fel Ausztráliát, de még azelőtt legalább egy tucat holland, spanyol és angol hajós ismerte már a nyugati partot, sőt néhányan elsüllyedtek a vad szirteken. Éppen azért, mert a part olyan sivár és barátságtalan volt, egyik nagyhatalom sem törte magát, hogy birtokába vegye ezt az ismeretlen földet. Anynyira nem érdeklődtek a kietlen sziget iránt, hogy senkinek se jutott eszébe megnézni a keleti partját, pedig tudhatták, hogy olyannak is lennie kell. Mindaddig, míg aztán Cook kapitány véletlenül oda nem tévedt, és ő volt, aki megrajzolta a partvonal térképét a földrész déli részétől egészen Queensland legészakibb pontjáig. Nagy csodálkozással látta, hogy a part ezen oldalán, ellentétben a nyugatival, szép zöld, termékeny föld terül el, erdőségeit számos patak öntözi, amelyek a parttal párhuzamosan vonuló hegyekből jönnek. A futólagos látogatás csaknem katasztrófával végződött a Nagy Korallgáton, ahol az Endavour zátonyra futott. A kapitány a tengerbe hajóttatta a nehéz hajóágyúkat, hogy a víz színén tartsa a léket kapott hajót. Negyvennyolc napot töltött azon a helyen, és ma ott egy város áll, amely a kapitány nevét viseli: Cooktown. Alig néhány évvel azután a jó öreg Anglia elhatározta, hogy rendezi a bűnözök elhelyezésének ügyét, és megszilárdítja az angol jogrendet a még mindig felderítetlen új kontinensen. Arthur Philips kapitány parancsnoksága alatt 548 férfi és 188 női fegyencet indítottak útnak, katonák, hivatalnokok és tengerészek kíséretében. Az első flotta a mai Sydney Harbourban alapított fegyencterepet. Azt követően hosszú éveken keresztül szállították a fegyenceket a szigetre, ahol kegyetlen bánásmódban részesültek, illetve az éhínség és az elszigeteltség teljesen kilátástalanná tette helyzetüket. Újabb flották érkeztével lassanként formát öltött az új ország. Jelenleg hat tartományból: Új-Dél-Wales, Queensland, Északi-terület, Dél-Ausztrália, Viktória, Nyugat-Ausztrália, valamint a szárazföld mellett lévő Tasmánia szigetből áll. Ezek közül a leglakottabb terület Új- Dél-Wales tartomány, Sydney fővárossal. 1997. július 15- én tele reménnyel és vágyakkal érkeztem Sydneybe. A repülőtérről kilépve borús, esős időjárás fogadott, akárcsak itthon november közepén. Csalódást okozott, hisz én úgy képzeltem, hogy Ausztrália az örök napsütés országa. Aki azt hiszi, hogy leszállva a repülőről máris egy koala maciba ütközik, vagy ugrándozó kengurut pillanthat meg, az nagyot téved, mert Sydney egy igazi metropolisz. Azóta, mióta az első fegyenc betelepülők megérkeztek, a város kinőtte magát, a régi elkopott "ruháját" fényes, csillogó "ruhakölteményekre" cserélte, és a 3,8 millió lakosával Ausztrália legnagyobb városa lett. Sydney a Csendes-óceán partján helyezkedik el, és ott található a világ egyik leglátványosabb kikötője is, amely a világhíres Operaháznak, illetve a Harbour-hídnak köszönhető. Első utam természetesen a már annyit hallott és olvasott, világhírű Operaházhoz vezetett. Az épület a Bennelong Pointnál található, a kikötő keleti felén. A tér arról az ausztrál bennszülöttről kapta nevét, aki a gyarmat első kormányzójának volt a barátja. Első látásra az épület kisebbnek tűnt, mint ahogy elképzeltem és képeken láttam, de a turisztikai látogatottságával kapcsolatban nem tévedtem. A színház előtti tér zsúfolt a kíváncsiskodó turistáktól. Két japán csoport tagjai izgatottan fényképezték egymást, mindenhol a fényképezőgépek kattogása hallatszott. Szégyen Sydneyből úgy hazamenni, hogy ne legyen egy portré háttérben az Operaházzal. Az acélból és betonból készült építmény mintha egy hattyúra emlékeztetne, amely szárnyait bontogatja, hogy felszálljon a levegőbe. II. Erzsébet királynő 1973 októberében nyitotta meg hivatalosan. Sokak szerint a második világháború óta nem építettek ennél szebbet, sőt egyesek szerint nincs is szebb építmény a világon. Az épületben, a kinti világosság után szürke homály fogadott, amely az épület belső stílusának, a "világűrkorszak gótikának" köszönhető. Képzeletemben egy pazar világítású, tükrökkel telirakott, bordó bársonnyal bevont előcsarnok állt, ezzel szemben az épületet alkotó betonelemek nincsenek lefestve, és az előcsarnokot a falba beépített apró lámpák világítják meg. 1954-ben Sydney új operaházának megépítéséhez pályázatot írtak ki. A győztes egy csaknem ismeretlen dán építész volt, aki nem is járt a helyszínen, ahova megálmodta, csak fényképekről látta a helyet. Épülettervét Sydney hatalmas jachtkikötőjének vitorlái ihlették, de hatással voltak rá a Mexikóban látott maja és azték templomok is. Az építész elképzeléseinek kivitelezése komoly műszaki nehézségeket támasztott, de az ő terve volt a legérdekesebb. Az építkezés tíz évvel hosszabb időt vett igénybe a tervezettnél, s több mint 100 millió dollárt emésztett fel. A költségek nagy részét lottó-bevételekből fedezték Utzon a műszaki, politikai és pénzügyi problémák miatt csalódottan viszszavonult. Komputerek segítségével sikerült a műszaki nehézségeket leküzdeni, a végleges terv kivitelezése pedig négy ausztráliai építész érdeme. A sydney-i filharmónia kórusa, szimfonikus zenekara, sőt még a város színháza is itt tartja előadásait. Az első látogatásomat követően hat hónap teltével ismét az Operaházban jártam, de ekkor mint színházkedvelő vettem részt az előadáson. Az Ausztráliai Balett a Rómeó és Júlia balett-előadást adta elő, amely 270 sikeres fellépésnek örvendhetett. Az ülőjegy helytől függően 40-60 ausztráliai dollárba kerül, az állójegy 20 AUD, így természetesen az állójegyet választottam. Előadás előtt egy órával kezdték árusítani az állójegyeket, mire én odaértem, már minden jegy elkelt. Szomorúan vettem tudomásul, hogy nincs mit tenni, mint várakozni és reménykedni. Az utolsó pillanatbanegy idősebb hölgy ajánlotta fel az egyik jegyét, én pedig örömömben nem találtam szavakat, hogy hálámat kifejezzem. Az Operaház éjszakai megvilágításban pompásabb látványt nyújtott, és mindezt emelte a háttérben lévő kivilágított Harbour-(Kikötő) híd is. A terem zsúfolásig megtelt, az állójegyeseknek egy külön hely volt kijelölve, és csak annyi jegyet adtak el, ahány ember ott elfért. Én régi jó vásárhelyi szokás szerint előadás közben a lépcsőkhöz lopóztam, és a földről néztem az előadást. Először egy kicsit furcsállták, lehet, hogy ez náluk nem volt szokás, de előadás végére példámat követve néhány állójegyes a lépcsőkhöz merészkedett. Habár a Rómeó és Júlia történet témája ismerős, és már több feldolgozásban is láttam, azért a darab minden mozzanatát nagy élvezettel néztem. Szünetben a színpadot a nézőtértől egy gyönyörű függönnyel választották el, amely állítólag a világ legnagyobb színpadi függönye, színes gyapjúból gobelin módon szövött anyagból készült. A függönyt Hold- és Napmotívumok töltik be. Később megtudtam, hogy a színház nemcsak a függönnyel büszkélkedhet, itt található a világ legnagyobb mechanikus hangszere is, amely 10500 síppal rendelkezik. Hankó Andrea (Folytatjuk) KÖZÉLET Ez a csoport nem az a csoport! — A cigány gyermek — mondáink szerint — amikor megszületik, élete első cselekedeteként pattogtat egyet, bizonyítva, hogy jó táncos lesz - mondta tegnap délben a megyeszékhelyi Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartott sajtótájékoztatón Venczi János, a Marosvásárhelyi Roma Szövetség tánccsoportjának vezetője. A kis számban résztvevő újságírók tőle azt is megtudhatták, hogy az Aven Amiica Romale nevet viselő együttes 1992-ben alakult, és azóta kisebb-nagyobb szünetekkel működik. Jelenleg 25 tagja (megyeszékhelyi és marosszentkirályi) van, akik kölcsönkért hagyományos cigány népviseletben táncolnak. Legutóbb a vásárhelyi közönségnek június 4-én mutatták be táncaikat a Kultúrpalotában. A sajtótájékoztató céljáról beszélve a tánccsoport vezetője elmondta: —Szeretnénk, ha a megye lakossága tudna létezésünkről és nem tévesztene össze sem a marosszentgyörgyi, sem a többi cigány táncegyüttessel. Anyagi gondjaink vannak, melyek sokszor megkérdőjelezik a csoport további működését, de reméljük, hogy idővel többen támogatnak. Mert ha mi nem mutatjuk meg a fiataloknak, milyen az ősi cigány tánc, akkor hamarosan minden roma fiatal csak diszkózenére fog táncolni. Hetente tartunk táncpróbát, ezekre szívesen várjuk azokat a cigány, magyar és román fiatalokat, akik meg akarják tanulni a roma táncot, meg akarják ismerni a hagyományt. A Népújság kérdésére, hogy milyen kapcsolataik vannak a többi cigány tánccsoporttal, a kérdezett elmondta, hogy még alakulásukkor megpróbálta felvenni a kapcsolatot a gernyeszegi cigány tánccsoporttal, de annak vezetője vetélytársnak nevezte őket, és nem volt hajlandó együttműködni. Az együttes legközelebb szeptember 4-7. között Szebenben fog fellépni a Cigány Kulturális Napokon, majd szeptember közepén egy magyarországi tánccsoporttal közösen tart előadást Marosvásárhelyen. Azok a személyek, akik támogatni szeretnék a csoportot, illetve meg szeretnék tanulni táncaikat, jelentkezhetnek Venczi Jánosnál a 122-143-as marosvásárhelyi telefonszámon. Simon Virág RMKT-rendezvény Gazdaság, eurorégiók A Romániai Magyar Közgazdásztársaság az idén, szeptember 25. és 27-e között Félixfürdőn rendezi meg a VII. Közgazdász-vándorgyűlést. Témája: gazdaság, eurorégiók. A szervezők ezúttal is olyan neves hazai és külföldi előadókat hívtak meg, akik biztosítják a magas színvonalat, az információk eredetiségét, frissességét. A tervek szerint jelen lesz és előadást tart: Balázs Péter, Magyarország bonni nagykövete; Kolumbán Gábor, a Hargita megyei önkormányzat elnöke; Kindler József, a Budapesti Közgazdasági Egyetem tanára; Bodó Barna, temesvári szociológus; Besenyi Sándor, a szegedi Regionális Szervezet titkára; Pécsi Ferenc, hazai parlamenti képviselő; Somai József, az RMKT ügyvezető alelnöke; Pillich László, a kolozsvári Heltai Alapítvány elnöke; Barát Etele, magyarországi országgyűlési képviselő; Birtalan Ákos, parlamenti képviselő; Tövissi József, kolozsvári egyetemi tanár; Kerekes Jenő, az RMKT elnöke és mások. A háromnapos rendezvény részvételi díja RMKT-tagok számára 100 ezer, másoknak 300 ezer lej. Az RMKT arra kéri a részt venni óhajtókat, hogy augusztus 15-ig jelezzék részvételi szándékukat a 064- 431488-as telefonszámon. Illetve a részvételi díjat a következő számlára kell átutalni: C.E.C. Sue, Jud. Cluj, AEMR, cont nr. 25.11.01.03.09.126. th| 1998. augusztus 8., szombat Egy hétig tart egy szerelem — szól az ismert dal utolsó sora. Múlt hét közepén a Bernády téri házasságkötő terem homlokzatán a kétnyelvű felirat alatt egy graffitti jelent meg: "J'aime Josepha", azaz "szeretem Josephát", franciául. Ez igen, multikulturális szellem! A járókelők nézték-nézegették, fejüket is csóválták, kissé értetlenül, láthatóan nem tudták mire vélni a dolgot. Szerelemről vallani, az valami ám, de így? El kell ismerni, a helynek van köze a szerelemhez, de bármennyire rózsaszín ködbe is borult az inkriminált Adonisz agya, azért a szóban forgó épület frontja nem társkereső faliújság (ha esetleg Josepha még nem értesült volna rajongója érzelmeiről). Vagy csak feltűnési viszketegségét demonstrálta az eljárás? Profi kosárlabdázó termete lehet szerelmesünknek, vagy buzgalmában létrát is cipelt magával, mert mesterművét majd’ három méter magasra fújta. Senkinek nem tűnt fel, mert szorgalmas faimázoló mesterünk kilétét homály fedi. Tegnap délre egyébként művét is "átadták a feledésnek", mert az illetékesek többszöri nógatásra ugyan, de lemosták a homlokzatot. Lehet, hogy Josepha csak erre vár és ugyanott fog válaszolni? (benedek)